Harangszó, 1926
1926-07-04 / 27. szám
1926 július 4 HARANQSZO. 231 — Csak hamar ide mellém Zorka. Kettesben lóháton is szebb az élet. Egész éjjel úton voltak. (Folyt, köv.) KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Délbaranyában, Villányban is kat- hollkus napot tartottak. Ezen a záróbeszédet az új pécsi püspök, Virág Ferenc mondotta. — Nagy örömem volt — úgymond — hogy idejöhettem a villányi katho- likus napra. Évtizedekkel ezelőtt, amikor itt Baranyában káplinoskodtam, Németbojon és Somberekén, azt láttam, hogy a nép vallásos volt, az urak ellenben vallástalanok voltak. Most úgy látom, fordítva van és ezt tapasztalhattam már az utóbbi időkben is. Most az urak mélyen vallásosak, a földmlve808ztály pedig elfordult az Istentől. Váljon a mi püspökeink elmondhatják-e nyugodt lélekkel a mi urainkról is: „most az urak mélyen vallásosak * Legutóbbi időben több város és község díszpolgárává választotta Bethlen István miniszterelnököt. E városok és községek küldöttségei egyszerre nyújtották át a díszpolgári okleveleket. Az oklevelek átadását ünnepi lakoma követte, amelyen felszólalt Vass József népjóléti miniszter, kalocsai nagyprépost is s felhasználva az alkalmat, hogy a vidéki küldöttségek szónokai közül többen protestáns lelkészek voltak, egyebek között a következőket mondotta: — Sok múltbeli tényező választotta szét ezt a nemzetet. Ezek között ott van a keresztény felekezetekre való szétbomlás ténye. Azt hiszem, nem sértek meg senkit, ha azt mondom, hogy az ország sokkal erősebb volna, ha vagy egészen katholikus, vagy egészen protestáns volna, mert egységesen került ki ez a föld az Isten kezéből és erősebb volna a népe is, ha egyformán imádná az Istent. De ne beszéljünk erről, reálpolitikusok vagyunk. Az ezeréves katholikus pap beszél a négyszázéves protestáns papokhoz. — Mikor azt mondom a nemzetnek : legyetek talaja és gyökere Bethlen István grófnak, szólok hozzátok is, protestáns paptestvéreim. Zizegő pergamenek ne legyenek közöttünk választó falak, mikor arról van szó, hogy élni akarunk ezen a földön, hogy élhessen mis is. Ha összefogunk, akkor hatalmas politikai falanksz lesz a nemzet. Mindenkor gondolnunk kell elszakított testvéreink szenvedéseire és keresztjére, amely még nehezebb kereszt, mint a miénk, hiszen idegenek rakták a vállukra és ha ezekre gondolunk, akkor lehetetlen, hogy egyet ne értsünk. Kár, hogy ilyen beszédek akkor nem hangzanak el, amikor egy-egy adandó alkalommal a küldöttségek szónokai közül többen nem protestáns lelkészek. Egyházmegyei közgyűlés, gyámintézeti ünnepség Körmenden. A vasi közép egyházmegye f. évi rendes közgyűlését Zongor Béla esperes és dr. László Kálmán felügyelő elnöklete alatt jún. 29 én Körmenden tartotta. A közgyűlés napirend előtt dr. László Kálmán felügyelő irdilványára Kapi Béla dunántúli püspököt, püspöki elhivatásának 10 éves évfordulója alkalmából melegen üdvözölte, érdemeit jegyzőkönyvben megörökíteni elhatározta. Miután a közgyűlést a körmendi gyülekezet nevében előbb még Kluge Pál felügyelő melegen köszöntötte, a közgyűlésnek kiemelkedő pontját ezúttal is Zongor Béla klasszikus esperesi jelent se képezte, mely jelrntés hű tükrét adja vissza a vasi közép egyházmegyebeli gjüiekezetek életének. A közgyűlés az iskolalátogató bizottság tagjaivá dr. Ajkay Istvánt és Rózsa Lajost választotta, az egyházmegyei törvényszéknél üresedésben levő bírói áilást Karner Frigyes kőszegi tanítóval töltötte b?. A Zsedényi díjra Badics Ádám és Vörös Lajos tanítókat ajánlotta. A közgyűlést megelőző napon az egyházmegyei gyámintézet ünnepélyt tartott a templomban. A gazdag műsort Somogyi Béla igazgató-tanító szép orgonajátéka vezette be, majd a