Harangszó, 1927

1927-10-16 / 42. szám

362

HÁRANOSZ0.

Í927. október 16

Rothermere lord válasza Gedaly Henrik evangélikus püspöknek.

A tiszai ev. egyházkerület legutóbb Miskolcon tartott közgyűléséről üdvözlő táviratot küldött Rothermere lordnak. A táviratra a lord a következő választ küldte:

Főtisztelendö Geduly Henrik úrnak, a magyar tiszai ev. egyházkerület

püspökének Miskok

(Magyarország.)

A legmélyebb rokonszenvvel fordulok az Ön gonoszul megcsonkított egyházkerülete felé. Valóban rendkívül nehéz annak az egyháznak a helyzete, melynek négyötöd egyházkerületét számos történeti nevezetességű várossal együtt elszakították és idegen hatalom igája alá hajtották.

Boldog vagyok, hogy a művelt világ figyelmét sikerült felhívnom arra az igazságtalanságra, mely alatt szenved Magyarország s meg vagyok róla győződve, hogy a felszabadulás napja már nincsen nagyon messze. Biztosíthatom, hogy addig nem fogok felhagyni fáradozásaimmal, amíg azokat siker nem koronázza.

Tisztelettel vagyok kész szolgája Rothermere.

ha egy bizonyos állást elnyerhet. (Igaz, hogy a püspök ezt a szégyentelen levelet válaszra sem méltatta.)

Volt egyszer egy gazdaember, aki afölött való éktelen dühében, hogy termését elverte a jég, puskával lövöldözött az ég felé.

Meg van írva régi fóliánsokban, hogy mikor még a török garázdálkodott a magyar földön, magyar falvak lakosai a török számára ástak lövészárkot, mert a török pár garassal többet fizetett.

A mai világban is többször előfordult az a hihetetlen eset, hogy tősgyökeres magyar emberek, a hazánk testét szétdaraboló kisán- tánt számára — persze jó pénzért — kémkedtek s hazaárulók lettek.

A kommunizmus alatt sokan voltak olyanok, akik dühös hívei lettek a kommunistáknak, csak azért, mert azt hitték, hogy egy csapásra gazdag emberek lehetnek.

Valamelyik börtönben ül — vagy talán a bolondok házában — az az ember, aki tavaly azzal szerzett magának országra szóló hírnevet, hogy megölte az apósát a vagyonáért. Hasonló esetek ma már valósággal megszokottá lettek.

Ezek és még számtalan sok más eset azt mutatják, hogy se szeri, se száma azoknak, akik előtt a vagyon a minden; akik készek lelkűk üdvösségét is odaadni, csakhogy megszerezzék azt, ami szemükben a legfőbb jó: az anyagiakat.

Hagyjad az ürra a te utadat.

Irta: Szende Ernő. 8.

Másnap az esti szürkületben egy barát kopogtatott az ev. parókián 8 Palásthy István után kérdezősködött.

A lelkész, Lipócy Miklós sohse látta az idegen arcot, hát elakarta küldeni.

— Sajnálom, de lelkésztársam hosszú útról érkezett, még fáradt. Tessék talán máskor jönni

De a barát nem engedett.

— Kérem, tessék Paláslhy urnák megmondani, hogy Radványszky Jánostól hoztam izenetet. Biztosítom a tisztelendő urat, azonnal fogadni fog.

Lipócy távozott s magára hagyta a barátot.

A baráton bő köpönyeg volt. Azt ösz- szébb húzta magán s türelmesen várt.

Pár perc múlva Lipócy bejött

— Palásthy azonnal itt lesz. Tessék helyet foglalni.

A barát leült. Lipócy meg az ablakhoz ment és kinézett rajta. Nem akart a baráttal szóbaállani.

Léptek hallatszottak az ajtó előtt.

Palásthy lépett be Etelkával.

