Harangszó, 1928

1928-09-16 / 38. szám

290 HARANQSZÓ 1928. szeptember 16. Levél. Nagy tiszteletű Szerkesztő Úr! Már több éve, hogy a HARANGSZÓ-t előfizetés nélkül kaptam. Szegénysorsom nem engedte meg, hogy tartozásaimat leróhattam volna a Harangszó iránt. Szegénysorsbeli, sokgyermekes apa vagyok. Ebben a drága világban igen sokszor nélkülöznöm kell a rendes ruházatot is. De bízom a jövőben, hogy majd máskép fordul sorsom. A Harangszó nekem igen kedves olvasmányom; sajnálnám, ha meg kellene tőle válnom. Mióta énnekem jár ez a lap, minden évfolya­mot összegyűjtöttem, magam összefűztem, egybekötöttem. Ezen soraimmal arra kérem önöket, szíveskedjenek a lapot küldeni továbbra is, nem fogok hálátlan lenni irántuk. Tisztelettel Hegedűs Ferenc földmíves. jenzéssel fogadott beszéd után vé­get ért a jubileumi ünnepség s megkezdődött az egyházkerület évi rendes közgyűlése. A püspöki je­lentés felolvasása és tudomásul­vétele után különösen a jogaka­démia ügyének tárgyalását kísérte nagy érdeklődés. Egyhangúlag el­határozta a közgyűlés, hogy táv­iratot küld a kultuszminiszternek, akit sürgősen fölkér arra, hogy a miskolci jogakadémiára fölvehető hallgatók számát megfelelően emel­je föl és a tanszabadság akadá- , lyait mielőbb hárítsa el. Sántha Károly f 1840—1928. Miután, eldalolta utolsó dalát a Harangszónak, mely valamikor az ő versével indult meg, fogadta előbb még nagyrabecsült barátjá­nak, Kapi Béla dunántúli püspök­nek látogatását budapesti lakásán s vele hosszasan, jókedvűen el­beszélgetett : eljött az est, az utolsó est, jött a csendes álom, s Sántha Károly, anyaszentegyházunk büsz­kesége, dalos pacsirtája örökre elaludt. A lant ketté tört, elhall­gatott szent Dávid kobza... Sántha Károly elmúlásával mér­hetetlen gyász, pótalhatatlan vesz­teség érte egyházunkat. Életével, lelkipásztori működésével, irodalmi munkásságával halhatatlan nevet vívott ki magának. A nagynevű Akik az evangélium után vágyódnak. Irta. dr. Schlitt Gyula. 4 „Köszönöm Rónay uram, hogy oly nagy figyelmességgel van a hazát érhető bajok­kal szemben, de ez ügyben nem tudok segítségére lenni. Oly nyavalya ez, mennél jobban védekezünk, annál jobban terjed. Ha lecsukjuk az illetőt, lutheránussá teszi a többi foglyot, ha egyedül zárjuk egy cellába, egész éjjel énekel s reggelre még az őrök is Luthert dicsőítik. S ha kivégez­zük, ez a legrosszabb. Imádkozva megy a vesztőhelyre, de úgy, hogy az egész résztvevő személyzet a kivégzett hitére tér. Hagyják az egészet. Ha Istentől van e do­log, úgy hiába van minden ellenmunka, ha pedig emberektől van, megszűnik ma­gától. Tisztelettel Szabóky András alispán. Majd a szájuk maradt tátva Rónay uraméknak. Egymás szemébe néztek, mint azok, kik közösen egy harmadikat akarnak fogni s mikor azt hitték megvan, akkor veszik észre, hogy egymást fogják. „Ez gyávaság“, szólal meg a plébános. ev. lelkészek sorában a legelsők között foglal helyet. Élete valóban egy nagy találkozás volt a Krisz­tussal, kinek teljesen foglyul adta magát. A Krisztust dicsőítette nap­nap után, szebbnél szebb versei­ben, énekeiben dalos leikével, mindnyájunk nagy lelki gyönyörű­ségére. Krisztusért szolgálta egyhá­zát s egyházáért Krisztusát. Sántha Károly Kecskeméten 1840. október 22-én született, több helyen volt lelkész, 1876 óta