Harangszó, 1925
1925-02-08 / 6. szám
42 HARANQSZÓ 1925. február 8 rűségében virágzó, áldásos lesz ez az egyesület, melynek tagjai fájdalom nélkül le tudnak mondani minden céltalan, üres hivalkodásról. Az élet megpróbáltatásaiban nem roskadnak össze, hanem protestáns hívő lélekkel, Istenbe vetett, rendületlen hittel megállanak, az élet örömeit pedig, mint a jó Isten áldásait, derült kedéllyel tudják élvezni; végül boldogságot sugárzó központjai leendenek annak a szerény családi körnek, melyet az Ég önneveltségük méltó jutalmául bizonyára ki is fog számukra rendelni. A reverzális. Irta: Szuchovszky Gyula. Bizony átkozott az én életem... Testvér, a lelki keserűség elrontja nappalaim és éjszakáim minden izét... Ezekkel a szavakkal fogadott Kis- szebeni Tihamér, egykori jóbarátom. Maga is meglepődött, csodálkozásának kifejezést is adott, hogy mégis meglátogattam... Mert régi idők őta üzengetett. Irt bánatos leveleket. Minden sora lelkének tusakodásáról beszélt. A betűk szinte kiabálták Tihamér barátom lelkének fájdalmát. Hallottam — lelkem szeizmográfja vezette — a hangot ; olvastam az írást: Jöjj! Szeretnélek látni, szeretnélek látni, szeretnék Neked, a papnak, a jóbarátnak, a megértő testvernek, egyet és mást elmondani. Lélekharang. A Lét, miként sötét megnemértés Öleli át a mindenség szívét, S az érte küzdő, élni vágyó pontok : Meteorként, letűnve haltnak szét. — Mint éjszakán átsuhanó fénysáv: Körülvevén az éji bogarak — S vad zsongással... a fény körből ... Holtan lehullanak ... Az arénán, fáradt viadorok Sóhajtanak a nagy Zsarnok felé! S az élei; mint kegyetlen, vad Caesar, A gladiátort elnyelé. Aztán a nagy éjszakából Előcseng egy méla hang, Valahol hívón zokog, Sir a lélekharang!... TAKÁCS ELEMÉR. Hű mindhalálig. Irta: Gyurátz Ferenc. (20) Alfréd gyönyörködve hallgatta a tiszta, csengő hangon zengett dalokat. S az egyiknek elhangzása után felkérte a karvezetőt És én nem mentem. Nem azért, mintha megkeményítettem volna szívemet, hanem mert másutt is volt baj, másnál is sajgott a seb, másnak is van szüksége az alázatos szóra, testvér beszédére... Üzentein, meg írtam is: Vagyonos vagy, egészséged van, fiatal a feleséged, aranyos kis fiad van, hat mit kívánsz még? Testvér, hisz’ te csak ezek után futottál az életben és ezt mind elérted I Ha vágyaimat, — miket álmatlan éjszakán, a néma csendben nagy hányko- lódás között elgondolok — cíak egy bizonyos időre is elérhetném, hát én boldognak mondanám magamat! Egy darabig aztán megnyugodott. Számlálta aranyainak sokaságát.Mérte a maga által emelt pepirborjű magasságát ... Majd megint könnyelműen szórta a leglebetetienebb dolgokra ... Hónapok múltán újból megindult a levelezés. Szaggatott mondatok, türelmetlen kifejezések jöttek barátom levelében Nyugodtságra intettem írásaimmal. Megírtam őszintén egy alkalommal, hogy elsőbben is saját híveimet kötelességem szolgálni. Erre feljött személyesen, épp’ vidéken vol tani akkor. Zúgolódó levelet keptam tőle. Elfogultnak nevezett, figyelmeztetett az Evangé'iotn szeretetére és arra, hogy egyik előbbi levelemben azt írtam, hogy »Isten országa sem miféle korlátot nem ismar!