Harangszó, 1926
1926-07-04 / 27. szám
228 RÁRANÖSZO. 1926. jdlius 4 A felszínes tudományu, s az üres fejű emberek is, úgy-e milyen büszkén járnak-kelnek az ég alatt! Fejük felett hiába világol az éjszaka megannyi csillag-csordája, lábuk alatt hiába tükröződik millió har- matcseppben a nap minden ragyogása — ezek az üres lelkű és üres fejű emberek könnyelműen hányszor hirdetik, hogy ők Isten nélkül, vallás nélkül is megfutják a földi élet nehéz vándorútját! Miért kellene térdet hajtani a templom oltára előtt, mikor — úgy mond — az ő tudományuk mindent pótol, 8 a vallást nagy kegyesen átengedik a „tudatlan“ népnek, a „műveletlen“ tömegnek . . . Hányszor hallunk ilyen hivalkodó beszédet azok részéről, akik talán egy cseppet merítettek a tudományok tengervizéből ; hányszor beszél a vallásról lekicsinylőleg, hányszor ítéli a templomot feleslegesnek, és hányszor mondja Istent emberek kitalálásának az olyan halandó, aki véletlenül egy porszemet megismert a roppant világból! De az ilyen beszédre, minden emberi perlekedés helyett, milyen csattanós feleletet ad az érett gabona-tábla minden egyes szála a régi vers egyszerű szavával: A buzakalász is csak addig emelkedik büszkén az ég felé — míg üres, ha egyszer megtelt, alázatosan a földre konyítja fejét. Csak a tudá- kos, felszínes műveltségű ember kérkedik azzal, hogy neki nincs szüksége Istenre, vallásra, templomra, egyházra — az igazi bölcs mindig alázattal, csodálattal s hódolattal hajtja meg fejét az örök Isten előtt. Felsorolhatnám a világ minden igazi, komoly tudósának nevét, bizonyságul hívhatnám régi koroknak és új időknek bölcseit, akik egybehangzóan tennének hitvallást amellett, hogy minél több titkot fejtett meg tudományuk, a szívüket annál nagyobb imádat forrósította át a teremtő Isten iránt. De különösképpen nem szabad feledni sem iskolázott, sem pedig egyszerű embereinknek azt a komoly figyelmeztetést, amit a nagy természettudós, a hivő lelkű Pasteur hagyott ránk ilyenképpen: „Amíg a földön emberek élnek, mindaddig templomokat is fognak építeni és e templomok kövein mindig láthatunk térdepelő, s leborulva imádkozó embereket, mert nem jöhet olyan idő, hogy az emberiség hit nélkül élhessen.“ ... Elbizakodott, kételkedő, üres fejjel Isten ellen tusakodó embereinknek ezt hirdetik az érett kalászok is. „Az istenfélelem kezdete a bölcseségnek!“ .-.. Nézd a buzakalászt! . . . * * * így tönődtem a közelmúlt papok egyikén künn járva a mező füves utjain, hallgatva a nagy határ zizegő beszédét. Tűnődésem közben alig vettem észre, hogy a közelben már tarló fehérük, s szorgalmas kezű aratók hordják a kévéket hosszan elnyúló kepékbe. Mikor odaértem, a „gazda“ köszöntött rám, aki megelégedetten számlál- gatta a napi eredményt, megtekintve aratóinak munkáját. Hamar megindult közöttünk a beszélgetés, persze a nagyon is kínálkozó tárgyról : az aratásról. „Nálunk elég jó aratás esik az idén, csak az a baj, hogy hamar vége van! Hiába, ez sem tart örökké!“ . . . A beszéd hallatára a biblia igéje kezdett nyugtalankodni lelkemben; egyszerre a Teremtő Ígérete, az első szivárvány szép felirata jutott eszembe: „Míg a föld lészen, vetés és aratás . . . soha meg nem szűnnek.“ Azután beszélni kezdtem, hogy a kaszapengés és az aratódal teljesen sohasem némul el a földön, minden hónapban érik valahol kalász, minden hónapban raknak valahol kepéket, minden hónap igazolja és megerősíti a szivárvány biztatását — vetés és aratás . . . soha meg nem szűnnek. Igaz ugyan, hogy a leggazdagabb földi uraságnál is legfeljebb néhány rövid hétig tart csak az aratás, de van olyan Úr is, akinek birodalma az egész világ, és ebben az urodalomban szakadatlanul kötik a kévéket. íme bizonyságul: 1. Januárban Argentínában s Uj- Zeelandban aratnak; 2. Februárban India és Felső- Egyptom népe takarítja be a termést; 3. Márciusban Alsó-Egyp tómban kötnek kévéket; 4. Áprilisban Perzsia, Mexikó, Kis-Ázsia gabonája érik be; 5. Májusban Kínában, Japánban, Marokkóban aratnak; 6. Júniusban Magyarországon, a Balkánon s Dél-Európa országaiban peng az aratók kaszája; 7. Júliusban Németország, az Egyesült Államok, Svájc, Lengyel- ország részesül az aratás áldásaiban; 8. Augusztusban Kanada, Belgium s Hollandia földjén járják a tarlókat; 9. Szeptemberben Angliában s Oroszország északi részein folyik a gabona betakarítása; 10. Októberben befejeződik az aratás Skótország északi részein; 11. Novemberben Ausztrália és Peru következik sorra, és végül 12. Decemberben Dél-Afrika és Hátsó-India népe indul a nehéz munkára, learatni az érett kalászokat ! Megáll az Istennek beszéde! Igazat mond a szivárvány biztatása : vetés és aratás . . . soha meg nem szűnnek . . . Jött az aratódal, most itt száll- dos a magyar mezők felett, ma még erősen csattog, de a napok múltával egyre halkul, mint a búcsúzó madár elhaló éneke, néhány hét múlva pedig Isten áldásaként elrepül más vidékre . . . Érett kalászok — örökös aratás! Püspöki egyháziáíogatás a tolna- baranya-somogyi egyházmegyében. Alig fejezte be Kapi Béla püspök 10 napos egyházlátogató körútját a győri egyházmegyében, már is útra kelt kerülete német anyanyelvű részébe, Baranyába. Június 15-én délben érkezett meg az első gyülekezetbe Csikostöttösre László Miklós püspöki titkár kíséretében. Már Szakálhögyészen csatlakozott Müller Róbert alesperes, Pincehelyen belecskai Mechwarth Ernő kormányfőtanácsos, egyházmegyei felügyelő, Dombóváron Hoffmann Ernő h. lelkész. Csikostöttösön az egész község az állomáson várta főpásztorát. A hegyháti járás képviseletében Zengővárkonyi Forray Valér főszolgabíró fogadta a püspököt. Ugyancsak az állomáson köszöntötte Nagyszigeti Szily Tamás ny. főispán, nemzetgyül. képviselő, Schöll Lajos főesperes, Dormer Frigyes varsádi lelkész, egyházmegyei jegyző, Stráner Vilmos kaposszekcsői lelkész, Weigl Ádám mucsfai lelkész és mások. Lovasbandériummal az élén vonult be a hosszú kocsisor a községbe, ahol a diadalkapu előtt Bind Henrik községi jegyző fogadta és üdvözölte az elöljárósággal a püspököt. A templom előtt gyülekezetével Frank Henrik lelkész üdvö
