Harangszó, 1924
1924-02-24 / 9. szám
XV. évfolyam. ÍÖ24. fobruár 24. 9. szám. Alapította K A P I BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: i Dunántúli Luttier-Szövslsío. Az OrNzáaoN I.uthnr-Szöret- «ég hiratiilu» lapja. Kéziratok, előfizetési dijak és reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő- kiadóhivatalának Bzentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetőst elfogad minden evang. leikési és tanító. Megjelenik minden vasárnap. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt tinálatoknál. Bierkeaitő-klaáőhlratal : szentootthArd. Vasvármegye. k „HARANHSZO" elófizetéal ára: negyedévre 5000 korona. Külföldre a kétszerese. Lather-Szövetégl tagoknak UA/o-oe kedvezmény. Amerikába küldve előfizetőéi ára egész évre 1 dollár. Kgyea izém ára 440 korona. A .Harangszó* terjeezté- aére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Ami az ekrazitnál is jobban robbant. Ágyuk bömbölése nem hallatszik, srapuell búgása, gépfegyverek kattogása sem rázkódtatja meg a levegőt. Csonka honvéd forró vére nem festi pirosra a határt. Nem nyílnak vérvirágok s az emberek mégis nap-nap után ölik, gyilkolják egymást a csonka hazában. Gyilkosokkal újból telve a szomjas föld. Mert nemcsak aki másnak életét veszi, de „valaki gyűlöli az ő atyafiát, az is gyilkos“. Luther szerint is: öl a bánat, öl a rágalmazó szó, az álnok nyelv, a gyűlölet, a csábítás, a rossz példaadás, melyek a lelkeket ölik meg. Emberevő néger napról-napra kevesebb, egymást szóval, nyelvvel inardosó, gyűlölködő, gyilkoló ember napról-napra annál több lesz. A legszomorubb azonban az egészben, hogy a mardosásban, gyűlölködésben, gyilkolásban nem egyheiyütt Krisztus u. n. felkent papjai vezetnek. Ezek között is nem egyszer azok viszik a szót, akiknek „Hallgass“ a nevük. Elfelejtik a szerencsétlenek, hogy ócsárlásuk- kal, gyalázkodásukkal, gyűlölködésükkel míg egyfelől megmételyezik a társas életet, tovább ássák a nemzet sírját, mindenekfelett önönma- guk alatt vágják a fát. Elfelejtik, hogy a gyűlölet az ekrazitnál is erősebb robbantó szer. Alaposan széjelebb veti az embereket. Ha már azért Krisztus követése: Arról ismernek meg titeket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek, magasabb érdekből, politikából oly sok nehézségbe ütközik éppen az Ő egyes fölkent szolgáinál: engedjék meg, hogy legalább a görög bölcsnek, Szimonidesznek időszerű mondását juttassuk eszükbe: Hogy beszéltem, azt sokszor megbántam; hogy hallgattam, azt soha! „Nagyon viszás dolog, ha a béna csúfolja a sántát; a vak tart leckét a fájós szeműnek; a farkas prédikál a báránynak és a szerecsen szidja feketesége miatt a cigányt.“ Ne ócsároljuk, ne rágalmazzuk, ne gyalázzuk, ne gyűlöljük egymást tehát. Ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy volt nekünk még nem is olyan régen egy szép közös örökségünk: Nagymagyarország s ennek úgyszólván 'lh részét elveszítettük. A megmaradt l/s rész felett pedig ott lóg még mindig a Damok- les kardja. Ne akarjuk a megmaradt Vs részt is erőnek erejével elherdálni; igyekezzünk legalább ezt az V3 részt egyenlőre megtartani, ha már az elveszett 2/s résznek visszaszerzésére képtelenekké lettünk. Egyetértésben, összetartásban az erő! Ne töltsünk több időt mások ócsárlásával, mint az Istennek dicsőítésével. A pénz zenéje. Érdemes visszatérni az olyan apróbb örvendetes tünetekre, mint amilyenek azok, hogy Balthazár püspök Debrecenben a mi templomunkban hirdeti az Isten igéjét, ugyanakkor a mi papunk, Farkas Győző a kálvinista nagytemplomot tölti be imádságos szavával. A békésgyulai baptisták a luteránu- soknak engedik át az egyik imaházukat. Bérösszegül nem kívánnak mást, csupán az evangéliumnak tiszta hirdetését. Mint aki a terített asztalához ültetett éhező embertől csak annyit kiván, hogy váljék egészségére! A kálvinista pap az úrvacsorához készített kenyér közé megszentelt ostyát is tesz, mert mindig akad egy-két luteránus testvér is az Úr asztala körül, aki nem tudja, hogy ki kell venni az Úr testét. Hanem csak várja, hogy a pap nyújtsa, hogy egyétek azt az ő emlékezetére. A luteránus pap meg megszentelt kenyeret tesz az ostya közé az oltár előtt. Hadd nyújtsa kezét utána az a kálvinista testvér, aki így szokta meg, hogy vegye az Úrnak testét. A testvérek szent közössége. Ne engedjük, hogy feledésbe menjen a budai luteránus nőegylet három év előtti estélye a budai vigadóban, amelyiken a kálvinista Hegedűs Lóránt, pénzügyminiszterségének legnapsugarasabb idején, április 30-án tartotta azt a ragyogó előadását a magyar középosztály felsegélyezéséről. Mi, a hallgatóság — szinte kivétel nélkül a magyar középosztályból valók — ettől a beszédtől elfelejtettük minden bajunkat. El az, aki még a jegygyűrűjét is odaadta vasért; el, aki hazaárulásnak vélte, ha az apjáról rámaradt tízezer arany-ezüst koronáját be nem váltotta volna papirkoronára; el, aki a felesége hozományát hadikölcsönbe fektette és akit hiába figyelmeztettek, hogy elveszítjük a háborút, odavész. Hadd vesszék akkor ez is! Elfelejtettek minden bajt az árvák, kiknek koronái az árvaszékeknél értéktelenedtek el lassan: Hegedűs Lóránt a pénz zenéjéről beszélt. A zenéről, amihez mint maga mondta, nem ért, mert a nevén kívül nem muzsikális rajta semmi — mondta és mi kacagtunk szájjal a pénzről, amihez ért és minekünk kacagott a szívünk a reménységtől. A keresztyén családok legkedveltebb lapja: a Harangszó,
