Harangszó, 1926
1926-10-10 / 41. szám
I#26. október 1Ö Baí<anö£í;ő. 330 A gyülekezethez komoly intés szól ezekből a szavakból: ne akarja a lelkészt saját szolgájává tenni, hanem védje annak legnagyobb méltóságát abban, hogy ő a szent Istent szolgálja. # A lelkész munkája a gyülekezetben a szeretet verőfényén virágzik. Ez a szeretet munkafeltétel és életszükséglet. Isten szeretető felülről táplál, hogy szolgája lelkében ne hervadjanak el a virágok s gyermekei szívében televény földre találjanak a szent igék. De földi szeretetnek is táplálnia kell, hogy igehirdető és igehallgató, vezető és vezetett eggyé váljék a szeretet közösségében. Ez az emberszeretet az élet mezőségén kanyargó ezüstpatak, de a gazdag vizű, kiapadhatatlan forrást Isten szeretetében bírjuk. Fürdessétek meg lelketeket az isteni szeretet tiszta vizében, hogy jobban szerethessétek a gyülekezetét és Isten szolgáját. Én is elviszem lelkemet ebben az erőt adó, megújító acélfürdőbe, hogy ne viszonzásért, hanem a lélekért szeressem az embert s keserű csalódás, rossz indulat, hálátlanság és irigység közt is mindig szeressem őket. Ez a szeretet lelki életem alfája és ez hivatásom ómegája. Másnak egyszer, tízszer, nekem százszor mondja az apostol: Ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok! De szeretet által minden lehetek. Gyarlóságom felett úrrá lehetek, minden akadályt legyőzhetek. A legszentebb életálmot is megközelíthetem: Jézus lelki arcának lemásolását. Ketten állunk Isten előtt. Szeretettel tanítsuk egymást szeretetre! * a Jancsi és a Juliska lakodalmát ülték. Ugyancsak sári-toppos lagzi volt, a Julcsa anyja kitett magáért. Hivatalos volt az egész falu, még a Kasznár ur is megtisztelte őket, s arany-pénzt dobolt a tányérba, mikor a szép lánnyal a menyasszonytáncot járta. — No öcsém, szólt Kelemen bácsi — a favágó-gazda — aki igen tréfás ember volt, feleséged már van, de a szemed ezután már még álmodban se csukd ám le, mert azt tartja a példa beszéd, hogy egy szép asszonyt nehezebb megőrizni, egy zsák balhénál. A vőlegény nem is halottá, fölse fogta, ö csak azt a koszorus-fejű gyönyörűséget látta, aki immár egészen az övé, óh! de jó is, a jó Isten, hogy ilyen nagy boldogságot ád egy szegény árva legénynek! A kackiás leányból kezes menyecske vált, aki az urának későn-korán kedvét kereste. Ragyogott a tisztaságtól kivül-belül A magas vagy alacsony fekvés, a szárazság vagy viz bőség szerint különböző a mező virággazdagsága. Mi a kegyelem hegyének magas mezőjén visszük végig életünket: közel az éghez, az örökkévaló szeretet nagy sugárkévéjének verőfényében. Csodálatosak örömeink, melyeket az Istent megtalált emberekkel együtt meglátunk: az isteni szeretetben ragyogó, gyönyörű élet, a boldogság és kereszt lelkivé finomodása, az állandó isteni jóság tapasztalása. * De ezenkívül vannak elmondat- lan külön örömeink is. Ha meg- érezzük, hogy egy-egy beszédünkben hatalmasabb saját szavunknál Isten szavának ereje. Ha visszatér egy régi hűtlen a templomba . . . ha állandó vendéggé válik a ritkán jövő ... Ha a prédikációt tárt lelkek hallgatják s közben legördül egy könnycsepp a gond barázdáján ... Ha prédikáció után nem mondják hízelkedő szóval: szép beszéd volt! hanem fejhajtva csendesen lépkednek hazafelé s a szívekben csodálatos