Harangszó, 1927
1927-06-19 / 25. szám
214 HARANQSZŐ. 1927. június 19. fitestvéreket kiszakította a családi fészekből, nem ritka esetben örökre. Az anyák minden idejét és erejét a családfentartás súlyos gondjai vették igénybe. Ezek a gondok nem enyhültek a háború utáni években sem. Nem csuda, ha az új nemzedék, melynek gyermekkora ebbe az időszakba esik, szülők, tanítók, idősebbek iránti tiszteletet, törvények iránti engedelmességet, tekintélyt, szóval fegyelmet ismerni nem tanult. Ezt a társadalmi betegséget — mert a fegyelmetlenség a társadalomnak valóban beteg állapota — semmi más hatalom, egyedül a krisztusi szeretet által áthatott, keresztyéni tisztasággal tündöklő családi élet képes eltávolítani. A szülőkre háramlik tehát első sorban a kötelesség, hogy céltudatos nevelés által lehetőség szerint biztosítsák gyermekeik lelki s testi egészségét és jólétét. Régi intő szó: Legjobb örökséget vettél, ha okosan neveltettél. Ahol helyesen nevelt új sarjadék csendül föl a társadalom változatos tenyészetében, ott a közélet összhangzatos nyugalmát veszélyeztető törekvések úgy eltűnnek, mint az éjjeli ragadozók a hajnalhasadása elől. Ezt a kötelességet pedig, a mely- lyel minden szülő tartozik önmaga, gyermekei, egyháza és nemzete jövője iránt, ki teljesíthetné több örömmel és szíves áldozatkészséggel, mint a protestáns szülő, aki Krisztus Urunk leghívebb követőAM elballatszit 5t?en falú harangja, Irta: N. Szabó Oyula. — Balatonederics 1 — kiáltotta harsányan a fiatal kalauz. Azután a vonat elindult Keszthely, a Balaton-parti metropolis, én pedig a balatoni hegyek királya, Badacsony felé. Háromnegyed óra múlva a szigligeti vár tövében voltam az egyszerű Eszterházy- kastélynál. A szigligeti öböl sudár nyárfái hullatták leveleiket. A varjak fekete-szürke serege kellemetlenül kiabált: kár ... kár... Talán a nagy réten legelő vadludakat figyelmeztették a vadászra, aki tözeghalom mellett várta a jószerencsét. A ludak éber őrei megérthették a varjukat, mert ijedt gágogással hirtelen felkerekedtek és pár pillanat múlva a kiskongói állomás felett úsztak a levegőben. Nemsokára pedig már a Marcal réttengerein, vagy a Fertő vidékén gyepezgettek. Amikor Balatonedericset elhagytam, a szigligeti vár egyik omladéka hatalmas bánatos óriásnak látszott a ködös reggelen. Pillanatra azt hittem, hogy a vár hajdani urának, a XV. századbeli Ujlakynak az jének tartja magát és akit a kötelességek készséges teljesítésére nem külső hatalom kényszerít, hanem az az eleven tudat vezérel szüntelen, miszerint a jóságos mennyei Atya szerető gondja s figyelme kíséri ébren és álomban gyermekeinek minden lépését, ezek lelki életének # minden megnyilatkozását. Az Úr szőlőjében viselt sokféle sáfárkodások egyik leg- fontosobbja, legszebbje s egyszersmind leggyümölcsözőbbje a gyermeknevelés, a családalapítás. Azért mi protestánsok nem is fogadhatjuk el azt a tanítást, mely szerint a nőtlen élet az embert az erkölcsi- ség magasabb színvonalára emeli. Ellenkezőleg a mi ifjaink és leányaink oly szellemben nevelkedjenek, hogy ők a családalapítást és jó gyermekek nevelését Isten parancsolta szent hivatásnak tekintsék. Ennek a magas hivatásnak át- érzése acélozza minden szülő testi s lelki erőit ahoz a kétségkívül nagy munkához, a fáradhatlan gondolkodáshoz, kitartó türelemhez és éber figyelemhez, melyét a gyermekek helyes nevelése megkíván. Sokszor elhangzik ajkunkról a panasz, hogy mi protestánsok szegények vagyunk. Milyen óriási gazdagságot tárnánk a világ elé, ha