Harangszó, 1925
1925-11-29 / 48. szám
378 HARANOSZÓ. i925. november 29 Ián még nem is ismernek, vagy csak a sejtések utján van tudomásuk róla. Krisztus eljött egyszer. Míg másodszor is eljönne hozánk, addig az apostolokra bízta evangéliumát. Ezek helyén most mi állunk. — Körülöttünk annyi új arc fordul a sötétből valami fény felé, annyi seb tátong, annyi szív sajog —: ne várjuk csak Krisztust, hanem az evangéliumi lélek nárdusszelencéjét vigyük feléjük és széttörve a kiváltkép sorssujtotta embertestvérek előtt, töltsük meg ezt a világot, égi Atyánk házát a lélekbalzsam minden illatával ezen ádventi időben. Hitem horgonya. Irta: Sass János. (Vége.) Hozzád emelem szívemet édes Jézusom most is; amikor életem utolsó oszlopától is megfosztva vagy onom és lelki kincseim pusztuló romjai közt tengetem napjaimat és mikor a külvilág folyásának szemlélete is oly sivár, oly kétséges képet nyújt szemeim elé. Hazámat bűnös tudatlanság és alacsony hírvágy kegyetlen mohósággal megcsonkította s az ezer sebből vérző törzset a halálos félelem közt szorongó lelkiismeret zsarnoki acélabroncsok közé szorítva igyekezik örök tehetetlenségre nyomorítani. Bent pedig a hazában, az Isten ujja által körülhatárolt szép országban az aranyborjú falánk imádói kárSírkövemre. üázminbe&er m'ruljen a síremen, Dales madár fészkel arra §add rafijen. Mii némull aj Ram már ienni képtelen, Dicsérjen az, Uram Téged helyettem! id. Varga János. Az Úr gondot visel. Irta: Mayer Pál. I. A falú közepén szegényes szalmakunyhó — hosszában, az ucca irányában építve, amelyen a sár, a pocsolya csak a legforróbb nyár idején száradt ki. A kunyhó bejárója az ucca felől van. Alacsony, festetten deszkaajtó, fakilinccsel, madzaghuzóval. A bejárattól jobbra-balra egy-egy alacsony szobácska, mestergerendával, füstös, sötét falakkal, apró ablakokkal — azontúl kamara s a szűk udvarban ólak. Kint hideg-havas téli idő van. A széles uccát vastag hóréteg borítja, a hideg szél Advent Óh jöjj Jézusunk, szivünk epedve vár, Jöjj égi Eszme, mennyből szállj alá, Térj be mihozzánk hatalmas király. Töröld le enyhe, gyógyító szóval Bús arcainkról panasz könnyeit, Szűnjön a sírás, múljon a sóhaj. Gyújtsd a hit lángját csüggedt szivekbe, Lankadt reményünk éleszd Te magad, Tanítsd szivünket a szeretetre. Vedd le a bánat fekete fátylát Hadd lássuk szelíd, biztató arcod, Töltsd be a szegény kérő imáját. Térj hozzánk Eszme, jöjj hozzánk Béke, Végy lakást nálunk, lelkek királya, Hogy legyen e nép Istennek népe! BUTI SÁNDOR. hozatos szövetségre lépve az emberi ész mindenhatóságában elbizakodott egetostromlókkal hadat izen- tek minden törvénynek; kigúnyolják az emberi kebel legszentebb érzelmeit: a vallásosságot, a családiasságot, a hazaszeretetet; zabo- látlanságot hirdetve álnokul kemény bilincsekbe verik az egyéni szabadságot és minden anyagi s szellemi hatalmukkal arra törekednek, hogy az embert az erkölcstelenség életsorvasztó rabszolgaságába sü- lyesszék. A jók szólnak, a gonoszak örülnek. Az elcsüggedés elfojtott panasz szava hangzik innen is onnan is: Nincsen remény. A bizonytalanságnak e háborgó örvényéből hozzád kiáltok édes Jézusom: Uram tarts meg engem ! a szállongó hópihéket az emberek arcába vagdossa. Nem is jár künn senki más, csak az, akinek muszáj. Az is válla közé huzza a fejét s úgy szaporázza lépteit előre. Kertészék kis szobájában vigan pattog a tűz s kellemes melegséggel tölti be a lakást. Dél felé jár az idő. A tűzhely körül a ház asszonya sürög-forog, a meleg kemencén megelégedetten dorombol egy macska. Az ablakok felé az asztal mellett a házi gazda ül, tagbaszakadt 30—32 éves férfiú, mellette egy idősebb férfi, a gazda édesatyja — előttük könyv: a nyitott Biblia. — Apám, töri meg a csendet a gazda — délután kimennék az erdőre s megnézném a fát, amit a múlt héten megvettünk és a tégla miatt is beszélni kellene az intézővel, megkapjuk-e vagy se, mert szeretném még a tavasz előtt azt a pincét fölépíteni. — Fiam, ma hagyj békét a dolognak. Látod milyen fergeteges az idő. Nem tanácsos ma kimenni az erdőbe. Fánk van még, hála Istennek elegendő s a pince pedig még nem sürgős Inkább még olvassunk valamit. A fiatal gazda kikereste a Zsoltárok könyvét s mindnyájuk szeméből sugárzott a hit, az erő tüze, midőn az.áhitat hangján olvasta: Gyönyörködjél az Úrban és megés kiáltásom nem pusztában nyomtalanul elhangzó szó; nem a végtelen kegyelemnek vigasztaló szózatát hallom reá válaszul: „Ne félj, csak higyj!“ Igen, hiszek egy Istenben, mindenható Atyában és e hit horgonyába kapaszkodva megnyugodott lelkem előtt megnyílnak a szabadulás útjai. Nem vagyok egyedül, nem vagyok elhagyatva. Mennyei gondviselés hatalmas és végetlenül igazságos karja intézi lépteimet és osztja nemzetek sorsát. Hasztalan kérkedik a gazdagság az ő hatalmával, hogy ő föl- tétlen uralma alá hajtja a munka mezejét és az érzelmek világát, hasztalan igyekszik az erkölcstelenség ravasz alattomossággal hódítani a szíveket. A mennyei Atya előtt nincs nagyság. Az aranyborjú szolgáinak hamis útakon szerzett kincseit a rozsda s a moly megemészti, homokon épült, hivalkodó palotáik az igazság egy fuvallatára összeomlanak. És akiknek szájából az erkölcstelenség fulasztó mocsárgőzei áramlanak szét; az ártatlanság liliom fénye elől rémülten bújnak sötét odúikba. Minden hatalom, mely nem az Istenség örök törvényeinek : az igazságnak, a szeretetnek szikláján épült, erőtlenül össze- roskad idő előtt. Hiszek az erény elmaradhatlan győzelmében, a lélek hervadhatlan örömeinek felvirágzásában; az Isten fiainak feltámadásában. Hálával borulok le előtted meny- nyei Atyám, hogy szenvedésekkel adja néked szíved kérését. Jól tudja az Ur a fedhetetlenek napjait, nem szégyenülnek meg a veszedelmen időben és jóllaknak az éhség napjaiban. Majd elővették az énekeskönyvet s szállt az áhítat a buzgó3ág szárnyain : Az Úr gondot visel, Kire dolgom hittel Mindenkor vetem. Még nem is születtem Már sajátja lettem — Övé életem. Jó utón vezet, tudom S ami üdvös, azt megadja Éltem kegyes Atyja. Az egyszerű, de Ízletes ebéd készen volt s a terített asztal egy csendben, békében élő, istenfélő, megelégedett C3alád tagjait ölelte körűi. Isten iránti hálás szivvel állapították meg, hogy ha szegények is, mégis van mindenük; van jó egészség, meleg szoba, mindennapi kenyér, nyugodt lelkiismeret, békés együttlakás s boldogságukat e földön senkivel semmi kincsért el nem cserélnék. II. Az éjszaka nagy vihar volt. Alighogy elhangzott az esteli harangszó s a szobákban kigyúltak a mécsek, iszonyú szél ke-
