Harangszó, 1928
1928-01-01 / 1. szám
2 HARANQSZÓ. 1928. január 1 bátrabb hadvezérek ? Egy csekélység meghiúsította a megdöbbentő elgondolásokat s a pontosan megszerkesztett óraművet megállította egy porszem. A bölcset börtönbe vethetik, máglyára dobhatják, eszméi megragadják az emberek millióit s megváltoztatják egész világok berendezettségét. Nem tudja senki sem, mire akarja őt az Isten felhasználni. Az ő kezében mindenki eszköz a dolgok intézésére. Az Úr intézkedik. Véletlen nincs. Ha a kínpadra vont becsület megmenekült s a sötétben bujkáló ármány meglakolt, az nem véletlen. Az Istennek intézkedése ez. Ha egy eltakarítatlan vércsepp, egy ártatlan gyermek csacsogása, egy rosszkor történt elhalványodás napok, évek múltán a világi bíróságoknak szolgáltatja ki a gyilkost, a méreg- keverőt: ne véletlenségnek mondd, lásd benne Isten kezét! Ha hegyeket hengerget a bűnös gonosz eljárásának tanuságtevőire s ha csak az éj, a néma falak, avagy csak az erdő látták is bűnét, a hegyek széjjel hordatnak, mint a por s feltárják az elrejtettet, a falak kövei vádolják, az erdő lombja susogó tanúvá lesz s a villám bosszulón rohan alá a derült égből. Az Úr intézkedik. Ez a mi bizodalmunk. Az Istennek intézkedéseit ismerd meg semmivé lett óhajaidban, ismerd meg teljesült reményeidben. A szerétet munkálta ezt is, azt is. Minden a te üdvösségedért történik. Ott is, ahol a legfájdalmasabA Mikó Zsófi sora. Életkép. Irta: Farkas Mihályné. Forr, habzik, tajtékzik az élet forgatagja, amint az Idő torkából előindul. Itt, villogó drágakövet hajit a magasba, ott hitvány kavicsot. Bűbájos szépségű virág kápráztat egy pillanatra, amott egy száraz levelet sodor az ár. — És ömlik végeszakadatlan a láva-folyam és mindent betakar. Emberi sorsok képe ez. Jelentéktelennek látszik olykor, de azért fontos, mert annak az embernek egész élete és benne — mint tükörben — meglátjuk sok hasonló egyénnek végzetét. A szánalom harmatja lepi meg pillánkat, és sírni jó, mert a könnyek tisztára mossák a szivet. Én a Mikó Zsófi szomorú sorsát pillantottam meg. Elmondom azt egyszerű szavakkal, valami parádés keret ahhoz a történethez nem is illenék. • * * Még csak három éves volt, mikor az édesanyját eltemették. Gyermekágyban halt meg a fiatal, sze- lidtermészetű asszony, és a tisztelendő úr bele is hozta a gyászbeszédbe, hogy olyan ban vérzik a szív, ahol szent kötelékek szakadnak széjjel, talán a hitves, az apa, az édesanya, a gyermek, a testvérnek halálos ágyánál, amikor összekulcsolt kezeidet az égre emelted s vele a legdrágábbat a földi örömök között: akkor is az Úrnak akarata történt, az elhaltnak üdvösségére s bármennyire sír is a te szíved, a te üdvösségedre is. Nyugodjon meg ebben a te lelked. Nézzél derülten a jövő elé, melyből egy jó Istennek a bölese- sége vezeti eléd a napokat, a perceket. E percek az örökkévalóságból küldött hírnökök. Ezek megfogják kezedet s átkísérnek atyáidhoz. Közben oktatnak. Ellátnak utasítókkal s emelik ezáltal belső értékedet. Minden esztendő növeli ezt az értéket. S amint fogynak az élet évei, úgy nő ez az érték. Ez tesz majdan tanúságot a te hitedről s ez adatja néked az örök békét. Elmúlik itt minden. Egyrészt eltemeti a háládatlanság, megfojtja a közönynek hideg vaskeze, másrészt alászáll a sírba. Csupán a belső érték nyit magának utat az örök életbe. Ezt növeld! Úgy ez esztendő végén a csalódásaid megfogyatkoznak, a reményeid pedig megerősödnek. Vedd szívedbe az újév küszöbén az Isten üzenetét: Légy csendes s ismerd el, hogy én vagyok az Isten. dicsőséges a halála, mint a katonáé, aki a