Harangszó, 1928
1928-06-17 / 25. szám
198 HARANGSZÓ. 1928. június 17. ■A országos titkár a Krisztus iránti tékozló szeretetnek a mindennapi életben való megvalósításéról tartott szeretettől áthatott írásmagyarázatot. Ezt követte a vallásos estély, melynek maradandó emléke, de egyben sok gyümölcstermésnek áldott magvetése is volt az a jelenet, amikor orsz. titkár a K. I. E.- ről tartott beszéde után, 25 deli szál ifjútól fogadalmat vett ki, hogy az Úr Jézus Krisztust Megváltójukul elfogadják s a legjobb lelki igyekezetük szerint arra törekszenek, hogy magukat az Ö szolgálatára önként odaszentelvén, országét fiatal embertársaik lelkében is megépíthessék. A fogadalom elmondása és annak sajátkezű aláírása után az egyesületnek immár megalapító tagjai ismét az oltár előtt sorakoztak, hol az országos titkár fel- tüzte a mellükre a gyülekezet által ajándékozott Luther-rózsa jelvényeiket. j Farkas Győző f [ Farkas Győző, a debreceni ev. egyházközség kiváló vezető-lelkésze 37 éves korában június 9-én hirtelen elhunyt. Farkas Győző Budapesten járt egyházi ügyekben, ott romlott húst ehetett, mert Debrecenbe visszatérve, súlyosan megbetegedett és az orvosok húsmérgezést konstatáltak. Kiszállították az egyetemi klinikára, de már nem tudtak rajta segíteni. Utolsó perceiben bibliáját kérte és azzal a kezében halt meg. Farkas Győző különösen az egyház szociális feladataiban fáradozott és hivatalos megbízatással tavaly is hosszabb időt töltött Angliában. Érdemeket szerzett a református egyházzal való összeköttetések kiépítése terén is. Baltazár püspök meghívására többizben szerepelt Debrecen református templomaiban. Alig egy évtizeddel ezelőtt kezdte pályáját, mint budapesti vallástanár, mintegy öt esztendeje Debrecen evangélikusai hívták meg lelkészüknek. Farkas Győzőt hétfőn négy órakor temették óriási részvéttel. Nyugodjék békében! Legyen emléke áldott közöttünk! Az egyházközség a következő gyászjelentést bocsátotta ki_: János ev. XII. r. 26. vers. Monda Jézus: „Aki nékem szolgál, engem kövessen és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.“ A debreceni ág. hitv. evang. egyház, a megrendítő gyász mélységes fájdalmával, — de Isten akarata előtt a föld poráig leboruló alázattal és engedelmességgel tudatja, hogy hat éven át az önfeláldozásig hű lelkipásztora, a prófétalelkű szónok, a széles látókörű egyházszervező, a hívek atyai szívvel szerető s viszont szeretett őriző pásztora, nagytiszteletű Farkas Győző lelkész úr, gazdagon megáldott élete 36-ik évében, pár napi súlyos szenvedés utón, f. évi június hó 9-én, délután 3I*2 órakor visszaadta nemes és tiszta lelkét Teremtő Urának Istenének. Egyházunk drága halottjának földi porrészeit június 11-én, hétfőn ravataloztuk fel templomunkban, amaz oltár és szószék közvetlen közelében, hol szentséges szolgálatait végezte. Temetése ugyanott (Miklós ucca 3. sz. a.) június hó 11-én, hétfőn d. u. 4 órakor kezdődött, ahonnan a Kossuth- uccai református temetőbe kísértük. Debrecen, 1928 június hó 9. Az igaznak emlékezete áldott. A lélek él, — találkozunk I Helyes pályaválasztás. „És mit szándékozik csinálni az Egyesült- Államokban?“ kérdezi a bevándorlóhivatal egy tisztviselője, a Newyorkba imént érkezett angolt. „Erre nincs semmi gondom“, szólt a felelet. „Én hajlandó vagyok minden munkára, amely megengedi nekem, hogy becsületesen keressem meg a kenyeremet. “ „Akkor nagyon jól választott,“ jegyezte meg a tisztviselő, „mert ebben az üzletágban ideát nem kell versenytől tartania.“ EGYRŐL-MÁSRÓ1. A mindennapi életből. „A tuberkulózist nem lehet jótékonysági akciókkal legyőzni.“ A Magyar Orvosok Tuberkulózis- Egyesülete most tartotta b. Korányi Sándor elnöklete alatt tizedik nagygyűlését. Báró Korányi megnyitó beszédében utalt arra, hogy 32 éves propaganda után a tuberkulózis ellen indított küzdelem fordulóponthoz ért. Ennek a küzdelemnek első nagy eredménye a budakeszi szanatórium, amelynek jubileumán a kormányzó is megjelent, a kormány és a társadalom előkelőségein kívül, ami annak a bizonyítéka, hogy az egész társadalom részt kíván venni a tuberkulózis elleni harcban. Ez azonban nem elegendő, mert a tuberkulózist jótékonysági akciókkal legyőzni nem lehet. A tuberkulózis ellen olyan organizációra és olyan nagy anyagi áldozatokat követelő szerves munkára van szükség, amelyből a hivatalos világnak is ki kell vennie a részét. HETI KRÓNIKA. A képviselőház lapunk zártáig még mindig az aggkori és rokkantsági javaslatot tárgyalta. — Több száz finn és észt vendég látogatta meg hazánkat s fővárosunkat. A tiszteletükre adott lakomán részt vettek többek között Raffay Sándor. Ravasz László, Józan Miklós püspökök. A finnek és esztek, akik úgyszólván mind evangélikusok, június 10-én részt vettek a Deák-téri templomban tartott istentiszteleten. — Az elmúlt héten több helyütt pusztító orkán dühöngött. Dél-Baranyéban a villám 4 embert ölt meg. A szerb parlamentben legutóbb botrányos jelenetek játszódtak le. A csendőrök 4 ellenzéki képviselőt kidobtak a teremből. A cseh kamara külügyi bizottságában Kramars rendkívül harcias beszédet mondott. A román nemzeti parasztpárt új támadásra készül. A Kis-Antant értekezleté június 20-én kezdődik. Genfben a Népszövetség tanácsa újra kitért az elől, hogy érdemleges döntést hozzon a magyar-román optáns pörben. A szentgotthárdi kérdésben elfogadta az előadói jelentést. Az angol sajtó szerint az utódállamok nem mutatkoztak méltónak a beléjük helyezett bizalomra. A porosz tartománygyűlésen a kommunisták nagy botrányt rendeztek. — Berlinben beverték az olasz nagykövetség épületének ablakjait. Lengyelország és Románia között újabb katonai szerződés készül. Az olasz Itália nevű léghajónak, mely az északi sarkon eltűnt, nyomában vannak. A japán miniszterelnök, Tanaka ellen merényletet követtek el. Pekinget 20 ezer délkinai katona szállta meg. HARANGSZÓ. Szentháromság u. 2. vasárnap. Ep. I. Jdn. 3.13—18. Míg a múlt vasárnap épistolája az irgalmas Isten iránti szeretet himnusza, addig a mai epistola a felebarát! szeretet szózata. Ez a szózat pedig az isteni szeretet gyümölcse. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő a pécsi ev. egyetemi hallgatók támogatására 200 pengőt utalványozott az egyetemes egyháj pénztárából. Dr. Hiítrich Ödön főigazgató, a budapesti Fasor-i ev. gimnáziumnak országos nevű igazgatója e tanév végeztével nyugalomba vonul. A nyugalomba vonuló főigazgató az ev. középiskolai oktatás terén hervadhatatlan érdemeket szerzett magának, dicsőséget anyaszentegyházunknak. Istennek kegyelme aranyozza be pihenő éveit.. Az ev. zsinat nagybizottsága Radvén- szky Albert báró egyetemes egyházi és iskolai felügyelő és Geduly Henrik tisza- kerületi püspök együttes elnökletével befejezte tanácskozásait. Előkészítő bizottságokat küldött ki, hogy a zsinati munkaanyagot egyeztesse és szeptemberre véglegesen, részletes megállapodásokkal a nagybizottség elé terjessze.