Harangszó, 1926

1926-02-28 / 9. szám

1926. február 28

FURÁN QSZO

67

gását, a játszi, szinte gyermekded jókedv csillámlásai mögött is.

Tulajdonképen minden nagy ember boldogtalan. Égeti az önmagában való kételkedésnek Nessus vére, mint Arany János mondja. És a törpe emberek között néha kénytelen magát elhagyatottnak érezni lelki fenségének magas szikla csúcsán. Ezért mondhatta Luther is: »Ich war alleinig, wie eine Feldblume, egyedül voltam, mint a puszták vadrózsája.* *

De volt a bánatának valami kézzel foghatóbb oka is. Aggódott nemzetéért, egyházáért, élete nagy művéért. A rettenetes spanyol világhatalom harcrakészülődései nem maradtak előtte elrejtve. Látta, hogy a török áradat már Bécs felé hömpölyög. Nem borítja-e el e kettő együttesen egyházát, hazáját. így töprenkedett »reménytelenül küzdve végzetével.*

És kire bízza ilyen vészes tengeren az egyházhajóját ? Ez az elemi őszinteség!! ember sokszor el-elmondta Insulanus előtt is: »Bárcsak itt hagyhatnám a fejemet és a szívemet. A fejemet ezeknek az oktalanul egeket ostromoló titánoknak, a bátor szívet a bölcs, de módfelett félénk Melanch- tonnak <

És érezte, hogy élete már nem soká tarthat. Beteg volt. Hőslelkű, áldott felesége nem egyszer úgy harcolta vissza a halál karjaiból.

A wormsi hős, természetesen, legyőzte a csüggedés támadásait. Egy ilyen diadalának emléke az »Erős várunk*.

A bánatos Luthert hogy ne érte- nők s hogy ne szeretnők meg Insu- lanussal mi magyarok, akiknek nemzeti kincsünk >egy szentelt fájdalom.«

#

Hat hónappal a három esztendő letelte előtt Insulanusnak nevezetes levelet Íratott Orsolya nagyasszonyunk Erzsiké kezével:

»Szilveszter uramat meghívták Bécsbe egyetemi tanárnak. Téged nevezlek ki a helyébe. Siess haza; foglald el az iskolaigazgatói széket.*

Kimondhatatlan büszke örömtől dobbant meg Insulanus szíve, mint azé, aki a levél szélére a saját nevében odaírta édes kis gyöngyszem betűivel: »Jaj de boldogok leszünk, Marcikám 1«

De azután valami fájdalmas húr is megpendült a lelkében: hiszen így el kell hagynia rajongva szeretett mesterét örökre.

Megtörtént a nehéz búcsuzás Luthertől, a kedves Hanzitól, a jó Phlips nénitől, az aranyos magyar fiuktól,

Az árvizes Bibliája.

idős Pálfi Mihály Sírva jött elébem:

Elvitte az árvíz A házam, a pénzem.

De mit jobban bánok Nem a kincsem-ruhám,

Benn veszett a házban Családi bibliám.

S a maroknyi ember Szembenéz a kárnak, kölcsön pénzen vesz egy Bibliát magának!

Hogyne!!! — Jézus mondja:

E könyvben a vigasz;

Aki erre épít Sziklára épít az.

A fecske tavasszal Ha leverték fészkét,

Elcsicsergi búját Majd sár után néz szét.

Lassan megy a munka,

Sokszor pihenni kell;

De ö el nem fárad,

Mert mindig énekel.

Látom Pálfi Mihályt!

Felépíti házát,

Mit kétkedtek?! — isten Már küldi az árát.

istenben hivő szív Szedd magadat össze!!!

El nem veszhet kinek Isten áll mögötte!!!

Földvári Béla.

a német pajtásoktól. Ládáját Phlips néni kocsija vitte el Lipcséig. Odáig gyalog ment.

»Ballag már a vén diák* azon az úton, amely fölött Luther csillaga ragyog. Mi vár reá? Diadalkoszorú, vagy töviskorona, vagy mind a kettő? Akiben Luther lelke lakik, harcol az

elsőért, de készen áll a másodikra is.

*

Újra itthon vagyunk a kedves Sárváron. A gyönyörűen berendezett kis háromszobás igazgatói lakásban ott látjuk a világ legfiatalabb igazgatótanárát és legbájosabb igazgatónéját boldog, édes kettesben.

De Erzsikéék nem sokáig maradnak ebben a kis lakásban, öt év múlva átköltözködnek a szép új nagy sárvári paróchiába. Másik öt év múlva Erzsiké Keletivasvármegye es- peresnéje, másik öt év múlva Dunántúl püspöknéje lesz.

Ebben a gyors emelkedésben része volt a Márton nagytiszteletű úr érdemei mellett Erzsiké kedvességének és erényeinek is, mert nem ok nélkül él a szálló ige a lutheri magyar egyházban :

»Kinek a pap, kinek a papné.*

Kovács főtisztelendő úr pedig még sok évtizeden át élt, híven, legeltetve az Úrnak magyar lutheri nyáját. Hivatala tövises útján és a sötét Rudof- féle korszak megpróbáltatásai között Erzsiké szeretető mellett a witten- bergai emlékek és Luther lelke melegítették a szívét.

Mennyit mesélt ezekről az emlékeiről unokáinak és a káplánjainak. Egyszer azzal végezte emlékezéseit:

»Bizony e nehéz időkben el kellene pusztulnunk, ha Luther lelke nem lakoznék bennünk. Mi is az a Luther lelke? Ezt csak hasonlattal tudom veletek megértetni. Wittenber- gából az utolsó nyáron elmentem egy- pár hétre egyik német pajtásommal, ennek apjához, a sassnitzi paphoz, Rügen szigetére.

Hányszor láttam ott a tengert, mindig másnak, de mindig csodálatos szépnek: amint szendergett a holdfénynél, pirulva felébredt a hajnalsugár csókjára, dühöngve vitázott orkánhangon az éggel, majd kibékülve szivárvány-kezet nyújtott neki.

Ilyen változatos s ilyen örökszép a Luther lelke is. Azt mondom rá, amit ott a tengerről énekeltem:

Szeretlek Luther, változó a képed,

És mindig igaz és örökre nagy;

Tisztelem benned az őszinteséget,

Te a szivemnek büszkesége vagy 1

(Vége.)

OLVASSUK A BIBLIÁT!

Miért vagy néma?

Márc. 1. Ördög lakik benned? Lukács 11.14. Mi az oka, hogy nem tudsz Krisztusodról s élő hitedről bizonyságot tenni? „Néma ördög“ tartja lekötve nyelvedet? Élsz, de szólni nem tudsz? Könyörögj az Úrhoz, űzze ki Szentlelke erejével, csodatevő hatalmával szivedből a Sátánt, a .néma ördögöt“ s nyissa meg bizonyságtételre ajkadat.

Márc. 2. Gyáva vagy ? Lukács 11.23. Nem mersz választani: vagy-vagy s inkább nem nyilatkozol se jobbra, se balra, se a Krisztus, se a sátán mellett? Hallgatásod már nyilatkozat. Némaságod már bizonyságtevés a sátán mellett, mert mindenki, aki nyíltan nem áll a Krisztus mellé, odaszegődik az ö ellenségeinek a sorába. Ne légy gyáva, törj nyíltan lándzsát a Krisztus mellett

Márc. 3. Erőtlen vagy? Máté 21.15—10. Azt gondolod, gyenge a te erőd a bizonyságtételre, hangod úgy sem hallatszanék el messzire? Rosszul gondolod. Bárki légy,