körmendi gyülekezet vegyeskara énekelte el Haydn „Tied az ügy* dalát. Az oltári szolgálatot Bachát István őriinagyarósdi lelkész végezte, ki ékesszólóan tárta fel az ünnep’ő közönség előtt a gyámintézet cé'ját. H;intz Fülöp művészi orgonajátéka, Orbán Lona hatásos szavalata után a körmendi dalosegyesület Goldmark „A tavasz varázsa* énekével fogta meg a lelkeket. Ünnepi előadó Obetkó István szentgotthárdi tanár volt, ki Jézus programmja elmen tartott mélyen szántó előadást. Miután előbb még a műkedvelők zenekara Grieg „Asa halálát* adti elő s szerzett lelki gyönyörűséget a hallgatóságnak, újból a körmendi dalosegyesület Noseda Végvári „Nagy magyar télben“ énekével tette felejthetetlenné az ünnepélyt. Ima, áldás s a 274 ik közének eléneklése után Somogyi Béla orgonajátékával ért véget a szép gyámintézeti ünnepség Körmenden, melynek offertóriuma 1 millióval gyarapította a gyámintézet bevételét. Az egyházmegyei gyámintézetnek, mely közgyűlését Ajkay Elemér és Czipott Géza elnöklete alatt tartotta, összbevétele ez idén 11 millió 256.494 korona volt. Egy millión felül gyűjtöttek: Kőszeg, Sárvár, Körmend, Szentgotthárd. Segélyben részesültek: Szent- eotthárd, Sárvár, Körmend s a kőszegi Diakonissza állomás. Baksay-emlékünnep. A kunszentmiklósi ref. reálgimnázium június 13 án nagy ünnepséget rendezett néhai Baksay Sándor ref püspök emlékezetére. Baksay Sándor a magyar kálvinistáknak egyik büszkesége volt, aki a maga korában műveltségre, hazaszeretetre és vallásosságra nézve egyaránt kiemelkedett kortársai közül. Baksay Sándornak nagy érdeme volt abban, hogy Kunszenlmiklóson, ahol majdnem félszázadig lelkészkedelt, az ősi gimnázium mindjobban fejlődött és virágzásnak indult. Amíg élt, szerető gondoskodásával vette körül, s midőn elhunyt, ráhagyta hatalmas könyvtárát és kéziratainak értékes gyűjteményét. A gimnázium ezért hálából felhasználta az emlékünnep alkalmát és Unnepies keretek közt felvette a .Baksay Sándor reálgimnáziuma* nevet. Erre a célra egyúttal egy gyönyörű selyemzászlót is himeztetett és felavatta az ifjúság számára. Zászlóanvának Bethlen István gróf miniszterelnök nagynénjét, özv. Nemess Jánosné grófnét, született Bethlen Polixéna grófnőt kérték fel, akinek képviseletében leánya, Huszár Pálné báróné, kötötte fel az arannyal hímezett címeres szalagot a zászló rudjára. Kapcsolatban az ünnepséggel a volt diákok szövetsége is megalakult, megválasztván elnökül Szikszay Sándor ny. táblabirót, kormányfőtanácsosi, az intézet egykori népszerű igazgatójának, Szikszav Gusztávnak, fiát. Ravasz László dr. ref. püspök is megígérte megjelenését az ünnepségen, betegsége azonban megakadályozta szándéka teljesítésében. Helyette az egyház- kerületet Vargha Gyula, ny. államtitkár, képviselte, aki az ifjúsághoz gyönyörű beszédet intézett. Magát az ünnepséget egészen impozánssá tette az a hatalmas közönség, amely mintegy 30 dunainenti község érdeklődő lakói közül került ki. Bizonyára a jó Isten is kegyelmesen fogadta hű fia megtiszteltetését, mert gyönyörű szép derült időt adott az ünneplő városra. egyröl-mAsról. A mindennapi életből. Porozzon vagy permetezzen a szőlősgazda? Ezen kérdés minden évben felvetődik a szőlősgazdáknál, anélkül, hogy végleges megoldást nyerne Nem is lehet határozottan erre a kérdésre válaszolni, dacára annak, hogy a porozásnak sokféle előnye van, különösen pedig az, hogy gyorsabban végezhető, kevesebb munkabért igényel, jobban beterjed a por a fürt és lombozat közé és ennélfogva biztosabban véd, különösen akkor, hogyha a porozószer a kellő finomsággal, mint pld. a Veidola porozószer bfr. Ezzel szemben azonban szeles időben nehéz a porozást végrehajtani és tapadása sem olyan hosszú