Harangszó, 1927
1927-01-23 / 4. szám
1927. január 23 HARANQSZÓ. 27 A vallásos irodalom sohasem dicsekedhetett az úgynevezett széles néprétegek érdeklődésével, az olvasó rendszerint félve nyúl az eféléhei, mert elvont, szikkadt tudóskodást sejt a vallásos címkéjű könyv mögött. Pedig, mint bárhol másutt, itt is a szerző talentuma határozza meg, mit kapunk a könyvben: formát-e vagy lényeget, a színtelen elmélkedés fony- nyedt virágai zörögnek e a lapokon, vagy az élet zenéje muzsikál-e belőlük a fülünkbe? Ebben az értelemben is igazi gyönyörűséget, felüdülést jelent Dunántúl kiváló lutheránus püspökének, Kapl Bélának új könyve, mely most hagyta el a sajtót. >Bizonyságtevés< cím alatt a püspök nevezetesebb egyházi beszédeit találjuk a vaskos kötetben: csupa szépség, költői báj, filozófus mélység, pásztori gyengéd szó az, ami ezekből a megnyilatkozásokból kisugárzik. Társadalompolitikáról, családi, egyéni, nemzeti életről, valami szokatlan, metafizikai borongással beszél nekünk Köpi Béla s mindezek a nagy kérdések eszményi távlatot, ragyogó plasztikát kapnak a pompás szónok elképzelésében. Lelkesedéssel ajánlhatjuk a könyvet — melynek ára mindössze százharmincezerkorona — minden magyar könyvkedvelő figyelmébe. Nagy nyomorba jutott volt tényleges főhadnagy bárminemű munkát elvállal gazdaságnál, iparvállalatnál vagy magánvállalatnál. — Cím a kiadóban. 2—4 zott a kéknefelejccsel, a vfzivással, a vizi- rózsával. Millió szöcske ugrált a hajlékony fűszálra, millió tücsök hegedűit kis hangszerén. Vizimadarak csapatostul, sereges- től neszeztek a Marcal posványáiban, mocsaraiban. Ma már alig látni arra bölömbikát, vízicsibét, gémet, mert elmúlt, eltűnt a mocsár: a szőke Marcalt szabályozták. A gólyák déltájban százával álltak féllábra a „Nagyárok“ fehér partján. Oly buzgón kelepeitek, hogy én egyet kineveztem gólyakarmesternek, s a többit gólyacigánynak. (Akkor még én nem tudtam, hogy a cigányon kivül másvalaki is érthet hegedűhöz, bőgőhöz, cimbalomhoz, klarinéthoz.) Akkoriban — tízéves koromban — írtam egy nagy regényt is. S abban szépen elmeséltem, hogy a Marcal-parti gólya urak és hölgyek a Nagyárok (a Marcal középső ága) partján tanulják ezeket a nótákat, amellyel az afrikai oroszlánnak, vízilónak meg a szerecsen királynak kedveskednek, ha visszarepülnek Feketeországba. Nagyon szerettem a gólyákat. Mindig is vártam, hogy egy majd letelepedik apám százéves pajtájára, de hiába vártam. Nem is csuda, jobb helyük volt az izsákfai erdőben, ahol talán a legtöbb gólyafészek Báró Feilitsch Berthold, a magyarhoni e. e. e. gyámíntézet világi elnöke. OLVASSUK A BIBLIÁT! Vihar és csend. Jan. 24. Csend a vihar előtt. Máté ev. 8.33. Csendes időben, amikor boldogság, szerencse s öröm környékez, kész vagy követni a Krisztust? Jól teszed, de vájjon mi vezet hozzá? Csak az, hogy csend van, vagy az.„ hogy tudod, hogy azért van csend mert Ö ott van? Hogyan tapasztaltad meg életedben, a csend vitt-e Jézushoz, volt az országban. Mártírunk, Ferry Oszkár csendőrtábornok, szokta kérdezgetni a vas- és vesz- prémmegyei csendőröktől: — Hol van a legtöbb gólya hazánkben? A csendőrök bizony nem tudták, mert másvidékre gondoltak. Ferry ilyenkor mosolygott: — Nálatok, a Marcal-menti izsákfai erdőben, a Sághegy alatt. Szerettem a gólyákat. Amikor utoljára gyűltek össze a Nagyárok parton, hogy az utazásról tanácskozzanak könnves lett a szemem. Szerettem volna velük röpülni messze-messze. — S azóta én is elrepültem a Marcal partjáról, de mindennap visszasír a lelkem. Vájjon, mire majd hazatérek, kelepelnek-e