Harangszó, 1925
1925-05-24 / 21. szám
XVI. évfolyam. 2i. szám. 1925 május 24. Alapította K A P I BÉLA 1010-ban. Laptulajdonoa: a DDQáDttll Luiüer-Szövelséo kt OrazáfOH Luther-Szöret- •éf hivatalos lapja. Köslratok, előfizetési dijak óh reklámidők a HAKANGSZÓ aeerkeaztő- kl adóhív siti inak Baantgotthárdra (Vaarm.) küldandők. Klűttsetóat elfogad minden svaiig. lelkét* ia tanító. 9 Az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél. Hmlaleili minden vasárnap Szerkesztő-kiadóhivatal: SZENTGOTTHÁRD. Vasvármegye. A „HABA5G8Z0“ előfizetési Ara : a második negyedévre 16.000 korona. Csoportos küld. 15.000 K. Lather-8zÖTetég! tagoknak 10°/o-os kedreamóny. Amerikába egész érre 2 dollár ; az utódállamokba a U. negyedre 20.000 K. A .Harangszó* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Istenkeresés. Irta : Novák Rezső. Az ember, mint érzéki és szellemi lény, állandó viaskodásban áll önmagával. Halhatatlan részünk: a lélek szakadatlan küzdelmet folytat a testiség, az érzéki vágyak érvényesülése ellen, kiakarja magát szabadítani a bűn fojtogató karmaiból, de legtöbbször tehetetlenül hanyatlik vissza testi börtönébe. A külső és belső ember ádáz harca ez, mely fegyverszünetet, megalkuvást nem ismer. Hevülünk, lelkesedünk az eszményekért, szívből óhajtjuk mindnyájan az erkölcsi törvény diadalát, forró imádságokat mondunk Isten országa eljöveteléért, de a lélek követelményeit megvalósítani mégsem tudjuk, mert Pál apostol szerint: . . , „Gyönyörködöm az isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével és engem rabul ád a bűn törvényének . . (Hóm. 7.22—23.) A megváltás, a bűnbocsátó Isten kegyelme után való titkos vágyódás ez, mely még a legmegátalkodot- tabb bűnöst is előfogja és törödel- mes önvallomásra kényszeríti. Lélekmegtisztulás után törekszik minden időben az emberiség. Úgylátszik mintha Jónással menekülni igyekezne az élő Isten orcája elől, mégis, öntudatlanul is eszköze, végrehajtója lesz Isten világkormányzó terveinek; rombolásával előkészíti egy vallásosabb korszak eljövetelét. Miközben a legsötétebb bűnök fertőjébe merül, tekintélyeket rombol, oltárokat döntöget, Istent káromol, erényt kigúnyol s szívét a telheietlenség vágya emészti, érzi, hogy romboló természete: az ó-ember pusztulásba sodorja, hogy hitetlensége, elbizakodottsága rútul becsapta, mert nem a Krisztus parancsára hallgatott, nem az Úr oltárán áldozott, hanelh saját bűnös szenvedélyeinek bálványozott. Súlyos csalódásai után kezd az emberiség hibáira eszmélni. Ma már közismert igazság, hogy a világháborúból győztesen senkisem került ki, az emberiséget saját bűne győzte le és csalta meg. Megbizonyosodott arról, hogy az elvakult gyűlölet fegyvereivel kierőszakolt béke nem béke, hanem átka a népeknek, mert nyugalom helyeit éhséget, nyomort, kétségbeesést, gyilkosságot, forradalmakat eredményez. Belátta, hogy nem a hadikárpótlás, nem a gazdasági kizsákmányolás biztosítja a konszolidációt, hanem a krisztusi szeretetből fakadó őszinte kibékülés, kölcsönös megbocsátás hozza el a földre a békességet és az emberekhez való jóakaratot; az Isten országa egyetemes érdekeit munkáló és egymást megbecsülő felebaráti szeretet teremti meg a népek testvéri közösséget ; a bünbánat útjain járó alázatos istenfélelem. S beigazolódott, hogy nem a szigorú törvények és rendeletek állíthatják meg a bűn orgiáit, hanem egyedül a valláserkölcsi megújhodás. Ebben az általános felismerésben már benne rejlik a szabadulás vágya, az Istenkeresés gondolata. A modern ember már nagyon kezdi unni bűnös énjét, romlottságát, mert már maga is inegbotránkozik az emberi elvetemültségeket illusztráló rendőri bünkrónikákon, felháborodik a közéleti erkölcsök eldurvulásán, aggódva figyeli a becsület, az egyéni tisztesség, a kötelességtudat, a felelősségérzet elsorvadását, az irodalmi, művészeti ízlés, társadalmi divat lezüllését. Még nagy a szégyenkezés, a tétovázás, a kísérletezés, még nem olvadt fel a hitközöny jégpáncélja, még nem tudott megalázkodni a fennhéjázó büszkeség, de már derengeni kezd egy tisztultabb, egészségesebb korszak hajnala, már ébredezni kezdenek a lelkek, már itt is, ott is kígyóinak a bibliai vallásosság gyertyalángjai, már elindultak a Bethlehemi jászolt kereső, bizonyságot tevő apostolok, hogy felköltsék ezt az ifjú nemzedéket ezt kiáltván: „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett . . (Róm. 13. 11—12.) Pál apostol Athén uccáin járva egy szobrot vett észre, melyre ez volt írva: az ismeretlen Istennek. A ma embere is valami új istenség után kutat, a megromlott bűnös énjétől: az óembertől akar megszabadulni és a belső embert, az élő szent Isten törvényét követő lelkiséget akarja magából kiábrázolni. Egyenlőre azonban még res- telli bevallani, hogy már szakított a múlttal, hogy már titokban ő is az ismeretlen Isten oltárát építgeti. Még e világ lármás forgatagát keresi, de már égeti lelkét a bűn vádja; még a közönyösség fagyos köpenyébe burkolódzik, mert még nem szólították fel elég határozottan : Jer, kövesd a legtökéletesebb életeszményt: az élő Krisztust! Az Úr nagy feladatokat bizott reánk, mint őrállókra: a lelkek megmentését az örökkévalóság számára. Kicsoda vonhatná ki magát e nagy munka alól ? Save our souls ! Mentsétek meg lelkeinket — hangzik felénk a bűnbe sülyedő lelkek vészkiáltása. Csak a kishitű riad vissza az Úr felszólításától, mert csak saját erejének fogyatéViseljük szivünkön a Harangszó ügyéti
