Harangszó, 1927

1927-06-26 / 26. szám

226 HARÁNQSZO. 1927. június 26. mára, aki hívogat: Gyertek mindenek el­készíttettek. Ez a meghívás szól minden embernek. Az a kérdés, hallod-e az Urnák hívogató szavát. Kapi Béla püspök pihenője. Kapi Béla dunántúli püspök megkezdte nyári pihenő­jét. A püspök családjával Balatonszemesen nyaral. Ravasz László református püspököt Sárbogárdon Haniffel Sándor evangélikus lelkész is üdvözölte, akinek válaszolva többek között azt hangsúlyozta, hogy a reformátusok az evangélikus testvéregyház­zal szemben különös szeretettel viseltetnek. Az evangélikus templomban tartott isten- tisztelet után felszentelte az új sárszent- miklósi templom alapkövét. Nyugalomba. A Vall. és Közokt. M. kir. miniszter dr. Szelényi Ödönt saját kérésére az V-ik fizetési osztálynak megfelelő illet­ményekkel és jelleggel nyugalomba he­lyezte. Elhúnyt felügyelő. Röck Ernő dr. ügyvéd, a somorjai egyház felügyelője 68 eves korában elhunyt. Áldott legyen emlé­kezete I Vértanuk emlékezete. A felvidéki evangélikusok f. évi egyetemes közgyűlésü­ket Besztercebányán tartják. Ez alkalom­mal emlékünnepet szentelnek evangélikus egyházunk első vértanúinak, a libetbányai Niholainak és Gregorinak. Község. A kőszegi gyülekezet semmi­nemű áldozattól vissza nem riadva nagy lelkesedéssel határozta el a templomtor­nyának felépitését. A torony felépítésének költségvetése közel 800 millióra rúg. Hősök emlékünnepe Káván. Lélek­emelő ünnepéllyel áldoztak a hősök em­lékezetének pünkösd első napján a kávai ev. leányegyházban. Hajnal László tanitó, egyházi beszédében párhuzamot vont az apostolok és a magyar hősök elküldetésé- röl. Páter Jenő levitatanitó ünnepi beszé­dében a kávai elesett hősökről emlékezett meg. Hajnal László: „Bús magyarok imád­sága“ szóló éneke s számos iskolásgyer­meknek hazafias szavalata felejthetetlenné tették az ünnepélyt. Számvevőszéki ülés. A vasi közép egyházmegye számvevőszéke június 9-én tartotta ülését Szombathelyen Rónai B. Gyula elnöklete alatt, amelyen a gyülekeze­tek számadásait bírálták felül s több folyó ügyet intéztek el. Makó. A csanád-csongrádi egyházmegye lelkészei június' 7-én értekezletet tartottak a makói egyház tanácstermében. Saguly Í ános espers buzdító szavai után Brózik tároly ti8zaföldvári lelkész, egyházmegyei főjegyző a reverzális kérdésről tartott elő­adást. Hosszas vitatkozás után az értekez­let azt az álláspontot foglalta el, hogy a reverzális kérdés nem annyira szigorú megtorlásokkal oldható meg, hanem'.jnkább a reverzális törvény eltörlésével, a lelki­pásztori buzgó tevékenységgel. Legföljebb az tehető meg, hogy a reverzálistadó egy­házi tag, tisztséget nem vállalhat. Tátrai Károly a csépai missziói egyház lelkésze az ifjúság gondozásáról tartott előadást, fejte­getvén, a családi nevelést, a vasárnapi is­kola, ifjúsági szövetségek jelentőségét. Gyűlés után az egyházmegye lelkészei Purghy Emil főispán, egyházmegyei fel­ügyelő előtt tisztelegtek, akit Saguly János esperes üdvözölt, kérve őt felügyelői tisz­tének további megtartására. A közbizalom láttára Purgly Emil főispán az egyház- megyei felügyelői tisztséget továbbra is vállalta 8 az esperességi