Harangszó, 1924
1924-03-23 / 13. szám
100 HARANQSZO. 1924. március 23. még sokalta több kfilönféle országokból valók gyülekeztek össze. És ők »valának mindnyájan egy akarattal együtt... « Ihmels püspök megnyitó szavai és a hivatalos üdvözlések után az első nagyszabású előadást az amerikai evangélikusok európai segítő munkájának jóságos lelkű, fáradhatatlan vezetője, dr. Morehead newyorki theo- lógiai tanár tartotta arról a tárgyról, melynek ismertetésére ő volt a leg- hivatottabb ember: az evangélikus egyházak általános és kölcsönös segítő munkájáról. A szentírás alapján indulva nyomatékosan hangsúlyozta az evangéliomi keresztyén testvérszeretet világot átölelő egyetemességét, mely Krisztus Urunk szellemé- * ben kell hogy felülemelkedjék mindazokon a korlátokon, melyek a népeket és a fajokat egymástól elválaszt ják. Ez a testvérszeretet, úgymond, a világháborúban sebeket kapott ugyan, de meg nem öletett. Az északamerikai Nemzeti Lutheránus Egyháztanács már a fegyverszünet megkötése előtt megkezdette samaritánusi munkáját és nem kevesebb mint 20 országban látott hozzá a háború nyomában járó ínség enyhítéséhez. Pénzben 2 és fél millió dollárt, ruházatban 2497 métermázsát fordított erre a célra, — magyar koronákban kifejezve rengeteg összeg. A segítő munkások egyik fontos része volt azoknak a misszióknak a segélyezése, amelyeket a német evangélikus misz- sziói társulatok már nem tudtak fenntartani. Az anyagi áldozatokhoz járulnak a személyiek. A testvérszeretetnek két munkása lett az Afrikában és Oroszországban (Dr. Larsen) elszenvedett fáradalmak és viszontagságok áldozatává. A* előadás végül reámutatott a jövendő feladataira, főkép az evangéliom szellemében forgó szeretetmunkásság egyetemes szervezésének a szükségére. Dr. Söderblom érsek a svéd hittestvérek segítő munkáját ismertette, mely külső és belső érték tekintetében alig marad el az amerikaiaké mögött. A segítő szeretet vezető munkásai után azok szólaltak meg, akik annak a segítő szeretetnek legtöbbet köszönhettek. Mélyen megindító hatással volt Meyer moszkvai generális szuperintendens felszólalása, aki élénk színekkel ecsetelte azt az 1922—23- iki, belső hatásaiban is rettenetes nyomort, mely az oroszországi evan- gélikusságot már már végpusztulással fenyegette, majd azt a leírhatatlan felemelő hatást, mellyel a külföldi, a legkülönfélébb nemzetekhez tartozó hittestvérek, különösen is az ameri kaiak áldozatkészsége és segítő mun kája az evangélikus hitvallás orosz- országi híveire (nagyrészt német telepesek) volt, valóságos életmentő munka testi és lelki értelemben egyaránt. A moszkvai generális szuperintendens meghatottan és meghatóan mondott érte hálás köszönetét, kérve a további támogatást, melyre egyháza tovább is reászorul. A vörös uralom egyházrontó hatásairól érthető okokból csak burkoltan szólhatott. A német evangélikusok háláját a külföldi hitrokonok segítő munkájáért dr. Cordes lipcsei főegyháztanács tolmácsolta s a köszönet szavához férfias méltósággal lűzte hozzá azt a kérel met, hogy a külföld ne csak az anyagi szükségre fordítson figyelmet, hanem tanúsítson egyébként is megértést a német nép méltatlan, megalázó helyzete iránt. A másik oldalról egy amerikai képviselő szép szavakkal emlékezett meg azokról a szellemi és lelki áldásokról, melyeket az új világ a régi kultúrájú Európának