Harangszó, 1926
1926-11-07 / 45. szám
380 HARANGSZÓ. 1926. november 7. — A* igazi kultúra egyértelmű a Krisztus királyságával. Erről pedig csak ott lehet szó, ahol az emberek ügy is, mint magánegyének, úgy is, mint állampolgárok egész életüket Krisztusnak szentelik. — Krisztus mint a királyok királya csak ott tekintheti megalapozottnak a maga királyságát, ahol a szívek feléje fordulnak s az ő nagy, érettünk szenvedett szívével összedobbanva, vele egyet akarnak. Ahol megnyitnak a szemek, ahol felismerik a rossz utat, a bűn útját s meglátják mellette az elhagyott jó utat, az erény útját. — Ez a meglátás az alapja és kiindulópontja annak a folyamatnak, amit Jézus megtérésnek nevez s amit Luther is hangsúlyoz akkor, midőn első tételében felállítja azt a követelményt, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. — A meglátás azonban még nem megtérés. Hogy azzá váljék, ahhoz az kell, hogy a Krisztus lelke ne csak felületesen érintse a mi belvilágunkat, hanem állandó otthonra, lakásra leljen mi bennünk. — Aki a Krisztusé, az nemcsak felismeri a bűnt, hanem egyúttal megbánja azt s így a bűn meglátásának és megbocsátásának utjain lassankint eljut a megjavuláshoz, a Jézus nagy céltűzéséhez, a Luther által előtérbe állított megtérés követelményéhez. — Vannak keresztények, kik a megtérést valami másodlagos és külső cselekmények által pótolható folyamatnak tartják. S vannak viszont olyanok, akik már is megtérteknek, igazi keresztyéneknek vallják magukat. KőzOs ismertető jele mindegyik csoportnak az, hogy szereti elkülöníteni magát, azt váltván, hogy az igazi kereszténységet ő képviseli. Ám legyen az ő hitük szerint I Mi azonban maradjunk meg az aranykOzéputon, mert ez a Luther útja, a reformáció útja, igazságnak az útja. — A Luther útja, mely egyedül a hitnek világánál vág neki a bizonytalan jOvőnek; a reformáció útja, mely az OrOk reformálást, egész életünknek folytonos, napról napra megújuló megjavítását követeli; és az igazságnak az útja, melynek végpontján ott áll az ÜdvOzítő királyi alakja. — Azért, hogy drága hazánkban is megalapozhassuk mielőbb a Krisztus királyságát, véssük emlékezetünkbe a mi nagy Lutherünk egyik utolsó tételét is: intsük a keresztényeket, hogy fejüket, a Krisztust kereszten, halálon és poklon át követni igyekezzenek. Hogyan lehetne mindenkinek saját háza? Az Egyesült Államokban van egy Georgia nevű állam, ahol a lakosság 75 százalékának van saját lakóháza. Az állam székhelyén csak egy család van, melynek nincs saját háza. Az államnak nincs egy dollár adóssága sem. Mi az oka e kedves kedvező helyzetnek? Harminc esztendő óta nincsen korcsma Georgiában. A törvényszéknél az elitéltek közt nem fordul elő iszákos ember. íme így függ össze a lakásínség és az alkot 1 Fontos egyházpolitikai tanácskozás a kultuszminiszternél. Pontos egyházpolitikai tanácskozások folytak a kultuszminisztériumban, ahol gróf Klebelsberg Kunó elnöklésével és Búd János pénzügy- miniszter részvételével megjelentek Csernoch János bíboros, Glattfelder Gyula Csanádi püspök, Petri Pál, Gévay-Woiff Nándor államtitkárok, dr. Breyer István államtitkár, Mészáros Károly és dr. Tóth István min. tanácsosok és Leopold Antal esztergomi prelátus kanonok, továbbá Darányi Ignác, a duaamelléki református egyházkerület főgondnoka, Baltazár Dezső és Raffay Sándor püspökök, báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő, báró Kaas Albert, dr. Benedek Zsolt konventi előadó és Kuthy Dezső főtitkár, evang. lelkész. Az értekezleten