Harangszó, 1927

1927-08-14 / 32-33. szám

290 1927. augusztus 14 csak 2 gyermek származik is, az esetben is 5000 lelket veszítettünk. Ha 10 éven át történt évről-évre ily házasság; elveszítettünk 50.000 lelket. De ez a veszteség csak az első generációra vonatkozik. Ha fi­gyelembe veszem a II. és III. ge­nerációt, akkor veszteségünk két­szeresére, ill. háromszorosára emel­kedik. Tehát a fenti példa mellett 2500 reverzálisos házasságnál el­veszítünk 10 év alatt 50.000 gyer­meket, 100.000 unokát, 200.000 dédunokát és így tovább. Ez csak példa, a tényleges álla-' pót sajnos ennél is rosszabb. c) Mi a teendő ? Ha a reverzális veszteséget megállítani nem tud­juk, egyházunk lassú, de biztos elvérzéséhez fog vezetni. Mikor e betegségnél orvosai akarunk lenni egyházunknak, meg kell pontosan állapítanunk a diagnózist. A rever­zális veszteség nem önálló betegség, hanem egyházunk beteg testének csak egy tünete. Tehát az alapbe­tegséget kell gyógykezelnünk, hogy elmúljék ennek a tünete is. Folyt. Lelkészavatás Szentantalfán. Magasztos ünnepet ült a kis balaton- melléki szentantalfai ev. egyházközség júl. 24-én, amikor Kapi Béla püspök 3 lelkész- jelöltet avatott fel a szentantalfai ev. egy­házközség kebelében: Bátsi Sándort, ifj. Jánosy Lajost és Budacker Oszkárt. Kapi Béla püspök neje kiséretében dél­előtt 10 órakor érkezett a zánka-köveská'ai állomásra, ahol Nagy Lajos esperes, Szűcs János ref. lelkész és Káldy Lajos állami tanító üdvözölték. Tiszteletére felvonultak a zánka-köveskálai állomáson az Ezermes­ter cserkészcsapat Zánkán üdülő osztálya és a zánkai leventék, továbbá a zánkai ev. A lengyel asszony. Irta: Illés Sándor. 2 Egyedül maradunk, beszélgetünk. Derék, barátságos ember a bíró. Jó vágású, mo- kány fajta. Amint összebarátkozunk, köny- nyen folyik belőle a szó. Tárgyaljuk az adót, szép időt, aratást s mesélem, mikép barát­koztam meg a fiával. Na ettől felmelegedik egészen a biró. Vígan pödri ismét a baju­szát s hamiskás mosolyra huzza a száját. — Apja kölke — büszkélkedik rátartin — jóvérű magyar sarju. No gondolom, most beszélünk az asz- 8zonyról is. — De a szeme, már az csak az anyjáé ? — nevetek rá, hogy a nyulat kirezzentsem a bokorból. — A szeme? Hát a szeme nem épen az enyém, de azér asse hitványabb. Olyan különös büszkeséggel mondja, hogy azt gondolom, csak szalmázik, di­csekszik. — Ej biró uram I nem lehet az. Tót a gyerek szeme, vagy hogy muszka. Hát az csak hitványabb a magyarnál. HARANCSS20. egyház presbitériuma és Zánka község elöljárósága. Szentantalfa község határában Vratarits Lajos jegyző, a szentantalfai papiak előtt Nagy Lajos esperes, Ráczkevy Béla ref. lelkész és Klobeer Győző (r. kath részről) üdvözölték. A szentantalfai ev. egyház ifj ai és leá­nyai ez alkalommal diadalkaput állítottak és a templomot és oltárt virágokkal díszí­tették fel. A lelkészavafáson megjelentek a leikész- jeiöltek hozzátartozói, eljött az ünnepélyre Jánosy Lajos komáromi esperes is. Részt vettek László Miklós püspöki titkár, Feny­ves Ede t. b. esperes, Novák Elek egyház- megyei főjegyző, Jónás Lajos alsódörgicsei lelkész stb. 11 óra után vonult a püspök leventék és leányok sorfala között a zsúfolásig megtelt szentantalfai templomba. .Jövel Szentlélek Úristen“ eléneklése után Novák Elek főjegyző imát mondo't, majd Nagy Lajos esperes kiszolgáltatta a 3 Ielkészjelöit számára az úrvacsorát. .Erős várunk ............