« Később nyugcdíabb hangon leve- lezgettünk. ő lelki szükségből, én kötelességből. Sok mindent feltárt írásaiban, hogy jönne ő, minden akas az énekkar tagjait, ismételjék ezt a lelket megragadó szép dalt, amely első ifjú-ága emlékeit újítja fel, azon ünnepét, amelyen elö3zőr hallotta ugyanezt egy nagy városi jeles énekkar eladásában. Örömmel teljesítettek óhaját. Alfréd az iskolából kijövet megindultan fejezte ki köszönetét a növendékek s a leányénekkar haladásának bemutatásáért. — Üdvözlöm Karol in kisasszony annyi akadályon kivívott diadala alkalmiból. Egyúttal azonban azon meggyőződésemet is kimondom, hogy nagy mértékben bírja azon ieiki varázs erőt, amely a pusztaságot szép viránnyá, a tüskés csipkebokrot Hatos virágaival vonzó rózsatövé tudja átváltoztatni. Sok munkába kerülhetett e vad csemetéket nemesb érzelmek beoltásával helyes irányban tovább fejleszteni s az egyszerű, de most már kedves, illedelmes fehépesü indián hajadonokat az éneklésben ennyire jártassá tenni, de az eredmény szívemelő. Az élő hittel állhatatosan folytatott munkát méltán kiséri a feladat hü teljesítésének édes tudata, a lelki öröm. A lelkészlakba betérve így folytatja: — Szíveskedjék kisasszony ezen összeget — 160 dollárt — az énekkar tagjai között bölcs belátása szerint felosztani. Éneklésük nekem nagy örömöt szerzett, dályt le is küzdene, csak a kis fia..., azt nem hozhatja a hidegben, azt nem hagyhatja el egy pillanatra sem... Nem bizhatja még a gyermek anyjára sem... Kemény hangon követelte most már, látogassam meg én. »Szeretnék tekinteted melegében csak még egyszer sütkérezni. És attól meggyógyulni. Ha nincs megbocsátás — hát végleg elpusztulni 1« . .. Így írt. Félretettem mindent és futottam a pályaudvarra. Csak már, amikor robogott velem a vonat a csongorádi mezőségek felé, kezdtem gondolkodni. Helyeseltem gyors elhatározásomat. Mennem kell. A Krisztus nevében. A békesség és szeretet jegyében Emlékeztem, ha valakinek megbocsátjátok bűneiket a földön, meg lesznek azok bocsátva a meny- nyekben is... Aztán néhány pillanat alatt végiggondoltam barátommal való ismeretségemet is. Tihamér, sokszor gondoltam Rád is — sóhajtottam. És láttam ót, mint 18 éves fiút, amikor nagy lelkesedéssel a jogi pályára lépett, mindenkivel jót tenni, mindenkinek okosat tanácsolni.., Én előbb lettem készen. Sokat beszélt a »káposzta fejek«-rői. Falusi helyemet azuián el is hagytam. K-sőbb nagy városban találkoztunk. Pontosan el- járogatott istentiszteleteimre. Naponként, ha éjfélkörüi is, találkoztunk. Mindig volt egymáshoz mondanivalónk. A »szív ügyeket* mással meg nem osztottuk volna. El-elkísért temetéseknél, szegény látogatásokat különösen szerette; nem félt megsimogatni a bozontos hajú, maszatosképü, fogadják fáradságuk szerény jutalmául. — Kedves tanítványaim nevében köszönetté! fogadom. Mindeniknek van egy, vagy más ruhadarabra szüksége, azért e szives megemlékezés' reájuk nézve nagy jólétemén V'. Ebédre M ;ri hívta meg e napon a vendéget CHv. rtonékkal együtt. A díszesen terített ászt ura izieres jó ételek kerültek. Alfréd e szavakkal nyilváníija e ismerés ét: — Mari húgom, te itt az indián telepen is nagyvárosi lakomával fogadod vendégeidet. Örvendek, ha szerény ebédünket jónak találod. Csakhogy ez nem az én érdemem, hanem azé az áldott j'ó Ediihé, ki annyi finom éíeineműt, csemegét küldött, hogy még a holnapi menyegzői ebédnél is alig jui hely az itt előállítható éíe eknek. — Titeket csakugyan ritka testvér szeretet köt össze. Te kész volnál minden pillanatban é tedet adni érette és ő is akkor boldog igazán, ha neked örömöt szerezhet. Alfréd megkérdezte Károly tolmácsolásával Sasszem főnököt, hogyan tanulták meg sátorában Hajnalcsillag és Napsugár így szeretni egymást ? A főnök rövid gondolkodás után igy válaszolt: — Én csak annyit tudok, hogy én és
