Harangszó, 1926

1926-03-21 / 12. szám

94 HARANGSZO 1926. március 21. HARANGSZÓ. Böjt V. vasárnapján. Ep. Zsid. 9 . u—15. Az örökváltsdgot szerző főpapi áldozat­ról szól mai szent leckénk. Krisztus, a tö­kéletes főpap, önmagát áldozza fel, saját vérét ontja ki értünk, hogy megtisztítsa lelkünk a bűntől, s szolgáljunk az élő Istennek. Húsvéti ajándékul rendelje meg maffának, öveinek Kapi Béla: „Az Ur oltalmában“ cí- mü történeti elbeszélését. A 192 oldalnyi terjedelmű mű ára előjegyzésben 34 ezer korona. Rendeléseket felvesz minden ev. lelkészt és tanítói hivatal, nemkülönben a „ Harangszó“ kiadóhivatala Szentgotthárdon (Vas m.) Kapi Béla dunántúli püspök, ki neje kíséretében 10 napig külföldön volt, szék­helyére, Szombathelyre visszaérkezett. Raffay Sándor előadása. Raffay Sán­dor püspök, március 13-án a Magyar Munkások Nemzeti Szövetségének Pod- maniczky-ucca 81. szám alatti helyiségében érdekes előadást tartott: „A munkásság és a hazafi8ág“ címmel. Vasárnap a Falu­szövetség felkérésére a rádióban tartott előadást Raffay Sándor „Nemzetek ébre­dése" címmel, melyben a negyvennyolcadiki magyar nemzeti felébredés kapcsán a mos­tani újonnan alakult, régi, eltemetett nem­zetek felébredését tette szóvá. Adomány. Az egyetemes felügyelő úr Öméltósága a gyóni papiak építési költsé­geire két millió koronát utalt ki. Halálozás. Moór Gyula ág. h. ev. lel­kész és főespe-res életének 71-ik, lelki­pásztorkodásának 46 ik évében Brassóban meghalt. A brassói magyar evangélikus egyházközség tanácsa külön gyászjelentést adott ki elhunytéról. „Egy lélekben gazdag, munkában fáradhatatlan, a felismert isteni igazságokért való harcban törhetetlen, min­dig nagy célokéit lobogó élet lángja aludt ki az elhunytban, ki odaadó papi szolgá­lata alatt nevét kitörölhetetlen emlékekkel irta be magyar evangélikus anyaszentegy- házunk történetébe. Azok közé az értel­mesek közé tartozott, akik fénylenek, mint az égnek fényessége és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok. (Dániel: 12.3)“ Salgótarjánban megalakult a Protes­táns templomi énekkar, amely délelőtt az evang., délután a ref. istentisztelet áhítatát fogja a sacra Musica eszközeivel elmé- lyíttetni. Édesanya emlékére. Özv. König Lajos- né Szentgotthárdon édesanyja elhalálozá­sának;.évfordulójajjalkal mából 50000 K-t adományozott a beszerzendő harmonium céljaira. A jó Isten vegye kedvesen a ke- gyeletesjmegemlékezést. Sopron. A m. kir. Erzsébet Tudomány- Egyetem Evang. Hittudományi Kara Hall­gatóinak Ifjúsági Köre március 15-én haza­fias emlékünnepélyt rendezett. Az ünnepi beszédet Szabó József ifj. elnök tartotta. Kiss György és K. Murányi György sza­valtak, Krecsák János Szlanyi Pál zongora kíséretével szólót énekelt, a theol. ifjak férfikara pedig két ünnepi énekkel egészí­tette ki a műsort. Az ünnepély a Himnus eléneklésável nyert befejezést. A tárnokréti egyházközség március 7-én tartotta böjti vallásos estélyét. Nagy László bezi lelkész imádkozott s a szen­vedés történetének Máté ev. 26.12. részét magyarázta. Dr. Pröhle Károly egyetemi tanár Krisztus királyi tisztjéről tartott elő­adásával vezette a lelkeket a királyok ki­rálya előtti meghódolásra. Mohr Henrik óbudai lelkész, ki a d. e. istentiszteletet is végezte buzgó imával zárta be az ünne­pet. Smikli Lilla s Kuszák István megható s nagy készültséggel előadott szavalataik­kal emelték az ünnepi hangulatot. Az offert. és a, gyűjtés 1,200.000 K-t eredményezett a7. Óbudán építendő ev. templom javára. Ugyanezen vasárnap délutánján tartotta az egyházközség évi számadógy ülését. Dr. Smikli Gyula felügyelő nyitotta meg a gyűlést buzdítván a híveket hitre s egyház- szeretefre, az egyházért való munkában kitartásra, áldozatkészségre a vezetők tá­mogatására. Dicsérettel emlékezett meg a Nőegyletnek a betegek gondozása körül teljesített munkájáról, s arról a határoza­táról, hogy mint a télen csipkeverőtan- folyamot, úgy ezután is a téli időszakban kézimunkatanfolyainot rendez. Hálával em­lékezett meg a hívek példás áldozatkész­ségéről, a mely 5892.2C0 K, az összes bevétel 20% s ezenkívül az adakozásból épített kulturházat a gyülekezet s otthont nyújtott a népműveíödés számára. Összes bevétel 96 853.172 K, kiadás 92,030.070 K. Pre8byterül választatott Takács György, p. u. bizottsági tagul Szalay |ózsef. A gyű­lés buzgó imával ért véget. Budapest. Szuchovszky Gyula vallás­tanár vezetése alatt álló ifjúság március 16 án hazafias estélyt tartott. Az estély középpontjában Ágoston Béla főv. polgár- iskolái c. igazgató ünnepi beszéde állott. Közreműködtek :Tomcsányi Erzsébet, Windt Ilona, Kirnbauer Béla, Bárány Klári, Matej- csik János, Sebestyén László, Novomeszky Gusztáv, Bárány János, Steric Margit és Jármer Olga. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség rendezésében márc. 13-án előadást tartott dr. Major László, a szövet­ség titkára: „Krüger Pál, a zsoltáros államférfi (a transvaali köztársaság utolsó elnöke)“ elmen. Győr. Az ev. ifjúsági egyesület vasárnap március 21-én megismétli Jefte fogadalma című vallásos dráma előadását. Pusztító tűzvész Nagygeresden. F. hó 11-én hatalmas tűzvész keletkezett óriási szélviharban Nagygeresden, melynek 13 lakóház 18 lakással, 6 pajta, 3 drb. szarvas- marha, több sertés és apróállat, gazdasági gépek, köztük egy csép'.őgarnitura is áldo­zatul esett. A tűz az egyházi épületek közvetlen szomszédságában keletkezett, de egyházi vagyonban kár nem esett. A kár meghaladja az 1 milliárd koronát, alapjá­ban véve pedig — minthogy épen a leg­szegényebb lakosságot érte — fel sem be­csülhető. A nagyrészt evangélikus község­ben a tűzkárosultak legnagyobb része hit- sorsosunk. Isten adjon nekik erőt a csapás elviselésére. A kőszegdoroszlói nőegylet böjt 3. vasárnapján vallásos estélyt rendezett, ame­lyen Gerencsér Zsigmond lelkész irásma- gyarázatot és előadást tartott, Borbély Anna, Petrevics Mihály, S. Torda Erzsébet és Pongrácz István szavaltak; az énekkar Széles Gyúla tanító vezetésével többször énekelt. Á vallásos est közénekkel és imá­val kezdődött s azzal végződött. Offertóri- um volt a nőegylet javára. Lelkészértekezlet. A pestm. alsó egy­házmegye lelkészei március 2-án tartották meg egyházi és iskolai ügyekben gazdag tárgysorozatú értekezletüket. Az értekezletet Úrvacsora vétele előzte meg, amelyen a lelkészek hitvestársaikkal járultak oltárhoz Kruttschnitt Antal szivet megható beszéde és liturgiája után. A testvéri koszorút Koren és Blázy lelkészek szíves szeretettel látták vendégül. Megtekintették Petőfi szülőházát s lélekben megerősödve a szép nap hatá­sával lelkűnkben vettünk búcsút Kiskőröstől. Debrecen. Judika vasárnapján Lábossá Lajos vallástanár tart szentbeszédet: A ke­reszt értéke címmel az ev. templomban. Solót énekel Krecsák László nyíregyházai kánlor. Vallásos esték. A nagygeresdi gyüle­kezet filiáiban: Nemesládonyban, Pórlá- donyban és Répceszemerében f. évi jan. 10, febr. 7. és márc. 7-én tartattak vallásos esték. Előadást mindenütt Balogh Ernő lelkész tartott egy-egy időszerű egyházi kérdésről. A répceszemerei ünnepen dr. Mesterházy Ernő egyház kerületi, Rupprecht Antal gyülekezeti felügyelők, Károlyi Endre gyámint. elnök, és a gyülekezet többi úri családjai is mind megjelentek. A nőegyletek javára tartott offertóriumok mindenütt szép eredménnyel végződlek. A szerencsi egyház gyásza. Egy jó­ságos lelkű, áldozatkész tagját, az egyház egyik megalapítóját és oszlopát vesztette el a szerencsi egyház Horváth Sándor testvérünk elhalálozásával. Olyan egyháztag volt, aminőért hálát ad az Úrnak minden lelkész. Élete hasonló volt a folyton tere­bélyesedő fához, mely az élet haladtával nemhogy megfogyatkoznék, de szélesebbre nyújtja gyümölcsöt érlelő ágait... Először Miskolcon volt több mint 20 éven át az azóta már megszűnt ev. gimnázium lelkész­tanára és igazgatója. Ezután megint több mint 20 éven át a Miskolci Takarékpénztár szerencsi intézetének volt a pénztárosa. Folyó hó 6 án egész Szerencs részvéte mellett kísérték ki utolsó útjára. Akik is­merték, a legnagyobb tisztelettel emlékez­nek meg a 82 éves öreg úrról, a nagy tudósról, a szerető emberről, minden igaz ügy patronusáról. Hatalmas nagy könyvtárát, értékes könyveit a tállyai egyháznak hagyo­mányozta. A szerencsi dalárda közreműkö­désével Nemes Károly hegyaljai főesperes Zéman Zoltán lelkész segédletével végezte a gyászszertartást. Legyen áldott emléke. Kerta. A gályarabok 250 éves emléke­zetét a kertai ev. egyház febr. 28-án vallásos estélyen ünnepelte meg a templomot zsú­folásig megtöltő hfvek seregével, amelyre még a filiákból is szép számmal gyülekez­tek egybe. Az ünnepély központját Somogyi Károly somlószőllösi lelkésznek „A gálya­rabokról“ szóló felolvasása és Novák Rezső ajkai lelkésznek János ev. 6. r. 66—69. versei alapján tartott irásmagyarázata képezték; a tartalmas történeti felolvasás és a mélyre­ható hitteljes irásmagyarázat teljesen lekö­tötték a hallgatóság figyelmét s azok hatása kitörölhetetlenül vésődött a hallgatóság lei­kébe. Tatay Etus (Bakonytamási) Várady: „Judás“-át szavalta nagy művészettel, Mar­ton Jolán pedig Lampérth: „ Gályarab “-ját adta elő. Az ünnepi műsor kiemelkedő pontját képezte az ajkai lelkész nejének, Novák Rezsőnének szólóéneke, aki Géb-

Next

/
Thumbnails
Contents