* éneke után a p üspök Nagy Lajos esperes, Fenyves Ede t. b. esperes kíséretében az oltár elé ment és elmondotta Jeremiás próféta könyvének I. rész 2—12. versei alapján gyönyörű lel­készavató beszédét. A rendkívüli hatást keltett avatóbeszéd után a lelkészjelöltek letették az előírt esküt, mire a püspök, majd sorban a többi lelkész megáldották a felavatott lelkészjelölteket. Különösen megható volt Jánosy Lajo3 főesperes aktu­ális vonatkozású áldása. Ima és ének után a kedves emlékekben gazdag, feledhetetlen ünnepély véget ért. Ünnepély végeztével a szentantalfai ev. nöegylet céljaira offertórium tartatott, mely 42 pengőt eredményezett. Üzentek nékem Kettős dobbanással A szívemen át. Nőnek az árnyak, Közéig az este, Légy utrakészen. Hova lett vájjon, Szép fehér köntösöm, Ünnepi ékem ? Lehullt fejemről, Bús árva fejemről Arany koronám! Nocturno. Örömfoszlányok — Itt-ott csillog rajtuk Egy-egy ezüstszál, Rózsaszín emlék Halványra fakult már, Össze ne törjön I S elfog a kétség — A bús éjszakára Virrad-e reggel ? Vagy örökké alszom Álomtalan álmom, Felejtve, feledve?! Nem! Kebelemben Itt van a talizmán, Híven megőrzém Bú és baj között, Kétséges utamon Veszni nem enged. Csekély podgyászom Én hát összeszedtem Tétova kézzel. Sok drága kincsből, Állok a parton, És várom a sajkát A nagy vizen át, Amelynek hangját, Mi hajdan enyém volt, Gyászos mormolását, Ami maradt még. Senki nem érti. Mi az ott túlnan ? Gomolygó köd csupán, Vagy síri lepel? Vagy kedves árnyék, Mely hívón, biztatón, Felém integet? Elvezet majd Hozzád A csillagok utján Örök valósági És Te kegyesen Béfogadsz engemet, Lényed parányát. FARKAS MIHÁLYNÉ. A biró nem haragszik. Nevet, vígan felülről, mint aki tudja, hogy én várom a szalmát, mag nélkül. Az arcán ragyog az életkedv, a boldogság, az a biztos fölény, mely az ő keménykötésű lényét tükrözi. — Elmondom, jegyző uram, hogy esett a dolog az asszonnyal, ne gondolja, hogy dicsekvésből áll nálam az önérzet. Mer’ olyan asszony az, hogy olyan nem terem külömb kerek e hazában. Magyar az ura, magyar a gyereke, magyar a főztje, magyar a lelke, szeretete, csak a nyelve furcsás kissé. A háború atta nékem, hát áldás vöt az rám, nem szomorúság. — Muszkafődön tiportuk a feneketlen sarat. Három éjjen, három nappalon haj­tottuk a muszkát. Mentek előlünk — hu­szárok vótunk, hát azét’. Harmadik nappalon egy lengyel falucska előttünk. Olyan vakarcs, nyomorúlt forma, kócos fészek. Utálkozva, mérgeskedve néztük. No az ördög gondóta vóna, hogy itt terem nékem a legnagyobb világi gyönyörűség. — Hát mondom csak utálkoztunk, pö- kedeztünk a lóhátrúl, amint becafogtunk a feneketlen pocsétás fészkibe. — Hát rendetlen nyomorúságtanya, — mondom a Könye Gyuri komámnak, — itt se laknék a féivilágér’l — Az al — morrant a komám a szája szögletibül — a piszok egye meg! Én se I Hát cafatolunk tovább A falu közepén egy magasabb ház. Látszatja van, hogy mó­dosabb lengyelé. Nézem a házat. Formá- sabb, csinosabb, ámbár csak szalmás az is. A faluban sok ember az utcán, gyerek, férfi, asszony is, az öregje, soványa. A lányokat eldugták, pedig hát nem vöt ne­künk már 1917-ben kedvünk a szembené- zősdire. A nagy ház előtt is a háznép, de lány egy se. Elballagunk, cafatolunk a ház előtt. Egy­szer csak, jó Isten a tudója méi’, vissza­pillantok. A jó Isten akarhatta, mer’ ez hozta meg az én boldogságom. Mer’ kü­lönben Lengyelországban porladozna már a csontom régen. A ház ablakában valami fehérest látok. Nézem, hát egy leány. Fehér, akár a liliom, a haja födetlen, szökés, mint az arany. Nézem ... csak nézem. Néz ... néz ő is. Szép vót, liliom vót, fehér angyal. Nekem meleg lett tüle a szivem közepe.

Next

/
Thumbnails
Contents