Harangszó, 1925
1925-12-27 / 52. szám
418 HARANGSZÓ. 1925. december 25 itt szenvedtek az egyiptomiak rettenetes vereséget. Ezekben a szőlőkben fogták el az asszírok az utolsó jeru- zsálemi királyt, Zakarját, kiszűrták szemeit és kalitkába zárták, hogy győzelmük bizonyítékául vihessék Ba bilonba. És ezeken a mezőkön őrizték a pásztorok ama nagy éjszakán nyájaikat, amidőn az Istennek angyala megjelent nekik és hirdette ama nagy örömet, mely minden népnek öröme lett, hogy megszületett ez Üdvözítő, aki Úr a Dávid városában. Itt zengték a mennyei seregek: Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Csendes kis város ma Betlehem, de ép ez a csend és ez a nyugalom legméltóbb őrei ama szentségnek és nagyságnak, melyet egyszer a felséges Isten itt kijelentett. Betlehem. Betlehem, felmagasztalt téged az Úri Én pedig legnagyobb élményeim közé sorolom, hogy egykor virányaidat láthattam és dicsérem ma is érte Istenemet. Evangélikus népiskola és a magyar jövií. Az eszmények nem egyebek, mint bizonyos távolságban levő igazságok. Ilyen igazság, hogy a magyar nemzet csak akkor lesz igazán boldog, ha a nemzeti eszme és a tiszta erkölcs minden téren és minden vonatkozás ban győzedelmeskedik és megerősödik s ha ez az igazság életadó levegőjévé és vérévé lesz népünknek. Érettségünk ezen gyászos mélységeiből csak akkor emelkedünk ki ismét, ha életünk folytatása lesz annak a tisztességes életnek, mellyel hitvalló őseink egyházunk bástyáit alátámasztották s ha az a két pillér, mely a boltozatot tartja: a vallás és a honszerelem. Az evangélikus iskolák, (köztük a népiskolák is), voltak annak az igazságnak leghivatoítabb és leglelkesebb hirdetői a múltban és azok kell, hogy legyenek a jövőben is. És miként az evangélikus iskolák ragyogó páldáúl szolgáltak a múltban a más felekezeteknek, úgy kell a vezérszerepet biztosítaniok a jövőben is. Egyházunk mindig kezdeményező volt. Felismerte korán, hogy a fennálló rendszerekben csak hatalmi érdekek érvényesülnek s hogy a polgárosodásnak fejlődésében a kevés számú hatalmasok érdekeinek biztosítása széles népráte- gek kárával jár. Felismerte, hogy a nemzeti élet egységének és a közérdekeknek szempontjából a művelődéshez mindenkinek egyenlő joga van. Megszüntette azért a szellemi és erkölcsi élet terén a különbséget gazdag és szegény közt és az emberi elmének felhalmozódott nagy tőkéjét kivitte iskolái révén a nép közé és annak örökségévé tette, azt vallván: abból valakit kizárni jogfosztás. Nem elégedhetünk meg tehát azzal ma sem, hogy a tudomány áldásaiban csak néhány százaléka ar ifjúságnak részesüljön és csak néhány tehetség ihasson a bölcseség forrásából, a többi népmilliók tömegében lappangó szellemi erőket pedig felfedezetlenül elkallódni engedjük. Hiszen még az analfabéták tömegében is legalább annyi értékes és értékesíthető tehetség van, mint az írni olvasni nem tudók közt. És kétségtelen, hogy nekünk minden értékes tehetségre még nagyobb szükségünk van. mint bármely más államnak. E tehetségeknek kibányászása — többek közt az ev. népiskolának is egyik legmagasztosabb feladata. És minél nagyobb mértékben és minél akadálytalanabbul teheti, annál biztosabban szerzi meg a magyar nemzetnek azt a sokat emlegetett fölényt is, melytől annak jövője függ és talán megint akad majd egy königsaali apát (— Zittaui Péter) — aki a magyar nagyság imponáló ereje előtt behódol és arra tanítja földiéit: »Ha nem akarsz meghalni, ne legyen ellened a magyar 1« Krug Lajos. A Jézuska katonája. Irta: Szombath Ernő. — Apám ! Édes jó apám ! — Mi az, kicsi fiam? Mit akarsz? — Itt a levél. Már megírtam. — Micsoda levelet írtál fiam? — Hát már nem is tudod ? A Jézáská- nak írtam. íme, itt a levél. — Hja vagy úgy ? Bizony már majdnem megfeledkeztem róla: — No, ez nem szép apuka. Hiszen te magad mondtad, hogy írhatok. — Igaz, igaz kicsi fiam. Hát aztán mit írtál ? — Itt a levél. Olvasd el. Az apa átvette a levelet. Egy darab ákom-bákomokkal telecirkált papirszelet volt az egész. — Hát mi van ide írva? — Ejnye apuka, hát te még olvasni sem tudsz? Pedig te már nagy vagy? Az apa elnevette magát. — Hát te el tudod olvasni ezt a levelet ? — Hogyne tudnám! Pedig még iskolába sem jártam 1 — Hát akkor olvasd el. Hadd tudjam, mit írtál. S a papírdarabot átadta a fiának. A kis fiú, az alig négy éves Béla, nagy komolysággal szétnyította a levelet s olvasni kezdte. — Édes kis Jézu8kám! Tudatom veled, hogy most itt lakunk, , ebben a Csonkaországban. Mert apát elkergették az oláhok. Ott maradt a kicsi házunk, virágos kertünk. S azóta apa mindig s szomorú. És édes anya arca is sokszor . könnyes, mert nem vihet virágot a temetőbe egy kicsi sirhalomra, ahol az én testvérkém alszik. Hát arra kérlek édes kis i jézuskám, hogy nekem a te születésnapodon kardot, meg puskát hozz. Majd megtanulok velük jól vívni, meg lőni, hogy mire megnövök, jó katona legyek és aztán elmegyek én is oda, ahol ami kicsi házunk áll, ahol az én kicsi testvérkém vár. Ha szeretsz kis Jézuskám, teljesíted kérésemet J és akkor apa sem lesz szomorú és anya i szeme sem lesz könnyes ... Az apa szemét elfutotta a könny. Felkapta a gyereket és vad szorítással ölelte í magához. A kis fiú meg átkarolta kicsi kar- i jaival az apja nyakát és szeretettel bújt az : arcához. — Apám, édes jó apám, úgye elküldőd I ezt a levelet a Jézuskának? Az apa letelte a gyereket. S a mégha- k tottságból alig bírta a szavakat kiejteni. — Elküldöm kicsi fiam, el. A kis fiú nagyot ugrott örömében. — Köszönöm jó apuskám. S azzal bo'dogan nyargalt ki a szobából. * Szomorú napok köszöntöttek be Vermes 1 Pálékhoz. A kis Béla súlyos lázban feküdt. I) Az orvos mellhártya gyulladást konstatált. 1 Álmatlan éjszakákat virrasztottak át a szülők a beteg ágyánál s nagy gondossággal rakták a vizes borogatásokat. S a gyermek láz-álmában mindig a karddal, meg a puskával bajlódott. Csak azt kérte, csak azt emlegette, hogy mikor is hozza el azt már a kis Jézu3ka? Felvirradt Jézus születésének a napja. Az apa megvette a kardot, meg a puskát. Az anya meg vérző szívvel díszítette fel a karácsonyfát. Este lett. Bethlehemesek járták végig a falut. Itt ' ] is, ott is felhangzott a Krisztust dicsőitő ének. Vermesék ablaka alatt is fel*felcsendült időnként a dal. Az apa ki-kihajolt az ablakon s kiadta az ajándékokat. Az anya meg könnyeivel áztatta a vizet s rakta nehéz szívvel, aggódó reménykedéssel a borogatásokat s fel-felszakadt melléből a fájdalmas sóhaj. — Óh Istenem, óh Jézuskám, térj be hozzánk is. Cirógasd meg a súlyos beteget s könnyits a mi nehéz fájdalmunkon. A gyermek hirtelen felriadt. — Ótt... ott az oláh ... a mi házunkból jött ki... Fejsze van nála... ni, most indul ... megy ... megy végig a falun. Már kiért s most a temető felé fordul... Beért s most,egyenest a testvérkém sírjának tart... Óh anyám, óh jó anyikám, az az ember a fejszével rávágott a keresztre... Óh, már ki is dőlt a kereszt... Apám, apám 1 Hamar a kardot, meg a puskát. Add csak ide gyorsan ... gyorsan ... Az utolsó szavaknál már ült a gyermek s lázban csillogó szemekkel meredt a mész- szeségbe. Az anyja alig bírt már a csöpp gyermekkel, kinek a gyötrő víziók megacélozták izmait. Az apa odasietett a beteghez s gyengéd erőszakkal nyomta le a párnákra. De a gyermek nem hagyta magát. — A kardot, meg a puskát akarom! Adjátok hamar!