közgyűlés megtar­tásának idejét június 26-ikában állapította meg Tiszaföldváron. Harangot adományozott. Czeke Gusz­táv kormányfötanácsos a kőszegi gyüle­kezetnek egy 3 és fél métermázsás haran­got adományozott Zászlóavatás. Bensőségteljes ünnepség keretében avatták fel Nyíregyházán a benkő- su'yán-nádasi és siposbokori leventék zász­laját. A zászlóanyai tisztet Szohor Pálné töltötte be, a zászlót Geduly Henrik püspök áldotta meg. Az ünnepi beszédet Szohor Pál városi főjegyző mondotta. Tanulmányúton. Farkas Győző debre­ceni lelkész, ki eddig végigjárta Svédorszá­got, Dániát, Hollandiát, Belgiumot, Francia- országot, Svájcot, Németországot, most két és fél hónapra Angolországba távozott, hogy ott az egyházi, ifjúsági és szociális berendezéseket megismerje. Pécs. Elsőrendű érdeknek ismerik, hogy a pécsi evang. gyülekezet templomában minél előbb egy művészien megalkotott, a kor igényeinek megfelelő új orgona foglalja el a kiérdemesült régi hangszer helyét. A budai ev. egyházközség május 31-én presbiteri, utána pedig egyházi közgyűlést tartott. Főtárgyai voltak: a Wichmann és Gärtner igazgató-tanitók nyugdíjaztatása folytán szükséges lépések megtétele. A Krückenberg ösztöndíj kiosztása. Reverzá- lisok elleni állásfoglalás. Lelkész évi jelen­tése. Mekényes. Június 13-án lélekemelő, szép vallásos estélyt tartottak orgona­avatással kapcsolatban. Az orgonaava­tási magasszárnyalásu beszédet Schöll fő­esperes mondotta. A nagyszámú közönség megilletődve hallgatta az első orgona játékba halkan beleszőtt Hymnusz gyönyörű hang­jait, majd az Erős várunk zengett diadal­masan. Az ünnepély sorrendje egyébként ez volt: 1. Dalárda éneke. 2. Orgonaavatás: Schöll főesperes. 3. Orgonajáték: Griesz- habe E. H. 4. Szavalat: Reidl S. 5 Szóló­ének : Hoffmann K. 6. Szavalat: Kiss Ju­liska. 7. Szólóének: Grieszhaberné. 8. Ima. Áldás: Vértesi Z. Az orgona a régi Angszter gyárbaH készült s közel 7000 pengőbe ke­rült. — Az orgona létesítése, az ünnepély rendezése különösen Büki Jenő lelkész ér­deme. Másnap ugyancsak Mekényesen a mecsekvidéki kör lelkészi, papnéi és tanítói értekezlete volt. A kör papnéit Büki Jenőné hívta össze és látta vendégül. — Az úr­vacsorát a lelkészek, tanítók és nejeik együttesen vették. Orgonahangverseny. Nagy érdeklődés mellett folyt le Nyíregyházán az orgona­hangverseny, mely alkalommal a közönség felekezeti különbség nélkül szinültig meg­töltötte a padsorokat. A hangversenyen közreműködtek Wechner Géza orgonamű­vész, Basilidesz Mária operaénekesnő és a budapesti Palestrina kórus 7 tagja. A hang­verseny előtt Paulik János ev. lelkész mon­dott néhány bevezető szót. Szentgotthárd. A nőegylet id. Luthár Lajosné elnöklésével június 12-én ülést tartott, melyen a folyó ügyeket tárgyalta. Kimondotta csatlakozását a Magyar Protes­táns Nők Országos Szövetségéhez, s át- iratilag üdvözölni elhatározta Gregersen Lujza főtitkárnőt. — A gyermekek vallás­vizsgáját június 16-án délelőtt tartották a templomban. A Bethánia-Egylet nyomdáját, könvv- kiadóvállalatát és könyvkereskedését .Vita irodalmi és nyomdai vállalat“ címen dr. br. Podmaniczky Pál igazgatása alatt egyesí­tette, kiegésziti papirkereskedéssel és