tiszta vágyódások ébredeznek. Ha az ugaron heverő szív csontkemény kérgét átüti az új élet Ígérete ... Ha a szemek sugarával megsimit néha a szeretet. .. * Kibeszélhetetlen csendes örömök ezek. Földre ejtett isteni biztatások, égi tüzek szelíd fényű villanásai az élet boltozatán. Aki csak hallja, meg sem érti, de aki átéli, az mindegyikért ezerszer áldja az Istent. Vannak külön fájdalmaink is. Ha lelkiismeretes munkánk eredménytelenségbe vész ... Ha a tanítványok ajkáról elvesszük a paa szép kis ház, ahol laktak, mert a kasznár ur nem a nagy cseléd udvarban rendelt lakást nekik, hanem a régi kerlészlakban, melyet előbb alaposan rendbe hozatott, szállásolta el a fiatal házaspárt. Ott sür- gött-forgott napestig a fiatal asszony, öröm volt nézni fürge járását-keléset, és kezéből ki nem fogyott a munka, szájából a nóta. Hogy be tudta osztani azt a kevés pénzt, amit az ura a kezére adhatott, s milyen finyárosan öltözött mégis, mintha mindig ünnepnap volna, s esténként az urát nemcsak ölelésre, hanem finom vacsorákra is várta. Nem is volt megelégedettebb ember messze földön az új Igás-kocsisnál, s jöttében-mentében mindegyre csak azt a kérdést hánytorgatta jámbor eszében, mivel is érdemelte ő ezt a nagy szerencsét. A tenyerén hordozta volna kedves élettársát, rajta s a kötelességén kívül nem volt egyébre gondja. (Folyt. köv)‘ naszt: Uram, egész éjjel hiába fáradtunk ! . . . Ha bűnbánat s igaz istenfélelem helyett csak külső vallásoskodást találunk. Ha az egyházat üres fogadkozó szavakkal keresik, vagy talán még azzal sem, nem pedig a lélek meggyőződésével, a szív áldozatával és az élet bizonyságtételével. Nekünk külön fájdalom minden üresen maradó templomszék, az Úr asztalától elmaradó hidegszívű vendég, minden az anyaszentegyház fájáról leváló hűtlen száraz levél. Fáj a hidegség, a meg nem értés, az idegenség, a csalódás. És minél inkább egyek vagyunk, annál inkább fáj mind- egyitek fájdalma és gyötrelme. * Nem szakadhatunk ki a földi életből és nem vethetjük el magunktól a földi élet gondját. Jézus óvja tanítványait az anyagiasságtól s inti őket: „semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt, se két-két ruhátok ne legyen.“ # Távol legyen tőlünk, hogy anyagi érdek hajszolás vezessen lelkészi munkánkban. Nem a meggazdagodás vágya hozott, hanem a lélek vágya, a lelkiismeretünkben meghallott isteni hívás. Nem is keressük azt, ami a gyülekezeté, hanem magát a gyülekezetét. Nincs szen- tebb kívánságunk, minthogy szolgálatunkat elvégezhessük s szolgálatunkkal jutalmazzon az Isten. * De ha a gyülekezet és lelkész anyagi viszonyáról szólunk, akkor rá kell mutatnunk arra a természetes magyarázatra, hogy midőn Jézus tanítványait óvja a haszonleséstől, ugyanakkor a tanítványokról való tisztességes gondoskodást a gyülekezetek kötelességévé teszi. Márk evangélista ugyanezen történetet elmondja s Jézus eme szavait is feljegyzi: A munkás méltó a jutalmára. Ezt a kötelességet nem szabad a gyülekezeteknek elfelejteniük. * A legszentebb ajándékot visszük az ember-lelkek, családok, gyülekezetek küszöbére: a megváltó Krisztust. Gyenge lehet az ajándékot vivő kéz, gyarlóságában formátlan lehet az isteni ajándékot magábanrejtő törékeny agyagedény, ékes beszéd helyett dadogás lelhet ajkunkon a szó, mellyel a nagy
