Harangszó, 1925
1925-04-12 / 15. szám
Í925. április 12 HARANOSZÓ. 125 KÉRELEM! Felkérem a Dunántúli Lut- her-Szővetség tagjait, úgg az egyes tagokat, mint a gyülekezeteket, hogy tagsági díjaikat, a szövetség céljaira szánt adományokat, a szövetség 'pénztárába (letkészi hivatal Tárnokréti, Győr m.) haladéktalanul beküldeni szíveskedjenek. Tisztelettel Kovács Zsigmond pénztáros. Estély Kap! püspöknél. Rákosi Jenő és kíséretének tisztel-tére szombathelyi időzése alkalmával, Kapi püspök vacsorát adott, amelyen a város és vármegye vezető egyéniségei »ermülöiben dr. Tauber Sándor kanonok, az ev leikésri karból László M klór vallástanár és Magassy Sándor püspöki s. lelkész vettek részt. A békéscs bai ev. nőegylet a főgimn. tornatermiben szegényei javára vallásos estélyt rendezed Közreműk idtek: dr. Kozma orvos Erdélyi P., Berbuc M., Kertész V. és dr. Kirchknopf Gusztáv le:kész Budapestről. A székest hérvári helyőrség protestáns katonai a k-ton k reszere vailás- erkóicsirodanii termékek beszerzése javára a református templomban március l én vallásos estélyt ta tott a következő műsorral : A XC. zsoltárt katona-zenekari kísérettel énekelte a közönség. Imádkozott Miklós Géza ref. lelkész. Ich bete an 8ort- nianskytól. Játszotta a 3. honv. gy. ezred zenekara. Eiő.dást tartoti Zsupánek Sándor 'evang. tábori lelkész. Miért késel Jézus? Énekelte Szalay László fhgy., hegedűn kísérte Jeszenszky László fhgy., orgonán Dús Jenő százados. Végvári: Eredj, ha tudsz c versét szavalta Kenessey Antal bgy. Bib iát magyarázott Dán. 5. s». alapján Válvi Miklós hitoktató-lelkész. Az ünnepély a Himnusz éneklésével végződött. A közönség a templomot zsúfolásig megtöltötte, perselypénz 800.000 koronán felül jött be. Nagyon örvendünk, amikor katonatiszt hií- sorsosaink ily irányú tevékenységéről számolhatunk be. Új igazgatók. Képi Béla dunántúli püspök a vasi-közép e yházmegyében Róth Kálmán uraiújfalui, Vörös Samu nemes- koltai tanítónaK; a veszprémi egyházmegyében Csányi Lajos bakonyszenttamási, Nagy Pál pápai, Pintér Sándor ajkai, Polgár Mihály kiskamondi tanítónak az igazgatói címet adományozta Ezzel a népnevelés ügyének hosszú időn át való lelkes odaadó szolgálata nyert az egyházfennhatóság részéről méltó elismerést. Pécs. Március hó 29 én szép böjti vallásos estély volt a pécsi ev templomban a következő műsorral: 1. Közének. 2. Bibliamagyarázat, tartotta Büki Jenő mekényesi lelkész. 3. A m. kir. 8. honvéd zenekar vegyeskarának zeneszáma. 4. Előadás, tartotta Kirchknopf Gusztáv dr. bpesti lelkész. 5. Zeneszám. 6. Solo-ének: Klein B láné. 7. Ima: Büki Jenő. 8. „Erős várunk“. Répcelak—Csánig-i gyülekezet új, fcb. 400 klg.