Harangszó, 1928
1928-06-03 / 23. szám
HARANOSZÖ. 1928. június 3. \1i alatt, melyek még Mohács után is másfél századnál tovább tartottak, mindkét hősi harcos fél, a magyar és török egyaránt kifáradt, meggyengült, kimerült; és a lörök megszűnt Európa nyugati keresztyén népeire nézve veszedelmes lenni. Ekkép a nyugati keresztyén- séget a megsemmisüléstől a magyar nemzet mentette meg. Nemcsak mi magyarok állítjuk ezt, s nemcsak mi látjuk ekkép a történetet; látják és felismerik ezt a tisztán látó s elfogulatlan más- nemzetbeli történetírók is. Csak arra az angol történetíróra hivatkozom, aki világos tekintetével felismerte és ki is jelentette azt az igazságot, hogy ha a török támadások idején nem lett volna Európa keleti felén a hősies magyar nemzet, akkor ma a londoni Szent Pál templom tornyáról a müezzin kiáltaná alá az imaórákat. E veszedelem elhárításáért a nyugati keresztyének részéről a magyarokat illeti meg a hála. De Nyugat-Európa e megmentése sok drága vérbe, sok derék, jó magyar ember életébe s a magyar nemzet számbeli nagy meg- csökkenésébe került. Mátyás király idején a magyarok létszáma négy és fél millióra ment; kétszáz évvel később a törökök kiűzése idején, tehát 1700 körül Magyarországban Erdéllyel együtt mindössze három millió ember élt. Pedig e kétszáz év alatt rendes viszonyok közt az orMegtérés. Irta: Somogyi János. 5 — Eb aki bánja, amit Ígértem megtartom ! Habár ami Armard barátunk is kérte a múltkor, de képzelt, hogy adhatom oda az én lányomat egy koldúsbárónak! Nem ezerszer nemi Neked? Az más! Te tudod értékelni a pénzt, nem kimélsz senkit, magadnak gyűjtesz, emberem vagy, nem is bizhatnám biztosabb kezekre lányomat 1 Most már csak a lányomnál kell kopogtatnod! — Bizd csak azt rám bátyám, tudok én a fehérnépek nyelvén beszélni, vettem én már be nehezebb kapukat is 1 — No rajta, akkor induljunk is az asz- szonyokhoz, én ugyan nem szeretek köztük lenni, de teneked Balázs az érdeked kivánja, hátha akadékoskodnak, azt ugyan nem nagyon tanácsolom, mert én vagyok a ház ura, 8 itt mindennek úgy kell történnie, ahogyan én parancsolom I Tornyayné ép az ablaknál ült és kézimunkázott, szenvedő arcán néma fájdalom látszott. Katinka olvasott s alig tekintett fel, amikor a belépők köszöntötték őket. Balázs egy világfi bizalmasságával köszönszág lakosságának legalább is megkétszereződnie kellett volna. A török háborúk a keresztyén nyugatnak a védelmezése voltak az okai, hogy ez nem így történt. S ha még tekintetbe vesszük, hogy a török dúlás és pusztítás majdnem mindig a magyarságot és a magyaroklakta országrészeket sújtotta, mindenkinek be kell látnia, hogy a török elleni harcok nélkül, a nyugat felé törekvő török hadi erő feltartóztatása nélkül a magyarság e földön meg nem gyérült volna és Nagymagyarországban idegenből ide költözött nemzetiségek soha itt nem lettek volna, hanem egész Magyarországot kizárólag magyar anyanyelvűek laknák. A magyar nemzet a nyugati kereszlyénséget megmentette, de e megmentő harcokban a nemzetnek, a magyarságnak több mint felerésze áldozatul esett. És mi volt a köszönet ? Mi volt Nyugat-Európa keresztyén népének hálája e példátlan hősiességért és önfeláldozásért ? Ismerjük. Trianon fejezi ki Nyugat-Európa hálátlanságát és igazságtalanságát. Az ártatlan magyarokat országuk kétharmadától fosztotta meg és a magyar anyanyelvüekből is három milliónál többet, tehát többet, mint amennyi 1700 körül Magyarország egész lakossága volt, ellenséges