Harangszó, 1928

1928-01-08 / 2. szám

1928 január 8

HARANQSZÖ.

11

Báró Prónay Gabor (1812—1875).

Nagymüveltségü ember volt. Nemcsak a világi, de a theológiai tudományokban is kivált. A Biblia két szent nyelvében annyira jártas volt, hogy a szaktudósok is bámulták. Kedvelte a képzőművészeteket, egyik alapítója volt a képzőművészeti társulatnak. Kiváló kertész volt. Megalapítója és első elnöke az Országos Testgyakorlóintézetnek. Irgalmas és jószívű a szegényekhez.

megfelelő belsőre és könnyű erkölcsökre lehet következtetni.

A nagy római birodalom erkölcseinek leziillóse mistt ment tönkre, de hogy ez így történt, abban nagy része volt a római nők erkölcsi lejtőre jutásának.

Óév estéjét sokan nagy mulatozások között szokták eltölteni, az éjféli óraütéskor pedig vidáman csendülnek össze a poharak, hogy, amint mondani szokás, jókedvben és vidáman jununk az új évbe. Ds erre egy csufolódó kedvű ember azt mondta: az ám, hogy jókedv ben és vidáman jussunk a pokolba I

Hiszen nem árt a jókedv, módjával. Úgyis annyi a szomorúság mostanság a magyar világban. Da nem árt az sem, ha ó-év utolsó estéjén eszünkbe jut az is, hogy »foly az idő a sirhoz 1« És hogy a síron tdl a Megváltó vár bennünket ítéletre. Nem árt, ha az év utolsó estéjén egy kicsit magunkba is széliünk és észrevesszük a lejtőt, melyen a mai kor embere a sir felé siklik, nem árt, ha észrevesz- szük az útjelző táblának teljes feliratát: nem csak azt, hogy »1927«, hanem azt is, hogy »Lejtől Fékezz 1«

Fékezz 1 Látod, hogy milyen szakadékok vannak előtted I

De hát mit csináljunk — kérdezhetné valaki méltatlankodva — talán mindig a szemünket forgassuk?

Nem. Ne forgasd a szemedet. Se »mindig«, se most. Ha ezt tennéd, képmutató lennél. És épen a képkásait, figyelmesen követte utasításait, és szerény alázatossággal viselkedett vele szemben, lassanként enyhült, majd egészen elhalgatott a perpatvar a konyha tájékán, és az ügyvéd úr maga is alig ismert csöndes, békés otthonára.

A tekintetes asszony nyugodtan ü'dögélt bent a ripsz divánon és fürge ujjakkal harisnyákat kötött fehér pamutból, aminőket rajta kivül már aligha viselt valaki, mert tudta, hngy nem lesz semmiben hátramaradás és minden pontosan az ő kedve szerint megy. Hé főn mosni fog a Zsófi, kedden mellékesen az egvik szobát súrolja, szerdán a másikat, csütörtökön a nagy ebédlőt. Pénteken vasalást tart, szombaton a konyha lesz a legfőbb gondja és az amujy is tündöklő rézkilincsek, vasárnap aztán pihenőt tart, hogy a következő héten a naprendszer pontosságával újra kezdje tevékenységét. Aziránt is nyugodt lehetett, hogy ha ő nincsen is jelen, azért a Zsófi hűségesen kétszer le fogja dagasztani úgy a kenyeret, mint a kalácsot, hogy foszlósabb legyen a bélé és lelkiismeretesen belerakja az ételekbe a sáfrányt, gyömbért, szerecsendióvirágot s mind a régimódi füszers ámokat, melyek a tekintetes asszony konyháján még mindig használatban voltak és föztjének

mutatás, a kétfelé is: Istennek is, a világnak is eiegetteDni-akarás viszi a mi nemzedékünket a lejtőre. Ne forgasd a szemedet, hanem ehelyett kérdezd tnégegyszer, hogy »mit csinálj ?< De ne éntőlem kérdezd és ne mástól, hanem épen csak önmagadtól És ne méltatlankodva kérdezd,

különleges izet adtak meg.