behatóan megbeszélték úgy az egyházak részéről a folyó évi költségvetéssel szemben támasztott pénzügyi igényeket, mint pedig a keresztény egyházak között az utóbbi időben felmerült sajnálatos félreértéseket. A konferencia megállapítása szerint alapos remény van arra, hogy az egyes egyházak költségvetésében mutatkozó legégetőbb hiányok pótoltatni fognak, a kultusz- miniszter által tolmácsolt kölcsönös felvilágosítások pedig előmozdították mindkét részről oly hangulat kifejlődését, amely alkalmas arra, hogy felekezeti téren a további komplikációknak elejét vegye. Alikor a királykisasszony legszebb... (2) Mese. Irta: Cslte Károly. — Jujujuj 1 ezek voltak a legigazibb csengésű, legértékesebb pengők a világon! ... Itt a bárányka, vigyétek, arany pázsiton legeltessétek. Tiszteltetem édes anyátokat, apátokat. Mondjátok meg, hogy itt találkoztatok a legrosszabb emberrel a földön, aki drága pénzért adta el nektek a bárányát. — Megmondjuk, megmondjuk, hogy a legjobb emberrel találkoztunk a világon!... Elindult ismét a két gyermek, társuk volt a csókon vásárolt bárányka. — Fehérke! fújom a sípot. — Ne fújd, Álmoska, mert hamar elfáradsz. — De fújom. Anyácska meghallja előre, hogy megyünk. — Igazad van, Álmoska: fújd. Ha te elfáradsz, fújom én, hadd hallja meg anyácskánk, hogy megyünk. Furulyaszó mellett aprózott tovább, mindig tovább a két árva. A nap már nem égette az út porát, erejét vesztve bukott le a nyugati látóhatáron. — Jaj, Fejérke, félek! Sötét lesz! — szeppent meg a fiú. — Ne félj, Áimoska! Angyalkák szemei néznek, ragyognak le ránk. Látod, milyen sok csillogó angyalszem! — Milyen szépek, milyen gyönyörűek! Tán anyácskánk szeme is köztük van ... Nézd, nézd, Fejérke, ott van... ott ni!... Milyen szépen néz le ránk. Lekuporodtak az árokpartra, onnét nézték, bámulták, hivták az anyácska virrasztó, ragyogó szemcsillagát. — Nézd, nézd, Fejérke! Anyácska szeme közelebb jön ... közelebb ... már itt van ... Oil, anyácska, édes anyácska!... Az édes anya lejött hozzátuk. Mély, édes álomba ringatta gyermekeit a puha gyepes árokparton ... Csak a bárányka volt ébren, csendesen kérődzött mellettük. Kocsi robogott az országúton. Két pár telivér tündér paripa röpítette a kocsit előre. A bárányka felugrott, kiállt az útközépre a kocsi elé. A paripák megtorpantak s hirtelen megálltak. — Mi baj?! — hajolt ki a kocsiból egy szép királykisasszony. — Semmi baj, csak egy kis bárányka áll a kocsi előtt. Elterelem mindjárt az útról, — ugrott le a darutollas, piros csákós hajdú a bakról. De nem kellett a báránykát kergetni, elszaladt a mélyen alvó kis gazdáihoz. — Nini, két kis elhagyatott árvaság! — kiáltott fel a hajdú meglepetten. — Szegény, kis fiókák egymást átölelve alusznak! A királykisasszony is leugrott a kocsiról — Hadd lám, hol vannak ? Milyenek ? ... Istenem, Istenem !... Szegény kis el. hagyatottak!... Visszük őket magunkkal. A fiúcskát a királykisasszsny vette ölébe, Fehérkét pedig az udvarhölgye. A gyermekek mélyen aludtak s édesde- den suttogták: — Óh, anyácskánk, milyen jó, hogy eljöttél értünk .. . A királyi várkastély egy kis félreeső szobájába vitte őket a királykisasszony. Levetette királykisasszonyi ruháit s legegyszerűbb vászonruhába öltözött. A gyerekek ágyainál virrasztotta át az éjszakát. Mikor felébredt Álmoska, szemeit dörzsölve bámult reá 8 majd ujjongva a nyakába ugrott! — Oh, anyácska, édes jó anyácska! Mégis igaz, hogy eljöttél értünk! A királykisasszony karjára emelte a fiút s megcsókolta:
