Harangszó, 1926
1926-01-24 / 4. szám
30 HARANQSZO. 1926. január 24 az áldozatkészségből. A ref. nőegylet és leányegylet is mindent megtettek, hogy az eredmény minél nagyobb legyen. A tiszta bevétel a felállítandó orgona költségeire 30 (harminc) millió korona volt. A gazdag büffé maradékaiból négy szegény evang. család kapott kiadós élelmiszer segélyt. Nagy hálával tartozik a nőegylet Veszprém városának s dr. Komjáthy László polgármesternek a színház fűtési, világítási stb. körülbelül egy millió koronára rugó költségeinek átvállalásával. Egyházi élet Tokajban. Az elmúlt ád- ventben minden szerdán vallásos estét tartott a helyi Luther Szövetség. Első alkalommal Doniján Elek esperes tartott beszédet Az ádventi reménykedés címmel; a másodikon Túróczy Zoltán ózdi lelkész a pogányok ádventjéről, a harmadikon Zeman Zoltán tállyai lelkész a kér. világ ádvent- jérő), a negyedik estén Batta Jáno3 bodrog- keresztúri ref. lelkész a hívő lélek ádventjéről tartott beszédet a szép számú hallgatóságnak. — Karácsony első napján d. u. a vasárnapi iskolások számára volt karácsonyfa ünnepély, amikor Marcsek János lelkész tartott beszédet, a gyermekek pedig szavaltak, énekeltek a templomban felállított karácsonyfa alatt. Ez alkalommal a helyi Luther-Szövetség részéről mind a 15 vasárnapi iskolás gyermeknek megfelelő ajándékokat osztott Rothfuchs Jáncsné, a helyi szövetség ügybuzgó elnöke. Nőegyleti jubileum. A muraszombati ev. nőegylet január 10-én ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját. Ez alkalomból a délelőtti istentiszteleten dr, Popp zágrábi ev. esperes ünnepi beszédet tartott, a délután folyamán pedig művészi programmal telitett összejövetelt rendezett a nőegylet, amelyet Siftár Ida gyógyszerésznő konferált. A soproni ág. h. evang. tanítóképző intézet „Kapi Gyula* Ifj. belmissziói egyesülete f. hó 16-án vallásos összejövetelt tartott, amelyen Kristóf Kálmán, az egyesület titkára tartott felolvasást „A vallás és a művészetek viszonya* címmel. A dogmatikus jellegű munka a nacionalizmussal foglalkozott, nevezetesen Straus D. F. ama állításával, hogy a vallást a művészetek pótolhatják. Seebach A. IV. é. n. Nagy V.: Az istentagadók c. költeményét szavalta. Gabnai F. II. é. n. két koráit énekelt s az összejövetel közénekkel véget ért. Az uraiújfalui evang. gyülekezet aranykönyvében a következő nemesszivű adakozók örökítették meg nevüket 1925 évi egyházfenntartási alapra szánt adományaikkal: Uraiújfaluból: Chmella Ede és neje Dömötör Irén 2C0 ezer K; Zsédenyből: Joós { ános és neje Baranyai Rozália 200 ezer C; Ivánegerszegről: Sümegi Jánosné szül. Lőrinc Eszter 100 ezer K; Hegyfaluból; Németh Jánosné szül. Mogyorósi Lidia 50 ezer K; Szenti vár fáról: Baranyai József és neje Erős Karolin 50 ezer K. A jókedvű adakozókat áldja meg az Isten mind a két kezével I A péceli.evangélikus leányegyház dec. 27-én első ízben rendezett igen szépen sikerült karácsonyfa ünnepélyt. Az ünnepély rendezéséért „egyik buzgó egyháztanácsost illeti az elismerés. Az egyháztagokat kérő szavával egyik leendő egyháztag, Benzing Ottó tanuló, látogatta sorra, kinek mindenki szives készséggel adakozott a nemes cél érdekében. Az egyháztagok úgy pénzbeli, mint természetbeni szives adományokkal hozzájárultak ahhoz, hogy a ragyogó, rosLuther köpeny, baretta, öltönyök, kabátok, felöltök a legjobb minőség mellett a legolcsóbban 3 havi részlelfizetésre is az Ecclesia R.-T. Budapest, IV. Veres Pálné-uccai szabóságában. Ugyanott siffonok, zefirek, flanellek, szövetek. Ne mulasszon el mintát kérni. Urvacsorai kelyhek, keresztelési edények, kis beteglátogató kelyhek a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig az Ecclesia R.-T. Budapest, IV., Váczi ucca 59. sz. alatti üzletében. Ugyanott kelyhek, keresztelési edények, gyertyatartók stb. stb. tartós aranyozása, ezüstözése, nikkeiezése vagy rezezése. Az Ecclesia R.-T. oltárépítőüzeme Budapest, VI., Csángó ucca 22. épít és restaurál oltárt, szószéket, valamint ke- $ resztelő kutat. Festett templomablakok művészi kivitelben. e—12 kadozó karácsonyfa mellett szép ajándékkönyvekkel, cipővel, ruhával és sok édességgel tehette emlékezetessé a péceli gyülekezet a kicsinyeknek a karácsony ünnepeket. Peer Sándor most ideköltözött hitoktató rövid idő alatt dicséretet érdemlő szorgalommal karácsonyi énekre tanította növendékeit. Dr. Thomay Ernő egyháztanácsos pedig buzdította az apróságokat Isten dicséretére és evangélikus öntudatuk fejlesztésére. A nemeskoltai gyülekezetnek ádvent III. vasárnapján kedves öröme volt. Egyik fia, Takó István, mint újonnan felavatott, egyébként