Harangszó, 1926
1926-04-18 / 16. szám
XVII. évfolyam. 1926. április 18. 16. szám. Alapította K A PI BÉLA 1010-ban. Laptulajdonol: i Dmiittlt Lntber-Siívatsí! k* Országon Luther-Sröret ség hlratales lapja. Fédrátok, elófisotéal dijak és reklamációk a HARANGSZÓ ssorkosztókiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenik minden vasárnap. 9 Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Surkeaxtö-kladóhlTatal: SZENTOOTTHÁRD. Vas vármegye. Flókkiadőhlratal „Luther-Társaság" könyv- kereskedése Budapest, Vili., Szentklrályl-u. 51/a. A „HABAXGSZO“ előfizetési ára : a második negyedévre 16.000 korona. Félévre 30.000 korona. Csoportos küldéssel 10’/.-oa kedvezmény. Amerikába egész érre 2 dollár ; az utódállamokba a II. negyedre 20.000 K. Pásztorunk a Jézus. Zsoltár 23 . i—6. „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm!“. . . Ünnepi órákon, vagy a földi vándorlás szomorú napjain hány embernek szívébe vitt már áldást, megnyugovást ez a régi-régi zsoltár! .. . Csodálatos gazdagságából hányán nyertek már felüdülést s hányán merítettek már belőle „élő-vizet“, mint fáradt lelkűknek enyhülést hozó italát! . . . Zsoltára ez az ige a kicsi gyermekeknek, a Krisztus szelid bárány- káinak, akiknek homlokára hull a keresztvíz harmata, hogy azután felcsendüljön a gyermekajkak dicsérete: „Csendes vizekhez terelget engemet“. . . Zsoltára ez az ige az ifjúság növekedő seregének, amely a konfirmáció napján kilép az életküzdelmek harcterére ezzel a jelszóval: „Az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért“. . . Azután hány fiatal pár hajtott már térdet az esküvő oltáránál ennek a régi zsoltárnak biztató hangjára: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életein minden napján s az Ur házában lakozom hosszú ideig“. . . Mikor már bűneinket bánva és siratva megállunk a kegyelem terített asztalánál, nem hallja-e lelkünk a reményt hozó üzenetet: „Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt. . . csordultig van a poharam“. . . A lázálmokkal vívódó beteg is meríthet e zsoltár gazdagságából: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy“. . . Azok pedig, akik csendesen elaludtak a Jézus Krisztusban, azok megértik az ige örök igazságát: „Füves mezőkön nyugtat meg engemet . . .“ íme az élet felé tipegő gyermektől kezdve egészen a halál vánkosán pihenő ősz, öreg emberig, minden Krisztusban hívő egy hatalmas karba tömörül, amelynek dicsérete az egek magasságáig csap: „Az Úr az én pásztorom!“. . . És az bizonyos: felségesebben nem lehet a Jézus szeretetét és hűségét magasztalni, mélyebben és igazabban nem lehet a hívő lélekRégi, sokszor hallott igazság az, hogy egy gyülekezet hitéletének fokmérője, buzgóságának majdnem csalhatatlan mutatója: a templomlátogatás. Amint a testszervezetben csak az a vér éltet és elevenít, ami örökösen a szívből indul ki és körfutása után ismét oda is tér vissza, éppen így a gyülekezet igazi tagjai, éltetői és megtartói — a nagy Isten kegyelme után — azok a hívek, akik az életküzdelmek útjára örökösen a templomból indulnak ki, és a hétköznapok megörlő gondjai ^özül ismét odatérnek vissza erőr kapni, megújulni,. . . mert a tern] m a gyülekezet szíve! Nos, min levesebb vér szalad keresztül .. ~/íven, annál gyengébb, betegeseim, pusztulásra szántabb az egész testszervezet — minél kevesebb lélek fordul meg a templom oltára körül, a gyülekezet szívében, annál gyengébb, sorvadóbb, ezernyi pusztító betegségre hajlóbb az egész gyülekezet... Ebben a tekintetben a magunk gyülekezetéről annyit mondhatok, hogy amilyen örvendetes látvány számomra a szószékre léptemkor az, hogy nének, az Istenben bízó és Istenben örvendező szívnek boldogságát kifejezni, mint ezzel a rövid, régi zsoltárverssel: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm!“. . . „Pásztorunk a Jézus, hozzá tartozunk, Hű ölébe rejtve, félni nincs okunk, Bárhova vezessen, csak kövessük Ot, Járva pusztaságot, harmatos mezöt. Pásztorunk a Jézus, karja fegyverünk, Jönne bár a farkas, mit sem árt nekünk, A halál völgyében, szívünk nem remeg, Tudjuk, a halált is Jézus győzte meg.“ Ámen. hány ismerős arcot állandóan magam előtt látok vasárnapról-vasár- napra, éppen olyan megdöbbentően szomorú, hogy ezek a hűséges templomlátogatók igazán csak né- hányan vannak! Sajnos, hogy minden szépítgotés nélkül, az igazságot így kell kimondani: gyülekezetünk tagjainak 95%-a csak olyan evangélikus, akiknek lelke esztendőnként csak kétszer-háromszor szomjazik meg az evangéliom „élő-vizére“, s akkor is kitudja csak rpi- ért! ? Ne siessünk tovább! Gondoljuk csak át mégegyszer is: 95% evangélikus atyánkfiainak évenként csak kétszer-háromszor lépi át a templom küszöbét, és nem merném összeszámlálni azokat, akik az ú. n. „nagy ünnepeinken“ sem éreznek valami belső, lelki kényszerítést, valami ellenállhatatlan vonzást az új harang hivogatására . . . Néha visszajönnek a régi emlékek, és eszembejut, hogy négy évvel ezelőtt, amidőn a gyülekezet egyhangú bizalomnyilvánítására, hívására, ide jöttem őrállóul, milyen megtelt padsorok hallgatták a prédikációt, úgy tetszett akkor, mintha Részlet egy lelkész évi jelentéséből. I. Templomlátogatás. Istentiszteletek.
