Harangszó, 1926

1926-05-09 / 19. szám

ség elleni izgatás, hatóság elleni erőszak, súlyos testisértés és közrend elleni kihágás miatt indult meg az eljárás a hentesmester ellen, akit a büntetőtörvényszék négyhónapi fogházra ítélt. A tábla ezt a büntetést öt­hónapra emelte föl és a Kúria ma tárgyalta ezt az ügyet, helybenhagyta a büntetést. Meggyilkolták a chicagói hóhért. Chicagóban ismeretlen tettesek meggyil­kolták az ottani hóhért, aki ebben az év­ben öt embert akasztóit fel. Vasúti szerencsétlenség Spanyolor­szágban kilenc halottal. Hervas mellett, Astorgától nem messze, egy vonat kisiklott. Kilenc ember meghalt, húsz pedig meg­sebesült. Százszámra vándorolnak a szatmári magyarok Braziliába. Az oláh megszállás alatt sínylődő magyarok ismét nagy töme­gekben kelnek útra, hogy Délamerikában uj életet és uj megélhetést keressenek. Nemrégiben a székely Csikborgó község lakossága csaknem teljes számban vándorolt ki, most pedig Szatmirról érkeznek ijesztő hírek, ahol az utlevélirodán alig győzik a munkát. Naponként száz számra ácsorog a magyar falvak lakossága a kivándorlási ügynökök irodái előtt, hogy minél előbb elindulhassanak Brazillá felé. Erzsébet királyné szálló Budapest, IV., Egyetem-u 5. E régi jó hírnevű családi szálló a belváros központjában, 90 szoba, mindegyikben központi fűtés, mosdók víz­vezetékkel, fürdőszobák, lift, közkedvelt étterem, jó konyha, jó borok. Az újonnan létesített Erzsébet pince a főváros legszebb sörözője. Feltűnést keltő látványossága Petőfi „János vitéz“ költeményét illusztráló 12 falfestmény. Mérsékelt polgári árak. Szabó Imre tulajdonos. Egyenruhát kapnak Rómában az uc- cai árusok. Miután a bérkocsisok és a cipőtisztítók már egyenruhát kaptak, most elrendelték, hogy a jövőben mindazoknak, akik Rómában nyilt piacon húst, halat és fűszerárut árusítanak, gallérral ellátott fehér kabátot kell viselniök. Egy japán gőzös 230 utasával el- 8ülyedt. Hakodake mellett a Shishilu Maré japán gőzös a nagy viharban elsülyedt. A hajó 230 utasáról mindezideig semmi hir sincsen. Az Én Újságom a legelterjedtebb ma­gyar gyermeklap, amelyet 36 esztendővel ezelőtt Pósa Lajos alapított. Szebbnél szebb regények, versek, mesék, apró történetek, játékok stb. gondoskodnak az apró, 4—10 éves gyermekek szórakoztatásáról. Gegus Ida ad útbaigazítás apró gyermekek ta- nitgatásaihoz. Könnyű, világos stílusban megírt kis versikék, mesék, köszöntők, ha felolvassuk a még olvasni nem tudó kis babáknak, játszva tanulja meg azo­kat. A szerkesztő és kitűnő munkatársai a nagyobb gyermekek számára írják az Én Újságom többi részét. Gaál Mózes vezeti a »Szerkesztői üzenetek“ rovatát és itt nagy segítségére van a szülőknek és az iskolának a gyermeknevelésben. A lap negyedévi elő­fizetési ára 25.