Harangszó, 1926

1926-08-15 / 32. szám

274 HARANQSZÓ. 1926. augusztus 8. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. „ Párisban történt meg a következő, a válópörök változatos történetében is rendkívüli eset: egy férj azzal a megokolással kérte házasságának fel­bontását, hogy felesége annyira túlzásba viszi az állatok iránti szeretetét, hogy tűrhetetlenné teszi számára az otthoni tartóz­kodást. Az asszony tart a lakásban: két kutyát, két macskát, teknősbékát, papagályt, kanárikat, halakat stb. stb. Egész nap állataival foglalkozik, be­cézi őket és úgy társalog velük, mintha emberek volnának. Legutóbb, minden férji tiltakozás ellenére, bejelentette, hogv majmokkal és sündisznóval fogja kibővíteni állatállományát. Erre a be­jelentésbe a férj beadta a váló port. A bíróság nagy résztvéttel hallgatta a férj panaszát és — felbontotta a házasságot. “ Répcelak—Csánig. Öív. Szalay Ferencné szül. Varga Eszter, kegyes csár.igi hívünk, boldogult férje, Szalay Ferenc emlékére 500 ezer koronát adományozott a csánigi, 500 ezer koronát pedig a répcelak csánini egyesült gyű ekezet egyházfenntartására. Ugyanekkor hasonló célú és összegű adománnyal emlékeztek meg a két gyülekezetről néhai Szalay Ferenc szülei is, id Szalay Ferenc s neje Kovács Etel. A jó Is*en áldja meg élő hitű gyermekeit, akik az 0 országa ügyét cselekedettel is szolgálják. Megragadó bizonyságot tett egyházsze- retetéről Takács Karolina répcelaki hívünk, aki elhunyt testvérének, néhai Takács Sán­dornak emlékére 2640 D-öl szántóföldet ajándékozott .templombirtokul* a répcelaki egyházközségnek. Az ajándékozott ingatlan azonnal a gyülekezet tulajdonába lép s jövedelme az adományozó kívánsága szerint a templom jóbarban tartására fordittatik. Az ingatlan évi jövedelme 7—8 mm. búzára becsülhető. Takács Karolina családjában az áldozat­kész egyházszeretet bizonyságtevése nem újság, mintahogy seholsem az, ahol élő hitből származnak a cselekedetek. Annak idején nagyon értékes adománnyal örökítette meg nevét a gyülekezetben Takács Karolina édesatyja is, unokahuga pedig községünk kedves birónéja, a közelmúltban többször is ajándékozott iskolai és templomi célokra. „A test gyakorlásának kevés haszna van, de a kegyesség mindenre hasznos, meglővén benne a jelenvaló és a jövendő élet ígérete“, — mondja Pál apostol. Bol­dogok, akik életüket a Szentirás igazságai­hoz mérik. Takács Karo'ina sokat vesztett az élet­ben szerettei halálával, de úgy érezzük, hogy ó mégis nyertes, mert Krisztus az 6 nyeresége s így nyereség az ő élete is nekünk, gyülekezetének. Ad multos annos 1 Két nyaraló nőt elfogad teljes ellátás­sal azonnal Kárpáti Klára Nógrád. 3—5 EGYRÓL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Mennyibe kerül a háború ? Az amerikai szenátusban egy képviselő felszólalása során a háború pusztí­tásaival foglalkozott s megemlítette azt is, hogy a világháború négyszáz- milliárd dollárba került. Hogy milyen nagy összeg ez, azt mutatja a kö­vetkező számítás. Ebből a pénzből az Egyesült Államok, Canada, Ausz­trália, Aagolország, Franciaország, Belgium, Német- és Oroszország minden családjának egy kis házat lehetne építeni, bebutorozni és egy kis földecskét is hozzáadoi, ahol bé­késen kertészkedne a boldog polgár élete csöndes alkonyán. De ezen kí­vül minden 200 ezer lakosú városnak jutna még ötmillió dollárért egy mo­dern kórbáz és ötmillió dollárért egy új egyetem. A maradék összegből ezer dollár évi járadékot lehetne bizto­sítani örök időkre 125 000 tanítónak és 125.000 ápolónőnek. De a négy- százmilliárd dollárból még mindig maradna annyi, amelyen meg lehetne vásárolni egész Franciaországot és egész Belgiumot minden üzemével, minden gyarmatával együtt. HETI KRÓNIKA. A népjóléti miniszter a tüdővészt jár­ványos megbetegedésnek fogja minősíteni. Itt jegyezzük meg, hogy Csonka-Magyar- országon január—március hónapokban 5568 an haltak el tüdővészben. — A