Harangszó, 1927
1927-10-02 / 40. szám
Í927 október 2 HARANQSZO. 349 elnök meleg szavakban köszöntötte elnöktársát s beiktatta világi elnöki tisztébe. Horváth Olivér nagykanizsai lelkész üdvözlő szavai után Scnoltz Ödön elnöki jelentéséből — többet között, — örömmel értesült a közgyűlés, hogy két egyházmegyében (a vasi középben s a tolna baranya- somogyi egyházmegyében) a gyámintézeti adakozások, gyűjtések elérték ez évben a békebeli állapotot. Czipo t Géza pénztáros jelentése szerint Dunántulott gyámintézeti célokra az elmúlt évben összesen 6995 P 24 f-t gyűjtöttek. A szabad rendelkezésre álló összegből az egyhézkerületi gyámintézet 100 P-os segélyben 10 gyülekezetei, 50 P-ős segélyben 13 gyülekezetei s a szarvasi árvahizat részesítette. Dr. Tirtsch Gergely ellenőri jelentése után letárgyalták a különböző indítványokat, majd a Gustáv Adolf egylet grázi közgyűlésére kiküldték a két elnököt, az elnök imájával a közgyűlés befejezést nyert. * Amidón, Isten segítségével ismét egy közigazgatási évet lezártunk, hálatelt szívvel rebegjflnk imát a kegyelem Istenének, aki »segítségünk, oltalmunk és erős várunk volt minden küzdelmünkben... Az ö kegyelme őrizze, erősítse és virágoztassa asya- szentegyházunkat Ic Cegléd ünnepe. Ravasz László és Raffay Sándor püspökök testvéri kézszorítása. Országra szőlő ünnepségek keretében ünnepelte meg Cegléden az evangélikus és református egyház a város reformációjának 400 éves évfordulóját. Az ünnepségek sorozatában különösen kiemelkedik a dísz- közgyűlés ünnepi deklarációja, amelyet a ceglédi református és evangélikus egyház az összes keresztény felekezetekhez intéz négyszázéves jubileuma alkalmából. A deklaráció hangsúlyozza, hogy a magyar protestánsok önérzettel tekinthetnek vissza a történelemre, amely bizonyságot tesz afelől, hogyan küzdöttek, véreztek tiszta szent eszmékért, hogy állottak meg, megtépve és üídöztetve is rendületlenül az idők folyásában. A protestánsok törvényhozó és békeszerző fejedelmei és államférfiül biztosítói voltak a magyar nemzet alkotmányos életének és szabadsága tiszteletben tartásának. A két ceglédi gyülekezet kijelenti, hogy >a dicső ősök példáját követve, az evangélium örök igazságát megtartva, hitének tisztaságát bármilyen körülmények között megőrzi; négyszáz év történelme által megszentelt egyházához való hűségét megtartja « A gyermekeknek hithűségben való nevelését, az egyházak kötelékébe tartozó minden sí ülőnek szent kötelességévé teszi, Isten és a magyar haza szeretetét imádságba foglalja és azokért életét sem tartja drága áldozatnak. Kijelenti még a deklaráció, hogy a legklasszí kusabb vallástörvény: az 1848 évi XX. t. c. egészen betöltve még most sincsen, sőt a magyar protestantizmus újabb sérelmeket is kénytelen elszenvedni. Jogai és a haza iránt tanúsított nagy szolgálatai tudatában mindkét egyház harcolni fog a valóságban is megnyilvánuló egyenjogúsításért. Ezt a harcot sem Cegléden, sem másutt, nem békebontással és nem más felekezet kárára, hanem békés és törvényes utón kívánja megharcolni. A deklarációhoz Raffay Sándor püspök szólalt fel először és ezeket mondotta: — Nem a múltban való elmélá- zás érzületét hoztam ide, hanem a felelősség tudatát, melyet kell, hogy minden protestáns ember teljes mértékben magáévá tegyen és tiszteletben tartson... Elhoztam az Evangélikus anyaszentegybáz őszinte baráti érzületét és amikor a ti kiváltságos tehetségű püspöktöknek, Ravasz Lászlónak testvéri kezet nyújtok, azt az óhajomat fejezem ki, hogy ezt a két kezet ne válassza el soha semmiféle félreértés. Raffay püspök ezután odament Ravasz Lászlóhoz, melegen kezet szorítottak és megcsókolták egymást. Ravasz László megindult hangon válaszolta: — Meg kell vallanom, hogy soha olyan erős a két egyház nem volt. mint amikor még együtt haladt . . . Híven, őszintén, fogadástételszerűen viszonzom a köszöntést és kézszorítást minden magyar református nevében. Meg vagyok arról győződve, hogy egy ilyen kézszorítás felér egy nyert csatával. Ebben a gyülekezetben is minden ifjú ember szánja el magát arra, hogy különb legyen, mint amilyen apja és ősei voltak és minden apa, minden anya tegyen fogadást arra, hogy olyan lesz, amilyennek fiait vagy lányait szeretné látni. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Az orosz szovjetköztársaság „Lc- ningradon“ tudományos intézetet állított föl a buddhizmus kutatására, kínai, japán, mongol és hindu szakosztályokkal. Csodálkozva kérdezhetjük: hát a buddhizmus nem „vallás, amely butit, gyilkol és aljasít, mint az alkohol“ ? A magyarázat a szovjeteknek a cári Oroszország hódító törekvéseit folytató keletázsiai valláspolitikájában rejtik, melynek számára eszközül még az ott uralkodó egyik vallás felkarolását sem veti meg. OLVASSUK A BIBLIÁT! Tudsz-e köszönni ? Okt. 3. Észreveszed-e az alkalmat? 48. Zsolt 10—15. Minél több okot találsz a köszönésre, annál jobban megtanulsz köszönni. Ne sajnáld az időt naponként a köszönni valók kikeresgélésére, hogy összeolvasd a tornyokat. Hogy a bárkából való kilépéskor Noé köszönetét mondott, az nem csoda. De mondj te köszönetét a kicsiségekért. A részletekért. Adj hálát azokért is, akik elkészítik néked a mindennapi kenyeret reggel, délbeD, este. Köszönd meg azt is, ha valaki félre áll utadból, ha meghívott, ha levelet irt, ha megbízatást adott. Mint a sudirlorony, úgy emelkedjék fel szemeid előtt a legkisebb köszönni való is. Okt. 4. Neki az nem volt nagy dolog l I. Mózes 40. A főpohárnok azért is felejtkezhetett meg Józsefről, mert titkon úgy érezte: »Elvégre Józsefnek az nem volt nagy do’og. Az álom magyarázat nem került neki sok fejtörésébe 1 Kockáztatni sem kockáztaioit veiei“ Igen, ha az ember így kezd méricjgélni, akkor még, amit akarna, azt sem tudja megköszönni. Megjöttél a nyaralásból falusi rokonaidtól. És most némi köszönet is volna hátra. De nem emészti-e folyton köszönetedet az: .Elvégre nekik az nem volt nagy dolog.“ Nálad egész bizonyosan nagy dolgot fog jelenteni ez. Elveszted, amikor köszönnöd kellene, szived tisztaságát. Okt 5. Istennek — igen, de embernek nemi II. Mózes 2.15—20. Ez a hang senkit sem tesz felsőbbrendűvé. Az bent van a bibliában, hogy átkozott minden, aki emberben bizik, de az sehol nincs, hogy embereknek ne köszönj semmit se. Hat nincsenek-e Istennek eszközei, emberek, akik a Kanaán felé segítenek? Ha embereknek nem tudsz köszönni, az azt jelenti, hogy nem tudsz embereket Isten kezéből venni. Hogy a te Istened szinte tétlenségre van kárhoztatva. S aki szolgáinak nem lúd köszönni, nem tud az köszönni az Úrnak sem. Okt. 6. Amikor az illető nem található. II. Sámuel 9 Jonathin már nem található. Sokszor előfordul, hogy mire rájövünk egy köszönni valóra, vagy módunk lesz a hálára, már nem található az illető. Korán elhunyt s.ü'ők, tanítók, lelkipásztorok, jótékony intézetek, ösztöndijak alapítóinál is így vagyunk. Dávid nem jött zavarba. Megtalálta a módot kikutatta a két lábíra sánta Mefibósetet s királyi asztalhoz ültette. Neked sem kell zavarba jönnöd Gondolkozz csak egy kicsit s meg fogod találri, amit tégy, ha az „illetők“ már nem találhatók. Okt. 7. Meghallgattatds után l 50. Zsolt. 14—28. A köszönet egyike a legsürgősebb tennivalóknak. Pál a fi ippibeliekíől azt kívánja, hogy kéréseiket már is hálaadással tárják fel Istennek, itt is elgondolkozhatsz a 14. és 15. vers sorrendjén. „Hálával áldozz!“ Ez van előbb. „És hiv segítségül