Harangszó, 1925

1925-07-26 / 30. szám

246 HARANQSZO. 1925. július 26. Pénzügybizottsági ülés. A dunántúli egyházkerület pénzügyi bizottsága szent- mártoni Radó Lajos elnöklete alatt ülést tartott Sopronban. Az ülésen részt vettek Kapi Béla püspök és dr. Mesterházy Ernő kerületi felügyelő is. Új egyházmegyei törvényszéki biró. A fejérksmáromi egyházmegye egyházme­gyei törvényszéki bíróvá Vétsey Ede al­tábornagyot választotta meg. Lelkésziktatás Salgótarjánban. Szép ünnepség keretében iktatta be a salgótar­jáni ág. h. evang. egyház leikészi hivatalába július 12-én dr. Csengödy Lajost a nógrádi egyházmegye esperese, Mihalovits Samu. A templomban lefolyt beiktatás után Szabó Dezső ref. lelkész üdvözölte az új lelkészt. Az acélgyári kaszinó nagytermében meg­tartott társas banketten az első felköszöntőt Mihalovits Samu esperes mondotta a kor­mányzóra, mit a jelenvoltak állva hallgat­tak meg. Majd dr. Zelenka Ottó kir. járás- biró, egyházfelügyelő, Vabros Béla, Hor­váth László, dr. Csengödy Lajos, Szentbe László, Szántay József, Eisele Ottó, Hor­váth László r. kath. lelkész, Fabinyi József és mások pová'köszöntői után ért véget az ünnepség. Harangavatás. Július 5-én megható ünnepség keretében avatta fel s adta át magasztos rendeltetésüknek az új haran­gokat Szakonyban Herints Lajos esperes. A felavató istentisztelet után díszközgvűíés volt, amelyen Tóth Kálmán lelkész üdvö­zölte az esperest, majd felolvasta a haran­gok beszerzésének történetét. A beszerzett új harangok (az fgyik 224 kg. súlyú, a másik 99 kg) 29 millióba kerültek Egyházkerületi közgyűlés. A dunán- túi evangélikus egyházkerület folyó évi rendes közgyűlését ez évben Pápán tartja. A legnagyobb valósdnüség szerint szept. 21—25 napjaiban. Tanító választás. A soproni gyülekezet egyhangúlag 3 új tanítót választott Ammin- ger Kálmán, Prinner András és Gatsch Sándor személyében. A gyámintézet köréből, A vasi közép egyházmegye területén gyámintézeti célokra gyűjtöttek: Körmend 1,463.250, Kőszeg 764.000, Meszlen 86.550, Nemescsó 488.324, Nemeskolta 203.700, Örimagyarósd 250.000, Répcelak-Csánig 658100, Sárvár 1,473 500, Szentgotthárd 1,210.000, Szombathely 450 ezer, Uraiújfalu 600 ezer, Kőszegi leány- gimnázium 435 ezer, Szombathelyi ifjúsági egylet 172 ezer, Kőszegi gyámintézeti val­lásosestély offertóríuma június 24-én 838 ezer K. Összesen 9,092 424 K. Nyugalmazott iglói magyar tanár. Kiss Albert iglói tanárt, aki löbb éven át működött az iglói evangélikus gimnázium­nál, a cseh kormány nyugdíjazta. Nemes lélek. Gärtner Rezső a budai evangélikus iskolának most jubilált tanítója jótékony célokra 1 millió koronát adomá­nyozott. Gyermeknyaraltatás. A budai Mária Dorottya nöegyleí gyermekpatronás osztá­lya 15 fiút és 15 leányt nyaraltat egy-egy hónap alatt. Lelkészegyleti gyűlés. A somogyi ev. lelkészegylet július 8-án Nagykanizsán tar­totta tavaszi gyűlését. Ezt megelőzőleg a lelkészek és az éppen akkor tanítóegyieti gyűlésre összeseregiett tanítók, úrvacsorá­hoz járultak, melyet Mesterházy Sándor esperes osztott ki. A lelkészegyleti gyűlés nagy részét a Kapi Béla püspök áitai vég­zett egyházlatogatás