Harangszó, 1925
1925-11-15 / 46. szám
1925. november 15. HARANGSZÖ. 363 Hitvallás. A mi egyházunk a szeretet egyháza, Oltárunknál nem ég a gyülölség lángja, Fejünk a Megváltó, ki sírig szeretett, A bűnös világért kínhalált szenvedett, Amit 0 tanított, azt valljuk, hirdetjük, A tőle örökölt magot hintegetjük, Megbocsátunk annak, aki durván megsért. Jóval fizetünk a világnak a rosszért, Imádkozzunk értük, kik bennünk kergetnek, Kenyérrel dobjuk meg, kik ránk követ vetnek, Elbukottak fölött enyhén Ítélkezünk, Mi is gyarlók vagyunk, gyakorta vétkezünk, Elfedjük a hibát szeretet leplével, Szárítjuk a könnyet szivünk melegével, Pártoljuk a szegényt, az özvegyet, árvát, Titokban teszünk jót, nem várjuk a hálát, Szeretünk mindenkit, mint felebarátot, Egy a mi Jézusunk, ki minket megváltott, Egy a mi Istenünk, nincs több igaz Isten, Nincs másban boldogság, csak a szeretetbenl A mi szentegyházunk a hitnek egyháza, Falait vész, vihar mindhiába rázza, Sötét üldözések gyászos korszakában, Megállt rendületlen, mint szikla az árban, Addig áll az egyház, míg él benne a hit, Mely hegyeket mozgat és győzni megtanít, A hit a delejtünk, mely biztos célt mutat, Nem tévesztjük el a mennybevivő utat, Egyszerű, de tiszta a mi hitvallásunk, Bibliából ered minden tanításunk, Hiszünk az írásban, ige forrásában, Igéből sugárzó örök igazságban, Hisszük, hogy az írás mennyei sugallat, Az Úr beszédei soha el nem múlnak, Hisszük, üdvösségünk csak a hitből fakad. Nincs közöttünk egy is, kihez bűn nem tapad, Hiszünk a Jézusban, 0 a mi vezérünk, Védszárnyai alatt csendes révbe érünk, Hiszünk Szentiélekben, ki megtart a hitben, Hisszük: erős várunk minékünk az Isteni A mi egyházunk a reménység egyháza, Nem téveszti meg az élet viszássaga, Itt a búza között megtetszik a konkoly, Az erény homlokán sokszor a bűn tombol, Az eszmék vetése lassan szökik szárba, A szent ügy zászlója belehull a sárba, A rosszak vigadnak, akik imádkoznak Porban és hamuban ülve siránkoznak, De él még az Isten, akik benne bíznak, így tanít az egyház, meg nem csalatkoznak, Ez a földi élet csak röpke pillanat, Van egy másik haza, ott ül diadalmat A tiszta becsület, a hit, a szeretet; Ott a csúfolódok nem nyernek majd helyet, Ottan a hűséget majd korona várja, Nem lesz ott csalódás, nem hull a könny árja, A sok szenvedésért, mely itt kínzott tépett: Cserébe ád az Úr örök dicsőséget, Reményünk a mennyben valósággá válik, Járj Jézus nyomdokán, légy hű mindhalálig I SZENTANTALFAt NAGY LAJOS. szOnte a sárszentlörinci tüzkdrosul- taknak adott tetözékfa adományát — Az ember nem tudta, hogy mit háláljon meg neki jobban: azt e, amit adott, azt-e, ahogyan adta? At qui coluere, coluntur. Az Isteneknek gondja van a kegyesekre. Nagy tisztelet járt ki neki már életében is. Immendingen Mihály. Protestáns naptárak. i. 1926. évi Képes Luther-Naptár. Semminémü áldozattól vissza nem riadva, ígéretéhez híven rendkívül gazdag tartalommal, értékes illusztrációkkal ékesítve jelentette meg az 1926. évi Képes Luther Naptárt, fá- radhatlan, jeles szerkesztője: Hetvényi Lajos, a soproni Líceum vallástanára. Evangélikus anyaszentegyházunk- nak szolgálatában ez az almanach- szerű évkönyv jó fegyver és védő pajzs, melynek minden sorában ott lobog a honszeretet szenvedelme, ott izzik a próféták ihlete s ott ég az atyáknak szeretete, a fiáknak hősége: annyira kiválik ezúttal a naptárak tömkelegéből, hogy csak a legnagyobb elismerés és hála illeti meg a Naptár kiváló szerkesztőjét. E téren tökéletesebbet, jobbat alkotni valóban már lehetetlen. Erről meggyőződhetik mindenki, aki az 1926. évi Képes Luther Naptárt csak a kezébe veszi s azt figyelemmel átlapozza. Az 1926. évi Képes Luther-Naptár határozottan irodalmi értékű s csak büszkék lesznek egymáséi, akik szivböl szeretik egymást 1... Valaki megkopogtatta kívül az ajtót. Hirtelen