Harangszó, 1927
1927-01-09 / 2. szám
10 HAfiANÖSZÓ. 192?. január 9. tem és harcászati magatartására nézve is némileg kioktattam, az már jó katona is. Igen, jó katona lehet, de csakis azon fontos elv megvalósítása mellett, melyet Amerikában követnek, hogy t. i a népet helyes vezetés mellett már békében kell olyképp befolyásolnunk, hogy háborúban gyorsan jó katona lehessen. = Vájjon ez- alatt kizáróan a testnek edzetté, erdssé, kitartóvá, egyszóval alkalmassátételét kelbe értenünk ? Hol marad a sokkal tartősabb munkát igényid eldkészítése a léleknek, az akaratnak az edzése, a keresztyén erkólcs alapján kifejlesztett férfiúi erényeknek megszilárdítása? Mindez sokkal behatóbb munkát igényel, hogysem e téren néhány hét alatt elfogadható eredményt lehetne elérni A felületesen itélkezd azt mondhatja erre, hogy a magyarnak kevésbé van arra a vallásos alapra szüksége, melyen lelkét a katonai hivatásra eldkészíteni lehet, mert Magyarország földrajzi helyzete, a magyar fajnak az európai néptörzsek közötti szige- teltsége és a nemzet történeti hagyományai a magyar nép katonai erényeit anélkül is igen magas fokra kifejlesztették, aminek bizonyságául a magyar katona hősies áldozatkészsége a legszebb példa. Mindez kétségtelenül igaz, csak egyet felejt el ama felületes itélkezd, hogy a magyar nyers vitézsége és kiműveletlen katonai képessége az elért eredmény fejében milyen óriási véráldozatot követelt tőle?! Már pedig amennyire vitán felül áll, hogy egyedül a vitézséggel ma már nem győzünk többé, hanem annak fölényes értelemmel, egyéni értékkel kell párosulnia, annyira kétségtelen amaz állítás helyessége is, hogy a magyar faj egészséges erejét és a tiszta erkölcsökön alapuló katonai rátermettségét csak akkor fogjuk a jö vdben megóvni, h* a népnen a vallásosságot fenntartjuk, azt gondosan ápoljuk. Az iskolai ifjúság nevelése terén nagyszerűen bevált »Cserkész«, továbbá az iskolán kívüli ifjúság körében mind hatalmasabb arányokban kibontakozó »Levente« intézmények eddig elért eredményei immár nemcsak sejtetik velünk, hanem kétségtelen bizonyítékát is szolgáltatják annak, hogy a valláserkölcsi alapon kiművelt emberi lélek a mi legnagyobb kincsünk, erősségünk és legmegbízhatóbb harceszközünk. Ezt így latiam én a nagy háború nem egy válságos helyzetében, melyben a szenvedélyig fokozott kötelességérzet rendíthetetlen nyugalommal és szilárd bizodalommal nézett farkasszemet a fenyegető halálos veszedelemmel Mindtz pedig semmi egyéb, mint a halállal dacoló kereszt oltalmának kiterjesztése az Isten és a Haza fogalmának megismerésében, tiszteletében és védelmében. Engem tehát, mint a m. kir. honvédség protestáns egyházi szervezetének Pdgondnokát a kereszt oltalmának eszméje vezérel nagyjelentőségű feladataimban, hogy az a protestáns fiatalság, mely a Haza védelmére önként, már most felajánlja szolgálatait, kimélyltett vallásos érzülete alapján ne csak megismerje a célt, melyért küzdenie kell, hanem önleikének elemzése alapján azon eszközöket is megtalálja és öntudatosabban alkalmazza, melyek a célt elérni segítik, őt pedig annak elérésére alkalmasabbá teszik. Egy erővel teljesebb protestáns nemzedék nevelése mindnyájunknak közös feladata kell, hogy legyen. Ezt psdig kizáróan a kereszt oltalmának behatóbb kiterjesztése révén az erős, a meggyőződéses hit utján fogjuk be- tölthetni, mert ez az összes emberi képességek ősforrása, változatlan gyújtópontja és megingatlan