Harangszó, 1928
1928-06-10 / 24. szám
188 HARANQSZÓ. 1928. június 10 Fénnyes ünnepséggel, meleg szeretettel fogadta dr. Raffay Sándor püspököt egyházlátogatása alkalmával Lajosmizse és Kerekegyháza lakóssága. Előbbi helyen Szántó Pál főszolgabíró. Farkas Béla ref. lelkész, utóbbi helyen Gyenes szolgahiró, Szappanos István fógondnok és Sándor István ref. lelkész fogadták a püspököt. Raffay püspök mindkét helyen hatalmas beszédet mondott, az egyesült egyházak az evangélikusok és reformátusok összetartását és egymás további támogatását kérte. Itt is mindenütt tisztelgő küldöttségek járultak a püspök elé. A püspök tiszteletére adott ünnepi vacsorán megjelent Héj|as Iván országgyűlési képviselő, minden vezető egyéniség és nagyszámú közönség. Nyugodjék Istennek gazdag áldása a püspök egyházlátogató kőrútján. OLVASSUK A BIBLIÁT! Együtt a Krisztussal 1 Jún. 11. Állandó békesség. János 14. vt. Krisztus, mint a Békesség Fejedelme, az O békességét adja nékünk, ha Ve'e élünk. Békességet, mely nem engedi szivünket többé nyugtalankodni, békétlenkedni s valamiről aggodalmaskodni. Aki a Krisztussal él, nem félhet senkitől s semmitől, mert tudja, hogy Krisztus mindenekre elégséges erő és segedelem néki, 0, * mi őriző Jó Pásztorunk, ki életét adta az Ő juhaiérti Akarod-e magadévá tenni ezt az örök békességet ? Légy együtt a Krisztussal I Jún. 12. Állandó öröm. Ésaiás 35:io. Akik Krisztussal együtt vannak, mint a próféta mondja: .Örök öröm fejükön, vigasságot és örömöt találnak és eltűnik fájdalom és sóhaj I* Nem is lehet ez másképen, hiszen maga a Krisztus közelsége a mi szivünk legnagyobb öröme. Hogyne felejtenénk el minden fájdalmat, bánatot, mikor együtt lehetünk azzal, ki megváltott bennünket, ki azt az örömöt is megszerezte számunkra, hogy szabadok lehetünk a bűntől és a halálnak félelmétől. Akarsz-e részesévé lenni ilyen állandó örömnek? Légy együtt a Krisztussal! Jún. 13. Állandó megelégülés. János 6.86. Ha Jézussal vagy együtt, ki az élet kenyere és az életnek vize, soha meg nem éhezel és meg nem szomjuhozol. Lelked teljes kielégülést kap. Nem lesznek e világhoz fűződő vágyaid, csak az Istennek országa és annak igazsága után vágyakozol s ezt épen Krisztusod szerezi meg számodra, mert semmiképen máskép meg nem szerezhető az, csupán az Isten országának királya, a Krisztus áltat. Ha vágyói utána, légy együtt a Krisztussal? Jún. 14. Állandó tisztaság. I. János 1.7 Ha Krisztussal vagy együtt, lelked elkerüli a bűnt, az Ö vére megtisztít mindentől. Az Ö közelléte nem tűr szennyet, szentsége mellett a bűn meg nem fér. Éretted is hullott vére kiéget lelkedből minden szennyet, gonosz kivánságot s csak az a vágy marad meg abban, hogy te is szent és tökéletes légy, miként az Isten, a te Mennyei Atyád az. (III. Mózes 11. <4. és Máté 5.48.). Szereted a tisztaságot ? Légy együtt Krisztussal. Jún. 15. Állandó hálaadás. János jelenések 5.11—14. A Krisztus közelében való élet állandó békessége, öröme, megelégü- lése és tisztasága állandó hálaadásra indítja szivünket. Megtanuljuk, hogy nincs már mit kérnünk, mert Isten már mindent megadott számunkra az Úr Jézus Krisztussal való együttlétben s ezután már kéVágyaimhoz. Ha lemegy a nap s a zaj elül És gyászos szárnyán közéig az éj, Lelkemet vágyak veszik körül S bennük sorvadva, kínlódva ég. Kegyetlen, gyilkos, emésztő vágy. Tépdes, marcangol s nyugton nem hágy. Kerget, kínoz, hajt, gyötör egyre I Hiába minden, nem szün a vágy! S én egyre boly gok minden este.,. Beteg lelkemnek irt, ó’ mi ád ? Nyugalmat, békét, hol, hol talál? . — Szegény vérző lelkem I — Sehol már!? O Vágyak I Vágyak! Merre visztek ? Nyugat ? Kelet ? Dél ? Észak felé ? Utunkat állják fenn az Egek S lenn minden, minden Luciferé! — Én küzdők értetek míg lehet, De maradjatok a rög felett. KRISTÓF KÁLMÁN. rés helyett is csupa hálaadás kel ajkunkról. Telve van-e már 82ived ezzel az örök hálaadással ? Ha akarod, hogy