Harangszó, 1928
1928-04-01 / 14. szám
1928 április 1 HARANQSZÖ. 109 Somogy vár megye alispánját és dr. Vetek György Kaposvár r t. város polgármesterét, akiknek nagy érdemeik vannak a (elek és az épület adományozásánál. A templomépítési alap ebben az évben 3400 pengővel gyarapodott, úgy hogy a mai napon cca 28.000 pengő áll az egyház rendelkezésére, amelyhez ha hozzávesszük a várostól adományozott épület 28 000 pengős értékét, úgy 56 000 pengő áll rendelkezésére templomépftés céllaira az egyháznak. Ennek alapján a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy Sandy Gyula müegyet. tanárt bízza meg a templom terveinek és részleges tervrajzainak készítésével, ugyancsak öt kéri fel az épités ellenőrzésére is. A meglévő 56 000 pergőn felül még kb. 12.000 pengőt remél az egyház ez évben gyűjtés útján, pótadíbó! és kamatokból összehozni s az ezen felül hiányzó összeget építési kölcsönnel óhajtja póto'ni. EGYRÖL-MÁSRÓL, A mindennapi életből. Házassági tanácsadóhivatalt szerveznek az elöljáróságokra. Csordás Elemér dr. bpesti tisztiorvos, er. presbiter előterjesztést nyújtott be a tanácsnak, amelyben kérte, hogy a kerületi anyakönyvvezetók utján figyelmeztesse vagy hívja fel a házasságra lépő feleket a házasság előtti orvosi vizsgálatra. Tervbevette a tisztifőorvos a kerületi házassági tanácsadó hivatal szervezését, ahol a házasuló feleket mindenféle tanáccsal és orvosi kezeléssel ellátnák. Addig is azonban, mfg a tanácsadóhivatalt felállítják, a kerületi anyakönyvveze- tőségek figyelmeztető nyomtatványokat fognak átnyújtani azoknak, akik házasságuk hirdetése céljából megjelennek. Ezekben a figyelmeztető nyomtatványokban felhívják a házasuló felek figyelmét a titkos betegségek gyógykezelésének halogatásával járó veszedelmekre. A tanács a tisztifőorvos előterjesztését magáévá tette és a figyelmeztető nyomtatványok kiszolgáltatását elrendelte. Leventezászló-aYatás Bükön, A csepregi járás leventezászlóját, melyet Fiandorffer Ignác orsrággyülési képviselő neje ajándékozott s melyet a múlt év okt. havában a járási levente-verseny alkalmával szentelték fel a róm kath. val- lásu leventék számára, mikor ugyanis az ev. lekenték egyházuk mellőzése miatt a zászlószentelésröl és a versenyről elmaradlak. — Bükön, a hősi szobor előtt, megfelelő fénnyel és ünnepjéggel, Farkas Elemér esperes az evang. "leventék egyháza részéről is felavatta. A leventeegyeeülefek vezetősége mindent elkövetett, hogy egyházunknak a sérelem miatt teljes elégtételt szolgáltasson s a zászló felavatása épen olyan fényes keretek közölt történjék meg, mint az a róm. kath egyház részéről megtörtént s hogy már a felavatás napja is ftz ember Isten fia. Ha nem találsz már segítséget, És elveszettnek hiszed majd magad: Kiben nem volt idáig hited — Az Isten nevét sóhajtja ajakad I Elérkezett már utólsó órádl? Hová, merre, mi lesz veled ? Eszedbe jut ma|d — kit megtagadtál — Irgalmas Atyád, Istened I Megtérve majd bűnbánó lélekkel. Hogy hit nélkül üres volt életed ; Hogy amiért érdemes volt élni, Azt ott a túlvilágon megleled I Hogy e földön túl egy Jobb élet van, Mély, erős hittel hiszed már! [ban: Boldog bízással nyugodva meg sorsod- - „Minden megtérő! az or karjaiba zár I" talmácsi Oláh Dezső. kiemelkedő legyen, márc. 15-ére tűzték azt ki. Örömmel ismerjük el a levente egyesületek veze'őségének, úgy Balogh Dénes főszolgabírónak, mint vitéz Liszkay Győző várm. testnevelési vezető, alezredesnek, kiváltképen pedig vitéz Bánó Kálmán kerületi parancsnok tábornoknak, és Gévzy Wolf Lajoä alispánnak kik Fiandorffer Ignác orsz. gyűl. képviselővel együtt az avatáson is megjelentek s Így az avatás fényéből mi sem hiányozhatott, ismételjük, örömmel ismerjük el fennkölt gondolkozásukat, kik, a levente egyesületet