harcmezőn esett el, híven teljesítve kötelességét Az asszonyok ríttak mint a záporeső, ölelgették a kis Zsófit és törődtek ezentúl az elárvult családdal. Ki a szobájuk földjét tapasztotta föl, ki a szennyes-ruhájukat mosta ki, ki meg valami kis ételt főzött nekik. Idők múltán azonban lohadt a lelkesedésük, odahaza is akadt bőven dolga kinek- kinek — és Mikó Jánosnak bizony új asz- szony után kellett nézni, ha azt nem akarta, hogy veszendőbe menjen mindene. Javakorbeli, szép szál ember volt, semmi rosszat se tudott reá mondani a falu szája, akadt még a leányok között is keze- fogója, aki elvállalja házastársul, és vele együtt a kis-leánya gondját. Az új lisztből már új asszony dagasztotta a kenyeret, és ha néha némi csetepaté hangzott is a Mikóék háza tájékán, azért rendben ment minden, és nem szabad mondani, hogy a János rosszul választott volna. Nem volt olyan gonosz indulatu se a menyecske, mint a mesebeli mostohák, megfésülte, megmosdatta a kis Zsófit és ha néha pofonlegyintette is, az csupán nevelési szempontból történt. Kapi püspök Balassagyarmaton. A balassagyarmati Evang. Nőegylet« meghívására Kapi Béla dunántúli püspök december l/-én és 18-án Balassagyarmaton volt, hogy az árvák karácsonyi felsegélyezésére megtartott estélyen beszédet mondjon s templomi szolgálatával előkészítse a hívek seregét a karácsonyi szent ünnepekre. Valóságos ünnepnapjai voltak e napok úgy a balassagyarmati egyháznak, mint a kebelében működő nőegyletnek. A jőtékonycélu műsoros estélyt a vármegyeház dísztermében tartották meg, melyen részt vett dr. Sztranyovszky Sándor államtitkár is, valamint Pályi Pál főispán és dr. Baross József alispánnal az élén az összes hivatalok főnökei és egyházak, egyletek képviselői s a nagy termet teljesen megtöltő közönség. Kapi Béla püspök mindenkit elragadó beszédet mondott, a mely rendkívül felemelő hatást gyakorolt a vallásfelekezeti külömbség nélkül egybegyült közönségre. Az estélyen dr. Píacskó Lajos és neje, valamint Becht József zenetanár léptek fel művészi ének- és zeneszámokkal. Másnap, Advent IV. vasárnapján a balassagyarmati evang. templomban Kapi püspök Úrvacsorát osztott, melyhez közel ötszázan járultak a hívek közül, Abaffy Gyula a KIÉ. főtitkára hirdette az igét A balassagyarmati egyház híveire felejthetetlen lesz ez az áldott magvetés, melyet evang. egyházunknak ez a lánglelkü püspöke végzett. Később, mikor már neki magának is gyerekei születtek, már kevésbé volt jó szívvel mostoha-leánya iránt, de akkorra már a kis árva nem is szorult annyi gondozásra. sőt inkább ő párto'ta, dajkálta síró rivó mostoha-testvérkéit. Mikor ezek közül már a legkisebbik is a maga lábán tudott járni s a legnagyobb már eltudta vinni az édesapja után kettős-szilkében az ebédet a mezőre, Mikóné elérkezettnek vélte az időt, hogy határozzon a Zsófi sorsa felől. Akkortájt került ki a kisleány az iskolából, amelynek, ha nem is tehetséges, de nagyon szorgalmas, jámbor tanulója volt. „Nem gondolja-e kend“ — mondta az urának, „hogy épen elegen kanalazunk a tálba a Zsófi nélkül is? Ékkora leány már maga keresheti meg a kenyerét, és reáfér egy kis tapasztalás is. Itthon, körülöttünk csak gyomlálni, meg kapálni tanul. Legalább egy kis ágyneműre valót keresne magának, mire férjhez megy. Úgyse győzök én anr yi libát tartani, hogy ennyi leánynak párnát tölthessek!* Mikó János mondhatta volna, hogy maradt az ö leányának szépen mindene, az édesanyjáról, és hogy az a sok rendes holmi, ami fölött a menyecske oly korlátlanul rendelkezik, az tulajdonképen mind a kis Zsófié. De csak elhallgatta a békés-