Harangszó, 1926
1926-09-05 / 36. szám
298 nem az akinek az igénye az elégedetlensége, kapzsisága, irigysége nagy. Addig kell tehát nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér s be kell látnunk, hogy a szerénység, a takarékosság, az előrelátás, a gyakori lemondás, az okos beosztás s a igények lefokozása azon kellékek, melyek bennünket megelégedettekké, gazdagokká tehetnek. Nem az a hatalmas, ki tömegek felett uralkodik és talán erőszakoskodik, kinek szavára vagy intésére a tömeghatás következtében százak, ezrek, milliók megmozdulnak és megindulnak, hanem az, aki saját egyéniségét megismeri, Isten parancsa szerint kormányozza s a gondjaira bízottakat az egyéni hatások kiváltásával szintén eszerint tökéletesíti. Az élet nehéz küzdelmeiben bizony egyáltalában nem harcolhat sikeresen, sőt igen hamar csatát veszt és elesik az, aki az önvigyázat és az önfékezés fegyverét nem veszi igénybe, aki mindig csak néz és sohasem lát, aki a meglátások után nem okúi, aki elhatározásaiban állhatatlan és késedelmeskedő, tevékenységében pedig élhetetlen és kényelmes. Rá kell jönnünk arra, hogy az ember hatalma a léleknek a test feletti uralmában rejlik és nem annyira a parancsolgatásban, mint inkább az önmegfigyelés és az önismeret által beNyári napok. Napraforgók özönében dal-özönben a lelkem. Reggel, este, alkonyaikor, a rímeket kergetem. Nem tagadom — egyszer, máskor, a rántásom odaég, Jaj, Istenem I Be nehéz is — ez a dupla mesterség t De azért ha megkérdenék: melyiket is választom ? Mosolyogva rázengeném: — hiszen szép, szép a poézis De én már csak szívesebben, a rántásom kavarom. STOLLNÉ HUDY ILONA. Az aranyhid. Irta: Irányi Kamillné. Gyors léptekkel sietett a vásárcsarnok felé. Sietnie kellett, mert korábban olcsóbban is vásárolhat, s aztán két kicsi fia még aludt, mikor eljött hazulról s egyedül hagyta őket a bezárt kis szobában. Két kis fia, mikor rájuk gondol még jobban szapo- rázza lépteit, hogy mielőbb otthon lehessen. Igen, igen! Hiszen holnap lesz a Bandika születésnapja s megígérte neki, hogy cseresznyét kap. El sem feledhetné ígéretét, HARANOSZÖ következett azon alázatosságban nyer kifejezést, mely a gyarló embert Isten végtelen hatalma előtt feltétlen meghódolásra készteti, az emberi méltóságot önmagában megtisztelő életre kényszeríti és az embertársak ilyen irányú életének a megbecsülésére kötelezi. Nem az az okos, akinek a könyvek sokasága áll rendelkezésére és akinek nagy az olvasottsága, hanem az, aki a könyveket figyelemmel olvassa, az átolvasot- tak fölött elmélkedik, azokat megtartja, erkölcsösen felhasználja, s megfelelő helyen és időben ügyesen alkalmazza. Az az okos, aki ismereteit folyton bővíti s aki mindenkitől tanul. Hiszen a jót vagy rosszat, az erkölcsöst, vagy erkölcstelent, a helyest vagy helytelent, az előnyöst vagy hátrányost másoknál könnyebben észrevehetjük, mint önmagunkon s így észleleteinket sikeresen fel is használhatjuk : a jót követjük, a rosszat kerüljük. Az erkölcsös cselekedet meglátásakor szívünk serkentő szózata: „Ezt tedd!“ Ha pedig fél- szegségeket, erkölcstelenségeket tapasztalunk s ezeknek kellemetlen, káros következményeiről még meg is győződünk, akkor szívünknek tiltó parancsa: „Ezt ne tedd.