Harangszó, 1924

1924-02-03 / 6. szám

1$24. február 3. HARANGSZÖ. 47 szavalatával adott lelket-nemesítő tartalmat a vallásos estnek. A nőegylet a község szegénysorsu lako­sainak és gyermekeinek karácsonyi aján­dékul zsírt, ruhaneműt és Írószereket osz­tott ki. — „Amit cselekedtetek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül — azt énvelem cselekedtétek.“ Kemenespálfán a vizkereszt utáni II. vasárnapon, jan. 20-án vallásos estély volt. A gyermekeket Tompa Lajos tanító két énekre tanította be, felesége pedig Farkas Húst és Rosta Tinit egy-egy szép költemény elszavalására készítette elő. Nagy M. gyü­lekezeti lelkész prédikált és imádkozott, Figyelmeztetvén a híveket arra a nagy számadásra, amely elől kitérni nem lehet, s amelynek ideje minden pillanattal köze­lebb jön hozzánk. A rábaszenttamási gyülekezetben 1923- ban 4 ünnepély volt. Márc. 18-án Petőfi ünnepély, júl. 2-án az ifj. egylet bemutat­kozó előadása, nov. 5-én reformáció ünnepe és karácsony másodnapján vallásos estély. A Petőfi ünnepély jövödelmét 5031 K-t az aszódi főgimnázium kapta. A többiek jövö- delme az ifj. egyesületé lett. Az előző ünnepélyeken szerepeltek: Balikó Mihály tanító felolvasással, Bauer Gyula ifj. egyleti elnök beszéddel és szavalattal, Kristóf Kálmán felolvasással és szavalattal, Szabó István, Csirkovics Sándor, Tóth Mihály, Jobbágyi János, Jobbágyi Károly, Sifter örzsi, Vargya Lina, Gyurácz Ilona, Kovács Emma, Kenesei Irma szavalattal és az ifj. énekkar énekszámokkal. Dec. 26-án tartott ünnepély műsora a következő volt: 1. Közének. 2. Karácsonyi elmélkedés (tanító). 3. Karácsony estéjén, szav. Csejtey Linus. 4. Tündér keletnek tájirul (ének). 5. Tanács, szav. Babós Irén. 6. Hogyan viselkedjünk az emberek között? felolvasta Balikó M. tanító. 7. Hit, szav. Felnagy Mari. 8. Ezrek ajkán egy szívvel (ének). 9. Kövessük őt, szav. Kristóf Kál­mán. Ima és közének. Hangverseny. A soproni ág. hitv. ev. líceum ttjusága 1924. évi február hó 1-én a Kaszinó nagytermében zártkörű tánc- mulatsággal egybekötött hangversenyt ren­dezett. Műsor: 1 Nyitány Bizet „Carmen“ c. operájából. Előadta az ifjúsági zenekar. 2. Abt F.: „Vándordalo Előadta az ifjúsági énekkar zenekari kísérettel. 3. Brahms: „Magyar táncok“. Zongorán játszották Hol­lós Erzsiké urleány és Kapi Gyula VIII. o. t. 4. Tompa Mihály: „Egy házasság“. Szavalta Csaby József VIII. o. t. 5. Mozart XIII. quartettje. Játszották Csengeri Elemér VI. o. és Heim Béla VI. o. t. hegedűn, Csengeri Tibor V. o. t. mélyhegedűn és Csengeri József Vili. o. t. gordonkán. 6. Részlet Wagner „Tannhäuser“ c. operájá­ból. Előadta az ifjúsági zenekar. A szakonyi ev. dalárda tagjai a nő­egylet több hajadon tagjának közreműkö­désével előadták karácsony u. vasárnap, majd Szilveszter és Újév estéjén Csite Károly a Biró leányai című falusi vígjáté­kát. A szereplők, úgy az ifjak, mint a hajadonok teljes mértékben kiérdemelték a közönség elismerését, úgy bátor s helye­sen hangsúlyozó előadásukkal, mint külö­nösen természethü alakításukkal, dicsérve természetesen a betanítással fáradozó tanító, Major Samu tevékenységét és fáradtságot nem ismerő ügybuzgóságát. A dalárda céljaira az előadások közel 400 ezer K-t eredményeztek. Január hó 13-án este meg­tartották még a téli időszakban már évek óta szokásban volt első vallásos estélyt a következő programm szerint: I. Köz­ének. 2. Oitári ima a lelkész által. 