Harangszó, 1927
1927-03-27 / 13. szám
1927. március 27. HARANGSZÖ. 101 felügyelővel mindent elkövetett, hogy az ünnepség minden tekintetben méltó és megfelelő legyen. Meghívta az egyházkerület elnökségét, az egyházmegye leikészi karát, a bonyhádi reálgimnázium tanári karát stb. és nagy örömmel készült az ünnepségre. K&pi Béla püspök örömmel fogadta el a meghívást és tette meg a hosszá utat, dr Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő azonban másirányu elfoglaltsága miatt kénytelen volt kimenteni magát. A püspök március hő 12 én este 6 20-kor érkezett Paksra László Miklós püspöki titkár, továbbá Fáik Henrik igazgató s a bonyhádi reálgimnáziumi tanári kar több tagja kíséretében, kik útközben csatlakoztak a püspökhöz. Az állomáson dr. Becht ödöQ főszolgabíró a járás, Horváth Sándor tb fóesperes-lelkész pedig a gyülekezet nevében üdvözölte a püspököt. Az állomáson fogadta őt Schöll Lajos főesperes, Müller Róbert alos- peres, Mechwart Ernő kormány főta nácsos, egyházmegyei felügyelő és az egyházmegyei leikészi kar több tagja Majd bevonult a hosszá kocsisor a templom elé, mely ekkor már zsáfolásig megtelt a vallásos estélyre összegyülekezett hívekkel. Az estélyi ünnepségen Gyaiog István kétyi lelkész tartott magasan szárnyaló előadást »Az áj nemzedék nevelése« címen. Igen sikerült quartett, Kiss Józsefné szólóéneke és egy szavalat egészítették ki az estély programmját. Másnap vasárnap az ünnepi istentiszteleten Horváth Sándor lelkész prédikált a 130. zsoltár alapján. Az csoráznak csöndesen. Az öregasszony szeretné vinni még a szót, de hogy a lányára néz, hát torkán reked a szó. Aztán a mosogatóba zörgetik az edényeket. A kis Irénke elökotorássza a palatáblát és szántogatja rá a betűket botladozó, ügyetlenke kézzel. Az anyja a bibliát forgatja. Az uráét és olvasgatja simítja a lapokat szeretettel. A csöppség egyszer csak lelkendezve mutatja az anyjának: — Idesanyám ? Nil... jó e’ ? — és bámul rá reménykedő tágranyilt szemekkel. Hát ott ékeskedik a táblán, formátlanul kedvesen: idesapám. Hogy kapja ölébe, hogy szoriija magához s az Irénke úgy, de úgy örül, hogy a végén simák mindketten, mint a záporeső. Az öregasszony karvaly szemekkel pislog rájuk. Zokogva sírja az Irénke. — Ugye ides... hazagyün az idesapám 1 — Igen szívem, — erősíti az anya — jó az Isten, megkönnyeztünk, imádkoztunk érte. Osztán megámodtam tennsp, hogy Ült az apád az asztalnál. És asszondta: Vis8zagyüttem hites, édes feleségem a nehéz rabságbul. — Hát csak írjad az ides- apádat. Dr. Mágócsy-Dietz Sándor egyetemi tanár, természettudós, az evang. egyetemes tanügyi bizottság elnöke. istentisztelet után díszközgyűlés volt, melyen dr. Walther Mihály gyülekezeti felügyelő mindenek előtt Kapi Béla püspököt üdvözölte, ki eljött, hogy résztvegyen a gyülekezet örömében. Majd a gyülekezet szeretetét, tiszteletét és báláját tolmácsolta a 60 éven át igazi pásztori hűséggel és lankad- hatatlan buzgósággal működő lelkésznek. Azután K«pi Béla püspök szólott a jubilánshoz. Nagy szívbeli örömmel jött el, úgymond, ebbe a gyülekezetbe, hogy elhozza érdemes, 6 évtizedes jubileumi ünnepségekor a maga és És az Irénke verejtékezi a bötüket. Bözse asszony meg olvasgatja a lelki vigasztalót. Csönd a szobában — csönd a faluban, pihentö, álmositó, jótékony falusi csönd. Kint hirtelen mérgesen vakog a Sajó. Megnyikordul az utcakapu. No ettől meg épen megbolondul a Sajó. Csahol veszettül mintha ölnék. Felriadnak. Az öregasszony Ijedten dörgöli a szemeit. Kivül csaholás, morgás és néhány mérges „csiba tel Kusti a zapád!