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Buda­pest, VI., Andrássy út 16. Magyar Lányok fiatal leányok képes irodalmi lapja, szerkeszti Tutsek Anna. Az új évfolyamban két regény folytatódik, Gaál Mózes „A kenyér“, Altay Margit »Leány­sors“. Tutsek Anna folytatja »Éviké feljegy­zéseit“. Ezenkívül szebbnél szebb regényt, elbeszélést, novellát, verset, társadalmi és ismeretterjesztő cikkek, képek és a szer­kesztő üzenetei tarkítják a lapok. Előfizetési 1926. május 9. ___ HA RANOSZÓ. ára negyedévre 30.000 korona. A Magyar Lányok előfizetői V« évi 20.000 koronás kedvezményes áron szerezhetik meg a .Százszorszép könyvek“-et A Szászorszép Könyvek a Magyar Lányokkal együtt 1h évre 50.000 K. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Bpest, VI., Andrássy út 16. Az Uj Idők Herceg Ferenc képes iro­dalmi hetilapjának 18. számába cikket Rákosi Jenő, Surányi Miklós, Zilahy Lajos, elbeszélést Illy János, Marconnay Tibor, verset Varságh János irt. Mindezeken kívül a művészies, rendkívül érdekes időszerű képekkel gazdagon illusztrált hetilap közli Csathó Kálmán uj regényének és a Szere­lem című, igen nagy sikert ért angol re­génynek folytatásait, továbbá a lap rend­kívül népszerű rovatait, a szerkesztői üze­neteket, a kézimunkát és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80.000, egész évre 300.000 K. Mutatvány- számot kívánatra ingyen küld a kiadóhi­vatal, Bpest, VI., Andrássy-ut 16. Tüdőbetegek, súlyos gyomor-, vese­bajosoknak kigyógyulásához megküldi új, sikeres eljárását és receptjét dr. Balog v. h. főorvos, gyógyintézete Budapest, gróf Zichy Jenő-ucca 23. (Levélre válaszol.) A HARANOSZÓ PERSELYE. A Harangszó terjesztésére és fenntar­tására a következő adományok folytak be: — A számok ezreket értékelnek. — Körmendről: Kluge Pál 10, Simon Sán­dor 4, Rácz Tibor 10, Forgács Béla 4, Belencsák Mihály 4, Sárvárról: Erdélyi Sándor 4 özv. Berke Gézáné 4, Szombat­helyről : özv. Ulreich Aladárné 4, Nika József 10, Rumból: Fülöp Lajos 10, Ma- gassy Sándor 20, Mesterházy Elek Ostffy- asszonyfa 4, (vány Ida Kapuvár 10, Pfahnl János Kisfalud 20, Újmalomsokról: Mákker Mihály 4, Tömböly István 4, Celldömölk- ről: Somogyi Gábor 10, Németh Károly 5, Kalbátsch István 10, Kiss Sándor 4, Móritz Károly 4, Kemenendi Sándor 4, ifj. Pel hő Ferenc Kemenespálfa 4, Kücsán István Boba 4, Ferenczy Károly Rigács 4, ifj. Mózes Már­ton Hajmáskér 10, Dómján Ferencné Der- gecspuszta 4, Bordács András Tapolca 10, Óbetkó Vilmos Veszprém 20, Vasvárról: Mórocz Sándorné 4, Döbrentci Antal 10, dr. Rásó Béla 30, Gulyás Nándorné Bala- tonszentgyörgy 4, Pécsről: Németh Béla 4, Brunner Emilia 40, Bruhács János 20, Győrből: Gosztola József 4, Angster Elek 16, Petőcz Károly 30, Demetrovits Mária 4, Schneider Nelly 4, Bernáth György Győr- sövényháza 10, Németh Sándor Moson- szentjános 20, Koritsánszky Ottó Budapest 120, Haniffel Sándor Sárszentmiklós 15, Czirák Sári Bicske 4, Böhm Gusztáv Tokaj 4, Sopronból: Schneeberger Lincsike 30, Bencsik Lidia 4, Bolyás Margit 30, Rusz- nyák István 10, Gosztola Samu 20, Benzing István Péczel 16, Kiss Istvánná Magyarbóly 10, Doktor Gyula Tárnokréti 10, Mende- lényi Edéné Kiskörös 4, Csicsel János Mezőtúr 4, Bejek Miklós Vép 20, Gujás Tivadar Budakalász 15, Laczó Judit Békés­csaba 