-os harangját szép ünnepség keretében avatta fel március 15-én Zongor Béla esperes. — Ugyanaznap este Csáni- gon vallásos estély volt gazdag műsor keretében. A körmendi ev. nöegylet márc 8 án tartotta évi rendes közgyű é-tét Lukáts Ár- pádná elnök etével. Egy eredményes és a szeretet gyakorlásában gazdag esztendőről számolhat >tt be a vezetőség. A karácsonyi szerctet-akció, a hősök emléktáblájának felállítása, a két Ízben rendezett nagyszabású színielőadás, a szegények állandó évi segélyezése mind bizonyítékai annak, hogy a nőegy’et hivatása magaslatán áll Segítségére jött gróf Sigray Ántalné is, továbbá a Körmendi Takarékpénztár, a Transdanu- bia Gőzmalom s több más közintézmény is nagyobb értékű adományával. A közgyűlés hálás elismerését fejezte ki Lukáts Árpádné elnöknek fáradhatatlan buzgósá- gáért és Hering Brbi pén/.tárnokmk hü sáfárkodásáért Az Országos Luther-Szövetség kiadásában megjelenő Evangé‘ikuso< Lapjának szerkesztései Nemeth Károiy lébényi esperes vette áí. Lelkészbeiktatás. Puskás Jenő volt püt-pöM titkárt vtrat:v,tsárn3p:án iktatták be ünnepélyesen belcdi ielkrsri állásáoa. A beiktatáson részt vett Kapi Béla dunántúli püspö* is Dombóvár A böjti időben Judica vasárnapján tartott második vallásos estély a hívek szép számú jelenlétében a következő programmal folyt le: 1. Közének. 2. A harminc pénz. Szavalta Csengedy Mariska. 3. Az evangélikus erkölcsiség. Szabad előadás, tartotta Hoffmann Ernő leik. 4 Mester a bősz vihar dühöng. Énekelte a vegyeskar B uer H. tanító vezetésével. 5. A hitetlen. Felolvasta a lelkész 6. Közének. A befolyt offertóiium az építkezési alaphoz csatoltafott. A magyarszombathelyi gyülekezetben március 15-én d. e. Magyarszombathelyen a templomban a 48-as eszméknek szenteltek ünnepet, d. u. pedig Bakonybánkon az iskolában volt Ünnepély, melyen a lelkész Isten és hazaszeretetről tartott előadást. Szavalt C-űri József, Bécsi Kata, Szarka Vera. Az ifj. végyeskar Véreim magyarok... hazafias és Jöjj Krisztusodhoz ... egyházi éneket adta elő Ászáron szintén d. u. volt az ünnepély, hol ének és szavalatok mei- letí a tanító tartott előadást. Március 22-én Ászáron vallásos délutánon szava t Bácsi Margit, Krustyán Julia, a lelkész a bel- missziót ismertette, az ifjúsági vegyeskar Szegény fejem hova ... egyházi és Hiszek egy Istenben ... hazafias éket adta elő. Március 29-én Magyarszombathelyen volt vallásos estély, melyen a lelkész „Az ev. keresztyén böjtijéről tartott felolvasást. Letenyei Erzsi, Kovács Irén, Polgár Erzsi és Vtd.i Juliska szavaltak, az iskolás leányok énekeltek. Az ünnepek közénekkei és imával kezdődtek és végződtek. Az offertórium Ászáron és Bakonybánkon az ifjs. egyleté, Magyarszombathelyen a külmisz- sztóé lett. Helyettesítés. A súri gyülekezetbe Kéri János teikesz -helyeítesiiesére Kapi Béla püspök Scherer József egyházkerületi s. lelkészt küld e ki 3 havi időtartamra. Nagygeresd szépen sikerűit vallásos estélyt tartóit böjt 5 ik vasárnapján. Balogh Ernő lelkész „Evangélikus egyházunk kegyelmi eszközei“ címmel tartott előadást, Sáry Olga, Győri Vilmos: „Megelégedés“ című költeményét szavalta el nagy hatással. Szépen énekeltek az iskolásgyermekek is Nagy Kálmán kániortanító vezetésével. — Ugyanitt említjük meg, hogy a gyülekezetben a lelkész a téli hónapok alatt heten- kint 2 btbliaolvasó órát tartott igen áldásos eredménnyel. A biblia olvasókör tagjai minden alkalommal teljesen megtöltötték az isko'atermet s a tanulmány befejezté el „Szeretett lelkészének, a nagygeresdi