Harangszó, 1926

1926-09-12 / 37. szám

1926 »September 12 HARANOSZÖ 307 kör gyarapodni fog s életre kel egy erős testvéri szövetség, amely­ben van erő, van élet s amelyben minden kereső kisértésekkel meg­környékezett ifjú otthonra, erős várra talál. A dunáninneni evang. egyház- kerület közgyűlése. (2) A figyelemmel meghallgatott és tetszéssel fogadott püspöki jelentés után Szekej Andor lelkész ismer­tette az 184^: XX. t.-c. végrehaj­tásának kérdését. Javaslata alapján a közgyűlés megkeresi az egyete­mes egyházat, hogy a prot. közös bizottság utján a törvény végre­hajtását erélyesen sürgesse meg s intézményeink, közigazgatásunk és az egyetemes nyugdíjintézet céljaira földbirtok adományozását kérje az állami váltság földekből. Kirdiner Rezső elóadó az évköz­ben érkezett miniszteri rendeletek- röl, az egyet, nyugdíjintézetről, a kerület közigazgatási segélyeiről, a közalapi segélyekről és az egyet, egyház vagyonáról tett jelentéit a közgyűlésnek. Ezután Mihalovics Samu főes­peres terjesztette elő a pénzügyi bizottság jelentését, amelynek két kiemelkedő pontja volt: aBaldácsy Mert mondd, mi lehet más az Isten akarata, mint a szeretet parancsa szerint tenni és élni? Hedvig némán bólint rá: igen. Nos és tudod ez a szeretet nekem mit P arancsol? Velem jössz Hedvigem, hozzám. a tízszer annyim volna, mint van, azt is megosztanám veled, ha századrésznyi lenne, azt is. Nem, ne szólj ellene semmit, hiszen te vagy a gazdag ajándékozó, általad jutot­tam a soha el nem fogyó, romolhatatlan kincsekhez: „hiszen e világ kívánsága el­múlik ...“ A két fiúcska riadt szemekkel mint két védő paizs áll anyja mellé, mert ők az egész beszédből annyit értettek meg, hogy ez a néni elakarja vinni anyukát. Annus átkarolja őket s szinte földöntúli boldogsággal öleli magához a fürtös fejecs­kéket 8 úgy beszél hozzájuk: Titeket is viszlek édes bogárkáim, hogy ezután édes apátok helyett még egy anyu­kátok legyen. A leszálló nap egy sugara bebújt a nagy házak között a kicsi szobába, hogy ráhintse fényét az asztalon nyugvó kicsiny arany­hidra, amelyen keresztül két egymástól távol eső világban élő két asszony szive találkozott újra össze testvéri szeretetben. A kis szobában levők úgy érezték, úgy látták, mintha mennyei fényesség sugározna rájuk a magasból. Igen, az, mert ahol a Krisztust befogadó szivek a szeretet fényé­ben égnek, ott jelen van az Isten az ö mennyei fényességében. (Vége.) Mii jelentenének az ilyen ifjúsági egyesületek alvó egyházunk, nyo­morék hazánk életében! Milyen érték lenne egy-egy ilyen Jézusban elő, Jézusban örvendő egyesület! Ne táncoló, szinészkedő, de imád­kozó, Jézusban békességet nyert, igaz örömmel örvendező ifjúságot neveljünk! így cselekedjünk s megáldd bennünket az Úr, megáldja mun­kánkat! O. T. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő. egyházat, hogy főleg az egyházakra nehezedő súlyos teher megszüntetésére, 1848:XX. t.-c. alapján kormánytámo­gatást kérjen. A tiszai egyházkerület határozatát magáévá téve a közgyűlés felterjesztést intéz az egyetemes köz­gyűléshez az 1926 július 1-től felemelt államsegélynek, amely a miniszteri indokolás szerint az egyházkerületek közigazgatási szükségleteiek kielégí­tésére és az egyházak adóterheinek könnyítésére szólnak, a felemelés időpontjától a kerületek közötti ará­nyos szétosztása tárgyában. Balogh István előadó a tanügyi bizottság jelentését terjesztette elő. A közgyűlés elrendelte, hogy a tria­noni békekötés évfordulóján, minden év július 4 ikére eső vagy ezt meg­előző vasárnapon gyászistentisztelet tartassák, a gyermekeknek pedig meg- magyaráztassék a nap szomorú jelen­tősége. Bérezés Lajos kerületi tanító­egyesületi elnök bejelentette a köz­gyűlésnek, hogy az egyházkerületi Tanftó-Egyesület újra megalakult s megkezdte működését. A jogügyi bizottság jelentései közül alapítványra vonatkozó ajándéko­zási szerződés és a lelkészt nyug­díjintézet átszervezésének Ugye. Az előbbi kérdésben dr. Händel Béla kerületi ügyész és dr. Kéler Zoltán kerületi felügyelő kezde­ményezésére a közgyűlés kimondta, hogy a Baldácsy-segélyek szét­osztásánál az eddigi ötven év alatt követett gyakorlat abusus volt és az ajándékozási szerződésnek oly értelmezést adott, hogy az évi osztalék egyik egyharmad része nem csupán a püspököt, hanem a püspököt és a kerület szegény lelkészeit illeti együttesen. Az egyet, nyugdíjintézet átszervezé­sének kérdésében a közgyűlés ki­fogást emel a nyugdíjaknak 50%- os leszállítása s ezzel szemben a tagjárulékok, fenntartói járulékok és alapítási járulékoknak tetemes felemelése ellen, főkép az egy­házak járulékait illetőleg, továbbá az özvegyek ellátási díjának meg­szorítása, a nyugdíjjogosultság kezdő időpontjának felemelése ellen és megkeresi az egyetemes hosszabb vitát provokált úgy a bizott­ságban, mint a lelkészt értekezleten s magán a közgyűlésen is az egyházi tisztviselők nősülési szabályzata. Bár az egyházmegyék többsége a terve­zetet elfogadta, a közgyűlés azt mégis elvetette s elégségesnek tartotta, hogy gondoskodás történjen arról, hogy egyházi tisztviselő csak evang. nővel élhessen házasságban. Ugyancsak a jogügyi bizottság javaslatára meg­keresi a közgyűlés az egyet, egyházat a szekták elleni hathatósabb védeke­zés tárgyában. Dr. Kéler Zoltán kerületi felügyelő elnöki megnyitójával kapcsolatosan a közgyűlés kimondotta, hogy a zsinat összehívását szükségesnek tartja és tiltakozását fejezte ki az egyik róm. kath. püspök pásztor levele miatt, amely a felekezeti béke megbontására alkalmas. A kerületbeli missiókban végzett munkáról és a kerületi gyámintézet működéséről szóló jelentések meghall­gatása után a közgyűlés a délutáni órákban, Kiss István püspök buzgó imádságával ért véget.

Next

/
Thumbnails
Contents