tele legyen, légy együtt a Krisztussal 1 Jún. 16. Állandó élet. János 6.6i és Jelenések 11.16. Aki elfogadja Jézust, mint élő kenyeret s eszik abból, az örökké él Ktisztussal s Krisztusban. Krisztus örökké uralkodik mindenek felett s az 0 országában élnek velük az övéi is. Ez az ország az örökéietnek üdvössége. Mindnyájunk lelke nyer örökéletet. Egyiké örök kárhozatot a Krisztustól távol, a másiké örök üdvösséget a Krisztussal a 0 országában, az Ő oldalán. Te melyiket választod magad számára? Gondolkozz s határozz úgy, hogy élj együtt a Krisztussal! Jún. 17. Állandó otthon. János 14.2, Aki Krisztussal van, azokban a hajlékokban lakozik, melyek az Atyánál vannak, melyeket Krisztus készít el az övéi számára. Nem csak e földi létben lehetsz t»hát állandóan együtt a Krisztussal, de Ö számodra az örökkévalóságban is készít otthont olt az Ő és az Atya közelében. Tudván azt, hogy e földön csak vándorok és jövevények vagyunk mindannyian, vá- gyo!-e e mennyei haza, az igazi otthon után? Ha igen, légy együtt s járj együtt a Krisztussal már itt egész életedben. Abaffy Gyula. KORKÉPEK. Karoolatok a hétről. May Walter ismert pittsburgi dol- lármiíliómos, aki feleségével jelenleg a Laconia gőzösön világkörüli úton van, kénytelen huszonötödik házassági évfordulóját Párisban megtartani, mert Piltsburgba erre az időre már nem érkezhet meg. A dúsgazdag pár erre elhatározta, hogy ha már nem is tarthatja meg saját otthonában az ünnepélyt, de legalább gondoskodik arról, hogy a család bárdijai ott legyenek. Most meghívókat küldtek szét és azokhoz szabadjegyeket csatoltak, melyek érvényesek Pittsburgh Newyorkon át Cherbourgig, illetve Párisig és vissza. A vendégek azonban nemcsak hogy a luxuskabinokban lesznek a vendéglátó házaspár vendégel, hanem Párisban még tizennégy napig fognak a legelőkelőbb szállóban az ünnepeltek számlájára lakni és élni. A házaspár hetven vendéget vár Amerikából, ezek hajóköltsége közel százezer dollárt tesz ki, de legalább ennyi lesz a vendégek párisi szállodai, színházi és egyéb számlái is. Te jó Isten, mennyi jót lehetne ezzel az összeggel cselekedni. Hány özvegynek, árvának, elhagyottnak, koldus szegénynek a könnyét letörölni ?! A szarvasi öregdiákok ünnepe. Megkapó ünnepet rendezett június 2 án ős 3-án a Szarvasi Öregdiákok Szövetsége B e n k a Gyulának, a szarvasi főgimnázium negyvenhat éven át volt tanárának és igazgatójának emlékszobra leleplezése alkalmából. A főgimnázium udvarán elhelyezett mellszobrot Koviczky Hugó szobrászművész, Benka egykori tanítványa, készítette. A vendégek tiszteletére este a főgimnázium ifjúsága, a leventék, a tűzoltók és a dalkar lampionos fáklyásszerenádot adtak. Szombat délelőtt 8 órakor az ótemplomban ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Szelényi János lelkész beszélt, majd átvonultak a gimnázium udvarára, ahol a gimnáziumi énekkar éneke után dr. Raffay Sándor püspök mondott nagyhatású szoboravató beszédet, majd átadta a szobrot a gimnázium felügyelőbizottságának amelynek nevében dr. Melich János egyet, tanár, a főgimnázium felügyelője, vette át a szobrot Benka Gyula emlékét méltató beszéd kíséretében. Söjtöri Károly tanár, a gimnázium tanári kara nevében, dr. Szontágh Tamás, a Földtani intézet igazgatója, a Szarvasi öregdiákok Szövetségének társelnöke és a TESz országos elnöke zárószavai után ért véget az ünnep, ami után az ország minden részéből összegyülekezett többszáz öregdiák a jelenlegi tanulóifjúsággal együtt kivonult az Erzfébet-ligetbe, ahol megtartották az öregdiákok Szövetségének rendes évi közgyűlését. Az öregdiákok közül ott voltak Purgly Emil főispán, Urbanits Kálmán ős dr. Tóth Pál országgyűlési képviselők, dr. Kovács Andor és Saguly József esperesek, dr. Barthóty István, békéscsabai polgármester, dr. Rell Lajos gimn. igazgató, Lelbach Péter nagybirtokos, dr. Kemény Gábor ny. főispán, Ci- catricis Lajos ny. főispán és sokan mások.