Harangszó, 1926

1926-04-18 / 16. szám

1926. április 18. HARANQSZO 13S iát adta elő orgonán, szokott technikájával. Hoffmann Károly tanító preciz szólóéneké­vel gyönyörködtette a hallgatóságot. Az ifjúsági egyesületnek négy tagja szépen hangsúlyozva szavalt alkalmi költeményeket s Gáspár József vezetése mellett a 32 tagból álló vegyeskar és az ifjúsági kar meglepő összhanggal és precizitással három kompli­kált karéneket adott elő. — A jó Isten adja, bogy ezen épületes estély a hivek seregének lelki épülésére szolgáljon. Nemes le kék. Pfaff Karola és Krisz­tina a szegedi evangélikus templomnak új futó- és oltárszönyeget ajándékoztak négy millió korona értékben. A nemes áldozat- készség követésre méltó. A sárvári evang. egyházközségben újab­ban adakoztak: Mészáros Ferencné alapít­vány gyarapítására 200.000 K, Laschober Sámuel templomalapra 200.000 K, Szabó Jenő templomalapra 100.000 K, Sárvári inüselyemgyár szegényalapra 500.000 K, dr. Rácz István budapesti Pajor szanató­riumi főorvos pedig édesanyja özv. Rácz Mátyásné, szül. Rábanec Terézia emléké­nek megörökítésére a már előbb Rácz Mátyás volt sárvári evang. tanító.emlékére 1911-ben tett 500 K-ás alapítványát 5 miilió K-val gyarapította. így állított a hálás jó fiú az ö elhalt jó szülőinek a gyülekezet­ben is soha el nem múló emléket, mely ércnél maradandóbban hirdeti, hogy nem halt ki még a hála az emberi szívből, ha­nem a jó nevelés megtermi a maga áldott gyümölcsét. A kegyelem Istene áldja meg a jó szülők jó gyermekét. A mekényesi egyház március 21-én délután tartotta meg a gályarab ünnepélyét. Az előadást Weigl mucsfai lelkész mon­dotta; a helyi lelkész pedig a keresztvi- selésról tartott komoly bibliamagyarázatot. Az ünnepi keretet kiegészítették az iskolás- gyermekek szavalatai, énekei, nemkülönben a dalárda magyar és német karéneke, az oltári imák és a közének. Nemespátró. A magyar gályarab lelké­szek kiszabadításának 25J-ik évfordulóján február 11-én vallásos estélyt tartott, melyen Mesterházy Sándor esperes-lelkész tartott hosszabb felolvasást a gályarabokról. Al­kalmi énekek és szavalatok fokozták a kegyeleíes ünnepségnek buzgóságát. Majd február 14-én a vasarnap délelőtti istentiszteleten történt megemlékezés a gá­lyarab lelkészekről és iskolarekíorokról. Ez alkalommal a helyi lelkész Máté 10. aa—ta. alapján prédikált, ilyen felosztással. Te­gyünk bizonyságot a Krisztusról az emberek előtt is, a keresztet is hordozva, egész életünk odaadásával. — És a hivatalosan kitűzött napon, Fekete vasárnapon, márc. 21-én ismét a gályarab lelkészekről történt kegyeletes megemlékezés a délelőtti isten­tiszteleten is és délután a gyermek-isten­tisztelettel kapcsolatban tartott ünnepségen is, melyen a lelkész különösen azokról a gályarab lelkészekről beszélt részletesen, kiknek emlékére a dörgicsei, a malomsoki és a rdbaszentandrdsi ev. templomokban, a jelen és a jövő nemzedék buzdítására is emléktáblákat fognak állítani. Offertórium 75.000 K. Március 15-én hazafias iskolai ünnepség volt a gyülekezetben. És március 28-án II. Rákóczi Ferenc fejedelem szüle­tésének 250 ik évfordulója alkalmából dél­után istentisztelettel kezdődóleg hazafias iskolai ünnepséget rendeztek a hivek nagy résztvevőse és érdeklődése, meg lelkesedése mellett. Pusztaszentlászló. Jól sikerült vallásos est keretében ünnepelte a nápolyi gályara­bok szabadulásának 250 éves évfordulóját. Liturgikus istentisztelet keretében Schrantz Zoltán lelkész egyházi beszédet tartott, Nándor János tanító pedig szép előadásban méltatta a gályarab lelkészek és tanítók hithüségét. Szép sikerrel szavaltak: Bölecz Juliska, Tuboly Juliska, Korcsmáros Erzsi és Szilvás Kálmán. Iharosberény. Március 14-én a Kaszinó nagytermében a nőegylet szeretetvendégsé- get rendezett, mely alkalommal az irás- magyarázatot Ap. Csel. 16. is—15 alapján Mesterházy Sándor esperes tartotta, mig Káldy József helyi lelkész szabadelőadist tartott. Az estélyen közreműködtek: Czip- pán lózsefné, Zrinszki Józsefné, Szakály Józsefné, Balog Mariska, Pető Mariska, Szakály Zsófi, Szakály Imréné, Balázs János, Böncz Imre, Cserescsény Rózsi, Botbás Mariska, Szakály Kata, Káldy Józsefné. Majd szebbnél-szebb énekekkel tették emel­kedetté az estélyt. A műsor lezajlása után következett a nöegyleti tagoknak magokkal hozott élelemnek — barátságos beszélgetés melletti elfogyasztása. KÜLFÖLDI HÍREK. A porosz szuperintendensek legutóbbi összejövetelén a konfirmációi oktatás re­formjával foglalkoztak és javaslatot dolgoz­tak ki, melyet a birodalmi egyháztanács elé fognak terjeszteni. Jugoszlávia. Április 15-én Újverbászon ünnepélyes keretek