3. Jézus a vendég. Irta: Kozma Andor. Szavalta: Boros Etus. 4. Édes anyánk Irta: Sántha Károly. Szavalta: Rózsa Juliska. 5. Gyer­mekkar koráléneke. 6. A megtérés útja. útja. Felolvasta: Tóth Kálmán lelkész. 7. Dalárda — egy irredenta dal 8. A két öreg. Irta: ifj. Porkoláb Gyula. Szavalta: Szabó Kálmán. 9 Az árva. Irta: Szász Gerö. Szavalta: Simon Samu. 10 Oitári áldás. 11. Közének. Offertórium a Harang­szó javára. A nagy számmal megjelent közönség felemelő vallásos áhítattal és egy jól eltöltött lelki élvezetet nyújtó boldog óra emlékével hagyta el az urházát, mert a közreműködők derék munkája teljes mértékben igazolta az estélyhez fűzött reményeket. A tési gyülekezet vallásos estélye a következő programmal tartatott Közének. Oitári ima. Görög Ernő lelkész előadása a lelkiismeretről. Vallás, Isten, szülök. Sza­valták Görög Ilonka, Szecscdí Erzsébet, Bódai Etel. Szegény fejem hova hajtnálak? Énekelte az ifjúsági férfikar, Ormosi Alfréd tanító vezetésével. Szabolcska: „Hegyi be­széd“. Szavalta Vaczlav Gizella. Endrödi: „Leborulsz a sirra“; szavalta Varga Imréné. Váradi Antal: „A tanú“; szavalta Nánai Endre. Ima. Közének. Az ifjúsági egylet kitűnő sikerrel adta elő Szigligeti „Szökött katona“ című darab­ját Görög Ernő lelkész betanításában. A tiszta jövedelem építési alapra 332.000 K volt. lváncza Kálmán Amerikából 40.000 K-t küldött a gyülekezetnek. Véssey József 2 drb. részvényt, Szecsödi Jánosné elhunyt férje emlékére 25.000 K-s alapítványi össze­get adott a gyü.ekezetnek. A sárvári evang. leányegylet a nőegy­lettel karöltve gyönyörű karacsoyfa-ünne- pélyt rendezett, amikor minden iskolás gyermeknek egy csomag süteményt osztott ki. A szegények között pedig ruhát, cipőt, talpat és pénzt osztott ki. A szegény isko­lás gyermekek tanszeieket kaptak. A kiosz­tott anyagok értéke egy millió korona volt. A gyülekezet céljaira újabban adakoz­tak : N. N. szegényalapra 10 ezer, Lascho- ber Samuné teinplomalapra koszorumeg- váltás címén 50 ezer, Dubovay Gézáné templomalapra 50 ezer, Mészáros Ferencné alapítvány növelésre 26 ezer, Sárvári Első Takarékpénztár szegényeknek 100 ezer, N. N. szegényeknek 50 ezer, Hodossy Ernő szegenyalapra 25 ezer, egy társaság tem- plomalapra 70 ezer, Sárvári Müselyemgyár szegényeknek 125 ezer, Róth János tem­plomalapra 10 ezer, Einbeck Géza templom­alapra 11.500 K-t. A kegyelmes Isten áldja meg a nemes szivek jó cselekedeteit 1 A meszleni evang. egyházközség hívei németországi hitrokonaink nyomorának enyhítésére 127.147 K-t gyűjtöttek. Az acsádi hívek pedig ugyanezen célra 445.900 K-t adakoztak. Acsadon legközelebb elhunyt Horváth (Pap) József egyházfenntartási alapra 200.000 K-t hagyományozott. Ajka. A németországi evang. hittestvé­reink nyomorának enyhítésére 108 800, a bődéi szórvány 14 070 K-t adományozott. A gyűjtés eredménye Tóth Lenke, Tóth lrénke, Papp Vilma, Waller llus úrleányok fáradságot nem ismerő szorgalmának kö­szönhető. — Az Ajkán működő ev. Vasár­napi Iskola karácsony előestéjén a