Harangszó, 1928
1928-07-15 / 29. szám
226 HARANGSZÓ. 1928. július 15. Krisztusért folytat, hazájában, hol a kormány ellenségesen áll velük szemben, megdobog a szívem és nagyon szégyenlem magamat. íme az a kis gyönge leány, hogy saját szavaival éljek, „katonákat nevel“ Krisztusnak, nem törődve a fáradtsággal, leküzdve minden nehézséget, s mi pedig, akiket folyton biztatnak, buzdítanak, alig-alig teszünk valamint. Az egy-két óra, mit igy együtt töltöttünk, felejthetetlen lesz mindnyájunk számára. Megszűnt itt a tér fogalma, a faji külömbség. Eggyé forrott Krisztus szolgálatában egyik világrészből való a másikkal. Nem csoda ez, hisz egy a cél! Megmutatni a panaszkodó embereknek, hogy nem is olyan „nehéz“ az élet, mert nincs olyan szenvedés, mely ott, a golgothai kereszten el ne végeztetett volna. * Kínai, japán, indiai, angol, francia stb. nemzetbeli leányok hozzák el lelkűk hamvas virágait, egymásba fűzik és szent lelkesedéssel fonják be vele Krisztus keresztjét, s így várják, hívogatják az eltévedt bárányokat. Ezer és ezer fiatal leány virág lelke! Minden kis virágkeheíyben, nehéz bánat felszabadult harmat- cseppje remeg. És nő, nő a kereszt! Nem kérdezi itt egyik virág a másiktól, honnan jött ? s mi a neve, csak összesimul szépen a sok virágszirom. Leánytestvéreim ! A ti lelketeknek is van még ott üres Elment az én Rózsám... Népszínmű egy felvonásban. 2 Irta : Csite Károly. Ilonka: Ha akkorra nem jő, Búza aratáskor. Ha akkorra sem jő, Szilva aszaláskor, Ha még akkor sem jő, Tudom, sohasem jő. Boldog: No, csakhogy befejezted, kis hamis. (Bálinthoz.) Nos? Mi bajt tett Erzsi menyecske azzal, hogy Kati nénjéhez ment látogatóba? Bálint: Azt, tekintetes úr, hogy úgy ment el, hogy vissza se akar jönni. Boldog: Ne meséljen, hihetetlenséget, nó! Az igaz asszonyok mintaképe hagyná el az urát, gyermekeit? Bálint: Azokat nem, azokat vinni akarja mind. hely 1 Titeket is vár Krisztus! Ne késsetek soká! Lássátok meg, hány könnyes szemet vigasztal meg a virágos kereszt I Hány roskadt testűnek ad erőt egy-egy lehulló harmatcsepp! Hány árva, elhagyott nyer nyugodt pihenő helyet a kereszt alatt, melyet sok-sok leány- lélek fűzött virágosra. Közeledjetek egymáshoz ti, kik egy faluban, városban éltek. Tömörüljetek ! Próbáljatok másokért tenni valamit. Nem nejiéz az! Próbáljatok szeretetet adni úgy, hogy azt vissza ne kapjátok /S minél többet adtok, meglássátok, annál több lesz az adnivalótok, mert az Isten kiapadhatatlanná teszi a nemes szeretetet. Ajánlom minden kételkedő, tanakodó léleknek, menjen el a legközelebbi konferenciára, ott sok mindent meg fog érezni, amit most még megérteni sem tud. I. Kor. lev. 13, 8. vers: „A szeretet soha el nem fogy: de jövendő mondások is eltöröltetnek, a különböző nyelvek is megszűnnek, a tanulásból való ismeret is eltöröltetik.“ Szent számolás. A hitet nevezzük ennek. Milyen fáradsággal kell megtanulnunk a számolás négy alapműveletét. Először összeadni: a nyomorúsághoz a szenvedéshez hozzáadni a jóságos Istent. Akkor kapjuk meg azt az összeget, ami szívünket megnyugtatja. Nagy művészet a Boldog (feláll): Nem értem . . . semmit sem értek. . . Miért akarja elhagyni... miért hagyta el magát az asszony? Bálint: Mondom: megmakacsolta magát. Boldog : De miért makacskodott meg? Bálint (vállát vonítja): Hát csak megmakacskodott. Boldog: Bálint, Bálint I Nagy okának kell lenni. Bálint: Semmi az egész, éppen semmi volt. Falhoz csapta, eltörte a pipámat. Boldog: Eltörte a pipáját, azért hagyta el magát ? 1 Bálint: Nem azért, de amiatt bosszankodtam meg. Boldog: Hej, Bálint, a keserve- tességét magának! Most már kezdek mindent érteni. Megverte maga azt a kis áldott, jó asszonykát. Bálint: Megvertem . . . megütökivonás. De a hit erre is megtanít. Mert minden bajban elvonja tőlünk a holnapi napot, mikor azzal vígasztal, hogy a holnap gondoskodik a magáéról. De ha a keresztyén hívőnek csak öt kenyere és két halacskája van és imádkozó hittel az Isten áldásával sokszorozza azt, akkor az eredmény: S mindnyájan jól laktak. De meg kell tanulni osztani is. Ha a hét mindenben, ami akaratunk ellen volna is, megtalálja az „egy szükségeset“, ekkor abból boldogító igazság támad, hogy akik az Istent szeretik, azoknak mindenek egyaránt javukra szolgálnak. Dürer Albert (1471-1528). Cz év április 6-án volt a világhírű *“• festőművész halálának 400 éves évfordulója. Németország országos ünnepségeket rendezett ez alkalommal. Magyarország pedig június hó végén ünnepelte a magyar származású művészt egyrészt Budapesten, másrészt július hó 1-én Békés-Gyulán. Dr. Luppe Hermann nürnbergi főpolgármester résztvett a budapesti és gyulai ünnepségeken. Gyula város őt díszpolgárává választotta és több utcát nevezett el Ájtóssy, Dürer, Nürnbergi szavakkal. Dürer Albert apját Ajtóssy Al- bertnek hívták, aki Gyula város mellett lévő Ajtós nevű községben született. Az Ajtós család nevét a régebbi várbeli ajtónálló szolgálatgettem, mert szörnyen feldühösített Boldog (vállon ragadja): Ember! Te szerencsétlen ember, mit csináltál ?! Bálint: Hát az igaz, szerencsétlen vagyok . . . Boldog: Kezedet emelted az áldott lelkű, jó asszonyra, hűséges hitvestársadra . . . hét kis gyerek gondos szülőanyjára ! Bálint: Megtettem... megtörtént . . . nem tehetek róla. Boldog: De tehettél volna . . . Tehetett volna róla, hogy meg ne történt volna. Bálint: Ha megtörtént, hát feledni kell az olyant. Nem halt bele más asszony sem, ő sem. Boldog: De a lelkén egy örök sebet ejtett és a gyermekeién is. Látták a gyermekek azt a kegyetlen, gyilkos jelenetet? Bálint: Ott sírtak, visongtak valamennyien.
