Harangszó, 1925

1925-11-15 / 46. szám

366 HARANOSZO. tatlan végső döntésnek. Itt már nincs se­gítség a bűnbánó gazdagnak. A halál után már nem lehet megtérni. Ez teszi ezt a rövid földi életet értékessé, hogy ez alatt a pár év alatt lehet csupán biztosítani örök üdvösségünket. Siess, míg nappal vagyoni Nov. 21. A döntés alapja. Lukács 16. 29—30. A gazdag ember Isten nélkül élt. Megvetette Isten igéjét. Amikor Ábrahám a bibliához utasí'ja testvéreit, oly leki­csinyléssel szól: „nem úgy, atyám Abra- hám!“ Mintha mondaná: ki hisz ma már a bibliának? Pedig azért nem találta meg az örök üdvösség útját, mert megvetette a bibliát. Lázár pedig magyarul azt jelenti: Isten segíts. Ez az ember érezte a maga szegénységét Istennel szemben s megta­pasztalta az Ö segítségét. Ismered-e Isten segítségét, ki gazdag lévén szegénnyé lett érettünk, hogy mi az ő szegénysége alap­ján meggazdagodjunk? A döntés alapja a golgothai Krisztus. Nov. 22. Többre ne kíváncsiskodj. Luk. 16.3i. Nem kérdezősködöm halottaktól. El­tekintve attól, hogy nagyon zavaros felvi­lágosításokat adnak, Isten „útdíja* is a spiritizmus kiváncsiskodását (Mózes 18. n—22.). Mindenre elég nekem az Isten ki­jelentett igéje. Ez az én életem zsinór- mértéke. K. M. EO YRŐL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Elvi döntés a kegyúri jórandó- ság valorizálásáról. A vanyolai plébánia régi gyakorlat szerint 140 forint évi járandóságot élvezett kegy- urától. Ezt az összeget 1873-ban az illetékes egyházi hatóságok 7 öl ke­mény tűzifára változtatták át. Mint­hogy a kegyúr, valorizációs törvény hiányában nem volt hajlandó a va­nyolai plébánosnak az elmúlt évre kért 7 öl fát természetben megadni, hanem a kérdésnek országosan leendő rendezéséig csak az eddig űzetett összeget akarta fizetni, méltányosság­ból felemelt formában, a vitás Agy a közigazgatási hatóság elé került elbírálásra. Végső fokon azután a vallás- és közoktatásügyi miniszter döntött a kérdésben, aki 42.066/1925. számú rendeletével akként határozott, hogy a kegyúr tartozik a vanyolai plébánosnak évi 7 öl tűzifát kiszol­gáltatni, illetőleg annak pénzbeli egyenértékét megfizetni. HETI KRÓNIKA. A Magyar Tudományos Akadémia most ünnepelte fennállásának százéves évforduló­ját. Ugyanekkor hódolt a legnagyobb ma­gyarnak, Széchenyi István gr. emlékének is. Az ünnepség országos jellegű volt. — A minisztertanács a hadikölcsönök valorizá­lásának kérdését tárgyalja. — A kúria a Márffy-féle üggyel foglalkozik. Az osztrák tisztviselők sztrájkja véget ért Többet kaptak, mint amennyit kéftek. Bulgáriában eddig 800 halálos Ítélet történt. 300-at végre is hajtottak. Az olasz miniszterelnök ellen tervezett merényletet leleplezte a római rendőrség. Franciaországban a Painlevé kabinet a Sarrail-affér miatt válságba került 8 Herriot új kormányalakítását várják. Az angol diplomaták és katonák a trianoni béke revízióját sürgetik. Perzsiában a trónváltozás következté­ben erős forradalmi hangulat uralkodik. A japán császárné háromezer svájci frankot adományozott a magyar Vöröske­reszt Egyletnek. HARANOSZÓ. Szenth. u. 23. vasárnapon. Ev. Máté 22.15—22. A heródespártiak és a farizeusok, kik egyébként egymásnak esküdt ellenségei, most összefognak, hogy tervük sikerhez jusson, Jézust tőrbe csalhassák. Az Úr azonnal látja és felismeri álnokságukat. Az adópénz kap­csán ráirányítja figyelmüket arra a tényre, hogy igenis tartoznak fizetni a császárnak, mert az alattvalóivá lettek, eladták isteni szabadságukat. Ez alól csak az Istenhez való igaz megtérés, őszinte bünbánat és erős hit szabadíthatja meg őket. Térjenek meg! Adjátok meg Istennek, ami Istené I Felügyelő iktatás. Dr. Bertha Benő kir. járásbirót f. hó 1-én iktatta be a lébényi gyülekezet felügyelői tisztségébe Németh Károly esperes — amint ezt röviden jelez­tük. — Az új felügyelőnek édesapja, Bertha Dávid, három évtizeden át működött, mint lébényi lelkész. A beiktatott felügyelőt a gyülekezet nevében Prehauser Mátyás m. felügyelő, a presbitérium nevében Kovács Sándor gondnok, az iskola részéről Nit- schinger János tanító, a tanulók nevében Everling Mariska üdvözölték. Debrecen. Az Egyetemi Luther-Szövet- ség nov. 7-én díszgyülést tartott, mely al­kalommal Holik Samu ifj. elnök üdvözölte a vendégeket. Geduly Henrik püspök szívbe markoló szózatot intézett az ifjúsághoz. Dr. Rásó Lajos, az Országos Luther-Szö- vetség h. elnöke „Evangélium, — Ev. Egy­ház, — Ifjúság“ címen előadást tartott. Beszéllek még Dómján Elek főesperes és dr. Galánffy János elnök. Az ünnepély, mely „Erős vár a mi Istenünk“ énekkel vette kezdetét, a Himnusz magasztos ak­kordjaival nyert befejezést. Másnap, nov. 8-án avatta fel a gyüle­kezet új orgonáját Geduly Henrik püspök. Ez alkalommal az új orgonán Morascher Hugó orgonaművész, a budapesti evang. egyház karnagya játszott. Az orgonaavatást ünnepi közgyűlés követte, ahol is dr. Haen- del Vilmos felügyelő üdvözölte a kerületi elnökséget és a vendégeket — Déli 1 óra­kor diszebéd volt az „Arany-bika“ kister­mében. — Délután 5 órakor pedig orgona­estély volt. Ezen közreműködtek: Mora­scher Hugó orgonaművész, aki egy Liszt­darabot játszott, br. Kaas Albert, az Or­szágos Luther-Szövetség elnöke, aki meg­nyitó beszédet mondott, a helyi vegyeskar ünnepi énekével, dr. Kirchknopf Gusztáv budapesti lelkész alkalmi beszédével és dr. Vietórisz József nyíregyházi felügyelő ün­nepi költeményével. Salgótarjánban impozáns módon ün­nepelte meg a protestantizmus a reformáció 1925. november 15. évfordulóját. Délelőtt istentisztelet volt a j evangélikus templomban, amelyen Szab Dezső ref. lelkész és dr. Csengődy Lajos ev. lelkész látták el az igehirdetés szolgá latát. Délután pedig nagyszabású emlék ünnepély volt az ev. templomban mindké prot. egyház híveinek a számára. Az Erő várunk után Szlovák Pál hitoktató vezetti az ünnepet, utána a bányazenekar vonós quintettje szerepelt Vileschal Richard veze tésével, majd Galbács Ica szavalata utál Vadászy Bertalan orgonaszólója zúgott fe az elsötétült templomban, ezután követke zett az estély fénypontja. Okolicsányi Gyula a nógrádi egyházmegye felügyelője lépet az előadói asztalhoz és magas életkoré megcáfolva oly hatalmas és mélyenszánti előadást, illetve felolvasást tartott Luthe 1 Mártonról, mint politikust, nyelvészt és költőt mutatván be a nagy reformátor egyé niségét, hogy mindvégig feszült figyelme váltott ki. Telmányi József hegedűszólója után Lipthay B. Jenő kormánytanácsos, ; ref. egyház felügyelője tartott értekezést reformációnak a magyar életre gyakorol hatásáról, amelyben frappáns hatással mu tatott rá arra, hogy a mi reformáción! iskolapéldáját adja annak a ténynek, hog\ a vallás az ősgyökere, a forrása az összes emberi szellemi tevékenységnek. Ezutái Vileschál Richárd és Kralovánszky Zoltái vonósduettja következett, orgonakísérettel majd zárszót, imát és áldást dr. Csengődj Lajos ev. lelkész mondott. Az ünnepély végén a templomból kivonuló közönsége az egész hegyoldalt templommá változtat! áhítatba ringatta a toronyból felhangzó toronyzene, amit a bányazenekar dupla fuvósqúartettje adott elő Urschutz Józsel karnagy vezetésével. A különösen nagy számban megjelent közönség, mely a temp lomban nem is tudott elhelyezkedni, így ; nagy természet templomában rótta le a ke­gyelet adóját a reformáció fordulója előtt Szentgotthárd. A missziói egyháznál nagy áldozatok árán emelt gyülekezeti há­zát november 8-án avatta fel Zongor Béla esperes és adta át rendeltetésének. Az ün népi beszédet Scholtz Ödön esperes, egy házkerületi gyámintézeti elnök tartotta. Esti vallásos estély volt, ámelyen a megnyitói dr. Károlyi Endre egyházkerületi gyáminté­zet világi elnöke mondotta. Scholtz Ödöi esperes a németországi evangélikus hit­életről tartott előadást. Úgy a délelőtti mint az esti ünnepélyeken az áhitat eme­lésén közreműködtek: Sokoray Gizella Tímár János szép solo-énekeikkel, az egyház vegyeskar, a gyermekkar, a rábafüzesi da lárda karénekeikkel, ifj. Farkas Gyula sza valatával. Az avatási ünnepélyen résztvet tek: dr. László Kálmán egyházmegyei, dr Berta Benő, Mayer Károly gyülekezeti fel ügyelők, Arató István kőszegi leánynevelő intézeti igazgató. Az ózdi egyházközségben a reformá­ció emlékünnepével kapcsolatban egy hétig minden este sorozatos előadás volt Luthei életéről. 1. A hálás gyermek. 2. A küzködc ifjú. 3. A nagy felfedezés. 4. Hogyan lets Luther reformátor. 5. A bajvívó hős. 6 Napnyugta. 7. Miért szeretem én Luthei Mártont ? Szeged. A szegedi Luther-Szövetség október 31-én délután 5 órai kezdettel a: ev. templomban rendezte meg reformáció; emlékünnepélyét. Az ünnepség műsora a következő volt: 1. 259. sz. Közének. 2 Bibliát olvasott és imádkozott Tátrai Károly lelkész. 3. Térj magadhoz drága Sión c éneket előadta az Ev. Férfikar Országh jó­

Next

/
Thumbnails
Contents