Harangszó, 1926
1926-05-30 / 22. szám
1926. május 30 HARANGSZO. 191 — Néha úgy érzem, hogy fiam él. Valami azt súgja, hogy még látni fogom. Nem tudok belenyugodni, hogy a folyóban lelte halálát, mert hiszen kis testét heteken át kerestettem a viz medrében és mégsem került elő. A föld nem nyelhette el, mert hiszen hálót vonattam keresztbe a vízben, abban okvetlen fennakadt volna. Hát innen van az a kevés reménységem, hogy valami csodálatos módon mégis csak megmenekült. Varsády megértőén nézett rá. — Az megtörténhetett nemzetes uram. Hiszen az Isten utjai olyan csodálatosak. Az ő hatalma oly végtelen s az igazak nem bűnhődhetnek a gonoszok miatt. Ha valami sejtés azt súgja nemzetes uramnak, hogy fia él, úgy az igaz is lesz, mert ezt a sejtést az Isten adta a leikébe. Az ő bölcsesége megmérhetetlen, emberi elme abba nem merülhet el, csak valami halvány fogalma, kevés sejtése lehet róla. Bízzék nemzetes uram Istenében! S ha mégis úgy történt volna, hogy kis fia ma már angyal, akkor se veszítse el Istenbe vetett hitét. Ha meghalunk, akkor is élünk! A sírhalommal nem zárul le életünk! Csak a földi élet zárköve az, de azon túl kezdődik az örökélet. Amikor egy kedvesre ráhajol a sír, bezáródik mögötte a földi élet kapuja, de ugyanakkor megnyílik számára az örökélet ajtaja. Ott a mi igazi hazánk! E földön csak jövevények és vándorok vagyunk, igazi örökös hazánk és lakásunk odafenn van a csillagos egekben 1 Zorványi a szemeit törülgette. — Úgy van, tisztelendő uram. A szívem mélyéből beszél és én hiszem és én vallom ezt rendületlen hittel és bizalommal. És most kérem, vegye át e levelet, őrizze meg jól. S ha holt híremet hallaná, rá egy évre bontsa fel s rendelkezzék az abban foglaltak szerint. A lelkész átvette a levelet s eltette. — Úgy lesz, amint azt nemzetes uram kívánja. — És most -Isten vele kedves tisztelendő, öleljen meg, hadd érez- zem utoljára egy nemes szív melegét ! A két férfi melegen ölelkezett össze. A lelkész hazament. Zorványi meg még aznap útnak indult ötven felfegyverzett emberrel a török ellen. (Folyt, köv.) egyrOl-mAsröl. A mindennapi életből. A dohányzás tudománya. Henry A. Arstrong angol orvos érdekes kísérleteket végzett a dohányfüst szén- oxid tartalmára vonatkozóan. Az igazi dohányos nem szívja a cigarettát gyorsan, mert ezzel annak aromája elveszne, hanem lassan, nyugodtan, ami egészségügyi szempontból is megfelelőbb. Arstrong kísérletei közben érdekes eredményekre jutott. Mesterséges szívást végzett s megállapította, milyen mennyiségben van jelen a szénoxid a füstben. Úgy találta, hogy a normális szívásnál átmenő levegőmennyiség a cigarettánál 80, a pipánál 50, a szivarnál 30 százalék s a szénoxid mennyisége a szívás gyorsaságától függ Gyors szívásnál az elégett dohány mennyisége és a füst hőmérséklete növekedik s ezzel együtt növekedik a szénoxid mennyisége is. A cigarettafüst átlag 0.5—1.0 szénmonoxidot tartalmaz. Másik esetben a szájban összegyűlt füstöt vizsgálta. Régebbi berak- tározásu szivarok könnyen eresztik át a levegőt s ezért szénoxid tartalmuk alacsonyabb. A szénoxid fejlődésére a szívás gyorsaságán és az izzó dohány mennyiségén és tömörségén kívül a szivarok hossza is be folyással van. Egy négyötödéig elszívott közönséges szivar füstjének volumenje 0.303 köbláb, 7 százalék szénoxid tartalommal. Egy négyzetláb szénoxid éppen megfelel négy szivar füstjének. A szivarfüst sok olyan illa- nékony anyagot is tartalmaz, melyek a szervezetre rendkívül károsak s melyeknek belélegzése gyakran rosz- szullétet is okoz. Az erős