felett folytatott elmél­kedés, eszmecsere képezte. Kegyelettel em­lékezett meg a gyűlés boldogult Gyurátz Ferenc püspökről és érdemeit jegyzőköny­vében megörökíteni határozta. Több indít­vány és a folyó ügyek letárgyalása után a lelkésvtestvérek új erőt merítve távoztak gyülekezeteikbe, hogy hűséggel szolgálják ev. egyházunkat és a mi Urunkat: a Jézust. Lemondott számvevőszéki elnök. Ihász Mihály kertai lelkész, aki 12 évig viselte a veszprémi egyházmegye számvevő- széki elnöki hivatalt, ezen megbízatásáról lemondott. Új missziói egyház. Csögle központtal új missziói egyház van alakulóban. Az ima­ház és a lelkészlakás már is épül. Az új missziói központ létrehozásában fáradha­tatlanul közreműködött Takács Elek esperes és Kakas József dabronyi lelkész. Egyházmegyei közgyűlés. A soproni alsó egyházmegye ez évi rendes közgyűlé­sét a vidék és a helybeli hívek nagy érdek­lődése mellett Szakonyban tartotta. Dr. Ajkay Béla felügyelő betegsége miatt aka­dályozva lévén a megjelenésben, a világi elnöki széket Schandl János vadosfai fel­ügyelővel töltötték be. Herints Lajos espe­res terjedelmes jelentésben számolt be a gyülekezetek állapotáról, a hívek áldozat- készségéről, az egész egyházmegye terüle­tén az evangéliomi öntudat erőteljes ébre­déséről. Kibővítik a kőszegi leánygimnáziu­mot. A kőszegi nőneve ó leányintézet szűk­nek bizonyu t. Évről-évre többen és többen keresik fel ezt az országoshírü nőnevelő intézetünket. Ez idén a bentlakni szándé­kozó jelentkezők száma jóval túl haladta az internátus befogadó képességét, úgy hogy ennek kibővítésével komolyan foglal­koznak az illetékes körök. A kőszegi nő­nevelő intézet felvirágoztatása az intézet fáradhatatlan és lelkes igazgatójának, Arató Istvánnak nevéhez fűződik. Diósgyőr-vasgyár. Az egyház haszná­latba veire az új dunántúli keresztyén éne­kes könyvet, melyből a Nőegylet 80, egyes hívek pedig mintegy 45 darab énekesköny­vet _ajándékoztak templomi használatra. Új egyházmegyei tisztviselők A fejér- komáromi egyházmegyei lelkészegyesület elnökévé Podhradszhy János alesperest választotta meg. Gáncs Aladár székesfehérvári lelkész távozásával megüresedett egyházmegyei pénztárosi állásra Piri Károly szendi lel­készt választotta meg. A Pécsett elhelyezett m. kir. Erzsébet tudományegyetemen a rendes beiratások 1925. évi szeptember hó 1—12-ig eszkö­zöltetnek. Az egyetemnek ideiglenesen Sop­ronban működő evangélikus hittudományi kara hallgatóinak bairatása a kar székhe­lyén fog megejteíni. Azok, akik nem voltak még ezen egyetem hallgatói, kérvényezés útján nyert felvételi engedély alapján f. évi szeptember 16-tól 23 ig iratkozhatnak be. Ezek felvételi kérvényüket f. évi augusztus hó 31-ig nyújthatják be az illetékes kar dékáni hivatalába. Az utólagos beiratkozás f. évi október hó 6-ig dékáni, azontúl ok­tóber hó 14 ig rektori engedéllyel végez­hető. Az egyetemre való felvételért, — tan­díjmentességért, — köztisztviselői tandíj- kedvezményért, — menzakedvezményért — és internátusi felvételért előterjesztendő összes kérelmek egy, kellően felszerelt kérvénybe foglalva, melyhez egy felzetlap is csatolandó, az