50, Tompos Gábor Jobaháza 10, Murányi Imre Szirák 4, Ágoston István Felsőság 10, Kotsis Lajos Mesterháza 4, Görbicz Gyula Pórládony 15, dr. Mester­házy Ernő 100, Farádról: Böjtös Sándor 4, Szilvássy Dezső 4, Erdélyi Pál Enese 10, Kálmán Lajos Beled 4, Hofbauer Pál Bala­tonalmádi 4, Gérnyi István Somlószőllős 4, Czéh Pál Lajo8komárom 4, Mód Jolán 161 Nagy8imonyi 4, Nánik Péter Tapolcafő 4, Weisz János Tolnanémedi 4, Széli Kálmán Meszlen 10, Szeppar Katica Mecsekszabolcs 30, Pintér János Mosonszentmiklós 20, Konráth Frigyes Levél 30, Budapestről: özv. Beniczky Józsefné 4, Szabó Sámuel 4, Simon Istvánná 4, Kalma Pál 10, Rádely Jenőné 16, Nagy Sándor 20, Nagy Jenőné Vá<?4, Susik Sándorné Erdőváros 4, Ádám Antalné Keczel 32 ezer koronát. Felelés szerkesztő és kiadó: CZIPOTT QÉZA Özentgotthérd, VatvArmegyo. Szerkesztőtárs: NÉMETH KÁROLY. Főmunkatársak : NAQY MIKLÓS, SZOMBATH ERNŐ, TÚRÓOZY ZOLTÁN. Kéziratokat nem adunk vissza. Piac. Gabonaárak: Búza 402—410, rozs 232— 237, árpa 235, köles 190, zab 260, tengeri 200—205, korpa 173 ezer korona méter- mázsánként Valuták': Dollár 71.200, Schilling 10090, Német márka 170GO, Cseh korona 2115, Dinár 1258, Lei 260, Lira 2860, Frank 2380, Angol font 347.500. Uj könyvek! Kaphatók a „Luther-Társaság“ evan­gélikus könyvkereskedésében Budapest Vili., Szentkirályi-ucca 51/a. Csíki István: „Jer és lásd meg“, elmélkedések .............................17.500 D ods Márk: Szent János evangé­liumának magyarázata, I. kötet . 50.000 Hastings: A mintakép. Isten igéje a gyermek lelkében, I. köt., szer­kesztette Ince.G. ...... 50.000 Kapi Béla: Az Úr oltalmában, tör­téneti elbeszélés......................... 38.000 Kun Kálmán: Kereszttel a vállamon, lélekrajz...................................... 40.000 M akkai Sándor dr.: Az erdélyi ref. egyházirod. 1850-tól napjainkig 17.500 Moór Győző: Méccsel a kezemben, költemények.................................. 50.090 Musnai László: A magyar biblia története ...........................................15.000 M usnai László: Életnek beszéde, egyházi beszédek......................... 50.000 Révész: A magyarországi protestan­tizmus tudományos történetírása 5.000 S. Szabó I.: Műveltségi állapotok, főként az iskolázás Debrecenben a reformáció korában . f> . . 14.000 Vásárhelyi János: Bizonyságtétel, egyházi beszédek......................... 125.000 Vidor Gabriella dr.: A pataki vár gyöngye, ifj. regény.................... 65.000 L agerlöf: Krisztus-legengák, új ol­csó kiadás . .............................. 43.750 K onfirmandusaink részére legszebb ajándék a Pauiik János konfirmációi emlékkönyv, kapható 84.000 és 100.000 koronás árban. Vidékre postai küldés. — Kérjen Bibliák­ról árjegyzéket! 3-8 Szállodás, megye székhelyén, keres 9 és 11 éves leánykái mellé oki. evangélikus komolyabb tanítónőt, ki az oktatáson és felügyeleten kívül az erősen elfoglalt anyát egyebekben is helyettesítené. Ajánlatokat: »Komoly* jelige alatt a kiadóhivatal to­vábbít. 1—2

Next

/
Thumbnails
Contents