szivárogok- nál a szénoxid a vérben is kimutatható. azonban nem minden esetben. A kutató egyik barátjának a vérében például 5 százalék szénoxidot talált, míg egy másik éppen olyan erős dohányosnál még ennek nyomai sem voltak fellelhetők. HETI KRÓNIKA. A nemzetgyűlés közben megszakítván a költségvetés vitáját és a pénzintézeti központ és a postatakarék reformjáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. — A júniusi genfi tárgyalások után kezdődik a parlament nyári szünete. — A frarktlgyben Hir György ellen a frankhamisításban való részesség hamis tanúság miatt bűnvádi eljárás indult meg. — Apponyi június 6 án zászlót bont Székesfehérváron a magyar, belső béke“ jelszavával. — Mayer földmivelésügyi minisztert Kompolt község díszpolgárává választotta. — A hercegprímás betiltotta a leánycserkészetet és az iskolai táncmulatságokat. A Népszövetség júniusi tanácskozásának Magyarországra nézve a legfontosabb pontja a pénzügyi ellenőrzés megszüntetésének, vagy meghosszabbításának megállapítása. A jugoszláv kormányválságot békés megegyezéssel oloották meg. — Miniszteri engedély nélkül a s»crb tanítónők nem mehetnek férjhez. — Radics ellen egy újvidéki kereskedősegéd bombamerényletet akart elkövetni. — Ivanovics volt miniszter, Pasics nagy ellenfele felakasztotta magát. A román kormány rendeletet adott ki, amelyben nyilvánossági joggal ruházza fel mindazokat a kisebbségi iskolákat, amelyek fenntartását a felekezetek, vagy testületek garantálják E rendeletek szerint már most a magyar iskolák is nyilvánosak. A lengyel hadügyminiszter napi parancsot adott ki, melyben felhívja a katonákat, hogy fokozott testvériséggel viseltessenek egymás iránt Semmiféle ellenség ne gondolja — úgymond, — hogy a legutóbbi események miatt immár könnyen elbánhat Lengyelországgal. A müncheni vasúti katasztrófának 26 halottja és közel 60 sebesültje van A franciák volt pénzügyminisztere, Caillaux odanyilatkozott, hogy a ma égető problémáit a nyersanyagok szétosztásában, a piacok megszervezésében és az árak szabályozásában látja. A német-orosz szerződést helyesli és a francia-német ántánt nem késhet sokáig és ezen az utón el kell jutnunk az európai egyesült államokhoz. Az angol bányamunkások a bányák nacionálizálását követelik. Kínában a csőcselék megtámadott és megsebesi'ett egy angol konzutt. Angol matrózok őrzik a konzulátust. A szovjetkormány új katonai akciót indít a kínai kormány ellen. Japánban a Tokachi vulkán kitörése alkalmából 200 ember életét veszhette. Abd El Krímet valamennyi törzse cserben hagyta. Legbizalmasabb híve is átszökött a spanyol táborba. Az európai kínaiakat az összes nyugati országokból kitiltották. A szovjet ügynökei és fő kereseti forrásuk a leánykereskedelem. HARANOSZ0. Sztháromság vasárnapján. Ep. Róma 11.33-36. A Szentháromság egy Istennek megfoghatatlan voltát írja le szent leckénk: „Oh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége l... * Kicsoda ismerhetné meg ? A hívő szív és az imád- koió lélek! Mert a hivő előtt az Úr megfejti önmagát. Kormányzói elismerés egy evang. lelkésznek. A kormányzó megengedte, hogy Gajdács Pál tótkomlósi evangélikus lelkésznek az egyházi élet terén, továbbá a közéletben és irodalmi téren egy felszázadot meghaladó időn át kifejtett tevékenységéért elismerését tudtul adják. Jánossy Gábor felügyelő. A beledi gyülekezet az üresedésben levő felügyelői állásra egyhangúlag Jánossy Gábort, Vas vármegye árvaszékének elnökét, lapunk belmunkatársát választotta meg. Benne a beledi gyülekezet az egyházi élet terén