minden protestáns család istenfélő, emberszerető, munkakedvelő s jól fegyelmezett ifjú nemzedékkel gyarapítaná nemzetünk hatalmát és milyen fris erővel mozdítaná elő a közerkölcsök nemesülését és árnya, aki újból megjelent birtokán és csudálkozva nézi az azóta erősen megváltozott panorámát. Egyszer úgy rémlett, mintha megmozdult és kiáltott volna: — A török sem tudta váramat elfoglalni és ti átengeditek a lassú enyészetnek! Vagy talán a vár építőjének, Faous pannonhalmi apátnak szelleme volt, aki a tatárdulás után építtette a hármas .hegység' legmagasabb csúcsára. Vagy talán a dúsgazdag Lengyel-család, valamelyik ra- bonbáni alakja, aki fájdalmasan kereste a Lengyelek 222 faluját. És bizonyára elszomorodott ő is, hogy az erős vár romokba dűlt. Közeledtem, eltűnt az árny. A barna várfal tisztán látszott. A várfal sokat tudna beszélni. Különösen arról az 1672. évi veszedelmes nyári záporról, amikor a villám hatszor csapott a várba. És talán büszkén mondaná el, ha elpusztult is Szigliget, de nem emberi kéz által. Vagy talán arról beszélne, hogy vészes éjszakát mikét használta fel a bécsi udvar jól megfizetett, ügyes gyújtógatója ? # Három óra múlva már a Badacsonyon voltam. Ott a déli párkányon, ahová Ra- nolder veszprémi püspök nagyméretű kőkeresztet állíttatott. Jó helyen áll a kereszt. hazánk óhajtott föltámadását! Éhez nekünk saját charismánk van. Használjuk föl, mint a hűséges sáfár. Sass János. Élet-halál harcot vívó gyülekezetek. Gyámintézet oltalma alatt álló egyházközségek. Nagyvázsony. Az egyházközség több mint 250 éve anyagyülekezet. A vallásszabadságot 1675-ben — egykorú okmány tanúsága szerint — a török ellen való harcokban vérükkel szerezték meg az akkori végvár evangélikus vitézei. A gyülekezet itt mindig szegénységgel küzdött. Hat évtized leforgása alatt oly súlyos csapások érték, hogy saját erejéből talpraállani nem képes. 1863-ban a templommal együtt összes épületei leégtek, a harangok is elolvadtak. 1885-ben villámcsapás következtében a lelkészlakás égett le. 1904-ben összeomlással fenyegető tornyát kellett lebontania, melynek újjáépítésére s többi épületeinek renoválására 1914-ig hétezerhatszáznegyven aranykoronát gyűjtöttek össze nagy takarékossággal az egyháztagok; mely az elértéktelenedés következtében megsemmisült. A templom leroskadófélben levő tetőzete jelenleg dúcokkal van feltámogatva s a templom előtt faFigyelmezteti a vidám turistát, a kutató geológust, a regegyüjtőt, hogy ezt a fenséges, sokszor biblikus képekre emlékeztető vidéket, ki alkotta, ki adta az árva magyarnak. A kőkeresztről mondát csinált a nép. Sokszor találgatják a művelt emberek, miért állíttatta oda a főpásztor. Én azt hiszem azért, mert odahallatszik ötven falú harangszava. * Tovább mentem. Néha-néha megbotlottam egy-egy barnásán csillogó, Uvegkemény- ségü bazaltban. Ha megütöttem botom vashegyével, úgy hangzott, mint a féltett herendi porcellán. A nap sugarai már bágyadtan csókolták a világhírű szőlőket, amikor a 60—70 méter magas bazaltoszlopok előtt állottam. Az oszlopok alatt nagytömegű bazaltdárab fekszik. Évezredek lassú, szívós munkája koptatta le azokat a büszke oszlopokról. Talán, hogy az oszlopok, amelyeket meg- csudálhat a világ minden embere, mejg meredekebbek legyenek? Talán, hogy a rideg üzletemberek, akik már úgy megcsonkították a Badacsonyt, olyan sóvár szemmel nézzenek rájuk, mint a kéjenc a hamvasarcu leánybimbóra? És ki tudja, ha az Inkeyck, Forgách és Zichy grófok, a Wodiánerek, a Freistüdtler pasák ha