mentessé igyekeznek tenni minden zavaró körülménytől, hogy az minél inrenzivebben szolgálhassa magasztos hivatását: az ép testben ép lélek művelését. Megjelentek a zászlóavatáson a már említett előkelőségeken kívül, a helybeli elöljáróság. Rozsos Ferenc plébános, a község e ölte ö lakói; a helybeli leventék továbbá a szakonyi és alszopori leventék diszszakaszai. Itt emli'jük meg, hogy a zászlóavatás alkalmával lett átadva Kiss Gáza szakonyi, Dániel Endre zsirai körjegyzőknek és Kisfaludy Károly büki ev. tanítónak a levente egyesületek érdekében kifejtett eredményes működésükért az alispán kitüntető elismerése melyért a kitüntetettek nevében Kisfaludy Károly mondott frappáns köszönetét. HETI KRÓNIKA. A felsőház részleteiben is elfogadta a valorizációs javaslatot. — A képviselőház ülésén Görgey István, képviselő fölvetette az autonom vámtarifa revíziójának a szükségességét. — A kormányzó ünnepi beszéddel nyitotta meg a tenyészállatvásárt. Felette kívánatos — mondotta — hogy a tenyészállatvásár a mezőgazdasági termelés minden ágát felölelő országos mezőgazda- sági kiállítássá váljék. — A borsődi Derék- egyházán hatezeréves őskuitura nyomaira bukkantak. Az osztrák császárhü néppárt gyűlését megzavarták. A románok a beregböszörményi határban agyonlőttek két magyar állampolgárt. így festették be újból magyar vérrel a románok a trianoni határt — Marosvásárhelyen egy görög bath, körmenet alkalmával összeütközésre került a sor a papok és a csendőrök közt. — A szenátusban Turcu szenátor éles támadást intézett a katholikusok és a katho:icizmus ellen. A Pravda c. szerb lap legutóbb rendkívül elismerő cikket ho olt Magyarországról. — Szabadkán feltartóztattak 22 vasúti kocsi robbanó anyagot. A koeßik Olaszországból érkeztek és Romániának szóltak. Görögország és Románia döntő bírósági egyezményt kötöttek. Genfben a leszerelési értekezleten elvetették Németország javaslatát. Az angol akóház leszavazta a 7 órás munkanapot. — A tengerészet ujfajti nehéz bombákkal kísérletezik. Spanyolország ismét belép a Nép- szövetségbe. Rómában Rolhermere lord a magyar nők hazaszeretetét dicsérte. A német birodalmi vasutak több magasrangú tisztviselőjét megvesztegetéssel vádolják. — Erzberger gyilkosai és a kommunisták amnestiát kapnak. A francia miniszterelnök feszült érdeklődéssel várt bordeauxi beszéde nagy on kedvező benyomást gyakorolt Párisban. Egyetlen bántó hang, egyetlen sértő szó nincs beszédében, sem politikai ellenfelei, sem Németország ellen. A szovjetkorm&ny megfizetett tanuk vallomásai és hamis okmányok alapján tartóztatta le a német mérnököket. Clevelandban néhány kommunista tüntetni próbált a magyar zarándokok ellen, de a rendőrök és a clevelandi magyarok nyomban elhallgattatták őket. — Washingtonban a szenátusban és kamarában az egész ház felállva ünnepelte a magyar parlament küldöttségét. — Pittsburg polgármestere báró Perényit és Sipőcz polgár- mestert a város polgáraivá avatta. — Az amerikai bevándorlási quota továbbra is érvényben marad. HARANGSZO. Virágvasárnap. Ep. PhiL 2.5-11. Aki engem követni akar, vegye fel az én keresztemet és úgy kövessen engem, mondja jézus. Krisztus követői csak úgy lehetünk, ha az ö keresztjét megértjük és hordozzuk. Erre int a virágvasárnap epistolája. Előfizetési felhívás és kérelem. Az uj évnegyed alkalmából tisztelettel kérjük — akiknek előfizetésük lejárt — postafordultával, az előfizetés szives megújítását. A nagyszámú hátralékosokat pedig kérjük, hogy számolván lelkiismeretükkel több évi hátralékaikat rendezzék. Lelkiismeretlenségünkkel, pontatlanságunkat ne tegyünk tönkre készakarva egyházi intézményeket, ezek között első helyen az evangélikus sajtót, amelyre napjainkban oly nagy szükség van s mely minden áldozatot megérdemel.