között megnyitották a jugoszláv evangélikus zsinatot. Amerika. Evangélikus lelkészek száma 2983. Anyagyülekezet van 2643. Az 1925-ik év folyamán 77 új anyagyülekezet alakult. Minden evangélikus nagykorú átlag évi 21 dollárral adózik az egyház fentartására. A román kormány jóváhagyta Sulyok István nagyváradi lelkésznek a királyhágó- melléki egyházkerület püspökévé történt megválasztását. Érdekes templomépítési módszer. New Jerseyben történt, hogy az egyik vá­roska gyülekezete elhatározta, hogy új templomot fog építeni. Azt azonban sehogy sem tudták eldönteni, hogy mennyibe ke­rüljön az új templom. Maguk sem tudták, hogy mennyit áldozhatnak reá. Végre rá­jöttek egy egészen új módszerre. Megszá­molták, hogy a gyülekezet tagjai közül hánynak van automobilja s elhatározták, hogy az új templom legalább is annyiba kerüljön, amekkora összeget az egyháztagok autói képviselnek. Az érdekes megoldás sokfelé feltűnést keltett. családi Értesítő. Eljegyzés. Szalay Mancika és Gőcze Gyula jegyesek. Nemeskér, 1926. április hó. Kiss Rózsikát Jánosházáról eljegyezte Krausz |ózsef Zalaegerszegről. Minden kü­lön értesítés helyett. Halálozás. Fájdalomtól megtört szívvel, de Isten akaratában való megnyúgvással jelentjük, hogy a legjobb anya, illetve nagy­anya özv. Porkoláb Lászlóné március hó 31-én életének 76. évében visszaadta lelkét Teremtöjének. A súlyos lelki megpróbál­tatásokat, mint a biblia Jób, Istenben vetett erós hittel fogadta és viselte, mely erős hite mindvégig megmaradt. Utolsó úljára nagypénteken délután 4 órakor kísértük el, s a kissomlyói ev. sirkertbe helyeztük örök nyugalomra, hol már övéi várták. Gyászolja egyetlen leánya Győrffy Gyuláné született Porkoláb Franciska és szerető unokái. Emlékét szivünkbe őrizzük. Az elhunyt a szenvedő anyák egyike volt, aki kilenc gyermekét veszhette el, de hitét soha sem. Erős hite kisérte utolsó útjára, s imával adta át lelkét Teremtő Istenének. Dr. Kubinyi Pálné egyetemi orvostanár neje, a Szegedi Ev. Nőegylet elnöknője váratlanul elhunyt április 4 én. Holtteste fölött Szeged város előkelő társadalmának jelenlétében Tátrai Károly lelkész mondott búcsúztató imádságot. Isten vigasztalja meg a férjet, aki leghűségesebb feleségét veszí­tette el, a 3 árvát, akik a legjobb édes­anyát siratják. Az elhunytat Miskolczon temették el a családi sírboltban. Bartkó Sándor, a ,Harangszó“ régi lel­kes olvasója, a miskolezi ág. hitv. ev. egy­ház hűséges „egyházfi‘-a hosszas szenvedés után, de béketűréssel viselve az ö nagy megpróbáltatását, folyó hó 3-án, életének 55-ik és boldog hizaséletének 7-ik évében örök álomra hunyta le szemeit. Temetése folyó hó 5-én ment végbe. Gyászolják özv. Bartkó Sándorné szül. Scho.'cz Zsuzsánna hitvese és özv. Schwarcz Károlyné szül. Bartkó Mária testvére. Áldás szép emlékére I Balogh Gábor, Balogh Ernő nagygeresdi lelkész atyja március 29-en Nagygeresden elhunyt. Legyen emléke áldott 1 újdonságok. Ismét a kormányzó nyitotta meg a Budapesti Nemzetközi Vásárt. Április 17-én, délelőtt 10 órakor ünnepélyes kere­tek között nyílóit meg a Budapesti Nemzet­közi Vásár, amelyet az idei huszadik év­fordulója alkalmából a kereskedelmi és iparkamara elnökségének felkérésére ismét Horthy Miklós kormányzó nyitott meg. Deák Ferenc-emléktábla Pakson. Deák Ferenc, a haza bölcse, az elmúlt század hetvenes éveiban gyakran megfordult Pak­son, ahol rokonait, a Szeniczey-családot látogatta meg. A paksi kaszinó többek kezdeményezésére most elhatározta, hogy azt a házat, amelyben Deák Ferenc Pakson több Ízben tartózkodott, emléktáblával je­löli meg. Egy szerb szekta szerint Jézus Szer­biában született. A szerbiai Cacak város­ban van egy felekezet, melynek vezetője Biseric dr., ki a népnek hirdeti, hogy Krisz­tus nem Betlehemben született, hanem a szerbiai Ovcarska Banja községben Cacak mellett. Az első magyar női számtanácsos. Az Országos Munkás Biztositó Pénztár felterjesztésére a népjóléti miniszter ki­nevezte Györke Margitot a pénztár tiszt­viselői létszámában számtanácsossá. Leégett Németország legnagyobb malma. Németország legnagyobb malmá­ban, a kasseli Vogt malomban tűz ütött ki, amelynek a malom valamennyi épülete áldozatul esett. Őskori lelet. A veszprémi vásártéri földmunkálatok közben őskori urnasirra bukkantak a munkások. A sir bronzkori és kerek 3000 éves. Vallást alapítottak az adónemfizetés dogmájára. A morvaországi Hanna kerü­letben az utóbbi időben terjed egy vallásos mozgalom, amelynek apostolai azt hirde­tik, hogy a biblia tiltja a katonáskodást és az adófizetést. A szekta hivei a Szentlélek követőinek vallják magukat.

Next

/
Thumbnails
Contents