Harangszó, 1927
1927-12-25 / 52. szám
442 HARANdSZÖ 1927. december 25. Benczúr: A napkeleti királyok hódolata. és első tekintetre szinte milyen érthetetlen, hogy egy naptári szám, egy dátum: december 25-ike indítja útnak az ember százezreit, hogy jót tegyenek, hogy örömet szerezzenek. .. Sokfélekép lehet megítélni, kétségtelenül, a karácsonyi jótékonyságot —, az azonban bizonyos, hogy ez egyúttal bizonyság a felől, hogy a mai ember is kevesli azt a szeretetet, amit a mai világban talál. Nincs vele megelégedve, szebbnek, boldogabbnak, tisztábbnak, szeretetben gazdagabbnak szeretné azt látni. Ezért hát adni akar ő is, adni szeretetet... Ha tehát Karácsonykor oly sokan gondolnak arra, hogy mit adhatnának, mivel szerezhetnének örömet, ez azt is jelenti, hogy a mai ember is boldog, ha szeretettel találkozik s ha áldozatos szeretettel boldogíthat másokat. Lehet a mai ember sok tekintetben kétkedő, de szive mélyén hisz! Hisz a szeretet diadalában. Hiszi azt, hogy csak a szeretet teheti boldoggá az embert, teheti boldoggá a világot. Hisz a karácsonyi örömhír igazságában, Isten szeretetének diadalában. így hát Karácsonykor a mai ember is, tudtán kívül is, bizonyságtevővé válik. Bizonyságot tesz a felől, hogy Isten a legdrágább ajándékot adta nekünk, mikor az ő egyszülött Fiát adta az emberiségnek, szeretedből, hogy őáltala legyen gazdag szeretetben az egész M! ese. Irta: Irányi Kamillné. Ángyom, látta mán maga is az árvakisasszony urát? — Ez a furcsa kérdés ütötte meg a fülem a szemklinika várótermében, ahova akkoriban gyakran jártam be hurutos szemem kezelése végett. Amolyan kis bábuból kibontakozó lepke, kis szuszogó, de azért a legényre már csintalankodva gondoló, falusi csitri intézte ezt a kérdést a mellette ülő asszonysághoz. — Tán te láttad?... Oszt milyen nőt? ... Hun láttad ?... Mohó érdeklődéssel kapott a kérdésen az ángyó, akit gyönge látása miatt kisért a klinikára a kis fruska. — Hát amikor a kert alatt gyöttünk el, én egy kicsit hátrébb marattam, oszt bekukucskáltam a kerítés nyílásán, akkor láttam őket, ahogy mentek egymás mellett a nagy széles utón. — Nekem mér nem szóltál, hogy én is belestem vóna hozzájuk ?... te is csak magadra gondolsz mindég I... — De hiszen ángyom úgyse látta vóna űkőt az ókulája nélkül... mentegetőzött a kis lány. — Igaz, igaz, de azt tán mégis megláttam vón, hogy szép sudár-magos-é ... illik-é a kisasszon) hó ? ... Mer biz ahhó olyan pásszo'na. — Olyan az ángyom, mint a jegenye, egy jó fejjel magosabb a kisasszonynál... Osztán tuggya, úgy fogta az azt a derekánál, hogy majdnem felemelte, mintha még a járásban is segíteni akarna neki. — Mondják, hogy nagyon gazdag, oszt annyira szereti az árva-kisasszonyt, mindent odavarázsol neki, amit csak megkíván. — Hát hunnét győtt ez a tündér- herceg ángyom ? — Ezt jányom egyenesen az angyalok engették le a fődre egy láthatatlan zsinóron, éppenséggel az árva-kisasszony ölébe. — Hi-hi-hi... kacagott a kis fruska... maga ángyom mindég mókáz. — De biiony nem móka e te... intette komolyan az ángyó a kis lányt... Tudod, hogy én nagyon jól esmértem a tekintetes asszonyt, az árva-kisasszony annyát, meg az apját is, az öreg tekintetes urat, az Isten nyugtassa üköt odalenn... De jó emberek vótak azok jányom... Megbecsülték a szegént ... Nekem is vöt tüliök egy kis harmados tengeri-födöm, oszt mikor az Erzsi, meg a Julcsa férhe ment, magam mán nem igen tuttam úgy megdógozni a fődet, ahogy dukált vón, hát gondótam, el is veszi tüllem a tekéntetes úr, oszt másnak ággyá ... Merhogy a szegény özvegyet oda lökik mán, ahová akarják, úgy bánik mán avval mindenki, mint a gazdátlan kutyával... De ezek nem olyan emberek vótak ám 1... Mer a régi cselédet, ha kivénült is, becsületben tartották... Hej de eccer nagy baj szakatt rájok: el kellett adni a szép kis úri-birtokot. Úgy hallottam félfüllel, hogy valami rokonnyuk vót a hamis, a csapta Be üköt... Csak a ház maradt meg a kerttel... Az öreg tekéntetes úr a nagy csapás miatt hamarosan meg is hőtt, utánna ment oszt az áldott jó tekéntetes asszony is ... Be jó népek is vótak, az Isten nyugtassa üköt, ahun vannak 1 Hogy osztán itt maratt a kisasszony magába, elneveztük árva-kisasszonynak. Rajta is maratt ez a név mind a mai napig, pég most mán asszony vón. Bizony szőllö- kötözéskor mán nyóc éve lesz. hogy az annyát is kikisérte szegény a temetőbe. Monták akkor neki sokan, hogy aggyon el mindent, amije még maratt, mennyen valamék városba lakni, a pénzecskéjét meg tegye be a bankba, osztán a városban csak könnyebben akad egy neki való ember is, mint ebbe az árva faluba. De ü nem ment, mer-hogy a szive szakadna meg, ha itt kén hagyni az ösmerős házat,
