Harangszó, 1927

1927-05-08 / 19. szám

1927. május 8. HARANQSZÖ. 159 Ezért olyan fájdalmas a prófétai kérdés: „Ki hitt a mi tanításunknak ?“ Hogv telje­sítsem én ezt az utolsó kívánságot? Máj. 10. Becsüljük meg, mert emlék Jézustól János 17.13—u. Az a körülmény, hogy Jézus az Igét köti utoljára a nép lel­kére, mutatja, hogy emlék«! szánta azt. Főpapi imádságában is sokszor visszatér ez a gondolat: én elmegyek, de a te igédet nekik adtam. Szinte mesterségesen pusztí­totta lézus maga után földi életének minden kézzel fogható emlékét, hogy annál nagyobb legyen az értéke az egyetlen kézzel fogható emlékének, az Igének. Ez a biblia értelmi értéke. Étzjm-e oly drágának a bibliámat, mint azt, hogyha példán"birtokomba l«nne Jézus palástja? Máj. 11. Becsüljük meg, mert örök vilá­gosság. János 12.«a. Jézus az igazságot hozta le a földre s ezt az igazságot hagyta ránk az Igében. Ép ezért ég és föld elmúl­nak, de az ő beszédei soha el nem múlnak. Sokszor próbálták megdénleui s újra és újra csak hoczá jutott vissza az ember. Ez a biblia értelmi értéke. Mikor olvasom, fölötte Ul-e a lelkem, mint a kritikus a megbírálandó mfinck, vagy alatta, aint a tanítvány a mesternek? Máj. 12. Becsüljük meg, mert Istennek ereje. János 12.se. A bibliának nemcsak ereklye és intellektuális, hírűm gyakorlati értéke is van. Akik a szivökkel értik meg s megtérnek a hatása alatt, azokat meg­gyógyítja. Mikor Pál arról ír, hogy az evaa- géliom Istennek ereje, azt a szót használja, amiből a dinamit szó keletkezett. Az Ige olyan hatalmas erő, mint a dinamit. Szét tudja robbantani bűnök bilincseit, szét tudja kergetni a bánat faihőit... Tapasztaltam-e már? Ha nem, akkor még nem becsültem meg igazán az Igét, csak a szamemmel láttam. Máj. 13. Becsüljük meg, mert ki tudja, meddig becsülhetjük megI János 12. «2—43. Ezek a fóemberok egyre halogatták az állásfoglalást Jézus mellett. Vártak, míg majd nem jár annyi kockázattal a Jézua követése. Mikor nagypénteken elnémul Jé­zus ajka, Nikodemus és Arimathiai József példája mulatja, hogy mennyire bán.ja őket minden elmulasztott alkalom. N»kem sem fog mindig rendelkezésemre állani az I^e. Ki tudja, mily közel a halál I Hányszor hallgattam a Sátán biztatására: „Ejh, rá­érünk arra mé*!“ Máj. 14 Becsüljük meg, mert ki tudja, meddig engedi magát megbecsülniI János 12.37—41. Az Ige megbecsülésének alkslma nem áll mindig rcndelkezé«Uukre. Nemcsak mi kstülhetünk ki halálunk által az Ige hatása alól, hanem az Ige is elrejtőzhetik elölünk. Nem lehet az igét sokáig büntet­lenül meg nem becsűim. Aki nem veszi komolyan, azt egyszer csak Isten s«m mél­tatja már az Igére. Mígkeményíti őt, hogy ne lásson s ne értsen. Remegi meg lelkem 1 Nem lehet az Igével játszani 1 Máj. 15. Becsüljük meg, mert Isten is megbecsüli. János 12.47—w. Milyen hamar kiengedik az emberek a fejükből az Igét. Nem tudnám megmondani, hogy hol, mikor s mit hallottam. Azt is megjegyzi, hogy ma erről olvastam. Hogy fogok én megallani a hallott igék mérteke alatt? Jobban meg kell becsülnöm az igét I Táró«? zoiuo. Középiskolázott, jó nevelésű, házias leány elmenne gyermekek, esetleg ma­gányos úrinő mellé. — Cím válaszbélyeg ellenében a kiadóban. 