Harangszó, 1925
1925-11-22 / 47. szám
1525. november 22 HARANOSZO. 371 virágszórása, versikéje s a helyi lelkész üdvözlő beszéde fejezte ki a duanföldvári hívek tiszteletét és sze- retetét. Könyörgés után a dunaföld- vári ref. testvérek küldöttségét Báthory Dániel ref. lelkész, a r. kath. hitközségét Kondelka Oy. ig. tanító, az izraelitákét dr. Partos Sámuel főrabbi, az összes hivatalok és társadalmi egyesületek közös küldöttségét Rátkay László volt országgy. képv , az evaog. nőegyletét Bauch Jánosné elnök, az ev. presbyteriumét Hanzély János felügyelő vezette a fáradhatatlan egyházfő elé. A papiakon elköltött ebéd után a lelkész által végzett vallásoktatás felülvizsgálása következett, majd a bizalmas természetű ügyek tárgyaltattak meg a presbyté- riummal. Este 6 órakor vallásos es- téiyre hívtak a harangok. Közének, kezdő- és zárőima, Kiss Józsefné soióáneke képezte a keretet püspök előadásához a hitről, a vallásnak örökkévaló templomáról. A hit életcél, életeszmény, életerő. Az előadás egy nílusi legendával végződött, amelynek alkalmazása abban csúcsosodott ki, hogy minden magyar hittel telt lélek bői eredő imádsággal járuljou Isten trónjának zsámolyához, s akkor alá fog hullni reánk az örök Jóság sze- mekönnye, amely felüdíti, megtermékenyíti a meggyötört nemzet, a súlyosan megpróbált haza földjét, és lesz új tavasz, lesz feltámadás. Este a kaszinó 100 terítékes bankettet adott, amelyen Rátkay László, a fhtalszívű agg költő, Báthory Dániel, az ékesszavú ref pap, dr Berky Sándor főorvos, a meleg érzelmek róm. kath. szónoka felköszöntője kap csán minden oldalról nagyon meleg ünneplésben részesült főpásztorunk, Róza, hiába János és Eszter. A régi békét nem sikerült helyre állítani többé. A harag gyűlöletté fajult. A két család teljesen el- ídegenült egymástól. Már vagy háfoín esztendeig tartott az áldatlan állapot a két család között, amikor is egy napsütéses déíuíán, sarjugyüjtés idején István kiment a réire. Amint itt, az egykor közös rétre ért, bosszankodássál látta, hogy a sógor már fölgyüjtötle a magáét. Erre újból iszonyú haragra lobban!.... Eszébe jutott a két mérős föld a kövccsesi dűlőben ... N?gy mérgében ilyen szavakra fakadt: „A jó Isten sohse adjon neki hozzá szerencsét. Ha pedig az öreg kisleányára való tekintettel testálta volna rá, hát annak sem kívánok semmi jót.“ Ezalatt a sebesfolyásu, bővizű patak virágos partján egész váratlanul feltűnt Ilonka ártatlan alakja, virágokat szedett. Alig pár lépésnyire pedig Eszter, az édes anya tartott feléje nagy sietéssel. István bátya ... rázkódtatta meg most nagy hirtelen a levegőt egy velőtrázó gyerOlajág... Itt tán hírnöke sem járt a kikeletnek... Termésünk: gond-asztag és bánat-keresztek. Sorra lefonnyadnak a kerti virágok, és mind néptelenebb az erdei ösvény. . . Bogáncs-vert tarlóink szemét hulladékán éhes varjú-sereg lakomáját tartja ... Az Isten kéz beh rásujtott a magyarra / Féregdúlta tölgyként gyökerében sorvad... s csenevész hajtásit ki venné hű gondba ? I S kit nyugtalanltna új magvetés vágya, hol csak az enyészet le helle te érzik?! Ó pedig pernyénél mm marad egyéb itt; Babilon gonoszság-szitotta tüzére míg nincs, aki hordjon szűz csepp után megváltást igérö források vizéből, [cseppet, És mig ki elindult: visszatorpan gyáván... De bármennyit vet is, épít is a sátán: torz müvére bizton eljön az Ítélet; S hazug ellentétek bűn vára megdőlvén, majd mennyei szépség tavasza csírázik a kiégett, Jásult, bús ember-szívekben. Én az Isten-ige győzedelmét zengem... POHÁNKA MARGIT. akinek hibáink belátására indító, hazaszeretetre, testvéri összetartásra buzdító