posta­takarékpénztár igazgatójává Tormay Bélát nevezték ki. — A főváros felhívta a tej­vállalatokat a tej árának leszállítására. — Hauzmann Alajos műegyetemi tanár, az országháza tervezője meghalt. — A talaj­tannal foglalkozó tudósok nemzetközi kon­ferenciát tartottak Sopronban. Ausztria megállapodott a nagykövetek tanácsával a katonai ellenőrzés megszün­tetéséről. Jugoszlávia és Bulgária között kiéle­sedett a viszony. Németországban októberben megszün­tetik a katonai ellenőrzést. Észtország határán a magyar képviselő­ket magyar Himnusszal fogadták. Párisban az állami tisztviselők nagy tüntetést rendeztek. Katonák és rendőrök oszlatták szét a gyűléseket. — A kamara háromszoros bizalmat szavazott Poincaré kormányának. Londonban erősen túljegyezték a ma­gyar vármegyei kölcsönt. — Az alsóház meghosszabbította a kivételes állapotról szóló rendeletet. A spanyol miniszterelnök autójára egy anarchista tört dobott. Olaszország a jövőben az útleveleket rendkívül szigorúan kívánja kezelni. Nász­utazásra olasz állampolgár nem mehet kül­földre A szovjet-kormány ki akar békülni a mensevikiekkel. — Kun Béla, pénzügyi visszaélései miatt kegyvesztett lett Mosz­kvában. A drúzd felkelők körülzárták Damasz- kuszt. Kínában teljes erővel dúl a polgár­háború. Mexikóból kiutasították a pápai nunci- ust. Az új törvényekkel ellenkező egyház- községek templomait elkobozzák. Kanadában elindult a kivándorlók csa­pata. Közöttük 100 magyar mezőgazdasági munkás. Nyugat-Indiában az orkán 30 millió dollár kárt okozott Amerikában meghalt Lincoln Ábrahám fia, aki jelen volt 3 elnök meggyilkolásánál. HARANGSZÓ. Szthároms. u. 10. vasárnap. Ep. I. Korinth. 12. t—u.. Semmiféle földi adomány vagy birtok oly nagy hasznot nem szerez, mint a Lélek. Ez a Lélek képessé tesz bennünk arra, hogy kincseket gyűjtsünk a lelkünk számára, s ez a lélek feljogosít minket, hogy Jézust Urunknak mondhassuk, mert: „senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.* Személyi hírek. Kapi Béla dunántúli püspök az elmúlt hetet kis unokája körében a nagygeresdi parochián töltötte. — Mint részvéttel értesültünk, Mesterházy László pápai lelkész súlyos beteg. — Dr. Szebe- rényi Lajos Zsigmond esperes Olaszország­ból, hol egy hónapot töltött üdülés céljából, hazaérkezett és újból átvette esperesi hiva­talát — Dr. Kovácsics Sándor kormány- tanácsos, körorvost, Győr székhellyel járás- orvossá nevezték ki. A protestáns világszövetség Magyar- országért. A World Christian Endevoűr Union protestáns világszövetség Londonban, amelyen 30 nemzet képviselői vettek részt, most tartotta ülését. Az értekezleten részt- vett a canterbury-i érsek és Ramsay Mac Donald is. A megnyitó ünnepélyen Podma- niczky Pál báró magyar delegátus tartott beszédet arról, hogy mennyit tett Magyar- ország a kereszténységért és kultúráért. A hallgatóság zajos tapssal jutalmazta a be­szédet, ezt ugyanúgy, mint Csia Sándor magyar delegátusét, aki a magyar újjáépí­tést ismertette, kifejtve, hogy Magyarország kultúrát, haladást jelent, megerősödése vi­lágérdek. Az Isten és a béke igazi hírnö­keiként kell mindenkinek dolgozni. Az ülés után Baldwin miniszterelnök ebéden látta vendégül a magyar delegátusokat. Legköze­lebbi ülését a szövetség Budapesten tartja. Lemondott az elnökségről. Scholtz Ödön esperes, a Magyarhoni Evangélikus Missziói Egyesület elnöke, lemondott elnöki állásáról. Pécel. A missziói egyház presbitériuma az egyház buzgó tanácsosának, dr. Thomay Ernő táblabiró édesatyjának, Thomay József szegedi lelkésznek 50 éves lelkészi jubile­uma alkalmából meleg szívből fakadó jó- kivánatait küldi a Harangszó utján. Könyö­rög a jó Isten áldásáért úgy az ősz lelki pásztorra, mint hithű, lelkes evangélikus családjára. A mi esztendőnknek napjai 70 esztendő, vagy legfeljebb 80 esztendő: és azoknak is szinte a java nyomorúság és fáradtság, mely mikor hirtelen elmúlik, elröpülnek,

Next

/
Thumbnails
Contents