tem­plomban karácsonyfa-estélyt, — karácsony másnapján az iskolában szinelőadással egybekapcsolt szeretetvendégséget rende­zett, melyeknek tiszta bevétele: 61.000 K a Vasárnapi Iskolai könyvtár gyarapítására fordíttatott. A zalaistvándi gyülekezet is rendezett jól sikerült vallásos estélyt, melyen Péter Irén, Horváth Mili és Krajczár Irén szépen szavaltak; az ifjúsági énekkar pedig a ta­nító vezetése alatt sikerült énekszámokkal szerepelt. A nőegylet által rendezett vallá­sos estély színvonalát Vajda Sári és Job­bágyi Sári szavalatai emelték s az iskolás­gyermekek a tanító vezetése alatt szépen énekeltek A várpalotai evang. gyülekezetben pünkösdtől karácsony ünnepéig harang­alapra, templomra, Isten dicsőségére a következő adományok folytak be: Benkö Jánosné 400, Proksa János és Kühn Antal 500, Varsányi Juliánná 700, Márcsik András, Bucsky János, Tircska Ferenc, Kárász József, Morocz Józsefné 1000—1000, Heiner Sámuel, Soós Gyula, Mirth Ferencné, Mórocz András, Lantai Sándor, Szhapák Julianna, Kovács Mihály, Simon Dánielné, Nagy Pálné 2—2 ezer, Baranyai János 4 ezer, Bozsoki Ferenc, Kovács Gusztáv, Bodenitz Róza és társai, Nagy Imre 5—5 ezer, Jancsek Jenő 10 ezer, Jancsek Pál 20 ezer, özv. Fehérváry Pálné 50 ezer, özv. Mórocz Gyuláné 100 ezer koronát és Kertész Lajosné 6 szál gyertyát. Az önként hozott áldozatok legyenek Isten előtt ked­vesek. A gyülekezet nő- és leányegylete még december hó 9-én vallásos összejövetelt tartott, amikor is közének és alkalmi ima után a lelkész az igazi vallásos nő képét rajzolta meg a hallgatóság által mindvégig figyelemmel kisért előadásában. Ugyanezen alkalommal elhatározta a két egylet, hogy gyűjtést rendez iskolás gyermekeknek Író­szerekkel és karácsonyi ajándékkal, házi szegényeinek pedig élelemmel leendő meg­ajándékozására. A gyűjtés eredménye ki­elégítő volt, úgyhogy a nő- és leányegylet 24 szegény iskolás gyermeket teljesen, 70 növendéket pedig részben elláthatott iró- és más tanszerekkel, süteményekkel és apró ajándékokkal; 24 házi és kórházi szegényt, hús, kenyér, kalács és más élelmi­szerekkel tudott karácsony előestéjén meg­örvendeztetni. Ágfalva. (Karácsonyi színjáték.) Az ifjúság 36 tagja Saholtz Ödön esperes be­tanításával a karácsonyi ünnepek alatt négyszer adta elő Ernst Lajosnak: „Die heilige Nacht“ (A szent éj) című remek darabját. A bevétel 1 164.000 K volf, miből egy millió jutott harangok beszerzésére. „Gotthold“ cím alatt Scholtz Ödön esperes már 24 év óta ad ki a német anyanyelvű hívek számára evangélikus nap­tárt s ugyancsak „Gotthold“ című evangé­likus néplapja már a 4. évfolyamba lép. A naptár ára 2500 K. Mindkettőt melegen ajánljuk. Megrendelhetők Ágfalván, Sopron- megye. ________ K ÜLFÖLDI HÍREK. Ünnepélyes protestáció. A pfalzi ev. egyház Speierben ünnepélyesen tiltakozott mindennéven nevezendő szeparatisztikus mozgalom ellen. „A szeparatisztikus moz­galom — úgymond az ünnepélyes dekla­ráció — azonnal összeomlik, ha a nép visszanyeri szabadságát“. Az egyházi elnök­ség Koblenzben székelő ántánt missziónak ezt megfelelő formában tudomására hozta. A berlini külmisszió febr. 29-én ün­nepli 100 éves fennállást. 160 inisszioná-

Next

/
Thumbnails
Contents