Bibliaköt“ felírással egy értékes órát ajándékoztak. Az ostffyasszonyfai nöegylet szépen sikerű t temp o ni ünnepélyt rendezett márc. 29 én. Az ünnepélyen Schöck Gyula püspöki másodielkész tartott előadást „Az ev. egyház erkóicse ar egyes ember életében“ cím alatt. A vegyeskar Rózsa Sándor tanító vezetésével két igen szép éneket adott elő. Dicséret illeti érte úgy az énéVkar tagjait, mint a tanítót, akik fáradhatatlan buzgó- sággal igyekeztek a legjobbat nyújtani. Az ünnepély sikeréhez ügyes szavalatukkal hozzájárultak: Fehér Manci, Kocsis Böske, Mihaisy Jolán, Fehér Irma, Boros Lina. Offertorium 470.550 K. A pápai evangélikus ének- és zenepártoló egyesület a gyülekezeti tanácsteremben műsoros estélyt tartott a következő műsorral: 1. Alfö di tavaszdal. Az egyesületi énekkar. 2 Szólót ónekilt Kerekes Károly, zongorán kísérte Nagy Pál karnagy. 3 Mi a haza? Melodrama Előadta Ferencri Gyula, zongorán kísérte Nagy Pa:. 4. Az utolsó. Dráma 1 felv. E öadtátc: Kerekes Karoly, Ferenczi Gyula, Mágocsi Magduska és Svendor Karoly. 5 Távolban. Az egyesületi énekkar. 6. Pataki diák. Vígjáték 1 felv. Előadlak: Kis Karoly, Vecsey Annus, Vargha Lajos, Szakács Gabor és Czambei Mihály. Mezőtúr. A múlt össze! alakult evang. egyházközség fejlődése biztos alapot nyert azáltal, hogy Mezőtúr város fennkölt lelkű veze'ősége templom és papiak céljaira alkalmas, szép helyen 476 négyszögöljnagy- ságú telket adományozott neki. A csekély- számú hívek az országos gyűjtésre jogosító belügyminiszteri intézkedés megnyerése után kérő szóval fognak fordu'ni a másutt lakó és tehetősebb hittestvérekhez is, hogy templom helyett egyelőre legalább imaházat tudjanak építeni. Az ifjú egyház őszinte elismeréssel és köszönettel jegyzi föl a nálánál hasonlíthatatlanul hatalmasabb mezőtúri reformé us egyház segítő szeretetének bizonyságait; a reformátusok szives készséggel engedték át ev. isteni tisztelet tartására belvárosi nagytemplomukat. Legutóbb egy derék es műkedvelő társaság az iparosok székházában színdarabot adott elő, melynek tiszta jövedelmét megfelezte a reformátusok harangalupja és az evangélikus egyház templomépítő alapja között; e forrásból az építöalapnak közel 8 millió korona jutott. Vegyes énekkar is létesült, mely nagyünnepeken előadandó egyházi dalokat faradhatatlan buzgósággal tanulgat. Nagy hálával tapasztalta az egyház Raffay püspök áldozatkészségét is, ki addig is, míg az egyház az államsegélyt megkapja, nemes elhatározással saját letkészi államsegélyét bocsátotta rendelkezésre a rokonszenves, fiatal missziói lelkész, Wikkert Lajos fizetésének kiegészítéséül. Mihályi. Marc. 29-én Jókai ünnepélyt tartotiak a következő műsorral: Közének : Erős vár a mi Istenünk, ima. Mondotta Bőjtös László ev. lelkész. Gyermekkar a Himnuszt énekelte. Jókai1 Mórtól költeményeket szavaltak: Mi hát az igaz hazafiság? c Kovács Linus; Nagyok, nagyobbak, legnagyobbak c. Pintér Miklós E nlékbeszédet tartóit Bödecs Károly segédlelkész. Hiszekegyet énekeire a gyermekkar. S ugyancsak Jóaai Mórtól: Utca szegletén ül a csonka hős c Viola Lenke s a Lengyelek fehér