“ A szülők hivatásuknak minden pillanatában az említetteket tartsák szem előtt s ezek szerint cselekedjenek, mert az idő hamar eljár és mert a csarnokban mindenünnen integet felé, mosolyog rá a sok piros ropogós cseresznye. Mindjárt meg is kérdi az egyik kofától, mi az ára ? — Bizony drága. Istenem, hogy kérhetnek érte oly sokat, hiszen annyit adott a jó Isten. Eszébe jut, hogy nem is oly régen az élénk kis felvidéki városkában a saját gyümölcsösükben a fáról szedhette a friss, ropogós cseresznyét. Gondolatait tovább szőve halk sóhajjal lép egy másik árushoz; s egyszerre csak kedves ismerős hang üti meg a fülét. Felnéz 8 két kék szem néz rá vissza melegen, de szinte kérdőleg. Annus, te vagy az Annuskám? — S erre a hangra a kék szemű Annu3 is felkiált: Hedvig! Az árus bosszúságára a viszontláiás perceiben elfeledkezve a cseresznyéről, kart- karba öltve már megy is tovább az ünnepelt világhírű művésznő s a kopottas ruháju, sápadt asszony. Tizenöt éve, hogy utoljára látták egymást. Tizenöt éve, hogy Annus elkerült a kis városból, ahol mint piciny leányka került az iskolába Hedvig mellé, hogy azután nyolc éven keresztül testvérekként szeretve egymást, osztozzanak egymás kis örömeiben, kis bánataikban. Azóta egyik sem hallott a másikról. Nem tudták egymásról, hogy az egyik világhírű, ünnepelt, gazdag, művésznő lett s a másik szegény, szomorú, elhagyott özvegy asszony. Az egyik azt 1926 szeptember 5. így könnyen elmulaszthatják azt a drága jó időt, amely a Gondviselő kegyelméből rendelkezésükre áll, hogy kötelességeiknek megfeleljenek. A mohácsi vész és a reformáció. Irta: Berecsky Sándor. (Folytatás ) Még arról kell írnunk, ami szívünknek mindenkor titkos kérdése, ami minden gondolatunk veleje, amire az olvasók minden értekezésben felvilágosítást várnak: mi lesz velünk mainap is szétszakított bánatos magyarokkal ? Mikép egyesíthetjük ismét mainap is szétdarabolt országunkat? A világháború utáni béke hazánkat még több részre szakította, mint a mohácsi vész. A mohácsi vész és az erre következő török uralom által kipusztított magyarság helyébe a szomszéd országokból vendégnépek költözködtek hazánk földére s e vendégek és rokonaik a világháború végével kiűzték a gazdát házából és hazájából és kifosztották birtokából. S mindezt tették és tehették a nyugateurópai népek, hatalmak segítségével. A török veszedelem idején a magyarok vért és éltet áldoztak Nyugat-Európa megmentéséért. Testükkel védték Nyugat-Európát az ellene törő hitte, hogy nem hiányzik már semmije, ami a földön a boldogsághoz kell, hiszen vagyon, hírnév, dicsőség mind az övé már! A másik megfosztva ezektől a földi kincsektől, szenvedésein keresztül is megőrizte lelke nyugalmát s nem érezte magát szegénynek, de tökéletesen boldognak, mert az övé volt a rendíthetetlen hite, bizó reménysége Isten kegyelmében; s a szíve csordultig volt szeretettel, s így könnyen vitte vállán az élet nehéz keresztjét. A viszontlátás első örömkitörései után nehezen jön egyik kérdés a másik után s mikor nagyjából megtudják egymás baját- örömét, elhallgatnak s szégyenkezve vallják be maguknak gondolatban: bizony idegen nekem ez az elegáns szép asszony. — Vájjon mit mondjak még ennek a szegény, szerencsétlen asszonynak ? — Tessék parancsolni nagyságám, gyönyörű cseresznye I — hangzik a kofa kínáló szava. Az ám, a cseresznye s Hedvig szinte ijedten áll meg a kofa előtt, mert eszébe jutott a két kis fiú, akik bizonyára felébredlek azóta és türelmetlenül várják már öt. Nyújtja is búcsúzóul a kezét, de Annusnak hirtelen valami nagy melegség önti el a szivét. Szeretném látni a gyermekeid Hedvig és beszélni veled sok-sok mindenről. Hol laktok? Ha nem leszek terhedre, holnap felkereslek.
