Harangszó, 1928

1928-07-08 / 28. szám

222 HARANGSZÓ. 1928. július 8. HETI KRÓNIKA. Az országgyűlés gróf Károlyi Gyula személyében megválasztotta az új korona­őrt egyhangúlag. A 4 jelölt között szerepelt báró Radvénszky Albert evang. egyetemes felügyelő is. — A kormányzó Péter Pál napján kéziratot intézett a vallás- és köz­oktatásügyi miniszterhez, melyben felszó­lítja, hogy nemzet települési, népesedési, közgazdasági és közművelődési helyze­tének gondos mérlegelésével törvényjavas­latot terjesszen a nyolc osztályú népisko­lának 10 évi átmeneti idő alatt leendő fokozatos megvalósításéra vonatkozóan alkotmányos tárgyalás végett az ország­gyűlés elé. így a tankötelezettség a külföldi államok példájára 16 éves korig tolódik ki. — Károlyi Mihály vagyonelkobzési pőré­nek újrafölvételi kérelmét elutasították. — A kúria báró Hatvány Lajos büntetését másfélévi börtönre szállította le. — A kép­viselőház a törvényhatósági mandátumok meghosszabbításáról szóló javaslatot tár­gyalta. A bécsi törvényszék Kun Bélát 3 havi szigorú büntetésre ítélte. Románia Angliában sem kapott stabili­zációs kölcsönt. A belgrádi szlovének arra kérték a magyar belügyminisztert, hogy Csonka-Ma- gyarországon telepedhessenek le. Az új görög miniszterelnök Venizelos lett. Az új német kancellár átvette hivatalát­A szovjet csapatokat von össze a finn —orosz határon. — A kommunista párt központi bizottsága 38 ellenzéki kommu­nistának kegyelmezett meg, 20 vádlottra halált kér. Franciaországban megismétlődött a tömeggyilkos Landau esete. Nobilét, az olasz repülőhőst, svéd re­pülők megmentették. Az amerikai demokrata párt elnökje­löltje Schmith newyorki kormányzó lett. Kína nemzeti kormánya Anglia támo­gatását kéri. Japán visszavonja csapatait Santung tartományából. Még életemben. Báró Baldácsy Antal római katholikus létére ezelőtt ötven évvel tizenkétezer holdas birtokát a magyarországi református, evangélikus és unitárius egyházak­nak adományozta. Báró Baldácsy fejedelmi adományában nemcsak annak nagysága megragadó, hanem különösen az a tény, hogy még életében adta s nem halála után. „Még életemben . . adom, mert látni akarom adományom gyümöl­cseit. Legyen báró Baldácsy jel­szava figyelmeztetés azok számára, akik csak haláluk után akarnak jótékonyságot gyakorolni s ezt ad- dig-addig halogatják, míg meghal­nak végrendelet nélkül. De legyen figyelmeztetés mindnyájunk szá­mára, akiktől Isten abból a jöve­delemből, amit teljes egészében itt kell hagynunk, az ő országa terjesztésére évenként legalább a tizedét kéri . . . még életünkben! HARANGSZÓ. Szentháromság u. 5. vasárnap. Ep. 1. Péter 3.8—15. Küzdelem az élet. Ez a küzdelem az egyik embernél könnyebb, a másiknál nehezebb. Mindanyiunknak azonban ki­vétel nélkül küzdenünk kell a gonosz ellen. Epistolánk megmutatja azokat a fegyvereket, amelyeknek segítségével sike­resen harcolhatunk a gonosz ellen és hogyan jut diadalra életünkben minden­kor a jó a gonosz felett. Kérjük azokat, kiknek számlájuk nin­csen rendezve, hogy ac.se kklnpot felhasz­nálni szíveskcdjene. Akkiknck pedig elő­fizetésük rendben, tegyék el a csekklapot arra az időre, amikor szükséges lesz. Báró Radvánszky Albert egyet, fel­ügyelő az ev. egyház nevében részt vett Horthy István ref. főgondnok debreceni beiktatásán. A Prot. Asszonyok Nemzeti Szövet­ségének győri szervezete június 24-én tartotta meg Földváry Valéria elnöklésé­vel ezidei rendes közgyűlését, előkelő, nagyszámú közönség jelenlétében, a győri ref. kulturház nagytermében. A közgyűlést imával nyitották meg, mely után az elnök­nő nagyszabású beszámoló beszédet mon­dott a győri prot. nők szövetségének nem­csak az elmúlt esztendei, hanem a műkö­désének kezdete óta eltelt több, mint 8 esztendőn át folytatott jóléti és közműve­lődési tevékenységéről. A szövetség pénz­tári jelentését Ruppenthál Lajosné adta elő. A közgyűlésen még két előadás hang­zott el. Földváry Valéria a Keresztyén Leányegyesületek bpesti világ-konferenciá­járól számolt be ; Túróczy Zoltán ev. lel­kész pedig „A női kedély“ címen tartott előadást. Nagyszénás. Dr. Raffay Sándor püspök a nagyszénási gyülekezetnek harangot adományozott. Pápa. Az egyházközség Nánik Pál pénzügyi bizottsági elnök indítványára a Harangszó fenntartására 50 P-t szavazott meg s azt a határozatot hozta, hogy ez az összeg a Harangszó javára évről-évre felvétessék a költségvetésbe. A nemes pápai gyülekezetnek adományát s határozatát hálásan köszönjük. Sopron. A theol. fakultás június havi szigorlatán az ev. egyetemes egyházat dr. Raffay Sándor püspök képviselte. Kitünte­téssel vizsgázott Viszkok Lajos. Alapvizs­gát tett 21 hallgató. Nyíregyháza, ^z ev. püspöki hivatal­ban betörők jártak. Csekély mennyiségű elvitt levélbélyegen kívül nagyobb káro­sodás nem érte az egyházkerületet. — Az ev. Kossuth Reálgimnáziumban június hó 27-én tartották meg a zéróünnepélyt. A veszprémi ev. Leányegylet alelnö- kének búcsúztatása. Kedves és megható összejövetele volt a veszprémi ev. Leány- egyletnek jún. 25-én. Ugyanis Schátzler Lucy, az egylet alelnöke, Schátzler István ny. kir. Ítélőtábla biró leánya menyasszony lett s azóta esküdött örök hűséget dr. Molnár Kálmán orvosnak. Az esketési szertartást Taubinger Rezső h. tábori püs­pök végezte. A társaitól búcsúzó meny­asszonyt egy összejövetel keretében a Leányegylet nevében Milhoffer Valéria üdvözölte, a leányegylet szép ajándékát: egy nagy bibliát, melybe az összes tagok bejegyezték nevüket, Gömöry Károlyné elnök adta át a búcsúzónak, szeretetteljes szavakkal intve, hogy jövendő életében útmutatást a szent könyvben keressen és hogy a leényegyletet, melynek alapításá­ban, mint az elnök jobb keze, odaadó buzgalommal vett részt, el ne feledje. A búcsúzó alelnök meghatott szavakban mondott köszönetét, kinek boldogságétért a jelenlévő lelkész mondott buzgó imát, megáldva őt az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Lelkészjelölés. A meszleni gyülekezel Polgár János nyugalomba vonulásával megüresedett lelkészi állásra egyhangúlag Rácz Sándor h.-lelkészt jelölte. Nyugalomban. Blázy Lajos kiskőrösi és Polgár János meszleni lelkészek nyu­galomba vonultak. Csabacsüd. Szép ünnepség keretében avatta fel Kovács Andor békési főesperes a csabacsüdi cv. templom oltárát és kegy­szereit. Szarvas. Az ev. főgimnázium új igaz­gatója Raskó János lett. Szenigotthárd. Iskolájának megépítésé­vel a missziói egyház öt pályázó közül Bagula István építészt bízta meg. Ajándékharang a kispesti hősök em­lékére. A kispesti ev. egyház egyik vezető tagja, aki egyelőre nem óhajtja magát megnevezni, kegyeletből egy 410 kilógr.-os harangot ajánlott fel a kispesti egyháznak a község hőseinek emlékére. Lelkészértekezlet. A Tolna-Baranya- Somogy-i egyházmegye lelkészi kara Bal- dauf Gusztáv lelkész elnöklésével június 26-án Bonyhádon tartotta évi rendes köz­gyűlését. Istentisztelet után Baldauf Gusztáv elnök aktuális megnyitóbeszéd kíséretében előterjesztette nagy gonddal összeállított évi jelentését. A jelentéssel kapcsolatban hálás köszönetét mondott a közgyűlés Kapi Béla püspöknek „Békesség“ c. ima­könyvéért, dr. Szeberényi Zs. Lajos espe­resnek Luther, vagy Loyola c, munkájáért, dr. Kovács Sándornak az Ösvény megin­dításáért. Az egyes lelkészi körök indít­ványai kapcsán javasolja a közgyűlés Luther Kis Kátéjának jubiláris kiadatását. Felhívja a lelkészek figyelmét az ifjúsági mozgalom nagy jelentőségére. Több lelkészt érintő kérdés megvitatása után Zulauf Henrik kalaznói lelkész munkáját hallgatta meg : Az Urvacsorai Unió és az Unioniz- mus" címmel. A rábabogyoszlói ev. nőegylet az is­kola számára a régi elavult harmonium helyett 613 pengő költséggel új harmóniu- mot szerzett. Az új harmonium felavatása június 24-én történt, amikor Varga József sárvári lelkész magasztos beszédben mél­tatta a harmonium jelentőségét és átadta a gyülekezetnek hivatalos használatra. A harmóniumot Kemenesi Sándor szombat- helyi orgonaépítő szállította és a gyönyörű hangárnyalatok és hangváltozatok minden­ben dicsérik a mestert. Az ajkai evang. vasárnapi iskola ifj. Nagy Sándorné tanítóné rendezésében elő­adást rendezett az Eposz, gyermeknyaral- tatása céljára. Színre került „A kis udvari szabó“, angolból fordított kedves gyermek­darab, melynek minden egyes szereplője kitűnő játékot produkált. A műsor kiegé­szítő számai voltak: ifj. Nagy Sándor előadása a vasárnapi iskoláról és ifj. Nagy Sándorné két kedves szavalata, valamint a vasárnapi iskolás növendékek megnyitó

Next

/
Thumbnails
Contents