Harangszó, 1927
1927-11-06 / 45. szám
386 HAKANÖSZO. 1^27. november 6 kamagyarország kicsike kis evangélikus egyháza hónapok óla hét- ről-hétre bocsátja ki az „élet-halál harcot vívó“ gyülekezetek s intézmények helyzetképét, amelyből szintén csak ez az üzenet csendül ki: „Mentsetek meg bennünket, sem kenyerünk, sem vizünk.“ S vájjon hányán vették elő Csonkamagyarország térképét s hányán keresték ezen azokat az evangélikus hittestvéreket, akik nélkülözik az életnek kenyerét és vizét, akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot és nincsen, aki megelégítse őket. Oh, nékem úgy tetszik, mintha mi már ott tartanánk, ahol egyszer Hágár tartott. Amikor Hágár fiával, Izmaellel ott Beerseba pusztájában bujdosott s mikor elfogyott az eledelük s elfogyott az ivóvizük, a boldogtalan édesanya letette fiát egy fa alá s leült a gyermekkel szemben, felszóval sírt és jajgatott és azt mondta: „Nem akarom látni, mikor a gyermekem meghal!“ De hát ez az édesanya legalább még sírt és búsult, amikor gyermeke az éhségtől és szomjúságtól elepedt. De ki sír ma és ki búsul ma, ha itt vagy ott egy kicsike kis evangélikus egyház tönkremegy, avagy nem képes híveinek lelki szükségleteit kielégíteni? Hányán, hányán érzik, hogy ezen tönkre- menő egyházaknak éhezése, szom- juhozása a mi szégyenünk, koldulólevele a mi szegénységi bizonyítványunk, pusztulása a mi veszeHagyjad az ürra a te utadat. Irta: Szende Ernő. 11. Március másodikén Radványszky György már Eperjesre érkezett. Sietős lehetett a katonák útja, hogy alig négy nap alatt felértek oda, pedig hát szekéren az utazás nem megy oly gyorsan, mint lóháton. Még aznap bezárták s ép Palásthy Gábor cellája mellé, annak lett a szomszédja. Két hétig feléje se néztek és tűrhető eledelt adtak neki. De kellett is az, mert az öreg urat a kocsirázás alaposan megviselte, félig beteggé tette. Már pedig Karaffa csak az egészséges embert akarta agyonkinozni, nyomorékká tenni, hogy annál jobban fájjon az. Azt tartotta, hogy a beteg test már hozzászokott a fájdalomhoz, hát nem oly érzékeny iránta, mint az ép, egészséges test. Ezért kapott jobb eledelt, ágyat, sőt még egy szalmával bélelt fejpárnát is a feje alá. Mihelyt jelentették, hogy az öreg úr már jól van, Karaffa elrendelte a kihallgatását s ez alkalommal maga ült az elnöki székbe. A bíróság együtt volt. A foglyot elővezették. Szegény Radványszkyt úgy megviselte delmünk? Hányán érzik, hogy mi egy élő test tagjai vagyunk s hogy az egyik nem vigadhat akkor, amikor a másik halottja felett siránkozik, hanem hogy mindnyájunknak, nékem s néked is igenis meg kell szívlelni a nagy apostol szavát: „Egymás terheit hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényeit.“ Végtelenül fáj, hogy csak oly kevesen töltik be a Krisztusnak törvényét, hogy Gyámintézetünknek csak oly kevés, igazán kevés barátja van. Az elért eredmény nem áll arányban a reá fordított munkával. A szükséglet óriási nagy. De ennél sokkal nagyobb az a közönyösség, amellyel lépten-nyomon találkozunk s amely sokszor megbénítja munkakedvünket. Az az úgyszólván kivétel nélkül szegény emberekből álló Burgenland (39.000 lélek) 61 millió gyámintézeti, illetőleg most már G. A. egyleti összeget hozott össze. És azért senkise lett ott ezáltal szegényebb. Ha mi ilyen arányban adakoztunk volna, akkor nálunk legalább 700 milliónak kellett volna összejönni, 3—4 annyinak, mint amennyi tényleg összejött. Ha ezt tényleg összeadtuk volna, nem lettünk volna azáltal szegényebbek, hanem