Harangszó, 1926

1926-02-07 / 6. szám

1926. február 7. HARANQSZO, 47 Somogyi János evang. tanítót, akit a várpalotai evang. gyülekezet 1924. decembe­rében hivott meg tanitójínak, egyhangúlag megválasztotta a bakonybánki ev. leány­gyülekezet levita-tanítójának. A megválasz­tott tanítót Molnár Oyula magyarszombat­helyi evang. lelkész február 7-én fogja be­iktatni hivatalába. Rohonc. Kereszteltetett 28 gyermek. Konfirmáltatott 31. Házasságot kötött 9 tiszta és 1 vegyes pár. Meghaltak 16-an. A várpalotai evang. nő- és leányegylet amikor majd a múlt évről szóló számadási közgyűlését megtartja, bátran elmondhatja, „ez évben is segítségül volt nekünk az Úr 1“ A két egylet 1924-ben 2V* millió korona költséggel bevezettette a gyülekezet temp­lomába a villanyvilágítást, mivel azonban az oltár még nem volt megvilágítva és egyébként is szükségessé vált a vezeték kibővítése elhatározta, hogy gyűjtés és ada­kozás révén a kibővítést keresztül viszi. Az 1925 év folyamán ezen szép terv meg is valósult, oltár, szószék, orgona, bejára­tok és a templomudvar teljesen meg van világítva, úgy, hogy az istentiszteletek, val­lásosestélyek, — amennyiben a helybeli ipartelepek az áramot grátis szolgáltatják — minden akadály és nagyobb kiadások nél­kül bármisor megtarthatók lesznek. A vil­lanyvilágítás kibővítésére a nő- és leány­egylet 3 millió koronát fordított. Medgyes. A nőegylet Grössing János lelkészt karácsonykor egy értékes dívánnyal ajándékozta meg. A vasvári szórványközpontban lakó ev. testvéreinket a múlt év utolsó napjának estéjén dr. Rásó Béla ügyvéd, a nemes- koltai gyülekezet felügyelőjének ev. lelkészi családból való származásához igazán méltó, fáradságot és áldozatot nem kímélő hit- buzgósága folytán ismét egy meleghangú vallásos estély emlékeztett arra, hogy sze­gény és mégis mindennél értékesebb kin­csekkel való sáfárkodasra hivatott evang. egyházunknak ők is gyermekei, ha az ev. gyülekezeti életből elszigetelve, a más val­lásfelekezetekhez tartozók nagy tömegében élnek is. Az estély, amelyet rövid istentisztelet előzött meg a helybeli áll. fiú polgári iskola egyik tantermében d. u. 5 órakor kezdődött s a következő műsorral folyt le: Beveze­tésül Horváth Juliska Szász Károly „Urunk imádsága, című Miatyánk parafrázisát, ifj. Döbröntei Antal pedig Fejes István : „Jézus a tengeren“ c. költeményét szavalta, Ezután Lamm F. tanár gordonkán Nőlek: „An- daute“-ját játszotta Döbröntei Antalné har- mónium kísérete mellett. Majd Kovács Béla s. lelkész: „Akarsz-e meggyógyulni* címen tartott előadása után Döbröntei Antal tb. főszolgabíró, felesége harmónium kísérete mellett Kapi Gy.: „A mélységből küldöm sóhajom“ c. zsoltár szerzeményét énekelte, dr. Rasó Béla pedig Szabolcska M.: „Dal a kis Demeter Rózsikéról“ c. költeményét szavalta. Azután ismét Lamm tanár adta elő ugyancsak Döbrönteiné harmónium kí­sérete mellett Csajkovszky: „Chauson tris- te“-jét és Schumann: „Träumerei“-ét. A szépen sikerült vallásos estély a Hymnusz eléneklésével végződött. Ugyancsak a polgári iskolában a múlt esztendőben minden hónap első vasárnap­ján s a sátoros ünnepek első napján, vala­mint nagypénteken tartott istentiszteleteket a hívek szorgalmasan látogatták, tanúbi­zonyságát szolgáltatva annak, hogy lelkűk vágyódik az „Igazságára. Luther köpeny, baretta, öltönyök, kabátok, felöltök a legjobb minőség mellett a legolcsóbban 3 havi részletfizetésre is az Ecclesia R.-T. Budapest, IV. Veres Pálné-uccai szabóságában. Ugyanott siffonok, zefirek, flanellek, szövetek. Ne mulasszon el mintát kérni. Urvacsorai kelyhek, keresztelési edények, kis beteglátogató kelyhek a legegysze­rűbbtől a legdíszesebb kivitelig az Ecclesia R.-T. Budapest, IV., Váczl ucca 59. sz. alatti üzletében. Ugyanott kelyhek, keresztelési edények, gyertyatartók stb. stb. tartós aranyozása, ezüstözése, nikkelezése vagy rezezése. Az Ecclesia R.-T. oltárépitöüzeme Budapest, VI., Csángó ucca 22. épít és restaurál oltárt, szószéket, valamint ke­resztelő kutat. Festett templomablakok művészi kivitelben. 