Harangszó, 1926
1926-03-07 / 10. szám
76 RARANOSZO erőszakolni a tanítványait is az adakozásra. Hogyan beszélek én a mások nyomoráról ? Márc. 10. Leleményes. János 6.8-io. A jótékonyság igen sokszor kerül erejét meghaladó feladatok elé. A legtöbb ember ilyenkor el szokta hárítani magáról a segítés kötelességét. Jézu3 nem azért beszél a nyomorról mással, hogy másra tolja át a felelősséget s nem intézi el a segítés kötelességét azzal, hogy „lehetetlen“, hanem megkeresi s örömmel ragadja meg a segítés legparányibb lehetőségét is. Mennyi kitartás van az én szánakozásomban? Márc. 11. Imádkozó. János 6.n. Jézus imádságával megáldja adományát. Nagyon különféle hatása lehet egy-egy adománynak. Imádkozom-e azért, hogy adományom áldás legyen a szegényen, hogy ne az én szere- tetemet lássa benne, hanem az Isten kinyújtott kezét, hogy adja az neki vissza Istenben való bizalmát s életkedvét? Jézus imádsága hálaadás is. Adok-e én hálát Istennek azért, hogy alkalmat ad az adakozásra, hálám megmutatására azért az irgalomért, amit tőle a keresztfán tapasztaltam ? Márc. 12 Áldozatos. János 6. n- Sok szánakozó érzés, segíteni akarás szenvedett már hajótörést azon, hogy „nekem sincs elég.* Az öt árpakenyér s a két hal nagyon elkelt volna a tanítványoknak is s ők még sem állottak meg a szánakozásnál, hanem segítettek is. Jézus nem is a fölöslegünket kéri, hanem áldozatot. Csak akkor tudjuk meg, hogy milyen gazdagok vagyunk, ha osztogatni kezdjük a keveset! Márc. 13. Takarékos. János 6.12—13. Jézus, aki egyetlen szavával a köveket is kenyerekké változtathatta volna, összeszedeti a maradék darabokat. E takarékossággal megakarja óvni a megsegitettekct attól, hogy a segítségre alapítsák jövőjüket, hogy önerejük kímélésével a jótékonyság asztaláról akarjanak élni, de egyúttal megadja a méltó megbecsülést az áldozatos szeretet adományának is. Jézus jótékonysága nevel. Az enyém pedig talán csak kenyeret ad? Márc. 14. Elrejtőző. János 6.14-15. Semmi sem mutatja jobban, hogy mennyire szüksége volt a sokaságnak a morzsaszedés tanulságaira, mint az, hogy királlyá akarják Jézust választani Jó is volna egy ilyen mesebeli „terülj asztalkám “-ma! rendelkező jószívű király. Jézus elrejtőzik az ünneplés elől. Mennyi van bennem a Jézus elrej’őző erejéből? Vagy talán odaállok a jótett mellé s várom az elismerést a szegénytől, a világtól, vagy csak önmagámtól, vagy csak Istentől ? Jézus senkitől sem várta. Túróczy Zoltán. Rz ujverbászi evangélikus zsinat. Az SHS királyságbeli testvéreink ápriliá 11 töl 18-ig tartják meg Uj- verbászon a királyság területén megszervezett evangélikus egyház alkot- mányozó zsinatját. A zsinatnak hetvenhat, részben állásánál fogva, részben választott tagja lesz. Ezeken kívül meghívandók a király, a kormány, a főispán, a verbászi főszolgabíró és a vendéglátó Ujverbász községi elöljárósága, továbbá a református és a görögkeleti egyház. Még egy keresztyén egyházat meg akartak hívni. De a protestáns egyházak léte elleni örök tiltakozás már eleve tárgytalanná tette a meghívást. Április 11-én lesz a zsinat bevezető istentisztelet szerb, német, magyar és vend imával és német szentbeszéddel. Aminek a nyomán ott a templomban a király képviselője megnyitja a zsinatot, mely aztán a tisztikar és a bizottságok megválasztására tér át. Az egyházi alkotmánytervezetnek a zsinat jogügyi bizottságához való utalásával a zsinat elnapolja magát. A nappalokat a bizottságok munkája tölti ki, az estéket a maguk egyházi ünnepélyeivel nagyszabású belmissziós manifesztációkra szánták. Az első esti ünnepélyen a megválasztandó egyházi elnök, a többi estéken pedig sorjában minden esperesség által áilftandó egyházi szónok tart előadást. —h —s KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A németországi egyházi főtanács a háborúban elesettek emlékére rendezett országos gyászünnep alkalmából felhívással fordult az összes konzistoriumokhoz. Ebben többek között a következőket mondja: „A nemzeti gyásznap az ajtó előtt áll. Vajha mindenki hozzájárulna ahhoz, hogy ez a nap valóban az igazi gyásznak, az elesett hősökkel szemben így az igazi hálaadásnak az ünnepe lenne. Mert nem elegendő csak egy évben egyszer emlékeznünk. Népünknél meg van minden ok arra, hogy a háború áldozataira valóban mélységes gyász közepette nap-nap után emlékezzék s hogy tudatában legyen a nehéz és komoly időknek. Ipar és mezőgazdaság a létért küzdenek. Megbénulva a kereskedelem. A külső nyomás még mindig nem akar engedni. A belső széjjel tépettség mind erősebben kezd érezhetővé válni. Százezrek hiába futnak munkaalkalmak után. Nagy a száma azoknak, akik teljes csendben mennek tönkre. Éhség és nyomorúság növekedőben vannak és amellett mégis sokan vannak minden rendű és ran- gúak között, városokban és falvakban, fiatalok és öregek között, akik őrült dáridök közepette élik napjaikat. Mintha csak a teljes őrültség fogta volna meg a lelket. Tüzes vulkán felett táncolunk. Meg fogunk fulladni 1926 március 7 a nyomorúságban és az élvezetek árjában. Népünknél kiveszett széles körben az erkölcs, az áldozatkészség, az élet igazi értelme, a hazaszeretet és a keresztyén lelkiismeret. Keresztyén gyülekezetekre hárul mindezekért a felelősség. Intünk, kérünk azért mindenkit, hogy a lejtőn lefelé való iramodásbán, a biztos kárhozat örvényében ne vegyen részt, hanem igyekezzék mindenki Isten félelemben, becsületben hűségben járni. Az apostol szavával intünk mindenkit: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata"... népünkért, ifjúságunkért, saját lelkünk üdvéért. “ Németeknek szól ez írás, de a magyarok is szívükbe fogadhatnák ! Molnár Béla f (1856-1926.) Beleden, a várvavárt tavaszt hirdető, s a betakart szőőket és fákat „kinyitni-ki- nyitni“ serkentő első madárszó feletti általános örömöt, február hó 17-én, szomorúság és bánat váltotta fel. Gyászlobogók kerültek fel a házak ormaira, melyeket búsan lengetett az első tavaszi langy szellő. Meghalt Beled nagyközség egyik földbirtokosa és újraalapítója: Molnár Béia. Athléta alakját már nem látni többé Beled hosszú uccáin. Nem megy a közügyek intézésére a községházába mint községi képviselőtag, nem megy a beledi takarékpénztárba, mint annak alapítója és örökös elnöke, nem mindenekelőtt az evang. templomba és iskolába, mint volt felügyelő és presbiíeri tag; nem a vasútra, hogy Sopronba utazzon megyegy ülésekre, mint me- gyebizoítsági tag; vagy Budapestre az országos zsinatra, m;nt a soproni alsó ev. esperesség képviselője. Molnár Béla tevékenysége megszűnt; az élet útját megfutotta és megtért övéihez. Elvitte magával a tisztelet, a hála, az általános elismerés és közmegbecsülés babérkoszorúját. Molnár Béla 1856-ban született Beleden. Atyja, Molnár László közbirtokos volt, anyja pedig Hérics Ju iánna Uraiúifaiuból. A szorgalmas és előrelátó szülők korán elvégeztették vele a helybeli evang. elemi iskolát. 1866 ban, Sopronban, az evang. líceumba adták fel, hol 1874-ben leérettségizett. Mint hadköteles, a cs. és kir. 76. gyalogezredben szolgált egyévesönkéntes- Uépen és megszerezte a hadnagyi „sarzsit“. Elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát; míg azután nagyobb uradalmakban praktizált. Mint ilyent érte 1878-ban a boszniai hadjárat. Sajnos, velem együtt mozgosíítatott. Kezdetben Sopronban voltunk a kiegészítő zászlóaljban, ő mint tiszt, én meg mint közönséges oktató (abrichter). Később engem Bécsbe, az arzenálba transzporának, őt pediglen Boszniába, Banjaiuká-