válasza szűnni nem akaró lelkes éljenzést váltott ki az illusztris társaságból. — Nov. 6 án reggel 728-kor Schöll Lajos főesperes úrvacsorát osztott. Majd istentiszteletre és püspöki egyházlátogatási közgyűlésre hívtak a harangok. A helyi lelkész szónoklata után karéneken épültünk. Majd a főpásztor szólt Ján. Jel. XXI. 2, 3, 22, 23, 27. versek alapján a templomnélküli, a templomos és az Istenes városról, mint a fejlődésnek e 3 stációjáról az áhftatos hívek seregéhez. Szemetelő esőben vettünk búcsút a szép kis Duna menti várostól. Mintha a magukra maradt gyermekek siratták volna távozó édesatyjukat 1 . . . (Folyt, köv) meksikoltás, de az áldott anyai kéz már is utána kapott a már-már viz alá merülő gyermekének s szerencsésen kihúzta azt a partra. István bátya meg úgy tett, mint az az ember, aki mit sem háti, mit sem lát. Végül azonban mégis csak felnézett a hang irányában, amikor is komor, haragos tekintete az édes anya karjaiba zárt áléit leányka tekintetével találkozott. Hideg borzongás futott rajta végig, egy erős nyilalas kőkemény szívén, majd megszólalt benne az ébredő lelkiismeret: István, aki gyűlöli az ő atyafiát, mind embergyilkos az; odalépett az ámuló sógorasszonyhoz s így szólt: Eszter, add ide, én majd hazaviszem I... A nap lemenőben volt... Amint István karjai közé zárva útközben a búcsúzó napsugárnál rá-rá nézett a leányka még mindig halovány arcára, mind hangosabban szólalt meg leikében Isten csodálatos üzeneteképpen az Írás szava: a nap le ne menjen a ti haragotokon, mert az ember haragja Isten igazságát nem munkálja. Hitem horgonya. Irta: Sass János. Bizodalmám utolsó árboca is összeroppant. Amikor a durva göröngyök dübörögve hullottak a feledhetlen hű barát koporsójára, minden zuhanás egy egy pöröly- ütés volt éltem oszlopára. Azt kellett gondolnom, hinnem, hogy én magam is, az én testem is összeomlik és élettelenül gurul a feloszlás tátongó örvényébe. Egyedül állok ebben, a sivár világban, mint az őszi zivatarok által letarolt kóró a hómezőben reménytelenül, vigasztalanul. Amikor szeretett gyermekeink a nagy világfelfordulásban áldozatul estek a haza szeretet oltárán; hűségesen szerető hitves osztozott fájdalmamban jézusi türelemmel, keresztyéni buzgósággal. Szívettépő szenvedés sötét felhője borult családi egünkre; de egymást védve a felzaklatott érzelmek hullámcsapásaitól, egymást féltve veszedelmes szirtektől, fenyegető örvényektől egymást vigasztalva, támogatva, a vallás vezérfényét követve sok küzdelem után kivergődtünk a kegyetlen háborúságból a bölcs Gondviselés intézkedésében megnyugvás békés kikötőjébe. „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott szent neve.“ Jött azután üvöltve, vijjogva az országos csapás, mely több kárt okozott a hazában: mint árviz, tüziveszedelem, jégverés együttvéve ; mert nemcsak elrabolta féktelen mohósággal vagyonúnkat és véráldozatok eltorzított tetemeivel szította a közrémületet, hanem a- mellett konkolyt hintett tiszta búzánk közé, megmételyezte erkölcseinket és kitépte keblünkből az emberszeretet és az igazság iránti bizodaloin gyökereit. Rettenetesen elhallgatott minden. Bevonultunk csendes magányunkba, mint a csiga, ha szarva szilárd tárgyba ütközik. Síri csendben éltük aggodalomteljes napjainkat; csak gyötrődő szívünk dobbanása jelezte, hogy a pislogó élet szikrája nem aludt el. De mikor ez a szikra szerelmünk tiszta fuvallatán éledve átmelegítette félelemtől megdermedt lelkünket, megnyíltak akkor szemeink és könnyeinken át is megláttuk a ma- gasságos Isten végtelen atyai szere- tetét, hozzáférhetlen igazságosságát és mindenható hatalmát. Kizöldült