és különösen Németországüak, a reformáció hazájának köszönhet. Ugyanaznap délután a konferencia tagjai és Eisenachból is sokan — szakadó esőben, de nem boru3 hangulatban — felvonultak a Wartburg várába, melynek udvarán játszódott le aztán — az eső időközben alábbhagyott — az evangélikus világkonferencia egyik leglélekemelőbb moz zanata, az ünnepies hitvallástétel. Ez főrésze szerint abban állott, hogy a gyűlést vezető Ihmels püspöknek és egy amerikai képviselőnek Luther hitéhez és a reformáció hilvallásához való törhetetlen ragaszkodást fogadó rövid beszédeire az egész közönség Luther hatalmas énekének, az »Erős várunk*-nak az eléneklésével válaszolt. Ez volt tehát a világkonferencia első napja, melynek összejövetelei inkább nyilvános és ünnepies jellegűek voltak. Tulajdonképeni tanácskozó munkáját a világkonferencia a következő 4 napon át végezte el azokon a fáradhatatlan kitartással folytatott fő- és mellákértekezleteken, melyek gyakran a késő esti órákba is belenyúltak. Ezekről csak a legnagyobb tömörséggel számolok be.- (Folytatjuk.) Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására. „A lágy, engedékeny nevelés következménye az engedetlen rossz gyermek. Örüljünk, ha Isten fényit, dorgál bennünket, mert ez lelkűnknek javára szolgál. Az isteni törvények bölcs fegyelme igen hasznos mi- nékünk. Egészséges, életképes nemzedék az, amely az Úr parancsaihoz tartja magát. A világi hazug örömökről való lemondás bőségesen meghozza a maga áldásos gyümölcseit már itt e földön is, testi egészségben, lelki tisztaságban Isten légy irgalmas nekem bűnösnek .. . \ És a publikánus, aki eddig csak a világi boldogságot kereste, eljött a templomba. Nem állt a többi imádkozó közé. Meghúzódott egy félreeső zúgban. Lelkében felidézte a tegnap átdőzsölt éjszakának emlékét. Még hallja a lármás, víg zene melódiáját, de eljött a templomba, hogy mindezeket egy csendes sóhajtás kíséretében eltemesse. Már az utolsó rögöt dobta a múltra, mikor szemében megcsillant egy könnycsepp. Nem a temetésekkor szokásos fájdalom könnycseppje, hanem a töredelmes bűnbánat könnye volt. Siró szemeit nem az ég felé emelte, csak lesütötte. Maga is meghajolt, mintha csak a vétek súlya húzta volna lefelé. Mellét verte és imádkozott: Isten légy irgalmas nekem bűnösnek. Mi a világi boldogság ? Erre a kérdésre egy nyitott könyv tárul eli- bénk, telve tarka képekkel. Szép, ha messziről látjuk, de közelebbről nézve vesszük észre, hogy abban minden ecsetvonást a Sátán fest. A könyv első lapján, öreg akácfa nyitja hófehér virágát. Az illatos ágak között egy kis tarbatollu madár repked vidáman. A felkelő napot köszönti, de az emberek azt gondolják, hogy őnekik beszél és azért olyan szívesen hallgatják. Azt tanulják tőle, nem kell sietni a megtéréssel, hosszú még az élet. Ezalatt lesiet egy kertész a családi kertbe. Az ártatlan liliomok és szelíd ibolyák helyébe kicsi srívvirágot ültet, öntözi, gyomlálja, hogy valamiképpen ki ne vess- szenek. De senki sem veszi észre, hogy jaj az olyan kertnek, melynek a Sátán a gondozója, . . És jönnek az építő munkások és építik a hitetlenség várát. Erős bástyával veszik körül, hogy a szellő be ne vibesse, harangok zúgását, orgona sírását. Ott az emberek ezek nélkül is elég gazdagok, de nem tudják, hogy a gazdagságukban mégis milyen szegények, mert messze van tőlük a