1—3 Semmi-zsoltár. Isten, ki Titam vezéreléd, lm' térden közeledem feléd. Isten, ki mindig vélem voltál dicsérjen most e semmi-zsoltár. Isten, ki búban, üldözésben kereszt voltál a kérkedésben. Vigasz voltál a kórságunkban, ostoroztál a vígságunkban, Ha vertél is, de segítettél konkolyhoz búzát is vetettél, megtartottad a szép hitünket, látóvá tetted vak szemünket. Tavaszt hoztál, illat-virágot s megmutattad a boldogságot. Jó voltál, Jó vagy, őrök és szent, neved szívünkben békét teremt, Lásd, térden esengek feléd, Isten, ki utunk vezéreléd, add, hogy örömünk őrök legyen, örömünk néked hitet tegyen. Isten, ki mindig vélünk voltál, dicsérjen most e semmi-zsoltár. OROSZ IVÁN. Az európai C. E. konferencia. Az aug. 8—14. tartandó nasty európai keresztyén szövetségi (C. E.) konferencia előkészületei nagy lépés­sel haladtak előre. A konferencia ének- és zeneflgyé- nek vezetését id. Victor János igaz­gató vállalta magára s közös mun­kára állott össze a budapesti és környéki énekkarok hosszú sora: Goudimel-énekkar, józsefvárosi, fasori, pesterzsébeti, rákosszentmihályi és rákospalotai ref. énekkarok, a Bat- hesda énekkara, az angyalföldi evan­gélikus éuekkar s a Bethánia újra talpraállott énekkara. További ének­karok csatlakozása még várható. A konferencia szállás- és étkezési ügyeit Major László dr. vette kezébe. A konferencia étkezését a népjó­léti minisztérium étkezői s több nagy vendéglő, esetleg diákétkezők fogják lebonyolítani. Az egyes helyeken a legkülönbözőbb igények kielégítést nyernek. Az idegenek kalauzolását Hilscher Zoltán dr. tanár szervezi, ki négy fél nap alatt Budapest legfontosabb látni­valóit fogja megfelelő kalauzok és tolmácsok segítségével bemutatni. A kedvezmények kieszközlése már meg­történt. Az összes magyar közlekedési vállalatok félárú kedvezményt bizto­sítottak a konferencia résztvevőinek. Most ugyanezt terjesztik ki az osztrák és cseh-tót államvasutakra. Mihelyt ez sikerül, az összes többi európai országokban megkísérli a rendezőség a kedrezmény kisszközlését. Sipőcz Jenő dr., Budapest székes­főváros polgármestere a konferencia támogatását melegen felkarolta. Buda­pest székesfőváros augusztus 10 én este a Vigadóban a nem magyarajkú külföldiek résiére nagyszabású fogadó- estélyt rendez, melyen a főváros egyik kiváló énekkara, magyar ének- és zeneművészek fognak klasszikus szép­ségű magyar ének- és zeneszámokat bemutatni. (A skót éneket hasonló­képen mutatták be a glasgowi vasár­napi iskolai világkongresszuson a messze földön híres Orpheus-énekkar tagjai.) Ugyancsak segítséget nyújt a főváros a vezetőség elszállásolásában, a Vigadónak, a régi képviselőháznak és a Városi színháznak rendelkezésre bocsátásában. Bethlen István gróf miniszterelnök a konferencia védői tisztét készséggel elvállalta s többrendbeli támogatást Ígért. A konferencia költségeire újabban a következő egyházi adományok ér­keztek be, vagv szavaztattak meg: Református egyház Berettyóújfalu 8, Református egyház Or 8, Evangélikus egyház Debrecen lé, Református egyház Hajdúnánás 8, Református egyház Szigetszentmiklós 10, Refor­mátus egyház Pécs 80, Református egyház Noszlop 2.40, Református egyház Budapest 600, Református egyház Pápa 10, Dunamelléki ref. egyházkerület 400, Dunántúli evang. egyházkerület 100 pengő. Tekintettel a nagy nemzeti és pro­testáns érdekekre, a rendezőség tisz­telettel kéri az összes többi egyházak adományát is. Kuthy Dezső előadása. A Bethlen Gábor Szövetség ál­tal rendezett előadások során leg­utóbb Budapesten a Deák-téri polgári iskola dísztermében előkelő hallgatóság jelenlétében Kuthy Dezső, az evangélikus egyetemes egyház főtitkára tartott rendkívül értékes előadást a protestantizmus világhelyzetéről.

Next

/
Thumbnails
Contents