illetékes kar dékáni hiva­talába nyújtandók be. Esperességi gyűlés. A somogyi evang. egyházmegye az évi rendes közgyűlését Iharosberényben július 16-án tartotta. A gyámintézeti istentiszteleten Seregély István szepetneki lelkész prédikált. A belmissziói ünnepségen Teke Dénes sandi lelkész tar­tott propaganda előadást, melynek nagy hatása lett. Új esperességi felügyelő. A bácsi egyházmegye felügyelőjévé Szmik Gyula gyógyszerészt választotta meg. A gyámintézet köréből. A veszprémi egyházmegyében a gyülekezetek ez idén gyámintézeti céiokra több mint nyolc millió koronát áldoztak. A rendelkezésre álló összegből Tapolca és Fehérvárcsurgó egy- egy millió korona segélyt kapott. Tehet­ségéhez mérten segélyezik Szentgotthárd misszióegyházat is. A győri evangélikus szeretetház leány- internaiusa szept. 1-én újra megnyílik, ahol vidéki tanulóleányok gondos nevelést, teljes ellátást nyernek. — Bővebb felvilágosítást a szeretetház igazgatósága ad. Új fiókegyház. A Veszprémhez tartozó Balatonalmádiban új fiókegyház alakult. Rohonc elhatározta, hogy tornyát még ez ev folyamán újjá renoválják. Bodóhegy. A gyülekezet felügyelőjévé dr. Vucsák István muraszombati orvost választotta meg. Vágód. A gyülekezet lelkészévé Reinisch Ferdinand segédlelkészt választotta meg Gallneukirchenbői. Vasdobra. Kocsár Károly elhalálozása folytán megüresedett tanítói állásra Pós Adolfot választották meg. Töfőkbecse. Ponyiczky Pál lelkész 32 éves korában rövid, de nehéz szenvedés után elhalt. Nyolc évig volt a törökbecsei gyii eke/.et lelkésze. Á dás emlékére ! Szabadka. Az egyház szeptember 21-én ünnepli meg templomának 25 éves jubile­umát. Zimony. Schumacher Sámuel zimonyi lelkész és szlavóniai esperes a legutóbbi esperesi ülésen, úgy az esperesi, mint a leikészi állásáról lemondott. Kácsfalu. Czipott Áron kácsfalui leik., Walter Antal eszéki lelkész közreműködé­sével július, hó 5 én avatta fel Kácsfalu és a hozzátartozó Bolmány leányegyház új harangját. Halálozások. Ifj. Klaár theol. hallgató Verbászon, Dietrich theol. hallgató Eszéken elhaltak. Nyugodjanak békében I Antonovácon június 11-én avatták fel a 3 q súiyu új harangot. Hrasztovác. A felső horvátországi es- peresstg itt tartotta folyó évi rendes köz­gyűlését dr. Pop zágrábi esperes elnöklete aiatt. Felhívás. A gyulai áll. elemi iskolánál üresedésben levő férfi tanítói állásra oly ev. vallásu áll. tanító jelentkezését kérem, ki mint áll. tanító vállalná a vasárnapi ev. magyarnyelvű istentiszteletben a kantori teendőt. Kinevezésről nem lehet szó, csak már állásban levők áthelyezéséről. Isten­tiszteleten való működésért természetesen csak csekély díjazásról lehet szó, mert kezdő az egyház. Jelentkezés július hó 25-ig eszközlendó, igények megjelölésével — csak áil. tanítók! — Cím : Kemény Gábor ev. lelkész Soltvadkert. A kecskeméti Jogakadémián az 1925— 1926. tanév első fele 1925. szeptember 1-én kezdődik. A beiratások szeptember 1—27- ig eszközöltetnek. Ezentúl a joghallgatók fölvétele a megállapított létszám keretén belül csak a késedelem komoly okának kellő indokolása alapján történhetik és pe-

Next

/
Thumbnails
Contents