7—12 A helybeli r. kath. intelligencia pedig általában érdeklődéssel, megértéssel visel­tetik egyházunk itt folytatott munkája iránt. A Lelkipásztor február—márciusi szá­mában hozza: Szabatoni, Takács Elek, Mágócs Károly, Kemény Lajos, Mesterházy Sándor, Bottyánszky János, Nemes Ká­roly, Kiss Samu, Hoffmann Ernő, Schöck Gyula, Linder László és imreh Sámuel beszédeit. Megrendelhető: Vértesi Zoltán ev. lelkész Magyarbóly, (Baranya m.). KÜLFÖLDI HÍREK. Németország. A december 5-én Berlin­ben összeült nemet zsinatnak egyik érde­kes mozzanata voit, hogy a kormány kép­viseletében a porosz kultuszminiszter is megjelent, aki beszédében kifejtette, hogy az első német zsinatot 1846-ban még az akkori kultuszminiszter, mint elnök nyitotta meg, a másodikat 1875-ben már az egyházi főtanács elnöke, de a miniszter még hiva­talból tagja volt, a mostani zsinaton a mi­niszter csak mint vendég jelenhetik meg, de kötelessége kiemelni, hogy az állam mély tisztelettel hajlik meg az egyház állam­fenntartó ereje előtt s a mostani kormány nézete is az, hogy állam és egyház csak úgy boldogulhatnak, ha együtt működnek. A külföldi németnyelvű egyházak közül a davosi (Svájc) és a csingtaui (Kína) egyházak jelentették be csatlakozású sat a németországi országos egyházhoz. Komoly bibliakutatók cím alatt egy elégge számottevő uj szekta keletkezett Né­metországban, amely legkivált eschatolo- gikus kérdéseket fejtegeit. Egy Rutherford nevű ember a fóprófetajuk, akt többek közt 1925. ósszére jövendölte meg a világ végét s biztos kilátásba helyezte, hogy Ábrahánt, Izsák és Jákob visszatérnek e földre és megkezdődik a teljes emberiség korszaka. De hát mint annyi sok jövendölés, mely nem Istentől való, ez sem teljesült. Ruther­ford most új próféciával áll elő, de hitelét vesztette s a komoly bibliakutatók most erős krízisen mennek át, ami bizonyára majd javukra szolgál. A harangjáték érdekében országszerte mozgalom indult meg Eddig fennállott a hires potsdami harangjáték, melynek fenn­tartásához a szociálista érzelmű városi ta­nács is hozzájárult, önkéntes adakozásból fenntartják a stuttgarti harangjátékot s most felállítanak egyet Wittenbergben, amely az „Erős vár ami Istenünk“ kezdetű koráit fogja játszani. A thüringal evangélikus egyház főha­tósága kiad egy egyháztörténeti képes­könyvet, melyben képekben lesz a tarto­mányi egyház története megörökítve, hogy annál inkább emeljék az evangélikus ön­tudatot. Ahhoz a kívánsághoz, hogy az ifjú­ságot megkíméljék és megóvják az erkölcs­telen mulatozástól a német színészek szö­vetsége is hozzászólott és erősen amellett foglalt állást, hogy ilyen fajta színházi és mozidaraboktól tiltsák el az ifjúságot. ÚJDONSÁGOK. Tíz és fél százalék a Magyar Nem­zeti Bank osztaléka. A Magyar Nemzeti Bank múlt évi tiszta jövedelme 173 8 mil­liárd korona volt. A főtanács a februári közgyűlésnek részvényenként tiz és fél aranykorona osztalék kifizetését fogja ja­vasolni. Új ősembernyomok Németországban. Freiburg közelében, a freiburgi egyetem geológiai intézetének egyik tagja a jégkor­szak ősembere lakta barlanglakásokra buk­kant. Hetvenkétczerrel több a nő, mint a férfi Budapesten. A decemberi népszám­lálás eredményét most állították össze. Eszerint Budapest népessége 960.535 lélek. 31.539-cel több, mint 1920-ban. A gyara­podás százalékban 3.4. A tényleges lakos­ság december elsején 949.994. A férfiak száma 436 200, a nőké 513.794. 77.595-tel több nő van Budapesten, mint férfi. A mun* kanélKüliek száma az összeírás szerint 17.749. Nagy kommunistafogás Rómában. Rómában kommunistagyúlesnek jöttek a nyomára, amely Lenin-hetet tartott. Tömér­dek röpiratot lefoglaltak és tizennégy em­bert letartóztattak. ötvenezer rádiótulajdonos közül csak — huszonhétezer Jelentette be rádióját. Az egész ország területén eddig csak mint­egy huszonhétezren kértek rádióvevő be­rendezés létesítésére és üzemben tartására engedélyt, jóllehet hozzávetőlegesen mint­egy ötvenezerre tehető azoknak száma, akik ilyen berendezést tényleg üzemben tartanak Buddhista templom épül a Bácská­ban. Bacskapalánkon az orosz emigránsok gyűjtést rendeztek egy buddhista templom építésére. Öngyilkos lett, mert elbocsátották a gyárból. Újpesten Manják János 24 éves vasesztergályos mellbelöite magát. Levelet írt, amelyben öngyilkossága okául azt említi, hogy az újpesti villanygyárból elbocsátották és nem tud megélni. Angliában csökkent a kenyérfogyasz­tás. Az angol malomtulajdonosok szomo­rúan állapították meg a legutóbbi ülésükön, hogy a kenyérfogyasztás nagymértékben csökkent. Az elmúlt év nagyon válságos volt a malomiparra nézve és a pékek tizen­hét, a malmok tizennégy százaléka ment tönkre.

Next

/
Thumbnails
Contents