gólyák a nagy réteken ? A gólyákon kivül az öreg Zsuzsi nénit és a Csajby bácsit szerettem a legjobban. Csajby bácsi csordás volt teljes életében. Sok szép mesét tudott ö is, Zsuzsi néni is. Tőlük hallottam az aranyhajú várkisasszony szomorú regéjét. * IV. Béla király a ságsomluai várat — így nevezték egykor a Ságot, csak az újabb korban maradt el a „somlua* — egyik vagy a Jézus jelenléte teremtett-e szivedben csendet ? Ha az első esett áll fent, akkor vigyázz, mert a legkisebb szellő elfújhatja a szived csendjét s életed nyugalmát. Ha azonban a második eset áll fent, ha tudod, hogy Krisztus a „békesség fejedelme“, akkor jöhetnek a szelek, tombolhat a vihar, szived Krisztusban nyugszik s annak csendjét semmi el nem rabolhatja. Jan. 25. Vihar. Máté ev. 8 . «4a. Háborog a lelked, ott bukdácsolsz a kétségbeesés örvényének partján, már attól remegsz, hogy bele sodor a vihar, a szenvedések, a megpróbáltatások, a lelki csalódások, a reménytelenség hullámai márel-elboritanak, hát már elfelejtetted, hogy, aki a Krisztussal száll hajóra, annak szíve csendjét s békéjét semmi meg nem zavarhatja ?! Csak addig tart a bizalom, amfg csend van körülötted s a külső vihar a szivedben is vihart támaszt ? I Jan. 26 Krisztus alszik. Máté ev. 8. ««b. Ha nem hallod közvetlenül hozzád szólani a Krisztust, ha nem látod világosan életed útjában az ő irányítását, akkor már azt hiszed, hogy alszik, tehát nem vigyáz reád és nem törődik veled ? Nem akarod elhinni, hogy Ó akkor is, amikor elrejti magát előled, figyeli éltedet, vigyáz Teád 8 tudto- don kivül is irányítja életed útját ? Mikor tanulod meg végre, hogy minden körülmény között, tehát akkor is reá bizhatod magadat a Krisztusra, amikor te úgy látod, hogy O nem is gondol reád?! Jan. 27. Félelem. Máté 8 . S5a. Figyeld csak meg a 23. és a 25. vers közötti érdekes különbséget. Amikor nincs veszély, akkor követék Jézust a tanítványai, mikor baj van s az életükért remegnek, akkor hozzdmenvén felkölték őt. Te is Így teszel-e vájjon? Addig míg nincs szükséged az 0 segítségére, addig nem mégy a Krisztushoz, de ha félsz, akkor még álmából is fel költöd a Mestert ?! Jan, 28. Segitség-kérés. Máté 8 . aab? Miért esel kétségbe, miért kételkedel a Krisztus szavában, hogy ö veled van minden napon a, világ végezetéig ? 1 Miért nem tudsz az ö közelségében is a biztonság boldogitó érzésével félelem nélkül öreg nemesének adományozta. Ságot az egész országban ismerték jó vörösboráról, de mégjobban a tisztes várúr liliom fehérségű, aranyszőkehajú lányáról. A szépséges szép várkiasszonyt mindenki szerette, csak a tündérkirály lánya haragudott rá, mert hétszerte szebb volt nála. Alig múlt a lány tizenhétéves máris messzi földről mentek a kérők Ságra. Az aranyhajú várkisasszony azonban keveset törődött a vitéz lovagokkal. Font, szőtt, dalolt. Gyakran felkereste a szegényeket és ápolta, vigasztalta azokat. Ha megérintette homlokukat parányi kezével, ha rájuk nézett lenvírág- szemével, meggyógyultak. Ezért az Irgalom angyala nagyon megszerette. Egyszer elaludt a várkisasszony. Titkos szerelméről álmodozott. Angyalok repültek arra. Megismerték a szegények gyámolitó- ját. Levágták a haját és földigérő aranyhajat fontak a fejére. Olyan finom volt mit a pók fonala s olyan erős mint a drótkötél. Akkor lett ám még csak szép. BA tündérkirály lánya még irigyebb lett, mert aranyhaja nem volt senkinek sem a világon. Akkor még igricek, hegedősök jártak, vándoroltak az országban. Betértek a várakban és zsolozsmás, szerelmes vagy hősi énekeket daloltak- Egy ilyen hegedős lett