be­járatot tör hozzá az uccai homlokzaton. A nyomda nagyobb mennyiségű hangjegy­anyaggal és egy legmodernebb szerkezetű több magazino8 Linotype-szedőgéppel gaz­dagodott. A nyomdában most nyomják a Hallelujah új hangjegyes kiadását, mely igen nagy számú új magyar, német, francia, dán, svéd, finn, angol, skót és vclszi éne­kekkel bővül, az énekek száma a 450-et meghaladja. Az új kiadást id. Victor János szerkeszti. Lemondott egyházmegyei pénztáros. Varga József sárvári lelkész, a vasi közép egyházmegyénél hosszú évek során át viselt egyházmegyei pénztárosi állásáról lemondott. Az V. európai keresztyén szövetségi konferencia előkészületei az utolsó hetek­ben nagy lépéssel haladtak előre. A,kon­ferencia fővédőségét a Kormányzó Úr 0 fóméltósága vállalta, védőségét gr. Bethlen István miniszterelnök, dr. Pesíhy Pál, dr. Herrmann Miksa, dr. Walkó Lajos minisz­terek, dr. Hagcdüs Lóránt nyug miniszter, dr. Petri Pál, dr. Sztranyavszky Sándor államtitkárok, dr. Némethy Károly b. t. t., nyug. államtitkár, dr. Sipőcz Jenő polgár- mester és Kelety Dénes államvasuti elnök- igazgató. A konferencia tiszteletbeli elnök­ségét összes protestáns püspökeink kegyesek voltak elfogadni. A konferencia helyi elő­készítő bizottságának elnöke dr. br. Pod­maniczky Pál. A konferencia különböző gyűléseinek helye a pesti Vigadó, a Zene- művészeti Főiskola nagy hangversenyterme, a Városi Színház (Népopera), régi Kép­viselőház és más nagy termek. Az összes magyar vasúti és hajózási vállalatok a kon­ferenciai résztvevőknek 50% kedvezményt biztosítottak. A konferenciával kapcsolatos keresztyén szövetségi kiállításra egyedül a németek több hatalmas teremre való anya­got hoznak magukkal igen ötletes össze­állításban s anyagi áldozatot egyáltalán nem kiméivé. E kiállításon egyébként a hazai rokonmozgalmak, magyar protestáns könyvkiadók, karitativ munkák és egyházi intézmények kiállítását is örömmel veszi a rendezőség; lesz háziipari és idegenforgal­mi kiállítás is. A konferencián nagyobb küldöttség fogja képviselni Németországot, Nagybritanniát és Írországot, Ausztriát, Lengyelországot, többen-kevesebben jönnek azonban a többi európai országokból is. A konferencia részletes prospektusa, mely nemcsak a teljes programmot, hanem a szükséges tudnivalókat (jelentkezési feltéte­lek, költségek stb.) is tartalmazza, június közepén jelenik meg. A konferencia rende­zősége (cfm fentebb) mindenkinek készség­gel, díjtalanul és bérmentve megküldi CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Esküvő. Dákai Katóka és Erdélyi Gyula f. hó 16-án tartották a Deáktéri ág, hitv. ev. templomban esküvőjüket, melynek szer­tartását Algöver Andor lelkész végezte. Tanuk voltak: dr. Szekér János és Dre- nyovszky János ev. lelkész-vallástanár. A templomban nagy számban megjelentek a család rokonai és barátai, akik az új párt üdvözölték. Halálozás. Alulírottak a maguk, vala­mint az összes rokonság nevében is soha meg nem szűnő fájdalommal tudatják, hogy szeretett jó édesanyjuk, anyós, nagyanyjuk illetve rokonuk özv. Wirth Mátvásné szül. Wirth Cecilia f. évi június hó 9-én reggel Vs3 órakor életének 63-ik évében váratlanul

Next

/
Thumbnails
Contents