Sár- szentlőrincen és a hatvanas évek­től kezdve szorgalmasan Írogatott szépirodalmi folyóiratokba is. így Arany János „ Koszorú“‘jának is munkatársa volt. Verseivel több pályadíjat nyert. A Dunántúli Éne­keskönyv, mintegy száz énekét tartalmazza, a magyar Ágendában pedig százhúsz imádsága jelent meg. Nevezetesebb művei: Egy­házi költemények, Világosság, Köl­„Én úgy látom, maga az alispán is lut­heránus“, vélekedett Rónay. „Rónay uramnak kell itt talpára éllani. Ennek a falunak ön az ura. Mutassa meg, ha a hivatalos hatalmak nem mernek cse­lekedni, ön rendet csinál a maga portáján. S tudom ön képes rá 1 Csak a tized részé­vel az ön erélyének dicsekedhetne az al­ispán, úgy nem tenné magát nevetségessé.“ A plébános tudta, hogy lehet a gőgös embereket akár a falnak is vezetni. A hí­zelgés nem tévesztette el' a célzott hatást. A plébános által felemelt zsilipeken az önteltség mérge áradt Rónay ereibe. Arca lángbaborult s az asztalra vágott öklével, csak úgy rengett bele a szoba. Szinte or­dította : „Majd rendet csinál az öreg Rónay, ha az alispán úr gyáva hozzá. Látni akarom, ki mer velem szembehelyezkedni.“ „Most Rónayra ismerek, a nagy urra, kinek van hatalma s fel is tudja azt hasz­nálni, ha kell — csepegtette tovább a mér­get a plébános — nem féltem már falun­kat, ember állt a gátra. Most már nyugod­tan térek pihenni.“ Felállt s távozni készült. Rónay bort töltött az eddig üresen ma­radt poharakba s szívélyesen kínálta a plébánost temények, Szent hangok, Olajfa­levelek, Hárfahangok, Háborús idők imádságos könyve, A világ­háború végén. Őrangyal címen ifjúsági imádságos könyvet adott ki és ezzel a művével érte el egyik legnagyobb sikerét. Évek óta gyöngélkedett, de még a leg­utóbbi napokban is fogadta láto­gatóit. Szept. 6-án nagy öröm érte az agg költőt: egyik régi, kedves barátja, Kapi Béla dunántúli ev. püspök, kereste föl Kriszti na-téri lakásán és Sántha Károly még hosszasan és jókedvűen elbeszél­getett a püspökkel. Késő este azután karosszékében ülve hirtelen szívbénulás lepte meg és csönde­sen elaludt Egy fia és két leánya gyászolja. Temetése szeptember 9-én, va­sárnap d. u. X órakor ment végbe Budapesten a farkasréti temetőben. Legyen emléke örökké áldott. „Ezt megisszuk munkánk sikerére!“ Megéri — nevetett a plébános — ivott s magéra hagyta Rónayt. „Kegyetlen leszek, mint a tigris, de lut­heránus az én kenyeremből nem eszik“, e szavak esküként hangzottak Rónay aj­káról. VI. István szemére nem jön álom. Ezek a könyvek vaslénccal kötik az asztalhoz s nem engedik leleküdni. Belefurja magát Luther világába, mint a bányász a földbe az arany után. E világban más a munka, más a cél. mások az emberek. A világot kormányzó Isten is más, itt valóban töké­letes lény, ki igazságosan intézi a népek sorsát. Olvasás közben többször homlo­kára üt: „Mily ostoba is voltam. Itt élek a rom­lottság hátán, hol üzletileg kezelik a lélek sorsát s nem látok. Keresem az üdvösséget s a pénztárcámon át gondolom megtalálni. Óh szent együgyüség 1 az Isten nevében mennyi pénzt loptak már ki az emberek zsebeiből, hány embert juttattak maguk előtt a pokolba, kinek számára a bűnös tanok alapján a mennyországot hirdették biztosítottnak. Itt a sátán tartja kezében a gyeplőt. De megnyílnak a szemek 1 A vak-

Next

/
Thumbnails
Contents