Harangszó, 1927
1927-02-27 / 9. szám
1927. február 27. HARANOSZO. 71 OLVASSUK A BIBLIÁT! Örömmel fogad! Febr. 28. Bármikor! Lukács 9. ío—u. Ha Jézushoz mész, Ö örömmel fogad. Nem küldött most szét meghívókat, szeretett volna csendben visszavonulni tanítványaival, nagyon fáradt lehetett, mégsem utasította vissza a sokaságot. Hányszor voltál te már terhére másnak, nem találtad el a látogatás óráját. De az még sohasem esett meg, hogy valaki jézusnak terhére lett volna, mikor eljött Hozzá. Jöjj bármikor 1 Érted, mit jelent ez? Márc. 1. Bárhogyan I János 6.35—37. jézusnál nem fontos, hogy öt milyen helyzetben találod, de az sem, hogy te magad milyen állapotban vagy. Éhesen, szomjasan, kisnitüen, vagy csalódottan, zilált vagyoni hslyzetben, vagy az emberektől üldözötten, bárhogyan mehetsz Őhozzá. Ne várd, mfg alkalmasabb leszel, jöjj Jézushoz most és énekeld: Amint vagyok, sok bűa alatt, De most htlkan hivó szavad: Bárány-Jézus jövök. Márc. 2, Ez nem természetes. János 1. 44—53 Sokan azt gondolják, boey Jézus köteles őket örömmel fogadni. „Ugv is oly kevesen követik ma öt ebben a világban, örömmel fogadna, mert úryse tudja kikkel körülültetni az asztaltI* Mig így gondolkozol nem nem tudod, hogy ki ő, s ki vagy temagad. Rólad nem mondhatja el az Ur, amit Natanielről: .akiben hamisság nincsen*. És gondolcd, hogy Nataniel természetesnek találta, hogy ót olyan nagy örömmel fogadta Jézu3? Amíg természetesnek tartod, addig nem részesülsz benne. Márc. 3. Ez nagyon csodálatos. Máté 11 .u—30. Vendégül látni örömmel egy pár órára, egy-két napra, — ez még csak sikerül. De itt egyszeramindenkorra szóló szét- szakithatatlan együttlétröl van szó. Hányán élnek együtt 8 alig várják már, hogy megszabaduljanak egymástól 1 Jöveteleddel terheket kell vállalnia, többet, mint az egyszerű vendéglátás terheit. Terheit az eredendő bűnnek, terheit az elhibázó t múltnak s a te még mindig nehéz természetednek. Igát kell hordoznia veled és mégis örömmel fogad. Van érnél csodá'atosabb ? Márc. 4. Ezt én nem érdemiem. Máté 8.8—10. Valami különbség mégis esek van. Ha én fiatalon, öt talentummal, előkelő társadalmi ál'ásom s nagy vagyonom ellenére Őhozzá megyek, mégis csak jobban örülhet, mint a bélpoklosoknak s magukkal jó-tehetetlen öregeknek. — Lépj ki ebből a gondolatkörből minél előbb kedves lélek 1 És mondd azt, amit a százados: Nem vagyok méltó, hogy jöjj, még kevésbé arra, hogy én mehessek fíozzád. És Te mégis örömmel fogadsz. Óh, akkor ez csak kegyelem, 8 a kegyelem megérdemelhetetlen 1 Márc. 5. Az öröm nemcsak az Övé. Lukács 19.1—10. Először csak Jézus örült. Azután Zdkeus is, sőt az egész ház. Az örömböl nem csinált magának zsákmányt. Te magad is fogsz érezni valamit abból az örömből, melyet érkezésed Jézusnak okoz. És boldog leszel, hogy Ő örömmel lúd fogadni téged. Valami megmagyarázhatatlan öröm arad beléd s ez nem jöhet máshonnét, mint abból az örömbő), mely- lyel fogad téged. Márc. 6 Ez vérébe került. János 12. 20—83, Nagy ara volt annak, hogy Jézus örömmel fogadta őket. Nem az, hogy nagyszerűen bírta az örömöt, hanem hogy bírta vérét ontani a bűnösökért. Ha nem fogadta Farsang. Kis falumban, csendes munka közben Töltöm a farsang víg napjait. A világ zaja hozzám nem hatol el, Báli zaj engem nem boldogít. Iskolám fala közt kis seregem Csacsogó ajka zenél nekem, hozzám simulnak bízva, melegen 5 én védem őket és vezetem. Künn farsang van, de én nem tudom azt. De jaj, beteg egy kis gyermekem! Hogy vagy, kicsi ? I a Te sorsod aggaszt, Nem, hogy: milyen bál van Pesten171 Kis falumban, csendes munka közben Töltöm a farsang víg napjait A báli zaj hozzám nem hatol ef És mégis van, ami boldogít I Kristóf Kálmán. volna el az élő szent Isten a golgotbai áldozatot, nem fogadhatta volna Jesus sem örömmel a Hozzá menőket. De épen, mert ez volt az ár, az Úr Jézu3 is elvárja, hogy megbecsüld érted való szenvedéseit s minél többet tulajdoníts a keresztfán fizetett drága árnak. Gáncriiadár. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Dr. Bányay Zoltán idegorvos egyet, tanársegéd az Elmeorvosok országos kongresszusán. „ Tömeghisztéria és öngyilkossági járvány“ elmen tartott előadást. A középkori ismert hisztériás járványok elmúltával — mondotta — a lelki járványok nem szűntek meg, csak formájuk változott. A tánctéboly, a nagyhangú étkezési szekták, a delejes emberekbe vetett hit és az öngyilkossági járvány az új formák. Nem a nyomor és a nélkülözés az egyedüli oka az öngyilkosságoknak, hanem lelki momentumok is nagy szerepet játszanak azokban. Elmebetegség, düh, féltékenység, valamint a civödis, a büntetéstől való félelem és a vagyoni romlás nagyban hozzájárulnak az öngyilkosság terjedéséhez. Föl kell tehát oldani a tömeglelkeket az anyagi jobblét és nevelés eszközeivel, ó fontos volna, hogy a» öngyilkosságokat ne Írják meg kiszínezve az egyes lapok, mert, ezzel a képekben gondolkozó tömeglélek fantáziáját izgatják és szuggeráló hatást fejtenek ki. egyról-mAsról. A mindennapi életből. Helytelen szokások. A templombajárás. Bizonyára különösnek tűnik fel, de még különösebben hangzik a fenti két kitétel így egymás mellett. Pedig az életben sajnos, sok embernél a kettő nagyon is együtt jár. Nem arról as áldásos templombajárásről kívánunk Itten szd- lani, amely az igaz keresztyén életében már nem is szökés, hanem valóságos életszükséglet, s amelyről a zsoltáríró így emlékezik meg: »örvendezek, mikor mondjátok nékem: Menjünk el az Úr házába 1«... hanem a templombajárásnak egy sajnos napjainkban falun, városon egyaránt nagyon elterjedt, s még mindig terjeszkedő módjáról — a késői, a megkésett, a késve érkező templomba- járásról. Mert a templombajárásnak ez a módja nem más, mint helytelen, rossz szokás. S ennek a csupán helytelen szokásból eredő templombajárásnak a megokolására mégis számtalan érvet hozunk fel. Egyikünk a templomtól való messze lakást, a másik az órák járását, a harmadik a nagy elfoglaltságot említi, de talál kifogást a negyedik, az ötödik is, sőt akadnak olyanok is, akik ezt hiúságból, feltűnésből teszik. Pedig mindennek semmi más az oka, mint a szokás, még pedig a helytelen szokás, mely annyira rabjává teszi lassanként áldozatát, hogyha első egy-két esetben vádolja is tettéért lelkiismerete, később meg sem ütközik azon, hogy cselekedetével voltaképen a legszentebb tiszteletet, Isten tiszteletét zavarja meg. Pedig mi emberek milyen nagy súlyt helyezünk a tiszteletadásra; mennyire megbotránkozunk a tiszteletlen cselekedeten, s milyen készek vagyunk azonnal pálcát törni a tettes felett. Mi, emberek mennyire törtetünk pontosan megjelenni egy uzsonnán, egy ebéden ; mennyire bánt bennünket, ha egy estélyre, egy mozi, vagy szinielőadásra késve érkezünk; hogy arcunkba szökkel a vér, ha egy kivilágított terembe akkor érkezünk meg, mikor ott már valaki beszél, szaval, énekel, vagy zongorázik, zenél; ha pedig mi már ott vagyunk, s ügyelmünkkel körülvesszük, a személyt, mennyire szeretnénk megmondani a magunkét a késveérkezőknek, sőt nem egyszer hajlandók lennénk csendesen el is távolítani. Mert bizony mi emberek annyira komolyan