“ És hogy a Sajó nagyot nyikkan, hát ebbül látszik, hogy oldalbaUtés is esett. Bözse asszony nyitja az ajtót. Valami szegény kódus lehet, az 6 özvegyi hajlékában. Várakozva megriadva néznek ki a sötétbe. Hát benyikog a Sajó az ajtón. Utána bezörög az ajtófélfán az idegen. Ágrulszakadt, borontos. Pillantása nyugtalanul járja a konyhát. Aggy isten! — dörmögi Bözse asszonyhoz és néz rí mereven. A Sajó mérgesen morog az asztal alatt. xAicvnt Az Irénke rettenve bújik az anyja szoknyája mögé és hogy az idegen nézi öt is különösen, pityergőre görbül a "szája. az egyháikerület elismerését, áldás- kívánatait és szeretetét. Kdtay Endre ref. esperes, kormányfőtanácsos a ref. egyházmegye örömét, szeretetét tolmácsolta. Schöll Lajos a tolna- baranya-somogyi egyházmegye, az egyházmegyei leikészi kar, Müller Róbert alesperes az egyházmegye iskolái és tanítói, Fáik Henrik igazgató a bonyhádi reálgimnázium, Kinkel György igasgatő-tanftó a gyülekezet tanítói, dr. Klein Által országgyűlési képviselő Paks község közönsége levében üdvözölték a jubiláns lelkészt, kit végül a gyülekezeti aőegylet, leányegylet és az ifjúsági egyesület nevében azoknak vezetői köszöntöttek meleg szavakkal. Könnyeket csalt a szemekbe ez a jelenet, amikor az agg lelkész egyetlen leánya fordult az édesapához s adott kifejezést Isten iránti hálájának, aki neki a legjobb édesapát adta. írásban üdvözölte őt a Magyar Luther-Szövetség. Megható volt látni és hallani, amint a galambősz, 87 éves lelkipásztor fiatalos hévvel, meleg szavakban válaszolt minden egyes üdvözlésre. Egész életébei az alázatosság, a szerénység és egyszerűség embere volt, mondotta. Hírre, dicsőségre, dicséretre és gáncsra nem adott semmit. Végezte a maga munkáját híven, lelkiismeretesen, a többit rábizta Istenre. Ha mégis van valami érték, amit nagyra becsül, az azoknak jóindulata és szeretető, kik embertársaik közül kiemelkednek. Egyházi főhatóságának, püspökének meleg, szeretetet tolmácsoló szavait többre becsüli minden — Aggy Isten — dadogja az asszony — és a torkára reked a szó. Kintről a konyhába süvít a szél s meglobog tőle a lámpavilág. Az ember szeme most az asztalon. A biblián. Nézi meredten. A Bözse asszony bámulja. Lépne oda, de reszket az ina, rogyadozik a térde. A torkát fojtja, szorítja a kiáltás. Ni... — megy az ember az asztalhoz. Néz a bibliára, néz a konyhában levökra — A szemel ?... az arca 1?... Nyúl a rongyos tarisznyába ... és előhúz egy foszladozott, kopott, ócska bibliát. Teszi az övé mellé... Uram Isten 1... a párja mellé ... Sikítva rogy az asszony az idegenre. — Gábor I... édös visszagyütt uram! — és hosszú évek nehéz fájdalmát zokogta el az ura mellén. Az Irénke is rohan az apjához. Nossza föl a székre s dugja a fejét borontos, borostás áliához. — Idesapám! — sírja — idesapám! Az öregasszony tenyeret csapkodva toporog körülöttük. A Sajó meg veszettül ugrálja, vihogja körül őket. A hazatért gazda öleli őket, könnyes- boldogan. Nem beszélnek. Az egyszerű emberek boldogságához nem kell a sok szó.