olyant rándult Annuska ijedtében, mintha valami tolvajláson érték volna. — Tessék I... Lehet 1 — mondta akadozva, mire egy városias öltözetű, csinos menyecske lépett be az ajtón, mezítláb, dideregve. Szép, új cipőjét a kezében hozta. — |ónapot, kis Anna. Megismersz-e? — Hogyne ismerném Mariska nénit. A haraszti öreg ángyinak a lánya ... Pesten ment férjhez ... De miért jön mezítláb ? Még meghűl. Elszokott már Mariska néni odafönt Pesten a mezitlábozástól. — El ám, kis Annuskám. Tartok tőle, hogy még valami baj ér. Annyira fázom, hogy vacog a fogam a didergéstől. De hát sajnáltam a szép, vadonatúj cipőmet a locs- pocs sárba vinni. Amint leszálltam a vonatról, mindjárt levetettem a lábamról. Gondoltam, közel laktok az állomáshoz. Addig csak kibírom mezítláb. Majd csak kapok tőletek egy pár kevésbbé új cipőt, amiben haza megyek anyámhoz Harasztiba. Látom, a lábad körülbelül egyforma nagyságú az enyémmel. — Igen ... mintha egyforma volna, — szólt Annuska zavartan. — Üljön le hát, Mariska néni. Keresek valamit. lehetünk, hogy a Naptár termelést illetőleg is vezetünk. Ara 22 000 korona. Kapható minden lelkészi és tanítói hivatalban. Megrendelhető: Sopron, Paprét 2 sz. alatt is. II. Protestáns Árvaházi Képes Naptár. Lampérth Géza szerkesztésében, Rozoga, lyukastalpu cipőt kotorászott elő Annuska valamelyik sarokból s a vendég elé tartotta: — Itt van egy pár, ha jó volna. — Köszönöm, kis Annuskám, köszönöm, — nézte a vendég menyecske fanyar tekintettel a kiszolgált, rozoga cipőket. Hiszen ez is jó lenne, ha más éppen nincs. Igaz, hogy csak annyit fog érni a lábamon, mint látom, mintha semmi sem lenne rajta. Vagy tán inkább rosszabb annál is ... — Van egy pár jobb cipőm is, majdnem uj. Múlt hónapban csináltatta édesanyám ... Tetszik látni? Még csak kétszer volt a lábamon, — mutatta meg Annuska az ünnepi cipellőjét. — Oh, ez nagyszerű lesz, igen jó lesz, aranyos kis Annuskám 1 — kapott Maris menyecske kapzsian a cipőkért. S nem is kérdezte, hogy szabad-e, vagy sem, mindjárt felhúzásúkhoz fogott. Áradt belőle az alatt is a hálálkodó szó és nagy ígéretek: — Megállj, kis Annám, megszolgálom ezt neked... Lesz gondom, hogy megemlegessél. De ha tudtam volna, hogy találkozók veled, hoztam volna egy szép batisztruhára valót... No majd máskor... Már indult, búcsuzkodott a pesti menyecske, az ajtóból fordult vissza. Hornyánszky Viktor kiadásában u- gyancsak igen szép tartalommal, ízléses kiállításban megjelent az 1926. évi Protestáns Árvaházi Képes Naptár, melynek minden sora a protestáns árvák iránti szeretettől izzó oly időkben, amikor az atyafíui szeretet sokakban meghidegült, egyik a másikat csak gyűlöli és a bűn pedig igen megsokasodott. — Most jut eszembe, hátha megtalál újra eredni az eső, azért nem viszem el kezemben sem a drága cipőmet. Itt hagyom, kis Annuskám, addig nálatok. De igen kérlek, jó helyre tedd... tán a ruhás szek- rénytekbe ... Mert még a portól ,is féltem ám, akárcsak a szemem világát. Úgy, úgy lelkem, Annuskám ... Isten veled mégegy- szer, galambom ... így távozott el az egyik mezítlábas menyecske s jött aztán mindjárt a másik a kertből: judi néni megkékült lábakkal. — Jaj, jaj 1 Tán el is fagytak a lábaim. Hamar add elő lányom az öreg csizmámat, mert megvesz az Isten hidege 1 Annus ugrott a kért csizmákért. — Édes anyám is úgy tesz, mint a haraszti Dali Mári, aki Budapesten ment férjhez. Ö is mezítláb jött s ép az imént ment el tőlünk. — Nagyszerű 1 Hiába dicsekedtek ő is, meg az anyja is a hires férjhez menésével, osztég még egy hitvány lábbelire sem tellik neki, — kárörvendezett Judith asszony. — De hisz van neki szép cipője. Még pedig olyan gyönyörű, amilyent nagyságos kisasszonyok viselnek városon. Hanem sajnálta azt fölhúzni, mert tönkremenne a nagy sárban, vizben. Azért kért tőlem, amiben haza mehessen Harasztiba.
