Harangszó, 1928

1928-08-26 / 35. szám

270 HARANQSZÓ. 1928. augusztus 26 geket most már haladéktalanul legyenek szívesek megküldeni a Theol. Otthon pénz­tárénak. De kérjük főleg azokat, — magá­nosokat és egyházközségeket egyaránt —, akik eddig semmit sem adtak a Theol. Otthon építkezésére arra való hivatkozás­sal, hogy majd ha épül, akkor szívesen i dnak, legyenek szívesek most segítségünkre jönni s adományaikkal lehetővé tenni, hogy . z új Otthon minden tekintetben modern intézet legyen a szó legnemesebb értelmé­ben. Szeretnénk hinni, hogy megmozdulnak a szívek s azok, akik szívükön viselik lelkészképzésünk szent ügyét, szívesen hozzák meg áldozataikat. Ne felejtsük el, hogy a mai időben a történeti egyházak nemes versenyre keltek egymással áldozat­készség dolgában is. Mai nehéz elhagya- tottságunkban nekünk Istenen kívül csak önmagunkban lehet bíznunk, de össze kell szednünk minden erőnket, hogy Isten or­szága érdekében betölthessük azt a szent hivatást, melyet Isten kegyelme a mi szá­munkra jelölt ki itt e hazában. Megemlítjük befejezésül még azt is, hogy egyházközségeinkben ez idén is megjelen­nek theologusaink — részben már meg is jelent —, hogy szegénysorsú társaik támo­gatására adományokat gyűjtsenek a hívek körében. Szükségünk van erre a segítségre, mert egyetemes egyházunk segélyén kívül más fedezetünk nincs, melyből theologu- sainknak lakás és élelmezési segélyt ad­hatnánk. Kérjük azért ezúttal is theol. ifjú­ságunk jóakaró támogatóit, hogy fogadják a gyűjtőket szívesen. Minden adomány — egy-egy gyülekezettel tesz jót annak a theo- logusnak a lelkén keresztül, akit az ado­mányokból támogathatunk 1 KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Romániában, közel az orosz határhoz, a különböző szekták ,,megtért szentjeit“ egy bizonyos Bemiro Jón nevű férfi összegyűj­tötte és rábeszélte őket, hogy, mivel ők valamennyien bűnnélküliek, te­hát olyanok, mint volt az első emberpár a paradicsomban, — Adóm és Éva — járjanak vala­mennyien teljesen mezítelenül. A szentekhez, az ártatlanokhoz ez az illő viselet... A rendőrség a szekta vezérét letartóztatta. A magu­kat „ártatlanoknak“ valló nőkről a rendőrorvosok megállapították, hogy valamennyien betegek. Bethánia konferencia Győrött. A Bethánia Egyesület tavaszi és őszi nagy, budapesti konferenciája mellett min­den esztendőben tart egypár nyári konfe­renciát a vidéken, hogy azok száméra is hozzáférhetővé tegye az evangélizáció ál­dásait, akik a budapesti konferenciára nem tudnak elmenni. A dunántúliak részére ez évben Győrött volt konferencia augusztus 11 — 12-én. A konferencia három nagy kér­déssel foglalkozott: Mit akarunk? Mit akar Krisztus ? Mit ad Krisztus ? Az előadásokat Abaffy Gyula, Molitorisz János, D. báró Podmaniczky Pál, CzeglédySándor, Túróczy Zoltán és Sallay István ev. és ref. lelkészek tartották. A megnyitó és záró előadást Nyáry Pál pécsi ref. esperes, a Bethánia ref. elnöke tartotta. Az előadások közül különös visszhangot keltett D. báró Podma­niczky Pál vetítettképes külmissziói elő­adása ezen a címen : „Krisztus az egész világot akarja." Különös érdekességet köl­csönzött előadásának az a körülmény, hogy ez alkalommal kerültek bemutatásra először a Mánusz-szigetén folyó külmisz- sziói munkáról szóló képek, ahol tudva­levőleg Molnár Mária magyar missziór.á- riusnő dolgozik, aki hosszú ideig volt a győri ref. egyház diakonisszája. A konfe­renciával kapcsolatban szeretetvendégség is volt, amelyen Czmorek Jenő ref. lelkész tartott írásmagyarázatot s Tóth Lajos be­szélt a győri kér. szövetség munkájáról. A konferenciára vidékről is sokan jöttek föl: képviseltette magát Budapest Békés­csaba, Pápa, Nagyigmánd, Makó, Cegléd, Nyárád, Bőny, Győrújfalu, Bácsa, Öttevény, Nagybarátfalu, Rábaszentandrás, Ostffy- asszonyfa, Marcelhéza, Pécs, Celldömölk stb. A konferencia szombati része a ref. templomban, a vasárnapi az evangélikus­ban folyt le. A vasárnap délelőtti isten­tiszteleteket a győri protestantizmus