erős vára, elhatározásaink- és cselekedeteinknek pedig legmegbízhatóbb támasztéka és iránytűje. Levél. Mélyen Tisztelt Szerkesztő Úr! Valami leküzdhetetlen lelkikényszer hatása alatt irom ezt a levelet a Harangszónak. Úgy gondolom er- kö esi kötelességet teljesítek. Szerkesztő Úr! Csak a napokban — elkésve hallottam, — döbbentett meg a hir, hogy Hetvényi Lajos tanár, a soproni ág. h. ev. líceumban nyolc éven át engem is oktató Hetvényi Lajos meghalt. Még csak két éve lesz, hogy utoljára hallottam jóságos tanításait... Két éve, hogy ott hagyván az intézet padjait, alig hallottam valami keveset a jó öreg professzorról. A lelkem mélyéig megrázott a A hit ereje. Irta: Szombath Ernő. Kis János kiállott a pitvarajtóba s elkiáltotta magát. — János 1 Hol vagy ? — Itt vagyok, édes apám. Parancsol valamit ? — Beszélni akarok veled, Jöjj be I János kilépett a magtárból, ahol ép a gabonát forgatta. Szép szál legény volt Noha hétköznapi ruha volt rajta 8 előtte egy kötény, de a tartásán meglátszott a katonaviselt alak. Mikor apja hívását megértette, ledobta magáról a kötényt, leporolta a ruháját s indult befelé. Odabent az öreg Kis János ott állott az asztalnál. Az arca piros volt, látszott rajta, hogy valami benső indulat forr benne. Amint a fia belépett, haragosan mordult rá. — Állj 1 A fiú megtorpant. Azon a helyen állva maradt. Valami jéghideg áram futott rajta keresztül s ijedt pillantással nézett az apjára. Az öreg tetőtől talpig végigmérte 8 aztán rádörgött. — Hallom, hogy a héten még nem voltál a Marinál I Igaz ? A fiú egyszeribe tudta, hogy honnan fuj a szél. Az előbbi nyugtalansága eltűnt, higgadt s józan lett egész valója. Nyugodtan nézett az apjára. — Igaz. Nem voltam. Az öreg haragja egy árnyalattal emel- kedettebb lett. — És miért nem voltál? A fiú szelíden felelte. — Hiszen úgyis tudja édes apám, hogy miért nem megyek Marihoz. Az öreg ember hangja reszketett az indulattól. De még tartóztatta magát. — Nem szereted? — De szeretem, — Talán az nem szeret? — Mari i3 szeret. — Hát akkor mi a bajod vele? János közelebb lépett s kérő hanggal fordult apjához. — Jól tudja édes apám, hogy mi a bajom. Már sokszor mondtam. Az, hogy Mari katholikus, én meg evangélikus vagyok. Marit szülei nem engedik az én hitemre áttérni, én meg nem akarok katholikus lenni. Hát inkább lemondok Mariról. Az öreg felfortyant — De nem mondasz le! Azt én mondom I — Hát akkor mit tegyek ? Én nem térek át, anélkül meg Marit nem adják hozzám. Kis János az öklével az asztalra ütött. — Hát te fogsz áttérni! S azzal punktum ! János egy lépést tett előre s úgy kezdte kérlelni az apját. — De édes apám, ne kényszeresen arra, ami a lelkiismeretem ellen van. Úgy sem teszem meg. Az öreg szemei vérbe borultak. — Mit? Hogy nem teszed meg? Te kölyök, te, te... Tovább nem bírta mondani. Hirtelen elsötétült előtte a szoba s hátratántörodott. János odaugrott, hogy segítségére legyen. De az öreg ember már összeszedte magát s arcul vágta a fiát. János megszédült. Meleg áram futotta át a testét. A keze ökölbe szorult. Azt hihette az ember, hogy azonnal ráveti magát az apjára. Di csak egy pillanatig tartott ez. Á következőben már úrrá lett rajta a gyermeki szeretet. A szeme könnybe láb- badt. Majd végiggördült egy csepp az arcán. János letörölte és reszkető hangon szólalt meg. — Édes apám. Miért tette ezt. Azt azonban nem hatotta meg a szelíd] szó. Csak annál h aragosabb, mérgesebb lett.