ellenkezőleg gazdagabbak és tudtunk volna 3—4-szer annyi jót tenni, mint amennyit tehettünk. De hát az a bífj, hogy híveink nem hallják, s hogy mi lelkészek nem prédikáljuk eléggé az élet-halál harcot az az egy heti fogság, hogy legalább is tiz évet öregedett. Tisztes ősz haja teljesen megfehéredett. A szemei — azok a derűsen mosolygó jóságos szemek — mélyen, beesetten néztek m3guk elé s kékes barázda húzódott el alattuk. A lábai rogyadoztak, a kezei szemlátomást reszkettek. Aki azelőtt nem látta, még az is szánalommal nézett volna rá. Csakhogy most a birái előtt állott, akik az irgalmat nem ismerték. Karaffa kezdte a vallatást. Latinul beszélt. — Igaz-e, hogy pénzzel segítetted a Thököly pártot? Radványszky nem ismerte Karaffát, hát nem is tudta, hogy az előtt áll. — Nem igaz. Soh’se adtam semmiféle pártnak pénzt. Nem avatkoztam a politikába. Mindig távol tartottam attól magamat. — De csak harcoltál valaki mellett? Vagy a császár mellett, vagy ellene? — Soha. Sem az egyik ellen, sem a másik mellett. Karaffa gúnyosan mosolygott. — Ez már nagy bűn, amiért halált érdemelsz. Radványszky csodálkozva nézett rá. , — Bűn az, hogy egyik mellett sem pártoskodtam ? küzdő gyülekezetek üzenetét ^Mentsetek meg bennünket. Sem kenyerünk, sem vizünk.“ Az a baj, hogy nem sikerült megtörni azt az óriási közönyt, amely kevés kivétellel mindannyiunkat fogva tart. S mégis azt mondom: ne csüggedjünk el, hanem imádkozzunk s dolgozzunk tovább a mi Gyámintézetünkért. Amikor nagy szárazság idején Illés próféta ott a Karmel tetején csak egy picike kis felhőcskét lát a tenger felől feltűnni, akkorát, mint egy ember tenyere, már boldogan hirdeti, hogy nagy esőnek a zúgása hallatszik. (Kir. 1. 18—41.) Abból a kicsike eredményből, amelyről Salgótarjánban beszámolhattunk, a mi hitünknek is kell, hogy kihallja nagy esőnek zúgását, elkövetkezendő gyámintézeti eredményeknek, áldásoknak biztató, boldogító Ígéretét. Úgy legyen! Élt-e az egyházhoz laló ragaszkodás Kossuthban? Országos ünnepség keretében leplezik le november 6-án Budapesten kőbe vésett hatalmas alakját Kossuth Lajosnak, a nemzet atyjának, aki már életében legendaszerű alakká változott, a hazafiúi erények tündöklő példányképévé dicsőült; kinek neve varázsige, alakja ott él minden igaz magyar szívében. Szobrának ünnepi leleplezése — Igen, bűn. A császár mellé kellett volna állnod nyíltan. De nem tetted. S azt mondod, Thököly mellé sem álltái nyiltan. Ezt is elhiszem. S hogy pénzzel nem támogattad, azt is elhiszem, ha akarom. De hát te tudod, hogy miért tetted ezt S te azt hiszed, mi nem látunk tovább az orrunk heeyénél ? Abban tévedsz. Hogy nem áltál a Thököly mellé, azért azok Ítélnének halálra, ha most ők volnának az urak az országban. S hogy nem álltái a császár mellé, az ellen követtél el felségsértést s ezért most mi ítélünk halálra, mert most mi vagyunk történetesen itt az urak. Hát úgy-e, egyre megy ? Akár ők, akár mi 1 Van még valami mondani valód? Radványszky büszke fejhordozással nézett végig a díszes társaságon. — Ha ilyen bíróság elé kerültem, akkor nincs több szavam. Majd Karaffával elintézem az ügyet. Ez pribék társaság 1 A bíróság tagjai felszisszentek, mintha kígyó marta volna őket végig. Maga Karaffa is vörös lett, mint a pipacs. Felugrott a helyéről s öklével az asztalra csapott. — Én vagyok Karaffa. Már ítéltem is feletted. Mit akarsz még tőlem ? Radványszky megvetően mérte végig. — Ha te vagy az a Karaffa, akkor már nincs mit kérnem tőled. Az eddigi beszéd-