testvéri együttmunkálkodásának bizonyságául az evang. templomban Ceglédy Sándor, a ref. templomban Túróczy Zoltán evang. lelkész végezte. Fodor Kálmán evang. karnagy a Bethánia győri tagjaiból alkalmi énekkart szervezett, ennek énekei és szavalatok tették változatossá a konferencia pro- grammját. Akik kishitüen néztek a nyári „holt szezonban" ez elé a konferencia elé, azok megtanulhatták, hogy a csodák kora nem jár le még, mert az a kitartás, amellyel a konferencia hatalmas serege a zsúfolásig megtöltött templomokban, kánikulai [orró­ságban délután 3-tól 10-ig hallgatta az előadásokat, az isteni csoda volt. A kon­ferencia persely pénzből 70 pengő jutott Molnár Mária missziónáriusnő és 70 pengő a Bethánia budapesti központja munkájá­nak támogatására. Az ev. egyház iratter­jesztése 230 pengő értékű hitébresztő iratot adott el a konferencián. A szegény takács. Egymás mel­lett laktak a szegény takács és a gazdag korcsmáros. A gazdagnak föltűnt, hogy a szegény házában olyan gyakran hangzanak föl az Istent dicsérő hálaadó énekek. Meg­kérdezte egy napon a szegényt: „Ugyan mi okod lehet neked arra a sok háladásra? Gyöngén megy a mesterséged, nagy a családod, elég szűkös lehet a sorod.“ Erre a szegény takács így felelt: „Igaz, ami igaz, szomszéd uram, de a hálaadással úgy vagyunk, hogy részint azért kell hálát adnunk, amit megadott Isten, de hálát kell adnunk azért is, amit nem adott meg, mert Isten intézi azt is, hogy erre aztán nincs is szükségünk.“ Az ilyen hálátadni tudás a Szent Lélek által való öröm gyümölcse. EGYRÖL-MaSRÓI. A mindennapi életből. Forgalmi adónál nincsen felje­lentői jutalom. Az az uj pénzügy- miniszteri rendelet, amely e hó 1- én lépett életbe a jövedéki kihá­gások büntetéséről, sok-sok olyan intézkedést tartalmaz, amely miatt a jogászi testületek, ipari és keres­kedelmi érdekeltségek élénken fel- zudultak. Ez a sokat támadott ren­delet a sok kivetni való paragra­fusokon felül egy olyan szakaszl is tartalmaz, amelyet örömmel el­fogad mindenki. Ez a 118. §, amely arról szól, hogy a forgalmi adók ellen elkövetett jövedéki kihágá­sokból befolyó pénzbüntetéseket nem lehet felhasználni feljelentői jutalék, illetve tettenérői jutalom- dij kifizetésére. Ezen üdvös intéz­kedés azonban csak szükterje- delmü, mert ezzel szemben a ren­delet fenntartja az ilyen fajta juta­lékok és jutalomdíjak sokat kár­hoztatott intézményét a többi jö­vedéki és kihágás és egyéb vám­jövedéki szabálytalanság esetére. Fontos azonban az a generális elv, amely kimondja, hogy aki hi­vatalánál fogva köteles jövedéki kihágást felfedezni, vagy feljelen­teni, az a feljelentő részére bizto­sított jutalékra igényt nem tarthat. HETI KRÓNIKA. Gróf Bethlen miniszterelnök egy napig Budapesten tartózkodott, amikor is a török külügyminiszterrel tárgyalásokat folytatott, majd visszautazott Inkére. A miniszterelnök csak október közepén tér vissza véglegesen Budapestre. — A kiskereskedői hitel ügyé­ben értekezlet volt a pénzügyminisztérium­ban. Eredményekép minden kiskereskedő 3 ezer pengő hitelt vehet majdan igénybe — Szent István király napja alkalmából több százezer vendége volt a magyar fő­városnak. Különösen az amerikai magyarok járták örömittasan régi hazájok fővárosának utcáit. Felemelő volt az ereklyés ország­zászlótartó emlékmű felavatása. Az emlék­mű zárókövén a következő felírás olvas­ható : „Tudd meg. ó ember, hogy e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és ve­rejtékkel megszentelt földjén állasz.“ A tót néppárt vezérét, Hlinka András képviselőt pápai kihallgatásra Rómába ren­delték. Az osztrák szövetségi elnök, dr. Hai- nisch, most ünnepelte 70. születésnapját. Ez alkalomból üdvözlő táviratot kapott többek között Magyarország kormányzó­jától is. Albániában az egész vonalon a kor­mánylisták jelöltjei győztek a nemzetgyűlési választások alkalmából. A bolgár vámemelés ellen az összes hatalmak úgyszólván kivétel nélkül azonos szövegű jegyzékben tiltakoztak.

Next

/
Thumbnails
Contents