egyhker. segédlelkész, ezúttal végezte templomában az első teljes isten- tiszteletét. Ugyanaznap d. u. 5 órakor pedig vallásos estély volt, melyen Kovács Béla nemeskoltai segédlelkész, vasvári nevelő „Mi lehet a vallás az ember életében és mi legyen a mi életünkben* cimen tartott mindvégig lebilincselő magvas beszédet. Az estélyen közreműködtek még: Fülöp Zoltán szombathelyi tanító gyönyörű orgonaszámaival, a gyülekezeti dalárda kedves énekeivel és Kovács Eszter, Nagy Irma, Takó Juliska, Kovács I. hatásos szavalataikkal. Az est közénekkel és Takó István s. leik. imájával kezdődött és nyert befejezést. A csikvándi ifjúsági egyesület f. évi január 6-án, harmónium-alapja javára szépen sikerült szinielőadást rendezett. Színre került Csite Károly: A biró leányai című darabja. A szereplők — Zámolyi Károly, Bedecs Sándor, Tóth József, Slecht Lajos, Nagy Miklós, Kovács Mihály, Nagy Sándor, Kovács Lidia, Kulcsár Ida, Kulcsár József, Polgár Lidia, Bédecs Zsófia, Szyh Etelka, Csillag Etelka és Nagy Mária — igen sikeresen állották meg helyüket s ügyes játékukkal, hangos tapsokra ragadták a hálás közönséget. A betanítás és rendezés fáradságos munkáját Orbán János és Rácz Sándor tanítók végezték. Alsólendva. Teke Dénes lelkész eltávozása óta üresedésben levő lelkészi állást ideiglenesen Hári Lipót segédlelkésszel töltötték be. Gecse. Ádvent IV. vasárnapján az ifjúság a templomban vallásos estélyt rendezett. Szavaltak: ifj. Baranyai Sándor, Kalmár Kálmán, Pap Juliska és Kis Lidia. Nagy Kálmán lelkész „Az igaz vallásosság és annak áldásai* címen tartott előadást; a vegyeskar Báldosi Aladár tanitó vezetése mellett több egyházi éneket adott elő. Az estély után a Luther-Szövetség javára of- fertórium volt. A nőegylet december 24-én este a hivek nagyszámú részvétele mellett karácsonyfa ünnepélyt rendezett, melyet gyermekistentisztelet vezetett be. Ezután a gyermekek előadták Schütt Gy. és Szombath E. ez alkalomra írt darabját; majd az ajándékok szétosztása következett. A gyermekek mindnyájan iskolai szereket, cukorkát, narancsot, diót és almát kaptak mintegy félmillió K értékben. A szép karácsonyfa felállítása körül különösen Nagy Kálmánná nőegyleti elnök és Móricz Gyuláné nőegyleti pénztáros fejtettek ki dicséretreméltó buzgalmat. Felsöcsalogány. A gyülekezet adminisztrálását Kovács Károly hitoktató, s. lelkész végzi. Szentgotthárd. Pável Ernő tb. presbiter újból fényes tanujelét adta egyházsze- retetének, nemeslelküségének. A gyülekezeti kuturház céljaira 1 milliót, az ev. vegyeskar céljaira 300 ezret, a Harangszó fenntartására 100 ezer koronát adományozott. — Obetkó István főgimn. tanár, a Diák- Szöve’ség céljaira egy értékes sakkot adományozott. — Az evangéliumi Diák-Szövetség 4-ik felolvasó összejövetelét január 16-án tartotta. Közének, ima után Berger Lajos s. lelkész Márk. X. 28-ik verse alapján írásmagyarázatot tartott, majd Knausz József Vili. 0. t., a szövetség pénztárosa „A német parasztlázadás és a reformáció* című értékes munkáját olvasta fel. Osvald Endre hatásos szavalata után imával, közénekkel nyert befejezést a minden tekintetben épületes összejövetel. Karácsonyi gyermekszínielőadás Gér- cén. Karácsony előestéjén és másnapján este jól sikerült színdarabot adtak elő a gércei felsőbb osztályú iskolás gyermekek, Nagy Árpád ev. kántorlanító vezetésével. A színdarabot, amit előadtak: „Ne féljetek! Lesz magyar karácsony 1“ — Nagy Margit kámoni tanítónő müve. Tele izzó hazafi- sággal és könnyeket fakasztó mély vallásos érzülettel, amit a gyermekek nagy készültséggel, szépen és ügyesen adtak vissza játékukban, a megjelent közönség nagy tetszésére. A befolyt tiszta jövedelen 877 ezer 500 korona a szegénysorsu gyermekek felsegélyezésére fordiitatik. Szereplők voltak : Rumi József, Tóth Árpád, Szabó Zoltán, Pécz Imre, Pécz Samu, Máthé József, Somogyi Károly. Erőss István, Dann Gyula, Skriba Kálmán, Máthé Lajos, Horváth Etel, Takács Ida, Somogyi Ida, Bolla Ida, Bolla Irén, Pécz Lina, Varjú Ida, Horváth Etus, Czirók Mariska és Erőss Kamilla. Helyreigazítás. A Harangszó karácsonyi számában irt Fébé c. cikkkemre hozzám levelek érkeztek. Ezen levelek kérésének megfelelően tisztelettel kérem azon mondatomat, hogy a Fébére nagyobb jövő vár, mint a pozsonyi diakonisszaházra olykép értelmezni, hogy mindkettőre nagy jövő vár. Tisztelettel: Tátrai Károly. Tárnokréti egyházközség az 1925-ik évről a következő jelentést teszi: Lélek sz. 547. Szül. 15 fiú, 5 leány, összesen 20; meghalt 3 férfi, 2 nő, összesen 5; esk. 1 tiszta, 1 vegyespár, össz. 2; konfirmálta- tott 4 fiú, 9 leány, össz. 13; úrvacsorával