indulatu szomszéd népek rabságába kényszerített. Érzi, tudja mindenki, barát és ellenség egyaránt, hogy ez az égrekiáltó igazságtalanság és lőtte s elhelyezkedett mellette egy széken. Tornyay állva maradt. Tornyayné törte meg a csendet. — Minek köszönhetjük Pál, hogy kedves barátoddal együtt megtisztelsz bennünket látogatásoddal? — Nyugodt lehet asszonyom, — szólt a férj, — hogy tisztán Balázs barátom ügyében és kedvéért vagyok itt, aki a mai napon megkérte tőlem a mi kedves leányunk kezét 1 — Talán reám is tartozna a dolog! — válaszolt Tornyayné. — Vagy tán már neki is Ígérte Katinka kezét? — Én azt cselekszem ami nekem jól esik! — mondta gőgösen Tornyay, annak adom a lányom kezét akinek akarom, én rendelkezem felette, mert én vagyok ennek a háznak az ura és parancsolója. Az fog történni tehát amit én akarok I — Egyik gyermekét a sírba vitte már 8 most már a másiknak ássa meg a sírját — zokogta Tornyayné. — Nincs helye itt az érzékenykedésnek, én a lányomhoz jöttem, s azzal akarok beszélni! Katinka, most hozzád fordulok, akarsz-e e derék, becsületes férfinak, Bende Balázsnak a felesége lenni ? Felelj! — Apám! — szólt a leány, büszkén hálátlanság soká fenn nem maradhat. Hiszünk az igazság nemsokára bekövetkezendő győzelmében. Bereczky Sándor. Szombathely ünnepe. Gyönyörű, szívet, lelket gazdagító ünnepség zajlott le pünkösd hétfőn a szombathelyi paróchián. Egyházkerületünk apostoli buzgó- ságu püspöke, Kaoi Béla és áldott lelkű felesége, Hegedűs Katalin ünnepelték Istentől megáldott házasságkötésüknek 25-ik évfordulóját. Csodálatos májusi verőfény özönlött végig a paróchia udvarán, amikor az ünnepi istentisztelet után az egész gyülekezet a templomból kivonult szeretett lelkésze elé, hogy elmondja szíve jókívánságát és lelke áldását. Felejthetetlen szép látvány volt: a többszáz ember félkörben körülvette a jubilánsokat, akik családjukkal együtt jelentek meg, hogy fogadják a hódolattal és szeretettel teljes köszöntést. Alighogy az ünnepeltek megjelentek, felhangzott a Protestáns Kör vegyeskarának éneke. A dalárda a püspök áldott emlékű édesapjának egy hatalmas kompozícióját adta elő megkapóan szép intoná- lásban. Megéreztük, hogy a dal lelkében egy szerető apai lélek csókolgatta jó fiának boldogsággal csordultig tele lelkét. Amikor az ének, amelyet Kiss Gábor igazgató karnagy vezényelt, véget ért, Jáemelve fel fejét. — Kívánj bármi mást, kívánd azt, hogy mondjak le az élet minden öröméről, gazdagságról, kincsről, kívánd, hogy temessem el magam a sötét koporsóba, szívesen megteszem, de ezt a kérést soha, soha, mert én nem akarok Bende Balázsnak felesége lenni sohasem t Értse meg ön is Uram, hogy eladni magamat sohasem hagyon, hogy ezerszer választom inkább a halált, mintsem azt az iszonyú életet, hogy olyan mellett töltsem el fö’di életemet, akitől irtózom és soha- soha nem tudnék szeretni I Bende Balázs hebegett valamit, elvesztette világfi modorát, semmivé lett, egy önérzetes leánylélek pozdorjává törte egyéniségét, felállt, s várakozva tekintet Tor- nyayra. S Tornyay vöröslő arccal, magánkívül ordított valósággal: Ki mer ennél a háznál felkelni ellenem, eltaposom másnak az akaratát, az a sápadt képű anyád bujtogat ellenem, jegyezd meg magadnak, hogy itt nem lehet kitérés, s a parancsom az, hogy hat hónapon belül Bende Balázs felesége légy! Megértetted ? — Soha-soha I — felelt szilárdon a leány. Tornyay és Balázs kirohantak köszönés nélkül, becsapva maguk után az ajtót és