Mikor Etelka meghallotta, hogy RadMa már nemcsak az egyes emberek sorsát, de a nemzetekét, az egész világét a vagyonért, az anyagiakért való törtetés dönti el. Nagy nemzetek rablókká, rabszolgatartókká válnak, kis emberek szerencsétlenekké, hazátlanokká, rabokká lesznek s mindvalamennyien tönkre mennek az anyagiak miatt. Nem a Jézus Krisztus uralkodik, hanem az Ördög ül a világ nyakában s nyomja, nyomja az egész emberiséget lefelé, a kárhozatba.

Mi lesz ennek a vége? Elsorvad a világ lelke! El kell sorvadnia, mert a hétköznapi élet nem ad neki munkateret. Ha valaki az izmait soha se foglalkoztatja, akkor

ványszkytól érkezett izenet, arra kérte apját, hadd lehessen ő is jelen a beszélgetésnél. Már két napja úgysem hallottak róla hirt.

Az apa beleegyezett, hát együtt jöttek be.

A barát felállott, meghajtotta magát, de egy szót sem szólt.

Palásthy idegenül nézett rá. Egy lépést tett feléje.

— Uram, én önt nem ismerem, de azt izente, Radványszkyról hozott hírt. Hát kérem, mondja azt el. Hol van, mi van vele ?

A barát némán nézett a beszélőre. Aztán Etelka felé forditotta az arcát.

Etelka könyörögve kulcsolta feléje a kezét.

— Kérem, mondja meg, hol van ő?

A barát elnevette magát.

— Itt áll ön előtt Etelka.

Etelka egy szökkenéssel ott termett a barát mellén. .

— János. Édes János.

A barát átölelte.

— Etelkám. Drága Etelkám.

A hangról Palásthy is ráismert Rad- ványszkyra és örömmel nyújtotta feléje mind a két kezét.

— Te vagy az, János fiam? Bizony Isten nem ismertelek meg, úgy megváltoztál.

Etelka kibontakozott az ölelő karokból.

— jaj de csúnya maga igy bajusz nélkül.

végre is az egész ember elsatnyul. A vakondok a föld alatt él, a sötétben a szemét sohase használja, el is satnyult a szeme úgy, hogy ha a napvilágra hozzák, vaksi, valósággal „vakond“ lesz.

így jár a lélek is, ha az emberek az anyagiak után való törtetés közben elfeledkeznek róla.

És ha a lélek elsatnyult, megmarad a test. De nem örökké. Hiszen a földből vétetett, oda kell visszatérnie, Vissza is tér. Még a legszebb test is. A leggazdagabb úr teste is.

Hát azzal a testi jóval, vagyonnal, amit olyan nagy fáradsággal gyűjtünk, mi lesz? Azt is itt kell

Radványszky hamiskásan mosolygott.

— De azért szeret így is, Etelka?

Etelka elpirult.

— Amúgy jobb volt.

Radványszky megvigasztalta.

— Majd kinő újra Etelka. Egy-két hónap múlva már pödörhetem is. Jó lesz akkor?

Etelka boldogan nézett rá.

— Jobb lesz János. Akkor már minden jobb lesz.

A szavak értelmét mindenki elértette, csak Lipócv nem tudott még róla. Kérdöleg nézett hát Palásthyra.

Paláslhy nem is késett a magyarázattal. Bemutatta Rndványszkyt s aztán folytatta.

— Idejövet abban állapodtunk meg Jánossal, hogy kiíudakolja öcsém helyét, aztán valami uton-módon befurakodik hozzá s kimenti. Ha az igazság utján nem lehet, akkor szöktetés utján. Mert azt jól tudjuk, hogy aki egyszer oda bekerül, az onnan soha meg nem szabadul.

Lipócy arca elkomorult.

— Abban igazad van, István. Onnan nem szabidult ki még senki az igazság révén s hogy másként se sikerüljön, arról gondoskodnak. Arra valók a kínzások, hogy testileg tönkre tegyék a foglyot, hogy tehetetlen legyen, nehogy valamikép megszök- hessék. Alighogy bekerül valaki, azt egy-két