Minden ok megvolt tehát arra, hogy az úrnő meg legyen elégedve az ö Zsófijával, aminthogy lelke mélyén meg is volt győződve, hogy véletlenül kincset talált. Ezt a véleményét szavakban nyilvánítani ugyan nem tartotta szigorú elveivel összeegyeztet- hetőnek, de tanúskodott róla a sok hasznos holmi, amivel idők folytán jó cselédjét megajándékozta, úgy hogy annak alig alig kellett valamit magára költenie a fizetéséből, berakhatta azt hónapról-hónapra a takarék- pénztárba, úgy hogy évek mmtán már egész kis vagyonkára tett szert. Azért megvolt mindene, érdemes szövetből készült, sorsához illő módon megvarrt ruhái, szép, meleg nagykendője és elég fehérneműje, jó erős szálú vászonból, melyet a tekintetes asszony maga szabott ki illedelmes formára.

Egy vég csikós kanavászt is kapott a Zsófi egyik karácsonykor, abból vánkos- és párna-huzatok készültek piros fonállal körülburkolva és azt a célt szolgálták, hogy ha majd férjhezmegy, ágyneműről már ne kelljen gondoskodnia, ámbár a tekintetes asszony titkon remélte, hogy ez a veszedelem még egyhamar nem fog bekövetke-ni.

Tényleg, a Zsófi már a huszonnyolcadik esztendejét taposta és még mindig nem

hanem teljes komolysággal és őszinteséggel. Ha ezt becsületes komolysággal és őszinteséggel teszed, akkor már megálltál a lejtőn, mert ez a kérdés olyan lesz az életeden, mint a sebesen gördülő keréken a fék: egy pillanatra feltétlenül megállít. És ha egyszer ez a kérdés megállított, akkor bizonyosan tudom, felelni is fogsz rá önmagadnak. Hogyne felelnél, hiszen épen, ha komoly és őszinte vagy magaddal szemben, akkor érzed meg, hogy feletted az Isten, kinek »szeme mindent lát« és épen ő kívánja, hogy erre a kérdésre: »mit csináljak?« őszinte feleletet adj magadnak Hogyne felelnél, hiszen abban a pillanatban, amelyben ez a kérdés megállít, bizonyosan élénken megérzed, hogy »foly az idő a sirhoz« és hogy a síron túl a Megváltó vár téged is Ítéletre.

Kérdezd hát csak magadtól az év utolsó estéjén, ennél a pihenőnél életed útján, kérdezd teljes komolysággal: mit csináljak ? Mit csináljak, hogy életem útja ne legyen lejtőn zuhanás? Mit csináljak, hogy jövő ilyenkorra nyugodtabb lélekkel tudjak visszafelé nézni megtett életutamra ? Mit csináljak, hogyha a most kezdődő év lenne földi utazásom utolsó szakasza, bizakodó lélekkel állhassak oda a Megváltó itélőszéke elé?

Nem tudom, hogyan felelsz majd önmagadnak erre a komoly kérdésre. De azt tudom, hogy a feleleten múlik a holnap reggel kezdődő földi éved

akadt, aki feleségül kivánta volna, pedig ha szép nem volt is, azért rútnak se lehetett mondani, noha szikár alakja kissé meghajolt a sok munkában és fogsorában imitt-amott rés mutatkozott, de sárga haja pompás fonatban csavarodott a feje köré és szép barna szemei olyan szelíd szomorúsággal néztek, mint egy megriadt őzikéé.

Barna Péter — aki az összeköttetést Zsófi és a szülőfaluja között valamennyire közvetítette, hírt hozván néhanapján az otthon történtekről — minden farsangkor egész sereg lakod ltomról újságolt. A Zsófival egyivásu leányok már régen férjhez- mentek, jóravaló uraik, szép gyermekeik voltak — ha ezt úgy elgondolta esténkint,. mikor egymagában, a konyhaasztalnál var- rogatott, elhomályosodott a szeme egy-egy titkolt könnycseptől és még kevésbé szabályosak lettek a piros félkörök, amelyek munkától érdes ujjai után keletkeztek. Miért hogy épen őneki nincsen senkije, aki szeretné, akit szeretne, derék ura, karonülő kis gyereke? Oh, bz magányos is volt az árva élete, mióta csak visszaemlékezni bír.

Egyszer azután — mintha pitymallani kezdett volna a Zsófi sorsának borús egén, ez a kis fényesség pedig abból a kis hentesboltból áradt ki, a szomszédos ucca